Farkas Péter

/ / /

· írta

Jelenet egy házasságból

Ruben Östlund: Turist / Force Majeure / Lavina

Kritika

Bármelyik filmjét nézzük a svéd rendezőnek, az az érzésünk támad, hogy a fickó valósággal megveti a saját népét. Szereplőit szinte mindig nevetségesnek és szánalmasnak mutatja, akik lassan, de biztosan fulladnak bele saját jólétük pocsolyájába.

Östlund eddigi nagyjátékfilmjeinek állandó szereplője a skandináv jóléti társadalom céltalanul tengődő, ám a saját személyét mégis végtelenül fontosnak ítélő embere. Olyan személy, akinek soha semmit nem kellett nélkülöznie az életben, ám a kegyetlen rendező egy játékfilm erejéig mégis megfosztja őt valami fontos dologtól.  A Lavinában ez nem más, mint a családi élet idillje. Apa, anya, gyerekek elutaznak síelni és kikapcsolódni. A film elején még az is elhangzik (mintegy csevegésként, félvállról – nehogy igazán komoly súlya legyen), hogy az egész kiruccanás azért van, mert apuka kicsit elhidegült mostanában a családjától. A hófödte hegycsúcsok gyönyörűek, a hütte kellemes, minden adott tehát a lelki feltöltődéshez. Aztán egy hegyoldali vendéglőben elköltött ebéd kellős közepén megjelenik a (magyar) címben szereplő lavina, és felforgatja a család életét minden lehetséges módon.

Ruben Östlund: Turist / Force Majeure / Lavina

A hirtelen kialakult pánikhelyzetben ugyanis az apuka fogja a telefonját, és elfut az asztaltól, anélkül, hogy a család többi tagját próbálná menteni. Később pedig, mikor erre egy bormámoros vacsora során visszaemlékeznek, a férfi tagadja a történeteket, mondván, ő másképp emlékszik. Ebből a konfliktusból indul a film: hogy a férj nem hajlandó elismerni olyasvalamit, amiről még videófelvétel is készült (hála a telefonnak).

Kamaradrámaszerű jeleneteken kísérjük végig a házaspár többnapos veszekedését, ami hol lapos és unalmas kissé, hol pedig pattanásig feszülően izgalmas. Hogy mikor melyik, az inkább a néző személyiségén és tűrőképességén múlik, mintsem a rendezőn vagy a színészeken. A családanyát játszó Lisa Loven Kongsli egyébként is az utóbbi idők egyik legerősebb alakítását nyújtja, de meglepően hiteles a két elkényeztetett csemete is, akik szükség esetén kizavarják a szüleiket a saját szobájukból.

Ruben Östlund: Turist / Force Majeure / Lavina (2)

Akárcsak Östlund korábbi filmjeiben, itt is a színészvezetés a film egyik legfőbb támpillérje. Egyes jeleneteknél viszont konkrétan az egyetlen. Két órán keresztül ugyanazt a csontot rágjuk, és mivel már az első percekben sincs rajta túl sok hús, hamar ízetlenné válik az egész. A forgatókönyvet ezúttal is a rendező jegyzi, ám talán most először fordul elő, hogy nem igazán sikerült megtalálnia a dramaturgiailag érdekes gócpontokat, és azokra felfűzni a filmet. Így a Lavina hajszál híján megreked egy kétórás veszekedős film szintjénél, ami jobb pillanataiban Bergman világát, gyengébb jeleneteiben pedig a saját életünk banális eseményeit idézi.

Ruben Östlund: Turist / Force Majeure / Lavina (3)

Másfelől viszont a Lavina sikeresen csiszolja azokat a kidolgozatlan felületeket, amelyek a 2011-es Playt és a 2008-as Akaratlanult jellemezték. Ott ugyanis Östlund még egymástól többnyire (vagy teljesen) különálló szkeccsekben gondolkodott, és filmnyelvét olyan mértékig elvitte a sterilitás irányába, hogy az már szinte a dokumentumfilmek kendőzetlen őszinteségével ábrázolta szereplőit. Az a technika pedig, ami Haneke Ismeretlen kódjában vagy 71 töredékjében a teljességgel elkülönülő részekből is egészet tudott kovácsolni, Östlundnál – főleg az Akaratlanul című munkájában, de valamelyest a Playben is – inkább szétesni látszott, és könnyen céltalanná vált.

Ruben Östlund: Turist / Force Majeure / Lavina (4)

A Lavina szakít a párhuzamos cselekményvezetéssel, és mindvégig egyetlen családra, azon belül is egyetlen konfliktusra koncentrál. A konfliktus feloldására tett kísérletek pedig sorra buknak el, és a rendező zsenialitása ott mutatkozik meg igazán, amikor már a szereplőivel is azt játszatja el, hogy unják ők is az egészet – ahogy a játékidő vége felé már a néző is. Van valami hamisság ebben az egész sztoriban. „Ez nem is igazi sírás” – mondja a feleség a megbánást tanúsítani próbáló férjnek. És valóban: akárcsak Bergman hősei, a férj itt is szembenéz önnön lelke legmélyebb, legvisszataszítóbb bugyraival. Bergmannal ellentétben viszont itt nincs semmi katartikus. A férfi minden érzelmétől megszabadulva gyújt rá egy szál cigarettára, megvonja a vállát, és hagyja, hogy a cimborája cipelje a saját kislányát. De még csak nem is ez a legkegyetlenebb húzása Östlundnak. Az, hogy elhiteti a nézővel, hogy ez a férfi egyszerűen nem tehet mást, minthogy csendesen beletörődik saját érzéketlenségébe, egyszóval hogy nincs megoldás, mert az élet néha ilyen és kész – na, az egy olyan övön aluli ütés, amire reflexből szeretnénk visszaütni. Csak nem nagyon tudunk.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Lavina (Force Majeure)

Lavina (Force Majeure)

Svéd–dán–norvég filmdráma, 2014. Rendező: Ruben Östlund. Szereplők: Johannes Kuhnke, Lisa Loven Kongsli, Clara Wettergren, Vincent Wettergren, Brady Corbet, Kristofer Hivju.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film