Csiger Ádám

/ / /

· írta

Japán kísértethistória Budapesten

Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér

Kritika

Mint arról címe is árulkodik, a Liza, a rókatündér mese. Ugyanakkor élőszereplős, felnőtteknek készült, és vígjáték is egyben, de nem csak ezért üdítő színfolt a magyar filmek közt.

A címszereplő egy ápoló, aki a japán nagykövet lebénult özvegyének viseli gondját. Eközben egy japán táncdalénekes szelleme is megkísérti, amit ő élénk képzelete játékának tud be. Sok más mellett a férfiakkal sincs szerencséje: miután harmincadik születésnapján észbe kapva pasivadászatba kezd, a párjelöltek egymás után halnak meg bizarrabbnál bizarrabb módokon. Erre a rendőrség is felfigyel, Liza pedig a japán kultúra avatott ismerőjeként arra a következtetésre jut, hogy ő egy elátkozott rókatündér, aminek a meghatározó tulajdonsága, hogy aki belészeret, az gyorsan feldobja a talpát.

Liza, a rókatündér

Természetfeletti jelenségekből nincs hiány, de a film univerzuma is egy abszurd alternatív világ, A tanút idéző szatirikus magyar retróval ötvözve. A helyszín Csudapest, hősnőnk kedvenc helye a Mekk Burger, amiről – ha csak másodjára is – eszünkbe juthat a Big Kahuna Burger is Tarantino munkáiból. A film stílusáról is ő ugorhat be, elég arra gondolni, ahogy kiírják nekünk a karakterek nevét, mellette a body counttal (áldozati sorszámukkal). E mozi legalább annyira japánfetisiszta, mint a Kill Bill, zsánerfilmként pedig posztmodern mű, azaz gyermekdeden játékos és stilizált, ironikus és önreflexív. Az alkotók – élen a mozifilmesként debütáló Ujj Mészáros Károly rendezővel – vállalják, hogy munkájuk nem magasművészet: a hősnő imádja a popzenét, ponyvát olvas, moziba nem jár (Amélie-vel ellentétben), és nehéz nem kiszólásként értelmezni, amikor a rókatündérekről olvasva kijelenti, hogy „ez egy mese”.

Liza, a rókatündér (2)

Tarantinóhoz hasonlóan az alkotók is zsánerekkel zsonglőrködnek. A ravasz flash forward-nyitány krimit, thrillert és fantasztikus folk-horrort ígér: zavarodottként viselkedő hősnőnket hajmeresztő sorozatgyilkossággal vádolják, alighanem ártatlanul, a rókatündérről és a kísértetről pedig a rémfilm műfaján belül a J-horrorok juthatnak eszünkbe, amilyen A kör (Ringu) vagy a szintén férfifaló asszonnyal riogató Meghallgatás (Audition). Utóbbi rendezőjéről, Miikéről az a hír járja, hogy kedveli Verhoeven filmjeit – az Elemi ösztön és A negyedik férfi is „fekete özvegy” boszorkával sokkoltak. Filmünk eztán romantikus és fekete komédiába megy át, fő előképe pedig bevallottan az Amélie csodálatos élete.

A film extravagáns, barokkos, eszképista univerzumát és képi világát a hősnő személyisége is hitelesíti: vehetjük úgy is, hogy nem is fantasyt látunk, hanem egy bogaras, frusztrált, álmodozó és reménytelenül romantikus naiva történetét, aki magányában fantáziál, balszerencsés (szerelmi) életét pedig átokként fogja fel. Liza élénk képzelete okán az alkotók alteregójaként is tételezhető, hisz e mozi egy egotrip, tartalmi és formai világának megalkotásához teremtő fantázia kellett. A filmben sok a trükkfelvétellel megvalósított abszurd vizuális geg, melyek ráadásul még akkor is tudnak viccesek lenni, ha silányak – amennyiben rosszak, akkor annyira, hogy már jók. Humorforrás a stílus eklektikussága is, elég a tündérmese műfaját ellenpontozó felnőtt tartalmakra gondolni (szex és véres erőszak), na meg a lejárt szavatosságú dalbetétekre.

Liza, a rókatündér (3)

Ami a poénokat illeti, nincs hiány kreatív gegekből, ugyanakkor – és ahogy azt a posztmodern vígjátékoknál megszokhattuk – a film humora inkább mennyiségben lenyűgöző, nem minőségben. A komikum ilyen mértékű halmozása önmagában is viccesen hat, de ez sem kompenzálja azt, hogy a film legjobb poénja is csak egy átlagos geg lenne a Horrorra akadvában. Nem csak az „ez egy mese” mondat fogható fel öniróniaként, de az is, hogy a narrátor szerint „ez egy hülyeség”. E mondat ugyan a film kifigurázott rémtörténet-szálára is vonatkozik, viszont még csak nem is vérbeli horrorparódiáról van szó – annak jelenleg a műfaj felvirágzása híján amúgy sem lenne sok létjogosultsága – az alkotók inkább blikkfangként használják egyik-másik műfajt. A sztorit a legjóindulatúbb néző is találhatja a kelleténél zavarosabbnak és esetlegesebbnek, túlontúl nagyfokú nyitottságot követel meg a publikumtól, a kísértet és a rókatündér pedig horrorszörnyként két dudás egy csárdában.

Liza, a rókatündér (4)

Ez tehát pusztán egy egyszeri romkom, ugyanakkor ebben a műfajban és magyarországi viszonylatban fantáziadúsabb és hangulatosabb, mint a Coming out vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát, kváziikerfilmjét, a szintén kísértetkomédia Utóéletet pedig látványos képi világával übereli, ráadásul kiérdemli a legposztmodernebb magyar film címét is, holtversenyben az ugyancsak Tarantino-idéző Isteni műszakkal. Zenés, vicces és romantikus közönségfilmként – épp az egzotikus, japán fantasyzsáner okán – kevésbé nézőbarát, mint a Swing. Az pedig telitalálat az alkotók részéről, hogy a romantikus komédia műfaját tokkal-vonóval tündérmeseként aposztrofálják. És ha már ilyen kommersz „gyorséttermi” zsánerhez nyúltak, ezt igyekeztek intelligens és kreatív filmmel kompenzálni. Ami debütálásnak pláne ígéretes.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Liza, a rókatündér (Liza, the Fox-fairy)

Liza, a rókatündér (Liza, the Fox-fairy)

Magyar vígjáték, 2015. Rendező: Ujj Mészáros Károly. Szereplők: Balsai Móni, Bede Fazekas Szabolcs, David Sakurai, Reviczky Gábor, Schmied Zoltán, Cserna Antal, Hajdú Steve, Kovács Lehel, Gubík Ági, Bókai Mária, Molnár Piroska, Töreky Zsuzsa, Szabó Győző.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    9/10 · 48 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film