Pernecker Dávid

/ / /

· írta

A takonybuborék leereszt

Bobby és Peter Farrelly: Dumb and Dumber To / Dumb és Dumber kettyó

Kritika

„Semmi pánik, limuzinsofőr vagyok!” – mondta két évtizeddel ezelőtt Dumb, majd látványosan kizuhant a reptéri kifutóra. Ez csak egy, a Farelly testvérek sokkoló debütálásának sok-sok idézhető momentuma közül, és noha a szó szerint nevetségesen megkésett, és alapvetően indokolatlannak tűnő folytatásból jóval nehezebb ilyen és ehhez hasonló, bámulatosan ragadós hülyeségeket kiszemezgetni, pánikra jelen esetben sincs ok, ugyanis a második Dumb és Dumber film is pusztító baromság.

A Dumb és Dumber hidegvérrel szétcseszte a 90-es évek kultúrmisszióját, csupasz üleppel ugrott egy bombát mindenki babusgatott szépérzékébe, és még így is meg tudott nevettetni számos jó és kevésbé jó érzésű embert. A két retardált legújabb kalandja épp ezért pénzhajhász lehúzásnak tűnik, mégis inkább egyfajta önfeledt, de fárasztó időutazássá válik. A Farelly testvérek ugyanis ezzel a filmmel hozzájuk méltó módon rést finganak az egyre csököttebbé váló karrierjük zsákutcájába, és visszaröpítik a nézőt egy olyan korba, amikor a vígjátékokat még nem azért kellett a mennybe meneszteni, mert olyan intellektuálisak, érzékenyek, és önreflexívek voltak, mint egy Fellini-, vagy egy Kiarostami-mű. Félreértés ne essék, Lloyd és Harry második kálváriája bőven eljátszik saját megkésettségének nonszensz mivoltával, a testvérek azonban ezt nem lustaságból, és nem Apatow-féle következetes önéletrajzisággal teszik. Szándékuk inkább a saját szerzői mélydebilségükből szétburjánzó agyhalottság nosztalgikus megidézése.

Kép a Dumb and Dumber 2-ből

A történet váza mímeli az első filmét, a központban megint egy nő áll, a McGuffin mozgatta szándékoltan félseggű bűnfilm-elemek pedig újfent alá vannak rendelve az apokaliptikus tajpóságokkal teleszemetelt road movie felemelően vaksötét epizódjainak. A két évtizeddel ezelőttre visszakacsintó cselekmény újrahuzalozásának magától értetődő gesztusa mellett azonban a rendezőtestvérek első filmjük jópár verbális és szituatív poénját is felidézik. A kivitelezés pedig pontosan ugyanolyan slendrián, de aki a testvéreket a filmnyelv szakavatott tudoraként ismerte meg, az valamit nem jól csinált.

Ennek ellenére nem tűnik úgy, mintha csak újra felolvasnák a bevált receptet: inkább bekeretezik azt, és felakasztják a falra, hadd gyönyörködjön benne mindenki, aki ’94-ben felröhögött azon, ahogy Jim Carrey mustárt spriccelt saját arcába. Az említett jelenetnek egyébként akad párja a folytatásban, ráadásul üt is. Ahogy ugyanis Carrey hot-dogot eszik, az egyrészt a humorát meghatározó kiszámíthatatlanság ünneplése, másrészt pedig színtiszta, improvizatív, zseniális slapstick főhajtás Chaplin krumpli-tánca előtt. Ahogy pedig a Sorkin-monológokon edződött Jeff Daniels jámbor, őszinte, mégis áldásosan taszító módon elmeséli, hogy miért hívják Segglyuknak a macskáját (lőjünk le egy poént: azért, mert van lyuk a seggén), az ma már kiveszett a gógyijukra néha túl büszke vígjátékokból.

Kép a Dumb and Dumber 2-ből (2)

Elveszett művészet ilyen mértékű ostobaságot ekkora lelkesedéssel és elhivatottsággal prezentálni, Carrey és Daniels szenvtelen, bizarr, zavarba ejtő, és kompromisszumot nem tűrő munkája pedig csak a Farelly testvérek példaképeihez, Moe és Curly Howardhoz, valamint Larry Fine-hoz mérhető. Akiket egyébként akkoriban ugyanúgy tudtak gyűlölni, mint ahogy manapság a rendezőpárost szokás. Persze, a klasszikus, az ódivatú, és a politikailag inkorrekt között bénán egyensúlyozgató humoruk nem szól mindenkinek, meghökkentő ocsmányságuk azonban ettől még nem válik kevésbé legitimmé. Ösztönszerű, udvariatlan, zsigeri taplóságuk katartikussá képes duzzadni – már amikor józan arányérzék is párosul hozzá. Jelen esetben pedig ez nem mindig van így. A testvérek soha nem voltak arról híresek, hogy nagyon szanálnák poénjaikat, a második Dumb és Dumberen pedig ez durván meg is látszik. A film ugyanis kíméletlenül hosszú, és olyan szinten tele van szórva eldobható, szublimáló szóviccekkel, hogy attól csak még hosszabbnak tűnik. Nagyjából öt hasznavehetetlenné szinkronizált, ótvar szóvirágra jut egy, ami ha be is talál, gyorsan el lesz felejtve, mert jön egy újabb mélyütés a magát valamiért Romhányinak képzelő, kényszeresen rímekben gondolkozó fordítótól. Míg az első filmben az elszórtan felbukkanó verselések még kellemesen sajogtak, addig a második kínrímei és járóképtelen szójátékai napalmként égetik fel az idegpályákat.

Kép a Dumb and Dumber 2-ből (3)

Amikor azonban a néző már kegyelemért könyörögne, jön a jelenet, melyben egy szimuláns nagymama eléri, hogy Dumb könyékig felnyúljon neki. Aki pedig mostanra belerázódott az intellektusát simogató kortárs komédiák agyas jiddis-humorába, az minden bizonnyal kikéri majd magának ezt a bődületes blaszfémiát (közben meg felröhög, ha valaki szellent a Himnusz alatt). Aki viszont emlékszik még arra, amikor a Farelly testvérek instant klasszikusokat gyártottak – és igen, az első Dumb és Dumber ilyen – az ezen feltehetően kuncogni fog egy jóízűt. Meg azon, ahogy Dumb véletlenül takonybuborékot fúj az orrából, ami sajnos leereszt, nem pukkan ki.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To)

Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To)

Amerikai vígjáték, 2014. Rendező: Bobby Farrelly, Peter Farrelly. Szereplők: Laurie Holden, Jim Carrey, Kathleen Turner, Angela Kerecz, Jeff Daniels, Rob Riggle.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film