Pernecker Dávid

/ / /

· írta

A nép az úr?

Kálmán Mátyás, Halász Júlia: BÚÉK – Egy közös film Magyarországról

Kritika

A tavalyi szilveszterről szóló, első magyar közösségi dokumentumfilm kritikájával kívánunk boldog új évet kedves olvasóinknak, támogatóinknak és lájkolóinknak.

A közösségi filmkészítés érezhetően teret hódít, noha ez a tér egyelőre elég szűkös. Bevonni a nézőket a filmkészítésbe, megmutatni nekik a folyamatot – és nem csak az eredményt –, résztvevővé tenni őket egy művészeti produktum létrehozásában: bátor és dicséretes tett. A nézők felhasználása már jó pár éve működőképes eszköz a filmkészítők kezében, elég csak belegondolni abba, ahogy a közösségi oldalakra feltornázott pár másodperces kedvcsináló előzetesekből a vakbuzgó rajongók mekkora műsort képesek csinálni. Vagy egy szebb példa gyanánt, ott a Veronica Mars-film, amit közösségi finanszírozás keretén belül hoztak tető alá szerzői. A közösségi filmkészítés elve és formája joggal érdemli ki azt a félszeg laudációt, amit a jelenség előtt még kissé értetlenül álló kritikusok kierőlködnek magukból. A tartalom ugyanakkor (melyet a műforma látványossága hajlamos elhomályosítani) hagy kívánni valót maga után. Elég csak az Iron Sky című sületlenségre gondolni, melynek elkövetői a résztvevő nép számára előírták a beküldendő filmek minden lehetséges paraméterét. Éljen a csapatmunka, a gagyi iránti kollektív lelkesültség, a filmen ettől még csak gyufával lehet segíteni. Hasonló a helyzet a The Cosmonaut című spanyol sci-fivel, melynek werkfilmje minden bizonnyal izgalmasabb, mint maga a mű. Mindeközben televíziós platformokon megjelentek a közösségi dokumentumfilmes kezdeményezések – mint például a Life in a Day, vagy a Berlin24 – melyek készítői amatőrök tematikusan meghatározott egyperceseiből gyúrnak változó minőségű, de legalább probléma-érzékeny filmkollázst. Ezen a nyomvonalon halad a BÚÉK is.

Kálmán Mátyás, Halász Júlia: BÚÉK – Egy közös film Magyarországról

Kálmán Mátyás és Halász Júlia művét is meghatározza a forma iránti vonzalom, a tartalom filmkísérletnek történő alárendelése azonban a BÚÉK esetében nem tűnik annyira élesen körvonalazhatónak, mivel a kissé langyos témát (2013 szilvesztere) majdhogynem érdekes történet-fragmentumok díszítik. Ezek pedig, kiegészülve a profi stáb által készített felvételekkel, simán elbírják azt a csekélyke hetven percet, amibe beleszuszakolták azokat. A vágási folyamat pedig izzasztó menet lehetett, hisz a BÚÉK közel 800 kisfilm masszív szanálásának eredménye. A rendezők azonban addig purgáltak, mígnem a kész filmbe a maszek munkák csak amolyan inzertekként kerültek bele, egy-egy kisebb villanásra. Kár, mert ezek a szkeccsek a leghumorosabbak.

Kálmán Mátyás, Halász Júlia: BÚÉK – Egy közös film Magyarországról (2)

Az így kapott film ugyan láthatóan büszkén viseli magán a szegmentáltság jeleit, mégis, ezeket az önmagukban álló szilveszteri szösszeneteket a filmet strukturáló lineáris időkezelés valamelyest képes egységessé szervezni. A történetfoszlányok a szilveszteri nap- és évfordulás köré tömörülnek, a karakterek és mikroközösségek intim életébe csak ezen a napon tekinthet be a néző (és rajzolhat kedvére kognitív térképeket a látottak megtámogatására). Vannak itt filozofáló arcok, csendesen kontemplálók, extrém szilveszterezők, pénzesek és nincstelenek, kivándorlók, magányosok, szerelmesek, és lehetne még folytatni. A probléma pedig az, hogy a film gerincét adó epizódok közül szinte egyik sem mélyül el igazán, és annak ellenére, hogy némelyik még kimódoltnak is tűnik, nincsenek kibontva. Ez azért baj, mert a társadalomból kilépő magányos kósza, vagy a zseniális nyugdíjas pár ennél többet érdemelt volna. De jó is, mert így legalább a budai várban rendezett yuppie szusi-szilveszterből, vagy az überszittya ostorcsattogtatásból nem látunk sokat.

Kálmán Mátyás, Halász Júlia: BÚÉK – Egy közös film Magyarországról (3)

Az életben ezek a társadalmi rétegek és kiscsoportok nem létesítenek semmilyen komolyabb kapcsolatot az anyázáson és a lenézésen kívül. A paralell életutakat nem fogja egybe egy kozmikus Iñárritu, a metszéspont csupán a szilveszter, ami viszont néha kissé kevésnek is bizonyul. Persze, a szilveszter íratlan szabályoktól roskadozó ünnepén valamiért mindenki megfogad valami hülyeséget, mindenki virslire vágyik, mindenki lesmárolna valakit, mindenki visszaszámol és szétpezsgőzi az agyát, de mindez a film politikailag túl korrekt sugallata ellenére sem válik valamiféle egyetemes összefogó erővé. A magyarokat nyilván egymás mellé lehet állítani az éjféli harangszókor, mikor az épp aktuális köztársasági elnök magyaráz valamit a tévében, mikor könnyes szemekkel búgják a himnuszt, azonban a szilveszter ettől még nem horgonyozza le a nagyokat érző mikrosztorikat. A huszonnégy órás visszaszámlálás koncepciója ugyan koncepció, de valamiért ott lappang a nézőben a gyanú, hogy ennél talán többet, részletesebbet, objektívabbat, és szociálisan érzékenyebb mozaikot is össze lehetett volna vagdosni az anyagokból (már ha volt elég használható). Ezen az alapon ugyanis nyugodtan lehetett volna filmet készíteni arról, hogy ki hogyan készíti a rántottát, hisz a rántotta iránti érzések is összefogják az embereket. Persze, a szerzők tökéletesen be képesek mutatni, hogy az egymástól elméletben távol álló emberek közelebb vannak egymáshoz, mint gondolnák, és mint gondolnánk, de ezt a goromba rántottás analógia is elbírja, nem kell ehhez ünnepeket keresni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

BÚÉK - Egy közös film Magyarországról

BÚÉK - Egy közös film Magyarországról

Magyar dokumentumfilm, 2014. Rendező: Halász Júlia, Kálmán Mátyás.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film