/ / /

· írta

Hollywoodi lidércnyomás

David Cronenberg: Maps to the Stars / Térkép a csillagokhoz

Kritika

Cronenberg legújabb filmje sokat markol, keveset fog – jobb pillanataiban viszont sziporkázó szatíra.

David Cronenberg már jó ideje elvesztette a mojóját: az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek után pályája lassanként kezdett elsivatagosodni. A Veszélyes vágy révén a pszichoanalízis hajnaláról akart regélni, de a végeredmény egy bágyasztó, csupán a felszínt karcoló melodráma lett. Következő munkája, a Cosmopolis alkalmasabbnak bizonyult a kedélyek borzolására: a direktor talán életművének eddigi mélypontjára jutott el ezzel a kellemetlenkedő, provokatív és szégyentelenül öncélú stílusmerénylettel. Ez a dolgozat jól példázza Cronenberg utóbbi produkcióinak egyik legfontosabb rákfenéjét: történeteit rendre nagyon sok különböző réteggel terheli, rengeteg kérdést vet fel, számos műfajt olvaszt össze bennük, egyszóval: koncepciói szervezetlenek. A Cosmopolis ráadásul nemcsak a világgazdasági válság pánikhangulatát és a jelenkori fogyasztói társadalom gyermekbetegségeit akarta megragadni, hanem egyfajta általános létállapotot is, s tette mindezt irritálóan mesterkélt stílusban. Szerencsére a Térkép a csillagokhoz szerényebb ambíciókkal indult a közönség kegyeiért, és – habár a „sokat markol, keveset fog” problémája változatlanul fennáll rendezőnk gondolkodásmódjában – egyértelműen jobb film is lett.

Kép a Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars) című Cronenberg-filmből

A hollywoodi sztárvilág jellegzetes alakjairól sikamlós torzképet alkotni kétesélyes vállalkozás. Cronenbergnek éppenséggel bele is törik a bicskája, meg nem is. A történet egy hírességekből álló, diszfunkcionális álomgyári dinasztiáról, valamint egy kiöregedett színésznőről szól, aki remake-et készül forgatni abból a moziból, mely zsarnoki anyjának annak idején meghozta a nagy szakmai áttörést. Mozaikszerűen egymáshoz illesztett epizódok során bontakoznak ki ezeknek az embereknek az egyszerre megdöbbentő és nevetséges portréi. Teljesen lemeztelenednek a néző előtt, ahogy a pénz és a siker kábulatában legázolnak másokat, emberi tartásukat veszítve nyomulnak előre az ígéretes szerepajánlatokért, pozíciókért. A film első játékrésze, mely inkább impresszionisztikus jelenetekből tevődik össze, s nem akar mindenáron koherens történetet elmesélni, határozottan jól sikerült. Cronenberg kezében félelmetes fegyver a maró irónia. Egy-egy rövid szituáció fenemód találóan karikírozza ki – s idegeníti el egyszersmind a nézőtől – a nagystílű celebéletmód közismert elemeit. A gőg és a neurózis valósággal elszabadul a vásznon, egyszerre riasztva és fakasztva mosolyra a befogadót. A rendező ravasz eszközeivel szinte kikényszeríti, hogy nevessünk a hírességek olykor csupán faragatlan, másszor egyenesen kegyetlen és embertelen (Julianne Moore örömtánca a kisgyermek halálakor) gesztusain, undorunkat viszont kikényszeríteni sem kell. A nézői viszonyulásnak ez az ambivalenciája teszi igazán érdekessé ezt a mozit.

Kép a Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars) című Cronenberg-filmből (2)

A Térkép a csillagokhoz antihősei ennek megfelelően nem finom ecsetvonásokkal megrajzolt alakok, hanem szélsőséges típusok, és az alkotók világukat is messze elemelik a valóság talajától (vö. Sofia Coppola „realisztikusabb”, szintén e témával foglalkozó munkái, a Made in Hollywood és a Lopom a sztárom). A koncepció irrealitása a második játékrészre csúcsosodik ki igazán: Cronenberg váratlan módon bibliai szimbólumokkal (vérfertőzés, testvérgyilkosság, tűzhalál) pakolja tele az ekkor hirtelen előtérbe helyeződő családi melodrámát (nem is beszélve az egyes víziójelenetekről, melyek már érezhetően elütnek a mű alapszövetétől). Bruce Wagner forgatókönyvíró pedig mintha hirtelen észbe kapna, hogy az eddigiekben nem éppen egy célirányos történetet vázolt, és elkezdi sietősen elvarrni a szálakat, épp az imént említett családi melodrámai felületre alapozva. Nagy kár ezért a logikai váltásért, hiszen így épp a szabadon áramló és virgonc szatírának vetnek gátat az alkotók. Helyette a zárlat már csupán elvadult „testhorrort” (az Oscar-szobrocska ütőszerszámként történő újrahasznosítása parádés ötlet) és elkapkodott, hiteltelen fordulatokat tartogat.

Kép a Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars) című Cronenberg-filmből (3)

A színészek viszont bátran vállalják az önreflexiót, és némelyikük (külön kiemelendő Julianne Moore) egyenesen szárnyal taszító szerepében. Az alpári humor némely esetben kifejezetten működőképes (mulattató például megtudni, milyen eszement „kívánságokkal” állnak a nagyhatalmú producerek a feltörekvő színésznőcskék elé), de az író e tekintetben hajlamos elvetni a sulykot, és egy-egy alkalommal nem rest a gyomorkavaró közönségességig elmenni. Sajnálatos továbbá, hogy Cronenberg és alkotótársai csupán folyamatábrát rajzolnak, az igazi okokkal és következményekkel – a téma aprólékosabb analízisével – viszont adósak maradnak. Persze nem is a mélyfúrás volt a szándékuk, de ha nem rugaszkodnak el ilyen mértékben a valóságtól, és kicsit az egyszerre vonzó-taszító látszatvilág mögé pillantanak, talán egy sokkal jobb mozi lenne a Térkép a csillagokhoz. Így sem részesül azonban hétköznapi élményben, aki jegyet vált rá, hiszen az év talán legfurcsább, legkülönlegesebb alkotásához lesz szerencséje.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars)

Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars)

Amerikai–francia–kanadai–német filmdráma, 2014. Rendező: David Cronenberg. Szereplők: Mia Wasikowska, Julianne Moore, Robert Pattinson, John Cusack, Carrie Fisher, Sarah Gadon, Olivia Williams.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    8 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film