Rabszolgaság és öncenzúra

Beszélgetés Hajdu Szabolccsal

Hiányzott a Magyar Filmhétről a Délibáb – alkotói úgy döntöttek, nem nevezik a programba. A Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal, a Tamara, a Macerás ügyek rendezője a külföldre költözést fontolgatja és talán felhagy a filmezéssel is. Hortobágyi westernje, a Délibáb a Torontói Filmfesztiválon debütált, a premier másnapján beszéltünk a 42 éves Hajdu Szabolccsal.

„Az én ízlésemnek legmegfelelőbb filmpremiert éltem meg. Minden kínos felhajtástól mentesen. Általában nagyon rosszul viselem a protokoll-rendezvényeket. Ha a saját filmem bemutatójáról van szó, nem értem, miért kell olyan ruhát felvennem, amiben rosszul érzem magam, mit keres ott egy csomó ember, akiknek semmi közük a filmhez és nem is érdekli őket, mit keresnek ott a politikusok, miért kell jópofáskodnom, egyáltalán miért kell törvényszerűen rosszul éreznem magam, amikor jól kéne magamat érezni? Ha egy fesztivál meg tud ezektől kímélni, akkor nagyon hálás vagyok”, mesélte a Sheraton hotel lobbijában. „A filmet én is most láttam először közönséggel együtt. Isaach [De Bankolé, a főszereplő – K. L.] egy kockát sem látott belőle eddig. Személyes indíttatású volt a szorongásom: a Fehér tenyérnél (2006) az volt a kérdés, a szüleim mit fognak hozzá szólni; itt pedig az, hogy Isaach mit szól hozzá. Féltem attól, hogy másra számított. Más forgatókönyvet olvasott, azt máshogy forgattuk le és ehhez képest is rengeteget kivágtam abból, amit felvettünk. Isaach nagyon megindult volt a vetítés végén, igazán tetszett neki a film, én pedig nagyon megnyugodtam."

Az is kellemes meglepetésként érte, hogy filmjét könnyen megértette az átlagemberekből álló torontói közönség. „Azt gondoltam, annyira speciális a film szimbolikája, hogy a magyarokon kívül mások nem fogják érteni. Bár biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan részlet van a filmben, amit a külföldiek nem értenek és nem is érthetnek, a közönség reakciója és a Screen International kritikája is bizonyította, hogy megvan a filmben az az általános emberi tartalom, ami mindenhol a világon átjön”.

Hajdu Szabolcs (fotó: MTI)

Hortobágy, mint Árkádia

Filmed a Hortobágyon játszódik. Te is alföldi vagy, Debrecenben születtél.

A debreceni kórházban, de Berettyóújfaluból származom. Pontosabban Berettyószentmártonból. [Most már egy város a kettő – K. L.]

Az én rokonaim is odavalók! A nagymamámat még mindig oda járok meglátogatni.

Tényleg?! Hát akkor tudod, hogy Konrád György, Makk Károly is onnan származik. Meg akkor mi is. Berettyószentmártonban a templom mellett volt a mozi, hátulról, a templomkertből be lehetett lógni, a vászon mögül néztük a filmet. Első moziélményem A nyolcadik utas: a halál (1979) volt. A Limonádé Joe-t (1964) és egyéb westerneket is néztünk. Életem legszebb része fűződik az Alföldhöz. Ez a kívülállóknak sivár táj, nekem meseszerű világnak számított. Minden apróság beindította a képzeletemet. Találtunk például a közeli réten egy u-alakú, dombszerű tankállást. Ez misztikus hely lett, annyi mindent képzeltünk oda, tömegsírt, eltemetett falut, erdei állatok találkozóhelyét. A pusztában nincs sok történés, egy motívum is elég és az beindítja a fantáziád.

Tizennyolc évesen mentem Pestre. Nem volt semmi konkrét elképzelésem arról, mit fogok csinálni. Alkalmi munkákat vállaltam, dolgoztam bádogosként, színházaztam, zenekarokban zenéltem. Öt éves intenzív színházi tevékenység után 1995-ben jelentkeztem a főiskolára, filmrendező szakra. Felvettek a Simó osztályba. Három év után azonban otthagytam.

Miért?

Egyrészt már kezdett kimerülni számomra a főiskola, másrészt az angoltanár nem engedte, hogy letegyem a vizsgát, mert nem jártam be az óráira, nem volt meg a megfelelő óraszámom. Meg aztán volt bennem egyfajta türelmetlenség is. Már nagyon szerettem volna megcsinálni az első játékfilmemet. Akkor ismerkedtem össze (Török-Illyés) Orsolyával, alkotótársammal, későbbi feleségemmel. Ő Sepsiszentgyörgyön dolgozott akkoriban, inkább ott töltöttem az időmet. Nagy szerencsém volt, hogy Simó Sándor a Hunnia Stúdió vezetőjeként egyből segített első játékfilmem elkészítésében.

Délibáb - forgatás

A Délibáb western?

A művészetben mindig két dolgot figyelhetünk meg: az egyik az, hogy az ember hogyan gondolkodik a világról, a másik pedig, hogy játszik valamivel és ezt hogyan teszi. A Délibáb egyrészt gondolkodás ember és hatalom viszonyáról, másrészt játék a toposzokkal, különböző alkotói univerzumok megidézésével és a western műfajával. A magyar filmes hagyományok továbbvitelének és a westernnek egyfajta kombinációja.

Sergio Leone Volt egyszer egy vadnyugatját (1968) én vetítem csak bele, vagy minden western ugyanazt a sztorit meséli el, így bármelyiket kiérezhetjük a Délibábból? Jön a kívülálló hős, aki felszabadítja a falut az elnyomók alól.

A western nagyon egyszerű klisékre épül. Éppen az egyszerűsége miatt kínál nagy lehetőséget a mögöttes jelentések becsempészésére. A vonat például minden westernben a haladás, a fejlődés, az iparosodás szimbóluma. És lehetne sorolni ezeket a toposzokat.

A történetben szereplő rabszolgaság parabola a kelet-európai valóságról? Vagy ne magyarázzunk ilyesmit bele?

Parabolaként is lehet olvasni, de a háttere azért elég konkrét. '96 táján főiskolai feladat részeként szociológiai témát kellett kutatnunk és feldolgozni dokumentumfilmen. Az én projektem címe az volt, hogy „Deviáns szubkultúrák Kelet-Magyarországon”. Lementem egy szociológus hallgatóval Szabolcsba, Borsodba, Hajdú-Biharba, megnéztük a téeszeket, ahol a gyerekkoromat töltöttem, mivel édesapám mesterséges megtermékenyítő volt, és azon a környéken dolgozott. Sok téesz nem tudott átállni a kapitalizmusra, bebukott, lepusztult. Egy tanyán emberekkel találkoztunk, akik egy odavontatott utászkocsiban laktak. Kérdezgettem őket. Kiderült, hogy ők gondozzák az állatokat, de nem kapnak fizetést a munkájukért. Kosztért és kvártélyért dolgoznak. Hazafelé a kocsiban realizáltuk, hogy tulajdonképpen egy modernkori rabszolgatelepen jártunk. Amikor visszamentünk, már oda voltak rendelve emberek, hogy elkergessenek. Tíz évvel később kerültek napvilágra az első hírek, hogy csicskáztatnak embereket a Dunántúlon is, felveszi a nyugdíjukat a helyi kiskirály. Ez tehát a szociológiai háttér. A másik alap Tar Sándor, aki ugyanilyen tapasztalatokból jutott el a Ház a térkép szélén című novelláig, ami ugyanezt a szituációt írja le. A film cselekménye nagyrészt a novellát követi, és bár voltak bizonyos megérzéseim az első elolvasás után is, egyre jobban megerősödött bennem az a felismerés, hogy ennek a filmes műfaja a western.

A történet arról szól, hogy ember embernek farkasa, vagy arról, hogy az elnyomók nem lehetnek örökké hatalmon, mert valaki úgyis jön és lesöpri őket?

A körülöttünk zajló történetek sokrétűek és számos olvasatuk van. A Délibáb egyik, Magyarországra is vonatkoztatható üzenete egy evidens megállapítás, amire úgy gondolom, nem árt újra és újra felhívni a figyelmet: az erőszakos uralom nem lehet tartós, és önmagát számolja fel saját paranoiája okán. Magyarország hagyományosan Döbrögi-ország, ezt Fazekas Mihály óta tudjuk. Döbrögik ülnek mindenhol. És sok Ludas Matyi van. Egyelőre kocsma-Ludas Matyik és Facebook-Ludas Matyik, akik egyre jobban érzik azt, hogy háromszor kéne visszaverni az elszenvedett igazságtalanságot. A hatalom érzi ezt, félelmében egyre több igazságtalanságot követ el, és fokozatosan sodródik egy önfelszámolási spirálon a saját veszte felé.

Délibáb - forgatás

Vajna és társai

A Vajna-féle Filmalap erősen beleszól a forgatókönyv kidolgozásába. Azt mondtad, sokat változattatok a filmen. A Filmalap miatt?

Sokkal szofisztikáltabb a dolog. Nem szimplán arról van szó, hogy az egyén, vagy különböző közösségek vívnák a függetlenségi harcukat valami felsőbb hatalom, ebben az esetben a Filmalap ellen. Ha ez lenne, nem lenne semmi gond. Ez erőt, reményt ad. De nem ez a helyzet. Zavar van. Értékválság. Neurózis. Mindenki saját magával harcol. Ez viszont felemészt. A döntéseket mi magunk spekuláljuk ki. A hatalom csak beijeszt vagy bekínál és rád bízza a dolgot, mi magunk fogjuk létrehozni az alattvalói struktúrát. Mi fogjuk meghozni azokat a döntéseket, amik miatt egy életen keresztül hazudozásra, vagy átlátszó magyarázkodásra kényszerülünk. Most megkérdeztél. Mit tehetek? Két lehetőségem van: Elkezdek össze-vissza hülyeségeket beszélni, kitérni, mellébeszélni, ide is, oda is gesztusokat tenni, biztos, ami biztos alapon. A másik lehetőség, hogy elmondom a véleményem. Ennek az a következménye, hogy kegyvesztett leszek, hülyének néznek, károkozónak tartanak stb... Lehetne sorolni a rendszer pozitívumait, mert mindenben van valami jó, de nincs értelme, mert az az alapprobléma, hogy nem volt filmszakmai konszenzus a Filmalap létrehozására és Andy Vajna kinevezésére. Innentől kezdve ezt a szisztémát én nem érzem demokratikusnak. Amíg nincs beiktatva egyfajta társadalmi, civil vagy filmszakmai kontroll, ami a demokratikus elveket védi, addig ezt nem tudom elfogadni. Visszaélésekre ad lehetőséget, csak habitus kérdése. Persze, mondhatjuk azt, hogy hagyjuk az elveket, mert működik a dolog. Sorolhatjuk az elkészült filmeket, a sikereket: A nagy füzet, Fehér Isten, Isteni műszak, Utóélet stb., jó filmek, nagy sikerek, a Filmalap bizonyított, szokták mondani. Na de nem a Filmalap bizonyított, hanem újra a rendezők és operatőrök és forgatókönyvírók és vágók és producerek és mindenki más, akik egy film megszületésében részt vesznek. Ők bizonyítottak, mint mindig. Ez az ő sikerük. Az elkészült filmek nagy részének ötlete már rég megvolt, mielőtt a Filmalap létrejött volna. Ezek a filmek mindenképpen elkészültek volna, csak három évvel hamarabb. Arról ne is beszéljünk, hogy mi van azokkal a tervekkel, amiket elutasítottak. Biztos, hogy jó döntések voltak? Másrészt hol a művész, az érzékeny társadalmi lény szolidaritása? Mindegy mi történik a többiekkel, csak nekünk legyen jó? Hörgünk a stadionépítésekre, meg a fociba tolt pénzekre, de ha nekünk tolják, az rendben van? Először a magunk háza táján kéne söprögetni. Nekem az ezekhez hasonló kételyeim miatt, már a kezdetektől nem lehetett őszinte a kapcsolatom a Filmalappal.

Ez mit jelent?

A Délibáb forgatókönyvét alapvetően szerették, bár voltak kifogásaik. Az első találkozón, miután az egyik kuratóriumi tag elmondta, mi a probléma az előző filmjeimmel, rögtön azt a kérdést tette fel, hogy hajlandó vagyok-e együttműködni a forgatókönyv-fejlesztő bizottsággal és a javaslataik alapján átírni a könyvet. Nem mondták, hogy kell, csak kérdezték, hogy hajlandó vagyok-e. És itt következik az, amiről előzőleg beszéltem. Ott voltunk többen a stábból. Furcsa beszélgetés volt, mindenki mosolygott, de az egész szobát a kölcsönös bizalmatlanság levegője lengte be. Még aznap felmerült, hogy visszavonjuk a pályázatot, aztán mégis benntartottuk. Vállaltam, hogy átírom a könyvet. Találkoztam a fejlesztő bizottság tagjaival, kedves, értelmes emberek, érdekes meglátásokkal. Jegyzeteltem. Átírtam a könyvet, szigorúan annyi változtatással, ami a jegyzeteimben szerepelt. Leadtam. Rövidesen jött a levél a Filmalaptól, hogy mit csináltam könyvvel, és hogy ez senkinek sem tetszik. Ezek után én többet nem mentem semmilyen találkozóra. A későbbi vetítésekre sem. Engem filmes pályafutásom során csak egyszer citáltak be, 2000-ben. Ott ült Várhegyi Attila államtitkár és megkérdezte, miért a csúnya lakótelepeket akarom mutatni, miért nem a felújított Debrecent, a szép belvárost? Mondtam, hogy nekem a lakótelep is szép, mert ott nőttem fel. Utána 10 évig nem kellett nekem sehova bemenni. A Délibáb forgatása előtt még volt egy furcsa skype-beszélgetés a kuratórium tagjaival, de utána nem szóltak bele semmibe.

Mennyit pénzt adott a Filmalap?

Délibáb-premier, Torontó - Isaach de Bancolé, Taschler Andrea és Hajdu Szabolcs

Kezdjük úgy, hogy mennyit vettek el. Nem, nem a Filmalap természetesen, mert akkor az még nem létezett, hanem a kormány. Erre a filmre az MMKA-s kuratóriumtól kaptunk először támogatást 2009-ben, az akkoriban elérhető maximális összeget, 150 milliót. A kormányváltás után ezt visszavonták, az MMKA élére felkerült Kőrösi Zoltán, újra megnézték az elfogadott pályázatokat, megint úgy nézett ki, hogy van ez a pénz, aztán megszüntették a közalapítványt, a pénz megint bizonytalanná vált, minden átkerült Szőcs Géza államtitkár alá, aki egy Filmszemlén bejelentette, hogy többek közt én is fogok filmet csinálni, ami meglepett, utána kértük az államtitkári pecsétes papírt, hogy legyen valami írásos bizonyíték is erről, megvolt a papírunk, de csak néhány hétig, tőle is elvettek mindent, vagy lepasszolta, nem tudom  és jött a Vajna-rendszer. Ismét semmis lett az ígérvény, és előröl kellett kezdenünk mindent, tehát újra kellett pályáznunk, mert Vajna semmilyen előző döntést nem fogadott el. Visszafordulni nem lehetett, mert a beígért és a producerek által előfinanszírozott pénzt már elkezdtük költeni. Felmerült a kérdés, hogy ilyen körülmények között beadjuk-e a pályázatot. Egyedül nem dönthettem ebben, tehát megszavaztuk. Éreztem, láttam, hogy mi következik, nemmel szavaztam, elmondtam a többieknek az okokat. Innentől kezdődött az, amit az imént elmeséltem. Egy éves tortúra a könyvvel a forgatásig. Mire ide eljutottunk olyan szinten merültünk ki a producerekkel, hogy egymást kezdtük okolni a kialakult helyzetért. Ezek a politika által kreált csapdahelyzetek a civil társadalom számára. Mire a forgatásra került a sor, utolsó maradék erőnkből dolgoztunk. Méltatlan dolog. Úgy éreztem elvették tőlünk az örömöt, amit a film elkészítése jelent. 

Kiszámítható rendszerben szeretnék filmet csinálni. Pár napja egy filmszövetségi ülésen elmondtam, hogy én ezen még egyszer nem akarok keresztülmenni. Kérdem azoktól, akik nem értik, mi a problémám: miért akarnék én magamnak rosszat, ha minden olyan jó ebben a rendszerben? Miért ne akarnék a következő filmemre 300 milliót, vagy 500 milliót, vagy 1 milliárdot vagy csak 10 forintot? Mert nem éri meg. Semmilyen pénz és siker nem kárpótol azért, amit az ember útközben elveszít. Mert rossz dolog az életedből három évet úgy eltölteni, hogy értelmetlen dolgokkal kell foglalkoznod, hogy összeveszel a barátaiddal, hogy nem találsz örömet abban, amit csinálsz. Folyamatos hazugságban sem akarok élni. Hogy úgy tegyek, mintha kiegyeznék a rendszerrel, csak azért, hogy pénzt kapjak a következő filmre. Nem akarok megélhetési filmes lenni. Végül, de nem utolsósorban jobban tisztelem emberi mivoltukban azokat, akik ott bent ülnek, minthogy a hátuk mögött ócsároljam őket és közben mosolyogva a szemükbe hazudjak. Nem vagyunk ellenségek, még ellenfelek se, egész egyszerűen másból vagyunk.

A végső vágás joga kinél volt?

Benne van a szerződésben, hogy az a Filmalapnál marad, de mondják, hogy nem eszik olyan forrón a kását. És valóban nem eszik olyan forrón a kását. Nem avatkoztak bele a vágásba. Ők javasolnak, de nem kötelező megszívlelni. A baj a félelem, amiről már beszéltem, amit egy ilyen típusú rendszer szül, gerjeszt az emberekben. Maguk a filmalkotók fogják a félelem miatt öncenzúrázni magukat. Mert úgy érzed, ha nem tartod be a javaslatot, az bizalomvesztést eredményez bennük irántad. Ez a hatalom irányába megnyilvánuló reflex. Már a forgatókönyvet is lehet, hogy úgy írod meg, hogy nekik tetsszen. Mert attól félsz, másképp nem fogsz rá pénzt kapni. .

Vajna ott volt ezeken a „forgatókönyvfejlesztő” értekezleteken? Illetve az elsőn, amin résztvettél.

Nem. Kétszer találkoztam vele életemben, díjátadó gálákon.

Kép a Délibáb című filmből

Szerkesztek, tehát vagyok

Isaach azt mondta, hogy azt vette le belőled, téged elsősorban a film vizuális aspektusai érdekelnek, a precíz történetmesélés kevésbé. A Fehér tenyérben is látszott már, hogy nagyon töredékesen, fragmentáltan mesélsz. A Délibábban a balladai szűkszavúság az úr, sok a lyuk, sok mozzanatot a nézőnek kell kikövetkeztetnie. Ez a szerkesztési mód tudatos?

Akkor szeretek egy színházi előadást, egy könyvet, egy filmet, ha van benne elég titok ahhoz, hogy gondolkodásra késztessen, tehát aktívvá tudjon tenni. Nekem mindig ez az izgalmas, az interaktivitás a mű és a befogadó között. Tehát nem megetetnek, mint egy tehenet, hogy teletömve támolyogjak ki a moziból.

A Fehér tenyérben vannak lassú részek, aztán amikor az edzésen ellenségeskedés van a tréner és a tanítvány közt, és sok-sok perc után nagy nehezen megszületik az első gesztus, ami közeledést mutat, azonnal elvágod, befejezed a jelenetet. Azt éreztem, hogy éppen az emberi interakciót hagyod ki a filmből. Ez is nyilván tudatos rendezői döntés.

Az ember nem tudja kiszámítani, kinek mi elég. Valakinek ez már sok, valakinek kevés. Nagyon közel vagyok a filmekhez, amikor készítem őket, akkoriban úgy éreztem, nekem erről elég ennyit elmondani. Azóta nem láttam, lehet, hogy ha most megnézném, teljesen máshogy szerkeszteném, máshová tenném a hangsúlyokat, bizonyos dolgokról többet, másokról kevesebbet mondanék el. Mindig a kihagyás a lényeg, ettől kezd el a néző belépni a történetbe.

Kép a The Gambler című filmből

Hogy áll Dosztojevszkij-adaptációd, a The Gambler

2010 őszén Amerikában viszonylag hamar megkaptuk a költségvetés felét egy gyógyszergyáros nagyvonalú felajánlásának köszönhetően.  Azt ígértük, hogy a büdzsé másik felét mi hozzuk Magyarországról, mert nekem a Bibliothéque Pascal (2010) után járt normatív támogatás. De ezt is visszavonták. Nem gondoltuk, hogy ilyesmi megtörténhet. Arra számítottam, hogy ebből a támogatásból megcsinálom a Gamblert, amíg előkészítjük az MMKA által támogatott Délibábot. A Gambler félig van leforgatva.

Nem lehet a meglévő anyagból összevágni egy showreelt, és azzal házalni, pénzt felhajtani?

Most ez következik. Csak eddig lekötött a Délibáb. Minden energiámat arra fogom szánni, hogy befejezzük. Én mindig csak a következő filmig látom a jövőmet. A Gambler szálai most Amerikába vezetnek, tehát követem. Attól félek, hogy itthon olyan spirálba kerülök, ami a folyamatos meghasonlásokkal, az állandó opportunizmussal olyan szinten cseréli és erodálja az embert, hogy nem ismersz magadra öt év múlva. Pedig nagyon sok munkával kezdtem végre magamat megtalálni. Nagyon szeretek filmet csinálni, de sok más dolog is van, amivel ki lehet tölteni az életet. Az élet rövid és nekem már a B oldal forog. Az embert rengeteg minden veszi körül, amit meg lehet ragadni, akármilyen formában. A film egy nagyon jó médium erre, nekem kifejezetten testhezálló médium, de nem vagyok a fanatikusa.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó