Cyberhackbe varrt médiahekk

A Sony, Észak-Korea és Az interjú

Igazán küldhetne egy doboz bonbont Észak-Koreának a Sony Pictures azért a hackertámadásért, amelyet Az interjú című film bemutatása miatt követtek el állítólag az ázsiai ország kiberbűnözői: ekkora figyelem és ingyenreklám rég kísért hollywoodi produkciót úgy, hogy az FBI mellett még az Egyesült Államok elnöke is szükségét látta beavatkozni.

Sony-hack

Megérdemli sorsát a Sony Pictures, ha most nem képes még egy bőrt lehúzni az elmúlt év nemcsak legtöbb izgalmat, de még diplomáciai botrányt is kavaró filmbemutatója után. Az interjú (kritikánk itt) körüli felhajtásból ugyanis anyagilag akár még jól is kijöhet, ha sikerül egy jó producert, egy forgatókönyvírót meg egy közepes rendezőt meggyőznie az egyébként meglehetősen gagyi vígjáték utóéletének a filmes feldolgozására. Persze panaszkodnia így sincs oka, már ami a filmet ért kritikák tükrében a büdzsét illeti: egy hónappal a piacra dobást követően máris közel nullszaldósra tornázta le a filmet, pedig még csak a digitális eladásnál tartanak – a DVD és Blu-ray változatok ezután következnek. Ha viszont nemcsak a 44 millió dolláros gyártást nézzük, hanem a közel ugyanennyit felemésztő terjesztési és marketing költségeket, akkor bizony jól fog minden egyes lemezeladás, főként azt követően, hogy az amerikai mozik közül kevés merte bevállalni a vetítést, és a Netflix is csak január végétől tette elérhetővé a filmet.

És akkor a szerverek helyreállítási díját még nem számoltuk. A vállalat néhány napja jelentette be, olyan méretű kárt okozott a hackertámadás, hogy az adatokat és a szoftvereket még mindig nem tudták rendbe hozni, így a február közepére tervezett, 2014 harmadik negyedévi bevételjelentést kénytelenek elhalasztani.

Ha pedig kár meg botrány, hát az legyen kövér. Egy dél-koreai énekesnő, Jun Mi De ügynöksége még közvetlen a megjelenés után bejelentette, kártérítési pert indít a Sony ellen, mert az engedély nélkül használta fel az énekesnő egyik dalát a filmben. Az ügynökség szerint bár a dal filmbeli felhasználásáról folytak tárgyalások, azok félbeszakadtak, így a Pay Day jogtalanul került be a produkcióba.

Az interjú – bemutató biztonságiak hadával

Ezek a hülye rómaiak nem értik a viccet

Természetesen a halasztásról szóló bejelentést is lehet úgy értelmezni, mint a téma „melegen tartása”, december vége óta ugyanis alig tudnak már újjal előrukkolni a film kapcsán. A forgatás tavalyi kezdésére időzített teasing hatékony volt, a média felkapta az izgalmasnak ígérkező témát, miszerint két tévés újságírónak lehetősége nyílik interjút készíteni Észak-Korea vezetőjével, Kim Dzsongunnal; amikor ezt a CIA megneszeli, ráveszi őket, ha már úgyis találkoznak vele, nyírják is ki.

Csakhogy Phenjanban, úgy látszik, nem értik a tréfát, ha a Kedves Vezetőről van szó: be is pöccentek, olyannyira, hogy egyből terrormerényletekkel fenyegették meg a Sonyt, az Egyesült Államokat, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált, a mozikat, meg egyáltalán mindenkit, aki le meri vetíteni ezt az „emberi szennyet”. És mivel a diktátor hírneve meglehetősen rossz a világ legnagyobb részén, meg is ijedt a nagy moziláncok többsége, így az eredetileg karácsonyra időzített vetítés terve füstbe ment. Ez viszont már a Fehér Háznak is sok volt, ráadásul ha már korábban a másik katonai nagyhatalom vezetője foglalt állást, az USA is előhúzta az ászt: egyenesen Barack Obama elnök nevezte megengedhetetlennek, hogy „holmi diktátor” cenzúrázzon Amerikában. És, hogy éreztesse a haragot, gyorsan még szigorított egyet az amúgy több mint fél évszázados szankciókon Phenjannal szemben, ami egyebek közt az észak-koreai katonai hírszerzést, egy fegyverkereskedő vállalatot, továbbá tíz meg nem nevezett személyt érint. Nyilván kellett ehhez egy olyan kemény kibertámadás is (Obama szerint „kibervandalizmus”), ami a Sony Pictures teljes informatikai rendszerét ledöntötte, és amelynek során 100 terrabájtnyi adat ­– belső levelezések, forgatókönyvek, megjelentetésre váró filmek, valamint a cég dolgozóinak és filmsztároknak a személyes adatai – került a hackerek kezébe.

Seth Rogen a film plakátja előtt pózol

Az amerikai kormányzat lépésére aztán a kisebb mozik is megnyugodtak, és néhány közülük már karácsonykor vászonra vitte a filmet, a Sony Pictures pedig az interneten tette elérhetővé azt. A hackerek rémálma pedig valóra vált: a film rohamosan kezdett terjedni a világhálón, a megjelenés utáni első 10 órában például 200 000-szer töltötték le, 20 óra elteltével ez a szám már 750 000-re ugrott, és két nap után meghaladta az 1,5 milliót. A YouTube-on is aratott a produkció: pillanatok alatt a népszerűségi lista élére tört, noha fizetni kellett a megtekintéséért.

De az elején még arra is volt esély, hogy teljesen ingyenes legyen. Alig indult el a botrány, Paulo Coelho ajánlatot tett a Sonynak: megvásárolná a film kiadásának jogait, és ingyen elérhetővé tenné torrenten, ha a filmstúdió mégsem merné megjelentetni.

Ki a nagyobb hacker?

De honnan tudta az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), illetve a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), hogy Phenjan áll a kibertámadás mögött? Igaz ugyan, hogy Észak-Korea már fenyegetőzött támadással, ám ez aligha perdöntő bizonyíték. A helyzet pikantériája az, hogy miután a nyomozók bejelentették, egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az észak-koreaiak hatoltak be az amerikai-japán cég rendszerébe, azt is kénytelenek voltak hozzátenni, hogy régóta figyelik a totalitárius állam számítógépes hálózatát, mivel négy évvel ezelőtt sikerült feltörniük azt. Ott pedig olyan adatmegsemmisítő kártevő programra (malware) bukkantak, amelyet észak-koreai hackerek fejlesztettek és használtak.

Mindez persze nem győzte meg a közönséget, még kevésbé a konteó-hívőket, és különböző internetes oldalakon számos olyan elmélet tűnt már fel, miszerint Észak-Koreának semmi köze az egészhez, ezt vagy valaki egészen más, vagy éppen Amerika követte el, hogy ürügyet találjon az újabb szankciókra a katonai kísérleteivel egyre inkább izmozó Phenjan ellen. Sőt, vannak szakemberek, akik szerint az említett kártevő már régóta hozzáférhető a világhálón, és azt bármelyik hacker bevethette volna.

Kérdés nyilván, hogy ha az NSA már figyelte Észak-Koreát, hogy-hogy nem tudtak a készülő támadásról, amely a Times szerint is több mint két hónapos előkészületet vett fel? A biztonsági ügynökség jelentése szerint viszont az eddigi támadások sem tűntek gyanúsnak, és a nyomozók is csak később fedezték fel, hogy a hackereknek sikerült ellopniuk a Sony egyik alkalmazottjának a hozzáférési kódjait.

Már ha egyáltalán el kellett lopni. Olyan elmélet is él tudniillik, hogy a Sony egyik volt munkatársa állt bosszút egykori munkahelyén, a még mindig érvényes jelszavaival pedig könnyedén be tudott lépni a rendszerbe.

Visszavonva

A talányt csak tovább növeli, hogy egyes biztonsági szakértők szerint a közzétett bizonyítékokból még nem következik, hogy az észak-koreaiak követték el a novemberi támadást. A Norse kiberbiztonsági cég vezetője, Sam Glines például azt mondta a CNN-nek, „a hivatalos és a más, általunk összegyűjtött bizonyítékok alapján világos számunkra, hogy [Észak-Korea] egyértelműen nem felelős a Sony elleni támadás kiterveléséért vagy kivitelezéséért”. Egy független IT-biztonsági kutató, Scott Borg ugyanennek a tévécsatornának úgy vélekedett, hogy bár a phenjani rezsim valóban rendelkezik kiberhadviselésre szakosodott egységgel, a támadás „meghaladja azt a képességi szintet, amit eddig megfigyelhettünk” az észak-koreaiaktól.

Az sem mellékes, hogy a Sony elég szépen begyűjtött magának néhány ellenséget, nem kell ezért Észak-Koreáig menni. Ott van például a The Lizard Squad (A hüllő csoport), amely korábban több játékszolgáltatás ellen indított jelentős támadást, karácsonykor pedig a Sony Playstation játékkonzolrendszerét bénította meg, elrontva ezzel több tízezer játékfelhasználó ünnepét.

Hogy mindez még mindig nem elég meggyőző ellenérv, azt valószínűleg Dennis Rodman is érezte, mert néhány napja szükségét látta állást foglalni a filmbotrány kapcsán. Az utóbbi időben inkább a Kim Dzsongunnal kokettáló félőrült, mintsem a Chicago Bulls kosárlabda csapat egykori sztárjaként számon tartott sportoló azt nyilatkozta, nem hinné, hogy Észak-Korea állna a támadás mögött. „Ha az északiak bármit, értsd bármit fel akartak volna törni ezen a világon, komolyan egy filmmel tették volna ezt? Hány film támadta már Észak-Koreát? És egyet sem hackeltek meg. Észak-Korea pontosan egy olyan vígjátékot fog meghackelni, ami tényleg egy semmi? Ezt nem tartom valószínűnek” – fakadt ki Rodman a Sundance filmfesztiválon a The Hollywood Reporternek.

Dél-koreai katona halad el a film televíziós reklámja előtt

Nem hagyományos filmexport

Ha Dennis Rodman érvelése még logikusnak is tűnhet, a filmet pedig ő maga is semmiségnek tartja, arra már aligha tudna magyarázatot adni, miért tiltja a rezsim foggal-körömmel a vígjáték Észak-Koreába való bejutását. Az ottani hatóságok jó előre szóltak: fizikai megtorlás vár arra, akinél megtalálják a filmet.

Nagy valószínűséggel ezért vezeti Phenjanban a legkeresettebb emberek listáját egy dél-koreai aktivista, Park Szang-hak, aki azt tervezi, hogy léggömbökkel juttat el százezer kópiát DVD-n és más adathordozókon az északi szomszédhoz. A gond csupán az, hogy így sem biztos, a megtalálók megnézik a filmet, mert könnyű őket megtalálni: Észak-Koreában a számítógép-vásárlást engedélyeztetni kell a hatósággal, DVD-lejátszót pedig nem lehet kapni.

Szang-hak viszont komolyan gondolta tervét, mert egy héttel ezelőtt Dél-Koreába menekült észak-koreaiakkal közösen százezernyi Phenjan-ellenes röplappal  megrakott léggömböt küldött át a határon. A művelethez a Szöultól északra fekvő  Padzsu határvárosból néhány amerikai civil aktivista is csatlakozott. Szang-hak azonban leszögezte, hogy Az interjú DVD-it szándékosan nem tették közéjük, azt majd márciusban akarja végrehajtani, mert számításai szerint akkor kedvezőbb lesz a széljárás.

Szang-hak léggömbjei

Két hónap hosszú idő, Phenjan pedig addig sem ülhet tétlenül. Ha már megneszelték, hogy a baráti Kambodzsában elérhető a film, küldtek gyorsan egy levelet az ottani információs miniszternek, Khieu Kanharithnak, hogy „a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolat” megőrzése érdekében tiltsa be a film forgalmazását. Arról már nem érkezett jelentés, mennyire köti a barátságot ehhez Kambodzsa, és megfogadta-e Észak-Korea tanácsait.

Nagy a valószínűsége viszont annak, hogy Az interjú körüli cirkusz még nem ért véget, és az egészet egyszer még viszontlátjuk. Based on a true story.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó