/ / /

· írta

Egy csodálatos elme ragyogása

James Marsh: The Theory of Everything / A mindenség elmélete

Kritika

Az életrajzi film műfajára leselkedő legnagyobb csapda az, ha az utómunka végére nem lesz belőle több, mint egy mozgóképpel illusztrált, némi díszlettel-jelmezzel megtámogatott lexikoni szócikkely. A mindenség elmélete még ilyen sincs: a Wikipédiáról többet lehet megtudni korunk egyik legragyogóbb fizikusáról, Stephen Hawkingról, mint ebből a filmből – bár mentségére szóljon, hogy nem onnan, hanem Hawking exfeleségének (ön)életrajzi könyvéből (Jane Hawking: Travelling to Infinity: My Life with Stephen, 2008) ihletődött. Meglepő mindez egy olyan rendezőtől, aki életrajzi filmmel (Man on Wire / Ember a magasban) nyert nemrég (hat éve) Oscart – igaz, hogy dokumentumfilmes kategóriában.

Nem kell rá haragudni: szép, szerelmes történetet vitt vászonra, a rózsaszín párájú románcok kedvelői egész biztosan rajongani fognak érte, és azokat is meg fogja érinteni a betegség ábrázolása, akinek a magánéletében előfordult már hasonló dráma. A Hawkingot alakító Eddie Redmayne először játszik említésre méltó főszerepet, és el kell ismernünk, a görbült háttól a szájtartásáig a teljes testi kelléktárát kiválóan használja. Csakhogy sokszor az az érzésünk, hogy mindennek ellenére a hatalmas szemüveg mögött nincs érzelem, nincs mélység, s a precíz játék emiatt üres és felszínes marad. A filmbeli Hawkingnak ugyanis mindössze két „dimenzióját” vázolja a film: zseni és beteg. Egyrészt fantasztikus elme, aki Cambridge-ben doktorál a történet kezdetekor, megszállottan rója tézisének matematikai levezetését az egyetem fizikaszentélyében, miközben a tánccal és a lányokkal esetlenül boldogul. (A történet szokványos, nerd-főszereplős tinifilmként indul, és körhintás-tűzijátékos romantikával folytatódik. A kaki-puki poénokat mellőzi, viszont ragacsos lesz a sziruptól.) Hawking afféle „abszolút tudós”, aki kidolgoz egy elméletet, majd rájön, hogy tévedett, és kidolgozza annak az ellenkezőjét is. Az idő természete és a világ eredete köti le a figyelmét egész életében, könyveivel világhírűvé válik, a zsenialitását különféle fórumokon számos díjjal ismerik el.

Kép A mindenség elmélete című Hawking-életrajzi filmből

Ez a csodálatos elme hibás testbe szorult: 21 éves korában állapítják meg nála a Lou Gehrig-szindrómát, ami a központi idegrendszer mozgató sejtjeinek a pusztulása révén az izmok elsorvadását okozza. Két évet jósolnak neki, de valójában hosszú évtizedei vannak hátra. A teste egyre szomorúbb mértékben leépül, kómába kerül, majd feléled, de elveszíti a beszédképességét, és csak a technológia modern remekművei révén képes kommunikálni a világgal – az első ezt segítő gép viszont igazi újjászületést jelent számára. A fizikum és az elme közti szakadékot a lélek szokta kitölteni, a filmből azonban valahogy éppen ez maradt ki: hiányzik egyfajta földhözragadt, hétköznapi érzékenység, s ez a hiány ellentmond annak, hogy szemmel láthatóan mellőzi a betegségét, ahogy a minden percében mellette álló felesége, Jane kegyetlenül nehéz életét is. Egyetlenegyszer sem dühödik fel, nincsenek indulatai, alig akadnak érzelmi mélypontjai, és emiatt joggal érezhetjük az arcán megjelenő egyre torzabb mosolyt hiteltelennek. Mintha az alkotók annyira tisztelnék és csodálnák a létező személyiséget, hogy bár a gesztusait és a mimikáját hitelesen lemásolták, mégis elfelejtik Emberként bemutatni. (Ráadásul igen izgalmas és sokoldalú személyiségként, aki közérthetővé teszi és népszerűsíti a „magas” tudományt, akiről viasz- vagy Lego-szobor készül, aki a súlytalansággal kacérkodik és filmes megjelenést vállal – bár lehet, mindez nem szerepel az életrajzi kötetben…) Ugyancsak furcsa a Hawkingot körülvevő társadalom: ez az abszolút tolerancia világa. Nincsenek körülötte torz külseje miatt az utcán megforduló, bámész járókelők, csodálkozó vagy döbbent arcok, szánakozót is alig-alig látunk. Persze nem baj ez… csak jó lenne tényleg egy ilyen világban élni.

Kép A mindenség elmélete című Hawking-életrajzi filmből (2)

Bár a film Stephen Hawking életrajza, nem ő az igazi hőse: a történet előrehaladtával eljön egy pillanat, amikor megkérdezzük magunkban, ki is itt a főszereplő, Hawking vagy a felesége? Csak a kettejük viszonya van elfogadhatóan ábrázolva. Jane mindenről lemond azért, hogy beteg férjét ápolja, közben szép lassan felőrlődik. Harmadik gyereke születése után kezdi végre vállalni a saját gondolatait, hogy nem ilyen életet álmodott magának, és talán alternatívája is akadna. Ő a hűség szelíd és türelmes angyala, és közben hús-vér asszony; Felicity Jones játéka szépen árnyalt és beszédes, a közvetített érzelmek palettája gazdag.

A Hawking-gyerekek ezzel szemben elmaszatolt foltok maradnak a filmben: kevés derül ki arról, hogy apjukhoz milyen viszony fűzi őket. Éppen ezért tűnik elnagyoltnak a filmzáró tanulság, hogy mindenből, amit életünkben alkotunk, a gyerekeink a legfontosabbak: nincs eléggé kidolgozva az ehhez vezető út, ráadásul egy ilyen kaliberű tudóstól, aki évtizedeken át az univerzum születésének és megsemmisülésének a kérdéseit feszegeti, mégiscsak valamilyen eredeti bölcsességet várnánk, nem egy orbitális méretű közhelyet.

Kép A mindenség elmélete című Hawking-életrajzi filmből (3)

Ezzel együtt a film erénye, hogy közérthető formában hívja fel a figyelmet ismét arra a betegségre, amelyik miatt az Ice Bucket Challenge nevű őrület elindult, és – még életében – emléket állít korunk egyik zsenijének.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

A mindenség elmélete (The Theory of Everything)

Brit életrajzi, filmdráma, romantikus, 2014. Rendező: James Marsh. Szereplők: Eddie Redmayne, Felicity Jones, Tom Prior, Sophie Perry, David Thewlis, Harry Lloyd, Alice Orr-Ewing, Michael Marcus.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    5 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film