Szalkai Réka

/ / /

· írta

A legfontosabb, hogy megtaláljuk az igazságot

Interjú Ken Loach rendezővel

Interjú

Ken Loach egyike a legnagyobb élő európai rendezőknek. Hithű baloldali egy olyan világban, ahol már maga a baloldaliság is nehezen definiálható, hősei az elnyomott rétegekből próbálnak kitörni egy boldogabb lét felé. Legújabb filmje, a Tiltott táncok (Jimmy's Hall) – amely már a magyar mozik műsorán is –, csak apropó volt arra, hogy kifagassuk a veterán angol rendezőt.

Ken Loach

Honnan származik a szociális érzékenysége?

Csak nyitott szemmel járok a világban és érdekelnek annak történései. És persze ha valami elkezd érdekelni, akkor érintett is leszek a dologban, és ez gyakran reakcióra, visszhangra késztet akkor, amikor úgy érzem, ez itt figyelmet érdemel, vagy amaz nagyon nincsen rendben. Meg aztán nem is kell különösebben okosnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az egész világon, legyünk a föld bármely országában, egy irányba tartó a folyamat: a  gazdagok csak még gazdagabbak lesznek, míg a szegények meg egyre szegényebbek. Dominálnak a multinacionális nagyvállalatok,  átveszik az irányítást szinte mindenhol,  szerintem egyenes úton haladunk a világ összeomlása felé. Mindez kérdések feltevésére kényszerít engem, és jobb esetben egy-két válaszhoz is elérek, amelyek remélhetőleg a nézők tudatába is eljutnak, hiszen a megismerés a kulcsa annak, hogy átlássuk, hogyan is működnek a világunkat szép lassan szinte teljesen romba döntő mechanizmusok.

Ön szerint a filmeknek van politikai hatása, befolyása?

Ha van, az is inkább csak rossz szerintem. Mert a legtöbb emberhez az amerikai tömegfilmek, hollywoodi blockbusterek jutnak csak el, ezek pedig egyértelműen jobboldali elveket vallanak. Hiszen azt súlykolják belénk, hogy az Egyesült Államok a világ bölcsője, a fény forrása a sötétben, és hazug módon hirdetik a kapitalizmus társadalmi egyenlőtlenségeinek a térnyerését, míg brutálisan dicsőitik az erőszak jelenségét. Ez pedig, úgy gondolom, igenis rossz hatás.

A nevelés fontos dolog, Ön több filmjében is foglalkozik a kamaszkorral (Kes, Édes kamaszkor stb.). Nem volt nehéz a fiatal, tapasztalatlan, első filmes főszereplőkkel együtt dolgozni?

Dehogyis, sőt határozottan könnyű volt. A tizenévesek mindig nyitottabbak, mint akár a náluk csak egy évtizeddel idősebb generáció. Ők még nagyon érzékenyek, sérülékenyebbek, és ezért végtelen módon megbíznak benned. Nagyobb mind a képzelőtehetségük, mind az elhivatottságuk, olykor sokkal lelkesebbek és energetikusabbak, mint felnőtt, tapasztalt kollégáik.  Nagyon sokat kaptam ezektől a bőkezű tinédzserektől. Ezért is szerettem velük dolgozni, érdekelt az ő világuk számos filmemben.

Illetve a nehéz helyzetben levő családok kötötték le a figyelmét. A Kőzáport idén is levetítették Berlinben, amikor átvette az életműdíját.

Az a film egy az egyben Jim Allen ötlete volt, aki számos korábbi munkám szerzője is volt, még Paul Laverty előtt, és aki sajnos már nincs az élők sorában. Jim Anglia északi részén lakott, és a Kőzápor története is onnan származott, ahol ő élt, így mélyéből ismerte annak minden egyes részletét és jelenetét. A drága elsőáldozói ruha előteremtésének a kínjai sem álltak tőle messze, hiszen ő is katolikus családban nevelkedett, és bár nem volt hívő, de nagyon jól ismerte ezt a kultúrát. Tudta, hogy az mennyire rá tud telepedni az emberekre.

Ken Loach és Paul Laverty

Jim Allen után pedig Paul Laverty lett az állandó író partnere, a Carla dala (Carla's Song) óta – gondolom, az ő saját élményei is életre keltek a filmjeikben.

Igen, Önöknél is biztos vetítették a Nevem, Joe-t: az a film származik például Paul területéről, Glasgow vidékéről. De nem elég ismerni a történéseket: komoly kutatást jelentett megtalálni azokat a figurákat, akik a Paul által ismert emberekéhez hasonló dolgokat éltek át. Mert mindig úgy kell elmondani egy történetet, ahogy az valójában megtörtént vagy történhetett, az igazságot kell megmutatni, minden „díszvilágítás” nélkül. Néha persze ebben is mellétrafálhat az ember, de legalább megpróbálta.

Hogyan zajlik Lavertyvel a közös munka?

Mindketten elég pletykásak vagyunk, és bár közel sem vagyunk szomszédok – Paul ugye Skóciában lakik, míg én Nyugat-Angliában: naponta többször beszélünk, e-mailezünk, sms-eket írunk egymásnak. Ha egy újságcikk megragadja valamelyikünk figyelmét, azt rögtön átküldjük a másiknak. Órákig tudunk beszélgetni a különböző focimeccsek eredményeiről is. Mindenesetre, a sok párbeszéd és kommunikáció eredménye előbb-utóbb egy új ötlet: és ha az elég jó, még film is lehet belőle. Majd Paul megteremti a karaktereket. Ezek után többször is meglátogatjuk egymást, hol ő jön hozzám, hol én őhozzá, és egyre többet beszélünk a filmről, kialakul a sztori. Paul akkor is lelátogat hozzám, amikor a forgatókönyv már kész, és a castingnek nekilátunk, hiszen nagy súllyal bír a szava a szereplők kiválasztásában. De mondhatnám, maga a történet akkor lesz teljes, amikor már a vágáson is túl vagyunk és kész a film.

Apropó vágás – ha jól tudom, Ön még mindig analóg módszerrel, filmen vág.

Igen, és mivel az utólagos változtatások lehetősége igencsak korlátozott, nagyon fegyelmezettnek, óvatosnak kell lenni. A legfontosabb, hogy megtaláljuk az igazságot, és ennek megfelelően történjen a vágás. Szerintem amúgy ez jobb módszer, mint a digitális: ott az ember állandóan hajlik arra, hogy megváltoztasson valamit. Az analóg vágásnál a nagyon pontos munkára, és egy ügyes, megbízható vágóra mindenképp szükségünk van: én például ezért dolgozom mintegy harminc éve Jonathan Morrisszal.

Ken Loach: Még egy csók (kép a filmből)

Manapság egyre kevésbé értelmezhető a baloldaliság fogalma.

Azt, ami az orosz kommunista párttal történt, néhány évvel az 1917-es forradalom után, azt joggal lehet katasztrófának nevezni. Visszavetette a kommunizmus fejlődését, és ez természetesen a nyugati világ erőinek az érdekét szolgálta. Sztálin megjelenése feltette az i-re a pontot. Nugaton pedig ezért mondhatták a baloldali ideák ellenségei: „Szocialista akarsz lenni? Menj, és élj Oroszországban.” Ezzel igazoltnak vélték a kapitalizmus minden baloldal-és kelet-ellenes, nem éppen jóindulatú lépéseit is. A volt keleti blokkban a kommunista rendszer tönkretette azt az igazi szocilaizmust, amely az a politikai hagyomány, amit én is a magaménak vallok, és szemben áll minden diktatúrával. Máshol az Egyesült Államok tett be a tiszta szocilaizmusnak: tönkretéve a szocialista államformát mind Chilében, mind El Salvadorban, de Nicaraguában is ugyanez történt. Spanyolországban pedig a civil háború és a fasiszta rendszer vetett véget a szocialista államnak, így nem csoda, hogy a szocializmus megsínylette a 20. században.

Biztos figyelemmel követi napjaink politikáját is.

Ha Oroszországra utal, a mai, oligarchák által uralt gengszterkapitalizmus sem jobb, és Putyin rendszere is legalább annyira antidemokratikus, mint a szovjet kommunizmus. Az egész kialakulásában a nyugati tőke is ugyanúgy szerepet kapott, a kör bezárul.

A tíz éve készült Még egy csókban már érinti a bevándorlás problémakörét, amely szintén gyakori téma napjaink politikai életében.

Igen. A film címét a skót költőtől, Robert Burnstől kölcsönöztük. Egy ír tanárnő, aki Skóciában él, találkozik egy férfival, aki bár származása alapján pakisztáni, mégis úgy beszél, mint egy igazi skót, hiszen már oda született. Kettejük között szerelem szövődik, amelyet a fiú családja nem néz jó szemmel: ők pakisztáni származású feleséget szeretnének neki. A történet iróniája az, hogy noha mi a fiút gondolnánk bevándorlónak az ázsiai kinézete miatt, ő a született skót, míg az abszolút odavalósinak látszó ír lány az immigráns. Így minden a feje tetejére áll, de tragédia helyett happy enddel, hogy ne legyen a kérdés valós súlya annyira nyomasztó a néző számára.

Ken Loach: Tiltott táncok (kép a filmből)

Legújabb filmje, a Tiltott táncok a 20. század első felében aktív ír kommunistáról, Jimmy Graltonról szól.

Mint számos egyéb filmemben is, valós karakterből, itt tehát egy törénelmi figurából indultunk ki, aztán Paul dolgozta ki részletesebben a jellemét, és egy szerelmi szálat is írt a történetéhez. Jimmy alakjánál fontos volt, hogy megragadjuk benne azt a komplexitást, amely a történelmi személyben is megvolt. Az őt játszó színésznek mindenféle erőlködés nélkül kellett adnia az elhivatott, mindenre elszánt ellenálló bőrébe bújt melegszívű és kedves férfit: örülök, hogy megtaláltuk Barry Wardot a szerepre.

Miért pont az ő történetéről, és azon belül is a táncról csinált filmet?

A tánc, bár konkrét dolog, hiszen valójában táncoltak Jimmyék anno, önmagában volt a lázadás: két, egymást kölcsönösen támogató ortodox erő – tehát a hatalmas egyház és a gazdag füldesurak elnyomásával szembeni harc. A táncterem, mint a szabad szelleműek találkahelye pedig ennek tökéletes helyszínéül szolgált.

Miért nem akarta, hogy bemutassák a filmet Izraelben?

Bojkottálom az izraeli államot. A zsidósággal önmagában nincs bajom, sőt, de egy olyan tömeggyilkos politikai rendszert, amely fittyet hány az alapvető emberi jogokra, elveszi a palesztinoktól a földjeiket és lerombolja a házaikat, csak elutasítani tudok.

Ken Loach: Tiltott táncok (kép a filmből) (2)

Lesz még Ken Loach-film?

Ha ezt még közvetlenül a Tiltott táncok forgatása után kérdezi tőlem, akkor lehet, hogy azt mondom: nem. Egy-egy film elkészítése mindig hosszú és fáradságos munka, és amikor leforgott a legutóbbi történetem, úgy éreztem, jó pár évvel fiatalabbnak kellene lennem ahhoz, hogy tovább tudjak dolgozni. De azóta sikerült pihennem, úgyhogy igen, talán lesz még egy...

Van már ötlete, hogy miről fog szólni?

Több is, de ez nem olyan, hogy egyik reggel felkelek, és tudom, erről vagy arról csinálom a következő filmemet. Mindig nehéz a döntés, hiszen annyi történet van a világban, ami csak arra vár, hogy valaki végre elmesélje őket.

Politikai elkötelezettsége ellenére sohasem gondolt arra, hogy politikus váljék Önből?

Isten ments, hogy én beszédeket tartsak, vagy az összes képviselővel és pártfunkcionáriussal nap mint nap találkozzak, nyakkendőt és öltönyt viseljek, az lenne csak borzasztó. De azért, remélem, hogy a filmjeimmel, bár elég szkeptikus vagyok azok valódi befolyásával szemben, képes vagyok a politikai mondanivalóm közlésére.

Mivel foglalkozik a legszívesebben a szabadidejében?

Az unokáimmal vagyok – tízen vannak: már csak egy hiányzik, és megvan a focicsapat, alig várom, hogy befusson.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Tiltott táncok (Jimmy's Hall)

Tiltott táncok (Jimmy's Hall)

Brit–ír–francia filmdráma, történelmi, 2014. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Barry Ward, Simone Kirby, Andrew Scott, Jim Norton.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    9 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Még egy csók (Ae Fond Kiss...)

Még egy csók (Ae Fond Kiss...)

Belga–brit–német–olasz–spanyol filmdráma, romantikus, 2004. Rendező: Ken Loach. Szereplők: Ahmad Riaz, Atta Yaqub, David McKay, Eva Birthistle, Gary Lewis, Ghizala Avan, Raymond Mearns, Shabana Akhtar Bakhsh, Shamshad Akhtar.

  • A Filmtett szerint
    8
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , cikk