Petz Anna

/ / /

· írta

Pénz beszél, róka ugat

Bennett Miller: Foxcatcher

Kritika

Bennett Miller harmadik nagyjátékfilmje, a Foxcatcher tartja magát az életmű korábbi tendenciájához: valós eseményeket dolgoz fel. Bár az amerikai filmakadémiánál ez már instant elég lehet az Oscar-jelöléshez, a sportfilm nem véletlenül versenyez hat (köztük a legjobb rendezés és a legjobb eredeti forgatókönyv) kategóriában is: lebilincselően izgalmas drámát fest a vászonra.

Míg Miller 2011-es életrajzi filmjének, a Moneyball – Pénzcsinálónak a hátterét egy tipikusan az USA-ban népszerű sport, a baseball és annak világa képezte, addig a Foxcatcher az 1990-es évek Új Világában kevésbé megbecsült, profi testedzési formához nyúl: a birkózáshoz. Mark Schultznak (Channing Tatum), aranyérmes olimpikonként korántsem fenékig tejfel az élete. Kiemelkedő támogatás hiányában nem él jó anyagi körülmények között, egyedül tengeti egyhangú mindennapjait, arról nem is beszélve, hogy lepusztult edzőtermekben és szintén birkózó bátyja (Mark Ruffalo) sikereinek állandó árnyékában kénytelen építgetni sportolói karrierjét. Mígnem egy nap a szerencse bekopogtat az ablakon John du Pont (Steve Carrell) személyében, aki egy gazdag arisztokrata család leszármazottjaként furcsa szenvedélyeknek hódol: bélyeget gyűjt, madártani könyveket publikál, emellett támogatja hazája tehetséges birkózóit. Mark a férfi birtokára utazik, hogy az ott felépült sportlétesítményben készítse fel magát és csapatát (a Foxcatchert) a világbajnokságra, majd az olimpiára. Csakhogy a kezdetben megnyerő értékrendet közvetítő du Ponttal egyre furcsább kapcsolata alakul ki. Mark súlyos lelki nyomás alatt kénytelen dönteni, hogy a karrierjének építéséhez biztosított feltételek és a du Pont által ajánlott rengeteg pénz elég-e ahhoz, hogy részt vegyen egy beteg elme játékaiban.

Foxcatcher

A Foxcatcher legérdekesebb karaktere természetesen az, aki a legsérültebb: John du Pont. A gazdagék fiaként nélkülözést nem ismerő vegyipari mágnás alakjában már a film kezdetekor is van valami sajátosan uncanny, de ekkor még – Markhoz hasonlóan – a nézőt is magába szippanthatja az elsőre vonzónak tűnő önmarketing: a patrióta mecénás nagylelkűsége és apáskodása. A film előrehaladtával aztán kiderül, hogy du Pont nem csak hogy nem birkózóedző, de a sportolókat is mindössze azért gyűjti maga köré, hogy sikerükön keresztül harácsoljon önbecsülést és családi dicsfényt magának. Persze meg is teheti, hiszen a birkózók a zsebükbe vándorló sommás összegekért cserébe boldogan asszisztálnak a képmutatáshoz, szinte kitartott háziállatként formálnak hamis férfiközösséget, du Ponttal az élen. Elvan a gazdag, ha játszik – így válik a Foxcacther nemcsak a felelőtlen vagyonosság, de a pénzéhesség kritikájává is.

Miller egyébként már a Capote címszereplőjével is megmutatta, hogy vonzódik a társadalom szemében talán elismert, de valamilyen szinten defektes figurákhoz. Ezúttal a felismerhetetlenségig maszkírozott Steve Carell (a Foxcatcher a legjobb smink kategóriában is versenyez az Oscarért) brillírozik a komplexusait kompenzáló „csodabogár” bőrében, és amiképp anno Philip Seymour Hoffman Capote, ő du Pont megformálásáért kapta meg az elismerő jelölést (s talán előbbihez hasonlóan majd az aranyszobrot is).

Foxcatcher (2)

Sajnos pont kollégája kontrasztjában hat egészen erőtlennek a Mark Schultzot alakító Channing Tatum játéka. Ehhez persze hozzájárul, hogy a Step Up farvizén a felsőbb kategóriás közönségfilmekig evező színésznek ez volt az első komolyabb drámai szerepe, illetve az is, hogy karaktere jóval kevesebb kibontakozási lehetőséget nyújtott, mint Carellé, vagy akár a fivért alakító Mark Ruffalóé. Mark Schultz ugyan – bátyjával szemben – egy konfliktusokban gazdagabb figura, ám pont lelki gyengeségei miatt a film előrehaladtával elveszti a hollywoodi hősökre jellemző irányító szerepét és passzívvá válik. Egy du Pont által kreált és uralt, sodródó testté (ezt a birkózó háttér is megtámogatja), aki mindössze gyerekes kitörési kísérleteket produkál, hogy visszanyerje autonómiáját (mint a zabálás jelenete az egyik mérkőzés alatt). Így lesz fokozatosan érdekesebb és átélhetőbb személyiség az érett báty, akinek tragédiája jóval elementárisabb erővel hat, mint a film végi életút- és karrierbicsaklás Mark részéről.

Foxcatcher (3)

Még ki lehetne emelni a du Pont-Mark Schultz viszony mögött búvópatakként csörgedező homoszexualitás-kérdést, amit egyébként az 54 éves exbirkózó erősen kifogásolt a filmmel kapcsolatban. Erre utal az éjszaka közepén, torz képekben mutatott birkózás-jelenet, vagy a szőke tincsek váratlan megjelenése a sportoló frizurájában, noha ezek „du Pont-féle háziasítás” termékének is tekinthetőek. Továbbá érdekes még a média manipulatív jellege felett mondott kritika is, mely a Johnról szóló, képmutató dokumentumfilmben kerül kimondásra. A néző szája ironikus mosolyra húzódik a valóság és az azt hamisító, ügyesen összevágott jelenetek ütköztetése miatt. Ám a Foxcathcer tényleges érdeme a fokozatosan és mérnöki pontossággal épített dráma, mely a személyiségek egymásnak feszüléséből és egy beteg elme vágyaiból fakad, nem ritkán leheletfinom jelenetekben kibontva. 

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Foxcatcher

Foxcatcher

Amerikai életrajzi, filmdráma, 2014. Rendező: Bennett Miller. Szereplők: Steve Carell, Channing Tatum, Mark Ruffalo, Sienna Miller, Vanessa Redgrave, Anthony Michael Hall.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film