Csiger Ádám

/ / /

· írta

Instant magyar blockbuster

Fazekas Csaba: Swing

Kritika

A Swing tökéletes közönségfilmnek készült: angolos a címe, van benne zene, tánc, magyar sztárok minden korosztálynak. Fazekas Csaba író-rendező azonban második vígjátékával újra elköveti debütálása, a Boldog születésnapot! hibáit, annak erősségeit viszont csak módjával szállítja.

Kovács Kati (Ónodi Eszter) – „nem az, hanem a másik” – tízéves fiával utazik Budapestre énekesi pályája második (és utolsó) esélye reményében. Rita (Csákányi Eszter) ének-zene tanár, aki jópár évtizede boldog házasságban él, amíg dúsgazdag férje (Csuja Imre) el nem hagyja egy hamvas cicababáért. Angéla (Törőcsik Franciska) – mint neve is mutatja – angyali óvónő, aki énekesi karrierről álmodik, de hogy nincs önmenedzsmentje, az enyhe kifejezés. Mindhárman padlón vannak egy-egy ritka balszerencsés nap után, de útjaik egy pesti étteremben keresztezik egymást, ahol dalra fakadnak, amire felfigyel Vadász Emmi (Törőcsik Mari), a legendás veterán díva, aki producerként épp együttest alapítana.

Kép a Swing című magyar filmből

Kati tíz éve ért el viszonylag előkelő helyezést egy tehetségkutatón, gyereke is ekkortájt született. Fazekas első filmkészítői gyermeke is alig több mint egy évtizede látta meg a napvilágot: 2003-ban debütált a mozikban a Boldog születésnapot! alkalmával. Ónodi gyakorlatilag ugyanazt a karaktert alakítja, akit a 34. Magyar Filmszemlén a legjobb első film díjával kitüntetett romantikus dramedy-ben. Mindkét figura vállaltan faragatlan és a kelleténél karakánabb vidéki nő, akik gyakran cserélgetik a pasikat, egyiküktől gyerek is születik. A Swing így spirituális sequelnek is beillik, ami egy dekáddal később játszódik – a szerencsevadász Ónodi-karakter ismét a Balaton körül „turnézik” road movie stílusban, csak ezúttal csábító svindler helyett tisztes(ebb) énekesnőként. E történetszálnál persze több a hasonlóság a két film között. A debütfilmben maga Kovács Kati énekel a főcímben, az élő legenda ezúttal Törőcsik Mari, aki ráadásul kvázi önmagát alakítja, azaz egy erős dohányos, emiatt leromlott egészségű, szépkorú sztárt.

Kép a Swing című magyar filmből (2)

A bemutatkozó mozi férfihőse egy harmincadik szülinapjára ébredő ének-zenetanár, aki a nagy napon számot vet életével és eredményeivel, lelki válságba süpped, majd a rokonokkal mit sem törődve még aznap megpróbálja bepótolni, amit három évtized alatt kihagyott. Jelen mozi az elsőfilm női párdarabja: négy különböző kort reprezentáló nő birkózik meg az éveinek számából fakadó nehézségekkel – meglehetősen unortodox módon –, legyenek akár tejfelesszájúak és tapasztalatlanok (Angéla), vagy többé-kevésbé túl a csúcson. A debütfilm férfihőse összeakad egy szép bajkeverővel (Ónodi) és a pártfogójává válik, ugyanez a felállás itt is, csak a három padawanhoz ugyanennyi mentor járul (Törőcsik Mari mellett Kulka koreográfusa és Mészáros Béla menedzsere). Fazekas hősei mind járatlan útra lépnek: a debüt protagonistája pusztán feleségre és gyerekekre vágyó anyámasszony katonájaként végigmegy egy bakancslistán, itt pedig burzsuj, domesztikált feleségből, egyedülálló vidéki anyából és külvárosi óvónőből lesz dizőz.

Kép a Swing című magyar filmből (3)

Míg azonban a Boldog születésnapot! mai szemmel nézve a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanhoz hasonlító, különc komédia, a Swing esetében a személyességet már pusztán a fenti analógiák képviselik. A korábbival ellentétben ez tipikus underdog-karrierfilm, tele melodramatikus, romantikus és backstage musicalklisékkel (elég a zenés montázsban bemutatott, a Kulka-karakter által levezényelt tanulási folyamatra vagy a banda tagjainak összekovácsolódását, kémiáját, egyéni érdek és csapatszellem közti vívódását ábrázoló jelenetekre gondolni). E filmben minden benne van, amivel (az előítéletek szerint) be lehet csalogatni a magyar nagyközönséget – azon belül főleg a szebbik nemet – a moziba: angol cím, amerikai kultúra, zene, tánc, ének, glamúr, showbiz-kulisszák, romantika és humor. Na meg egzotikusnak és szubverzívnek szánt, de főként öncélú bazári látványosságként használt homo- és transszexualitás, valamint egy-egy vonzó és/vagy híres színész minden létező korosztály, nem és nemi preferencia képviselőinek (az eye candy pedig szigorúan alacsony korhatáros).

Kép a Swing című magyar filmből (4)

Mindezek ellenére e mozi még mindig lehetne szerethetőbb, mint a hatásvadász, populista, népszerűséghajhász és bulváros Coming Out és a Megdönteni Hajnal Tímeát, e két film viszont profibban volt megírva és megrendezve. A Swing – a Boldog születésnapot! után ismét – túlságosan karakterközpontú, nem eléggé sztorivezérelt. Már az elején érdektelen a főhősök bemutatása (kezdődhetett volna valami ütős bonyodalommal vagy fordulattal), egymásra találásukban irreálisan nagy a szerepe a véletlennek, és egészen a fináléig alig van izgalom és feszültség a filmben, és azt a keveset is feledteti az elkapkodott zárás. A karaktereknek szépen meg van írva a jellemfejlődése és a megváltása, de a cselekményben nincs semmi, amitől az átlagnéző igazán horogra akadna, míg az említett két vígjáték kilóra megveszi a publikumot, amikor a meleg férfihős váratlanul elkezd a nőkhöz vonzódni, vagy az antagonista Bögöcs rástartol a mimózalelkű főhős szuperszexi gyerekkori szerelmére. A zenés betéteknek némi klipes playback hangulata van, poénokból pedig hiába van sok, ha a java a dialógok része, így aztán esetleges, felszínes, Fazekas szimplán csak megpróbálta minél viccesebbre venni a szükséges párbeszédeket. Minőség helyett mennyiség van: Ónodi kétszer is végigmesél egy viccet, amit ugyan a dizőzszerep indokol, de az alkotók alighanem szerették volna ezt is nevettetésként elkönyvelni, ezzel is feldobni a hangulatot. A szerző megcsinálta személyes debütjének (állami támogatással készült) újgenerációs blockbuster-változatát, de a Senki szigete bukása és a VAN kasszasikere azt bizonyítja, hogy a közönségfilmes stratégia sem feltétlenül kifizetődő, ha nem párosul tartalommal.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Swing

Swing

Magyar vígjáték, filmdráma, zenés, 2014. Rendező: Fazekas Csaba. Szereplők: Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari, Kulka János, Mészáros Béla, Csuja Imre.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    7/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film