/ / /

· írta

Gondolatok és patronok

Ron Howard: A Beautiful Mind / Egy csodálatos elme

Kritika

Ha úgy tekintünk az Oscar-ceremóniára, mint Hollywood tiszteletadására Hollywood előtt, márpedig az ésszerűség ezt diktálja, tehát ha elfogadjuk, hogy az Oscar-díj afféle belterjes családi ügy, akkor bátran állíthatjuk, hogy az Egy csodálatos elme méltán nyerte el az idei gálán a díjak többségét (legjobb film, rendezés, női mellékszereplő, adaptált forgatókönyv).

Merthogy Ron Howard filmjében benne van mindaz, ami a mainstream Hollywoodot naggyá tette. Egyszerre, s közel azonos arányban jutnak érvényre benne az alkotói akarat, a didaktikus népnevelés és az iparszerű szórakoztatás törekvései, melynek eredményeképp a nagyközönség egy újabb mítosszal gazdagodhat. S ha vannak is ennek a mítoszteremtésnek megkérdőjelezhető aspektusai, mindent összevetve, mégis csak örülnünk kell e ritka eseménynek.

Ron Howard: A Beautiful Mind / Egy csodálatos elme

Howard igaz történetből dolgozik, John Forbes Nash Jr., a briliáns matematikus életrajzát adaptálja filmre. Ennek ellenére az Egy csodálatos elme akár kitalált történet is lehetne, a filmben ugyanis egy olyannyira kerek, egész, arányosan tagolt „életút” rajzolódik ki előttünk, ami jobban szolgálja a fikció, a mese illúzióját, mint a valóság felfedezésére tett kísérletet. Howard inkább a mesében érdekelt, s ennek rendeli alá az életrajz tényeit.

 

Filmje három, szépen egymáshoz illesztett fejezetből áll össze. Az elsőben a fiatal Nash Jr. (Russell Crowe) egyetemi éveit követhetjük nyomon, excentrikus viselkedéséből adódó beilleszkedési zavarainak, diáktársaival és saját magával folytatott küzdelmeinek lehetünk tanúi, és szurkolhatunk a meg nem értett zseninek, hogy beváltsa végre a hozzá fűzött reményeket. Játékelméletének megalkotásával be is váltja, a hivatalos elismerések részeként magas presztízzsel járó kutatói-tanári állást kap, s ez idő tájt ismerkedik meg későbbi feleségével is. Eddig a felhőtlen boldogság története, ezen a ponton azonban a hóbortos zseni átadja helyét az őrült zseninek, s az eddig alkalmazott élénk, vidám színek sötétbe váltanak, ahogy hősünkön elhatalmasodik a skizofrénia.

Ron Howard: A Beautiful Mind / Egy csodálatos elme (2)

Mindaz, ami a filmet kiemeli a tehetséges iparosként számon tartott Howard összes eddigi munkája közül, ebben a középső fejezetben történik. Nem annyira maga a beteg (bár a Nasht alakító Russell Crowe hibátlanul, a nagykönyvben leírtak szerint játssza), mint inkább a betegség természete izgalmas. Kiderül, hogy mindaz, amit eddig Nash-sel együtt mi nézők is a valóságként láttunk, csak részben volt valós, a többi a „csodálatos elme” kóros fantáziálásának terméke volt csupán. Az alkotók legjobb húzása, hogy Nash fantáziavilágának szereplőit továbbra sem különítik el a valós szereplőktől, ugyanúgy láttatják őket ezután is, ahogy Nash érzékeli őket: valóságosnak. Nash harca nem azon áll vagy bukik, hogy eltűnnek-e a testet öltött látomások, hanem azon, hogy mennyire képes elfogadni őket annak, amik: képzelete teremtményeinek.

Ami igazán jó ebben a filmben az Nash és megszemélyesített betegségének egymáshoz való viszonya, a gyógyulásért vívott küzdelem stációi, egy olyan ellenséggel folytatott harc, mely nem kívülről, hanem belülről támad. Nash környezetének valós szereplői jóval haloványabbak, mint a képzeletbeliek, a beteghez fűződő viszonyuk ábrázolása vissza is rántja a rendezőt a szokvány sémák és sztereotípiák szintjére. A feleség (Jennifer Connelly) a végsőkig odaadó és önfeláldozó asszony melodrámai alakja, a volt egyetemi rivális, aki munkát ad Nash-nek, meglepően gáláns és belátó, s ha a színek már nem is nyerik vissza kezdeti szivárványos ragyogásukat, a gyógyulás sikerét hamar megelőlegezi a film ismét derűs hangulata.

Ron Howard: A Beautiful Mind / Egy csodálatos elme (3)

A harmadik, befejező fejezet Nash visszatérése a világba, legfőképpen az egyetemi-oktatói életbe. Az eltelt évekkel nagyvonalúan bánnak az alkotók, egy-egy évtized negyedórában is elfér, el kell neki, hisz Howard, az iparos, jól tudja, meddig veheti igénybe közönsége türelmét.

Feledve filmje középső harmadának hollywoodi viszonyok közt merésznek számító ábrázolásmódját, a rendező újra visszakanyarodik a népmesei stílushoz, a sokat szenvedett hős újbóli és végleges felemelkedésének bemutatása maga a szégyentelen giccs, a hatásvadászat felsőfoka. A tudós megdicsőülése (1994-ben Nobel-díjat kapott) nem sokban különbözik Rocky könnyfakasztó diadalától. De fölösleges kukacoskodás lenne egy vállaltan mainstream produktumtól magas művészi értékeket és a lélekábrázolás leheletfinomságát számon kérni. Örüljünk inkább annak, hogy ezúttal, ellentmondva a műfaj hagyományainak, Howard és Co. nem nézték teljesen hülyének a publikumot, s a mesterien lekerekített történetben az ismerős patronok között egy-egy gondolatébresztő motívumot is elrejtettek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind)

Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind)

Amerikai életrajzi, filmdráma, 2001. Rendező: Ron Howard. Szereplők: Russell Crowe, Ed Harris, Christopher Plummer, Adam Goldberg, Jennifer Connelly, Paul Bettany, Josh Lucas, Anthony Rapp, Jason Gray-Stanford, Judd Hirsch, Austin Pendleton, Vivien Cardone.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 12 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film