Interjú Szabó Simonnal Interjú Szabó Simonnal

„A színészetet meghagyom a színészeknek”

Interjú Szabó Simonnal

Rojáltól Bögöcsig a vicces bunkó archetípusa a magyar filmben, de ő már a Moszkva tér forgatása során rájött, hogy inkább rendezni szeretne. Rendezett is több díjnyertes (rövid)filmet – a társadalmi szegregációval foglalkozó Falat például Európai Filmdíjra jelölték. Jelenleg a második nagyjátékfilmjét, az önéletrajzi ihletésű Savaria ExPRESSZ-t próbálja tető alá hozni. Szabó Simon eddigi pályájáról, a Szomszédok mellékszerepéről, a Moszkva tér legendás forgatásáról, a függetlenfilmesként megélt nehézségekről és örömökről mesélt.

2010-ben a Filmszemlén egy videóban elbeszélgettél a 16 éves önmagaddal. Azt mondtad neki, kezdje el hamarabb a (kis)filmezést. 2001-ben kaptad az első filmszerepedet a Moszkva térben, 2002-ben pedig már megrendezted a Zsebzsötemet. Mikor kellett volna elkezdened a kisfilmezést?

Szakközépiskolában. Ha már akkor tudatossá válik, hogy milyen jó filmezni, hamarabb megtanulsz bizonyos dolgokat, és hamarabb eljuthatsz oda, hogy ezzel szeretnél foglalkozni. 35 évesen sem érzem, hogy késő lenne, de lehet akkor hamarabb tűzközelbe kerültem volna.

Nem lettél volna annyira problémás gyerek, ha filmbe tudod csatornázni a lázadásodat?

Előtte voltam problémás, ötödikes koromtól szakmunkás elsőig. Utána belecsöppentem a színházba, és csitulni kezdett ez az énem. De utána jött még az éjszakázás, a bulizás. Azt nehéz kikerülni egy olyan környezetben, mint a színház: délelőtt, délután próba, este előadás, utána meg buli. Akkoriban filmes lehetőség se nagyon adódott előttem. A gyerekszínészeket a színitanodákban keresték, Gór Nagy Máriánál vagy Földesi Margitnál. Oda nem akartam menni, mert mindig volt bennünk egy tartás a színészgyerekekkel szemben. „Gyerekszínész? Hagyjuk már!”

Hogyan kerültél be a Szomszédokba és az Első generációba?

Az Első generáció válogatására egy ügynökség hívott. Szőke hajú, narancssárga szemüveges, piercinges gyereket kerestek egy DJ szerepre. Elmentem, nagyjából öntudatlan állapotban, nekik viszont nagyon tetszett. „Ezt kell csinálni majd a filmben, ahogy most bejöttél.” A Szomszédokba általában Gór Nagytól válogatták a mellékszereplőket. De akkor pont kiesett valaki, és egy ismerősöm barátnője felhívott. Egy nagydarab kosaras srácot kellett alakítani.

Török Feri is egy castingon fedezett fel.

Meghívták a drámatagozatos budapesti gimnáziumok diákjait, hogy menjenek válogatásra. A húgom a Pesti Barnabásba járt, tőle tudtam a castingról. A válogatáson találkoztam Csatlós Vilivel, aki Kiglert játszotta a Moszkva térben. Vele együtt játszottam a színházban, és a válogatáson újra összemelegedtünk. Feri pedig látta, hogy ez egy nyerő páros.

Török Feri mesélte, hogy a Moszkva tér legelső forgatási napján, amikor a film első snittjét vették fel, Pajor Tamás, a Neurotic egykori énekese odasétált hozzájuk. Akkoriban már az igét terjesztette a Moszkván, és amikor megtudta, hogy filmet forgatnak, felnézett az égre meg a Garas Danira a kránban, és megáldotta a filmet. Neked is vannak jó sztorijaid a Moszkva tér forgatásáról?

Rengeteg. Van publikus és nem publikus is. (nevet) Feri szerette volna nagyjából tartani a forgatókönyvet, de Vili meg én nem vagyunk szövegtanulós színészek. Vili tényleg akkoriban érettségizett, úgyhogy ő úgy lett kultikus alak a filmben, hogy a mai napig nem olvasta a Moszkva tér forgatókönyvét. Én is csak előtte pár nappal olvastam, de a szövegeket egyikünk se tanulta meg. A saját szavainkkal kezdtük el mondani a szöveget, és ez bejött a Ferinek. Törte is le a szarvainkat, amikor látta, hogy próbálunk játszani. „Nem kell játszani, úgy mondjátok, ahogy ti mondanátok.”

Előfordult az is, hogy kimaradt egy jelenet a filmből, mert kiittuk az unicumot meg a sört a büféből. Óriási balhé volt, be kellett zárni a stábbüfét. A jelenetben Csömörnek, Kiglernek és Rojálnak végig kellett volna mennie a Maros utcán, és leesik eléjük egy mélyhűtött csirke, amit egy házibuliból hajítanak ki az ablakon. Mi pedig felnézünk, és azt mondjuk, hogy „Na, megérkeztünk.” Ezt nem tudtuk megcsinálni, hol nem tudtunk egyenesen menni, hol meg nem tudtunk megszólalni a röhögéstől. Aztán Feri mondta, hogy inkább hagyjuk, nincs erre idő… (nevet)

Volt olyan saját szöveged, ami benne maradt a filmben?

Amikor az érettségi banketten mondom a Ságodinak, hogy „optika”, az az én szövegem volt. Vilié pedig az, amikor esznek a konyhában Petyával, és megkérdezi tőle a Boci mama, hogy ízlik-e a csirkecomb, és azt mondja, hogy „fain”. Azt biztos, hogy nem Feri írta a forgatókönyvbe. (nevet)

Hogy bírtad a Moszkva térrel jött ismertséget?

Ez egy jó értelemben vett ismertség, nem mutogatnak rám az utcán a rendőrök. Leginkább a fiatalok ismernek, illetve az a generáció, amelyiknek van valami köze a ’89-es eseményekhez. Valószínűleg életem végéig a Rojállal fognak azonosítani, de ez nem kellemetlen. Az emberek szeretnek túllépni dolgokon. De az életben minden elmúlik. Elmúlik a fiatalságod, elmúlik a gyerekkorod, elveszítesz barátokat. Ezt viszont nem veheti el senki, és elmúlni sem fog.

A Moszkva tér hozzásegített ahhoz, hogy egy évvel később megcsináld a Zsebzsötemet?

A Moszkva tér forgatásán jöttem rá, hogy nem is a színészet, hanem a rendezés érdekel. Látta a filmet egy barátom öccse, Czomba Albert, és felhívott, hogy szerepeljek a kisjátékfilmjükben. Majd mondta, hogy meg is kéne rendeznem. Ez lett az első kisfilmünk, az Afterjka, fél évre rá pedig már a Zsebzsötemet terveztük. Nekünk az volt a tanulópénz. Minden benne volt, amit egy ilyen produkcióban ki lehet próbálni: gyorsítások, élesvágások, stoptrükkök… Sok mindent a vágó, Hargitai Pamacs javasolt, hogy hogyan feszesítsük a filmet. A zenéket viszont én válogattam ki hozzá.

Nagyon sokat szívtunk a Zsebzsötemmel, mert filmre forgattunk, és csak Berlinben tudtuk előhívatni az anyagot. Itthon akkoriban nem foglalkoztak fordítós nyersanyaggal. A Cirkóban néztük meg, hogy mit vettünk fel, aztán kitaláltuk, hogy mit kéne még leforgatni. Két hét múlva megjött az előhívott anyag, és egy bányáról készült fekete-fehér felvételek voltak rajta. Kiderült, hogy összecserélték a tekercseket. Miután visszaszereztük a sajátunkat, és találtunk egy utómunka stúdiót, ahol bedigitalizálják a filmet, hogy megvághassuk, kiderült, hogy nulla hangot vettünk fel. Úgyhogy a teljes Zsebzsötem utószinkronnal készült a legutolsó atmoszférazajig. Katasztrofális volt a forgatás, de annyira lelkesek voltunk, annyira szerettünk volna filmre dolgozni, hogy nem is számoltunk vele, mekkora őrület lesz belőle.

A következő kisfilmedet, a Megyünk-et csak öt év múlva forgattad le.

A Zsebzsötem után bejött pár apró filmes meló, videoklipek, reklámok. Kaptunk szponzorációt is, és 2003-ban, 24 évesen már egy filmgyártó céget üzemeltettünk. Rájöttünk, hogy nem megcsinálni nehéz a melókat, hanem megszerezni. Becsődöltünk, ott álltunk munka és pénz nélkül. Albert kiment Londonba, én pedig elmentem a MOL Budapest Jazz Fesztiválra székeket törölgetni. Ebből jött egyik napról a másikra a Kultiplexes programszervezői állás. A Kultiban lehúztam másfél évet, szerveztem a programokat. Közben leérettségiztem, Albert is hazajött, és elhatároztuk, hogy felvételizünk az SZFE-re, én színész-rendezőre, ő pedig operatőr szakra. A rendezőiről kivágtak az első körben. A színész felvételire vittem egy A4-es oldalt, hogy miben szerepeltem eddig. Kérdezték, hogy akkor miért jöttem ide. Mondtam, hogy a papír jó lenne. De be tudnék járni reggel 8-tól éjfélig? Kizárt dolog…

Nem volt mese, csinálnunk kellett valamit. Az akkori Irie Maffiás MC Kemmonnal elkészítettük a Draftot, majd utána jött a Megyünk. Ehhez már egy erősebb koncepciót találtunk ki, hogy keretek között tartsuk magunkat. A dramaturgiában, a technikában is szintet léptünk, és a filmszemlés díj is komolyabb kategóriába juttatott minket. De még mindig nem tudtunk előrébb jutni, ezért beadtunk egy új kisfilm-pályázatot az MMKA-hoz. De nem támogatták. Nagyon rossz volt megélni, hogy díjat nyertünk, foglalkozott velünk a sajtó, és mégse támogatták a kisfilmet. Ezen felháborodtam, és megírtam a Papírrepülőket. Nem csinálunk több kisfilmet, jöjjön a nagyjátékfilm, gondoltam. Ez volt 2008-ban.

A Papírrepülők is olyan, mintha egymás mellé raknál hét-nyolc kisfilmet.

A szkeccs-stílus tudatos volt. Fel kellett állítani magamnak egy szabályrendszert. Csak egysnittes jelenetek lehettek, egymást követő sztorik. Azt szabtuk még meg, hogy miről szóljanak a jelenetek. A forgatókönyvben egy jelenet egy oldal volt. Amikor odaadtam a színészeknek, nagyjából mindenki magára ismert. A sztorikat is úgy írtam már, hogy tudtam, kik lesznek a szereplők.

Szerencséd volt, hogy mindenki el is vállalta.

Igen. A Papírrepülők úgy készült, mint akkoriban az Intim fejlövés, vagy most a VAN. Egy előző filmünkre kaptunk 5,5 millió forint normatív támogatást, és azon felül volt 6 millió készpénz. A szereplők 5000 forintokat és promóttermékeket kaptak. Barátságból jöttek, azért, hogy valami elkészüljön. Ezt nem lehet pénzen megvenni. A Papírrepülőknek is vannak hibái, de ahhoz képest, hogyan állt össze, csoda, hogy egyáltalán elkészült. A maga nemében tökéletes film: egy kisfilmes srác első próbálkozása.

Függetlenfilmesnek tartod magad. Azért, mert eddig nem kaptál komolyabb támogatást, vagy ennek van eszmei jelentése is számodra?

Ez már változott, mert a Falra kaptunk 3 milliót. De nyilván nem ettől leszel függetlenfilmes. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nem függök producerektől, nem vagyok elkötelezve senki irányába. Nem vagyok ráutalva arra se, hogy egy elém rakott forgatókönyvből csináljak filmet. Mindig azokat a filmeket készítem el, amiket én szeretnék. A robotot a reklámfilmekben és a nem-filmes munkákban tudom le. A filmnél muszáj függetlennek lenni, különben nem tudod élvezni, nem tudsz szerelmes lenni belé.

Mi határozza meg, hogy teljes szívvel oda tudsz állni egy film mellé?

Az, hogy mi pattan ki a fejemből, hogy mi a sztori. Sok alvó projektem van, amik egy hétig jónak tűnnek, aztán kiszeretek belőlük. Van egy teljes forgatókönyvem is, a Tüzet viszek, amit külföldön fejlesztettem egy éven keresztül, és a fiókban van. Annyit foglalkoztam vele, annyit csűrtük-csavartuk, hogy kiszerettem belőle. Nem értem, hogy tudnak emberek éveken keresztül egy forgatókönyvön dolgozni. Nyilván eljön majd az ideje, amikor újra érdekelni fog ez a történet, de a filmkészítés számomra egyelőre gyorsabb dolog. Ez abból is adódik, hogy türelmetlen vagyok. Ha kitalálok valamit, szeretek rögtön neki is látni.

Magyarországon ez azért elég nehéz.

Úgy lehet csak, ahogy mi csináltuk, nulla pénzből. Az új forgatókönyvemet viszont nemrég beadtam a Filmalaphoz.

A Savaria ExPRESSZ-t?

Igen. Három részes tévéfilmként már próbáltam elsütni. Az volt a hátsó szándékom, hogy majd összevágok belőle egy filmet. Ez természetesen nem sikerült, úgyhogy átírtam nagyjátékfilmnek.

Sok az áthallás a gyerekkorod és a film története között. Miért akartad feldolgozni ezt a korszakot?

Fontos, hogy legyen valami közöm a történethez, amit elmesélek. A filmben Budapestről leküldenek egy srácot Körmendre, mert olyan rossz, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. A nagydumás pesti gyerek próbál beilleszkedni a vidéki környezetbe. Az első cigik, az első piálások, az egyedüllét a kollégiumban – ezek mind benne lesznek a filmben, ahogy a rendszerváltozás utáni hangulat is, ahogy próbál talpra állni az ország. 1994–95-ben még teljesen más volt a világ. Ha csak a technikai dolgokat nézzük, a walkmant, a sportfülhallgatót, ezek akkoriban zseniális újdonságok voltak. Teljesen más volt a távolság fogalma is. Nem lehetett sms-t írni, mobilról telefonálni, csak két-három naponta tudtál kommunikálni a másik emberrel.

Nem titkolt szándékom, hogy olyan családi mozit szeretnék készíteni, ami nem olyan, mint a Lassie hazatér, de nem is egy Kölykök. Azt akarom, hogy egy apuka el tudjon rá menni a fiával, és általa egy kicsit jobban megismerjék egymást. Vannak rossz tanulók, de a lehetőség mindenkiben megvan, hogy normális emberré váljon.

A filmjeiddel törekszel arra, hogy pozitív társadalmi hatást válts ki?

Ha nem is tudatosan, de tudat alatt ez benne van a filmjeimben. Nem akarok tanmeséket csinálni, de szeretem, ha egy filmnek van üzenete. És ha az az üzenet jó, az engem is megnyugtat. Kétserpenyős ember vagyok, szeretek adni is és elvenni is, de a kettőnek egyensúlyban kell lennie. A filmben lehetnek keményebb dolgok, beszélhetnek rondán, verekedhetnek, de azért történjenek jó dolgok is.

Legújabb kisfilmed, a Fal a társadalmi szegregáció problémájával foglalkozik. Szerinted az ehhez hasonló filmeknek lehet társadalmi hatása Magyarországon?

Ha nem készülnek ilyen filmek, akkor egyáltalán nem lehet. Nagyon nehéz hatást elérni, de épp ezért kell csinálni. Ha beszélnek róla a sajtóban, látják a fesztiválokon, akkor történhet valami. Főleg a nemzetközi szereplés a fontos. Hogy eljusson Európába, talán egyes EU-s szervezetek elé, és akkor hátha megfordul a fejükben, hogy itt probléma van. 2014-ben ugyanazt csináljuk, mint 70 évvel ezelőtt, de közben Európai Uniónak hívjuk magunkat. A Fal nem EU-ellenes film, hanem a rendszer hibáira próbálja felhívni a figyelmet a maga szűk lehetőségeivel.

Szirmai Marci mondta, hogy a döntéshozók azt nem látják be, hogy a kisfilm a legjobb befektetés, mert sokkal nagyobb utat tud bejárni fesztiválokon, mint egy nagyjátékfilm, és sokkal nagyobb presztízst tud szerezni az országnak.

Elég, ha megnézed az utolsó pár hónap híreit, Tóth Barnabás, Bucsi Réka vagy Vácz Péter sikereit. Egy intézményt meg lehetne tölteni azokkal a filmesekkel, akiket jobban ismernek külföldön, és sorra nyerik a díjakat. De méltatlanul félre vannak söpörve, ahogy a támogatási rendszer is méltatlanul kedvez a tévéfilmeknek. Mi köze van a tévének a kisfilmgyártáshoz? Mert kétszer levetítik a Duna TV-ben? Az nem platform. A platformot a külföldi fesztiválok, az internet, a Daazo jelenti.

A korábbi filmjeidhez hasonlóan a Falban is amatőr színészekkel, illetve civilekkel dolgoztál. Miért ragaszkodsz az amatőrökhöz?

Nem teljesen amatőrök, hiszen attól még, hogy nem profi vagy végzett színészek, a szereplőim közül szinte mindenkinek van valami köze az előadóművészethez. A Fal főszereplője például Groó Diana Vespa című nagyjátékfilmben is főszereplő volt. Ez egy komoly előtanulmány, Tóth Sanyi több díjat is kapott azért az alakításáért. A Falban már nem is nagyon kapott tőlem instrukciókat. Elmondtam neki, hogy miről szól a film és az adott jelenet. Ő megértette, és zsigerből tudta, hogy ezt hogyan csinálná. Az lett volna rossz, ha elkezdem őt instruálni és letöröm a természetességét. A többi szereplő viszont amatőr volt Lovas Emíliát kivéve. Építőmunkások, statiszták, fuvarozók. Ők abban autentikusak, amit csinálnak. Egy színész hiába jó színész, nem jó építőmunkás. Én viszont egy építőmunkást akarok látni, ahogy dolgozik. Hívok egy építőmunkást, csak annyit mondok neki, hogy csinálja, amit szokott, és ne nézzen a kamerába. Én pedig felveszem. Ennél jobb építőmunkást egy filmbe nem tudsz találni.

Hogy hogyan instruálod a színészeidet, azt mennyire befolyásolja, hogy te is színész vagy?

Rendezéskor nem foglalkozom azzal, hogy én is színészkedem néha. Csak annyiban, hogy engem is karakterekre szoktak hívni, és én is karakterekhez válogatom a színészeimet. De nem szeretem az instruálás szót. Nem azt kell elmondani egy színésznek, hogy hogyan oldja meg a jelenetet, hanem meg kell vele értetni, hogy miről szól a film és az ő karaktere. Ha a lehetőségeihez képest teljesíti a dolgokat, az jó kell, hogy legyen. Ha nem jó, akkor nem ő a hibás, hanem a rendező, aki nem jó színészt választott a szerepre. Én sem szeretem, ha a saját karakteremtől eltérő szerepet kell alakítanom.

A színházi szerepeidben sem kell kibújni a tipikus Szabó Simon-karakterből?

Nem nagyon. A színészetet meghagyom a színészeknek. A TÁP Színház Jövedelmező állás című előadásában egy seggnyaló hivatalnokot kell alakítanom, ezt nem is szeretem. De állítólag jó, ahogy csinálom. A többi szerepem mind testhezálló volt.

Amikor saját magadra osztottál szerepet a Papírrepülőkben, akkor se egy bunkót játszottál.

Én általában olyan vagyok, mint a Papírrepülőkben. Annak a filmnek dokumentarista volt a stílusa, mert azok a dolgok tényleg így történtek. Sohonyai Petivel sok zenekart pakoltunk, amíg jó volt a derekam. Lukács Miklós világhírű cimbalmosnak is mi pakoltunk, aki szerepel a filmben.

Vállalnál a Papírrepülőkhöz hasonló, kedves-jófej szerepet?

Abszolút. Úgy érzem, hogy ez megvan bennem. Nem böföghetek és finghatok egész nap, szóval van egy normális énem is. Csak sokan a mai napig azzal azonosítanak például, hogy én voltam a „kidobó” a Kultiplexben. Mert kopasz vagyok, kétméteres, és álltam az ajtóban, hol szedtem a jegyet, hol meg kivágtam, aki nem viselkedett. De ez nem jelenti azt, hogy kidobó vagyok. Mint ahogy színész sem vagyok. A Megdönteni Hajnal Tímeát előtt sokat gondolkodtam rajta, hogy elvállaljak-e megint egy bunkó szerepet. De végül is megszerettem a forgatáson. Felszabadultam benne. A kritikák is azt igazolták vissza, hogy jó volt.

Idén látszott, hogy mennyire szétválik a rendezői és a színészi karriered. Egyrészt játszottál az év egyik legsikeresebb romantikus vígjátékában, másrészt rendeztél egy rövidfilmet egy súlyos társadalmi problémáról. Amerikában az alkotók gyakran azért vállalják el a hollywoodi munkákat, hogy abból a pénzből megvalósíthassák a saját projekteket. Ez Magyarországon nem járható út?

Akkor lenne az, ha itthon is hét számjegyű gázsit lehetne kapni egy Megdönteni Hajnal Tímeát-ért. A nagy sztárok biztosan el tudnak kérni olyan összegeket egy filmszerepért, amiből szponzorálni tudnák a következő kisfilmjüket. Én akkor tudnám, ha megint 300–400 000 forintból készítenék kisfilmet. De elhatároztam, hogy többször nem csinálok ilyet. Muszáj továbblépni. Nem tudok megint szívességet kérni, és 35 évesen még mindig egyedül pakolni a cuccokat. Ha nem tudok labdába rúgni egy nagyjátékfilmmel, akkor keresek valami más munkát, és majd akkor csinálok filmet, ha változik a rendszer.

Akkor mindent a Savariára raktál fel?

Azon kívül még két filmtervemet azonnal be tudom adni, ha a Savariát nem támogatják. Ha azokat se, akkor meglátom, hogyan tovább. Nem tudok már annál többet tenni, mint amit idén elértünk a Fallal. Ha Európai Filmdíjra jelölnek és utána se kapsz támogatást, azt már nem lehet mivel megmagyarázni. A Savariával forgatókönyvírásra pályázok, nem akarok nulláról indulni. A szakmai részben – a dramaturgiában, a felépítésben – várok segítséget, a sztori, a karakter megvan. Jó lenne jövő nyáron leforgatni.

Címkék
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs