/ / /

· írta

„A fotózás számomra olyan, mint egy meditáció”

Interjú Csortos Szabó Sándor producerrel

Interjú

Korábban belsőépítész és fotós, ma a Budapest Film Produkciós Kft. ügyvezetője, produceri munkája mellett most is fényképez: 2005. és 2011. között több nemzetközi versenyen díjazták a munkáit. Producerként vagy társproducerként Mátyássy Áron több filmjén is dolgozott, az Átok című sorozat, a T.Ú.K – Tanár úr kérem! és a Berosált a rezesbanda című filmek is az ő nevéhez fűződnek, akárcsak a Víkend című thriller, amelyet 2013 őszén és 2014 tavaszán Erdélyben forgattak. A Magyar Filmhéten a Berosált a rezesbanda és a Vágy, hogy indiánok lehessünk címűt filmjét is vetítik, ez utóbbit Szemző Tibor rendezésében.

Csortos Szabó Sándor

Hogy viszonyul a produceri éned a fotóshoz?

Ez két teljesen külön világ. A fotózást azért hagytam abba, mert az akkori Magyarországon nem tudtam belőle megélni. Akkor már volt két gyerekünk és albérletben laktunk. Azt gondoltam, hogy azért jó lenne, ha az embernek lenne lakása és akkor „eladtam a lelkemet” azzal, hogy elmentem reklámügynökségeknek dolgozni. A televíziós műsorgyártás és a filmkészítés az innen jött.

A közelmúltban viszont ismét több fotókiállításod volt.

1995-ben abbahagytam a fotózást és tulajdonképpen 2000-ben tértem vissza azzal, hogy volt egy nagy kiállításom Angkorról, Kambodzsáról. De én nem vagyok egy nagy kiállító, nekem sokkal fontosabb volt az, hogy nemzetközi pályázatokra küldjem el a fotóimat és megmérjem, hogy a nemzetközi fotós szcénában ezek a képek hol tartanak. Hogy ez jobban érthető legyen, egy történet a „nemzetköziségről”: mikor a lányaimmal Görögországban voltunk és Agamemnón sírját néztük meg Mükénében, mondtam nekik, hogy milyen érdekes, hogy Egyiptomban ugyanekkor született Kheopsz piramisa. Egyiptom egy nagy birodalom és kulturális központ volt, ahol volt annyi tudás, kreativitás és pénzbeli hatalom, hogy ezek a piramisok elkészülhettek, Görögországban meg ez a „kis” sírkamra született, Magyarországon pedig akkor a kis fekete kerámiák voltak a legnagyobb művészeti termékek. Mondtam nekik, hogy így van ez sajnos ma is: a művészeti szcénában ma New York az egyiptomi birodalom, Berlin és London olyan, mint Mükéné, és mi továbbra is a kis fekete kerámiáinkat bütykölgetjük. És elnézést kérek, ha ezzel a gondolattal valakit megbántok.

Ez a fényképezés és a filmkészítés területén is így van?

Azért gondoltam, hogy inkább pályázatokon veszek részt és nem arra törekszem, hogy Magyarországon állítsak ki, mert nekem az volt a fontos, hogy lássam, hogy amit csinálok, a nemzetközi szcénában érthető vagy senkit nem érdekel, hogy egy kelet-európai küldözgeti a képeit. Azt láttam, hogy van helye a képeimnek, értelmezhetőek az USA-ban is, legalábbis a díjak arra utalnak. Azt gondolom, hogy a kelet-európai filmművészetben is vannak olyan produktumok, amelyeknek van helye és nem a „fekete kerámiához” tartoznak, hanem valamiképpen értelmezhetőek nemzetközileg is, függetlenül attól, hogy hol készítik őket.

Csortos Szabó Sándor (2)

A fotózásban fontos neked a technika? Fontos, hogy mivel fotózol vagy a tartalom a lényeg?

Szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy a technikára épülő helyzetekben a technika nem fontos. Gyakorlatilag a fotózás két ágra bomlott, az egyik csapat azt mondja, hogy az archaikus képkészítés a jó, mert sok olyan tényező befolyásolja a képkészítést, amit nem lehet ellenőrizni és akkor gyártanak ők maguk olyan eszközöket, camera obscura-t például, amivel ez előállítható. De ott is van egy technika, csakhogy szándékosan egy nem befolyásolható technika. És van a másik oldal, ami olyan, mint a Forma 1. A Forma 1-be sem lehet beszállni egy utcai BMW-vel, szükség van professzionális technikai eszközökre... Én ez utóbbi csoportba tartozom, számomra fontos a technika, de ez nem jelenti azt, hogy a tartalom nem. Sőt.

Mennyire fontos neked az utómunka?

Az utómunkában tudom elvinni a képet abba az irányba, amelyikbe én szeretném. Ha jól emlékszem, akkor az 1930-as években az volt a Kodak-reklám, hogy „Ön csak megnyomja a gombot, a többi a mi dolgunk”. De ez az üzenet, ez az illúzió átment a digitális korba is, és ma mindenki azt gondolja, hogy jó képet készíteni bárki tud. Ami nem igaz, mert kell hozzá jó színvonalú technika, tehát itt már megdől a dolog, másrészt meg egy szintig tényleg mindenki tud jó képet csinálni, de akkor jön az, hogy ő mit tesz még bele. Nyilván ehhez kell egy látásmód. A fotózás számomra olyan, mint egy meditáció: abból, amit látok, nekem kell megtalálnom azt, ami érdekel. Vagy meglátom, vagy nem. Bárki megláthatja. Nekem az az illúzióm, hogyha még egy kicsit utómunkázom, akkor azon a meglátáson kívül még valamit bele tudok tenni, ami én vagyok.

Forgatásokon szoktál fotózni?

Persze, az a blog, ami a Víkendről készül, azon 95%-ban az én képeim vannak. De ott nem fotós vagyok, a forgatás az forgatás, ott azért a producer vesz részt. Érdekel, hogy hogy mennek a dolgok, tényleg úgy készül, tényleg az a képi világ, amit megbeszéltünk, amit mindannyian szeretünk, s akkor emellett van az, hogy a blogra fotózom és az ott mindenki számára látható. De ott nincs utómunka a képeimen (nevet).

Csortos Szabó Sándor, Pusztai Ferenc - Víkend forgatása

Mátyássy Áron több filmjének is producere voltál, nemrég a Berosált a rezesbanda című ifjúsági filmen dolgoztatok együtt. Miért ifjúsági film, és mi a története a forgatókönyv megszületésének?

Én Csukás Pista bácsi regényein nevelkedtem, a Nyár a szigeten például nekem nagy kedvencem volt, a Süsü a sárkányt meg szerintem mindenki látta. A gyerekfilmgyártás hosszú évekre leállt Magyarországon, és amikor a Magyar Média Mecenatúra program meghirdette az első pályázatát, akkor nekem az volt a gondolatom, hogy gyerekfilmmel kellene pályázni. Megkerestem Csukás Istvánt, aki nagyon örült neki. Én ugyan azt szerettem volna, hogy a Nyár a szigeten új változatát forgassuk le, mert '76-ban készült egy film belőle, de ő kitartott amellett, hogy az nagyon jó film volt, azt a mai gyerekek is szeretik és neki van egy másik forgatókönyve, csináljuk meg inkább azt. Ez volt a Berosált a rezesbanda, nekem tetszett és akkor azt mondtam, hogy jó, próbáljuk meg. Ebből lett ez a film.

Mátyássy Áron addig nem rendezett ifjúsági filmet, miért gondoltál pont rá?

Az ifjúsági film szerintem sztereotípia. Az ifjúsági film is film. Egy ifjúsági filmben a nehézséget szerintem az okozza, hogy gyerekszereplők vannak, mert egyébként ugyanúgy csinálod az egész filmet, mint egy nem ifjúsági filmet. A másik meg, hogy a forgatókönyv úgy van-e megírva, hogy az szól a gyerekekhez. Ez attól függ, hogy milyen gyerekcsoportot célozunk meg és ma már nagyon nehéz.

Mások a mai gyerekek?

Persze, a rendszerváltás előtt egy televíziócsatorna volt, kicsit később kettő. Amit ott vetítettek, azt nézte az egész ország. Ha jól emlékszem, ma Magyarországon 89 kábeltelevíziós csatorna érhető el. A spektrum olyan széles, hogy bármibe beleütközhetnek a gyerekek és ezt jó meg rossz értelemben mondom. És akkor még nem beszéltünk az internetről, ahol aztán végképp bármi elérhető. Sokkal magasabb az ingerküszöbük, sokkal inkább érdeklik őket a különböző technikai kütyük és az ezekkel a kütyükkel elérhető bármilyen tartalom. Más közeg.

Hogy áll most a Víkend?

Az utolsó kockát is felvettük, 85%-ban össze van vágva, én már láttam, nagyon elégedett vagyok vele. A forgalmazójelöltnek már megmutattuk, nagyon tetszett neki, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy január végén lesz a bemutató. És remélem, hogy nem kiabálom el, ha ezt így kimondom.

Miért éppen Erdély lett az egyik helyszíne ennek a filmnek?

Erdélyre íródott ez a könyv. Az eredeti koncepció, ami a forgatókönyv-fejlesztések során egy kicsit módosult, az volt, hogy a városi kultúra és a valamiféle „romlatlanságban” élő helyiek konfrontálódnak. A vidéki-urbánus konfrontáció klasszikus magyar irodalmi probléma. Végül ez nem lett ennyire éles, inkább az emberi tragédiák felé mozdultunk el: vannak emberek, akik azt gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak és vannak emberek, akik meg azt gondolják, hogy tévedtek. Erdély tűnt képileg megfelelőnek, hogy ezt kifejezze, az erdélyi hegyekben találtuk meg azokat a természeti képeket vagy elemeket, a természetnek azt az erejét, ami szerintem kifejezi azt a fajta vadságot.

Vannak újabb terveid Erdélyben?

Nekem nagyon nagy élmény volt Erdélyben forgatni, ha van valami olyan forgatókönyv, ami jól működik, mind a két országban értelmezhető a nézőknek, akkor én szívesen dolgozom itt. Konkrétum nincs, de most a budapesti Filmhéten lesz egy forgatókönyvírói pitch, ahol talán felbukkan valami.

Szemző Tibor: Vágy, hogy indiánok lehessünk (kép a filmből)

Ifjúsági film és thriller mellett kísérleti filmnek is voltál már producere. Milyen volt Szemző Tiborral dolgozni a Vágy, hogy indiánok lehessünk című filmen?

Én Szemzőt ismertem már régebbről, különböző kiállításmegnyitókon ugyanabban a társaságban „buliztunk” alkalmanként. Egy közös barátunk, Minyó, aki fotós, ajánlotta Tibornak, hogy a filmötletével keressen meg. Nekem az ötlet nagyon megtetszett, Szemző Tibor Forgách Andrással közösen írt egy remek forgatókönyvet, amiből nagyon könnyen megszületett ez a film, amelyik Kafka életének utolsó évéről szól. Szóval sem Tiborral, sem a filmmel nem volt semmi gond (nevet).

Ha egy ifjúsági film esetében a célközönség behatárolása az egyik nehéz feladat, egy kísérleti film esetében mi a legnagyobb kihívás? Miben különbözött ez a munka a többitől?

Ez a film attól kísérleti, hogy nem a szokásos képi nyelvet beszéli. Ebben a filmben nincsenek szereplők, akik eljátsszák a jelenetet. Persze van szöveg, amit narrációban hallunk, itt is beszélnek emberek, de nem látjuk őket. A kép, ami a hanghoz kapcsolódik, inkább asszociatív, melankolikus. Ennek a filmnek ez adta a különlegességét, hogy a beszélt szöveghez jól kapcsolódjanak a képek, és ez a kettő azokat az érzéseket keltse majd a nézőben, amit mi szeretnénk. De a zenének is nagy szerepe van, ami nem véletlen, hiszen Szemző a 180-as Csoport (1979-ben alakult együttes, a minimálzene első magyarországi képviselője) egyik alapítója. Szerintem ez egy nagyon igényes film, és abban bízom, hogy ezt a különböző fesztiválok zsűrijei is így gondolják majd.

Mennyire törekszel tudatosan arra, hogy producerként kevésbé támogatott műfajokat is felkarolj?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy törekszem. Nekem mindegy, hogy ez vagy az a műfaj támogatott vagy nem támogatott, az érdekel, hogy a forgatókönyv, ami elém kerül, megszólítson, érzéseket keltsen bennem. Ha ez nem történik meg, akkor sajnos nem érdekel a dolog, még ha az a... nem is tudom... inkább nem mondok filmcímet, akármi is lenne az.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Berosált a rezesbanda

Berosált a rezesbanda

Magyar játékfilm, 2012. Rendező: Mátyássy Áron. Szereplők: Szemző Simon, Sipos Tamás, Rajcsányi Bence, Schneider Zoltán, Makranczi Zalán, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

Címkék

, , , , , , , , , cikk