Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Vizsgálat néhány, minden gyanú felett álló polgár ügyében

Tudor Giurgiu: De ce eu? / Miért én?

Kritika

Giurgiu már előző filmjeivel, az Emberek és csigákkal (Despre oameni și melci), valamint a Szerelem másképpel (Legături bolnăvicioase) megmutatta, hogy ha van román újhullám, akkor annak a műfajibb részén lubickol. A Miért én?-nel ezt erősíti meg, de új, merész vizekre evez: a megszokott kommunizmusbéli vagy a rendszerváltás utáni sztorik helyett egy olyan megtörtént eseményt választ alapanyagnak, amelynek politikai kontextusa erősebb mint valaha, ráadásul Romániában eddig meghonosítatlan műfajban teszi azt.

Talán nem véletlen, hogy a film bemutatója egybeesik a korrupciós botrányok és mindennapos politikus-bebörtönzések reneszánszával (ezt a kolozsvári ősbemutató közönsége is érezte, s minduntalan visszakérdeztek: elkészülhetett volna-e ez a film korábban? piszkálgatták-e az alkotókat filmezés közben?). Most, amikor ennyi fej hull porba, sokszor egészen a legmagasabb körökből, már szinte avíttnak tűnik ezt a 12–13 éves, igaz történet, amiből – bevallottan fikciósra ugyan, de mégiscsak – adaptálták a forgatókönyvet. Egy fiatal bukaresti ügyész, Cristian Panait tragikus történetéről van szó, akit újoncként neveztek ki egy fajsúlyos ügyhöz 2002-ben: Lele Alexandru Florian nagyváradi ügyész dossziéját kezdte vizsgálni, akit egy PSD-s miniszter kirúgott, mert az le merte tartóztatni a (szintén PSD-s) prefektus, Aurel Tărău fiát. Panait egyre mélyebbre szimatolt, ráadásul politikai nyomásra sem volt hajlandó eljárást indítani Lele ellen, ezért elvették tőle az esetet és a dossziét. Pár napra rá öngyilkosságot követett el, aminek körülményeit rögtön titkosították is.

Ez nyilván indulásból elég egy izgalmas film premisszájához, sok hézag van a sztoriban, amit ki lehetett, ki kellett tölteni, és Giurgiuék nagyon ügyesen teremtik újra a 2000-es évek Romániájának fojtogató, korrupciótól és cigifüsttől bűzlő miliőjét: bátran nyúlnak a noir hagyományaihoz, meglepően sok jelenet sötétben, kevéssé megvilágított terekben, homályba és füstbe burkolózó emberek között játszódik – még a nappali szcénák is. A barátnő megcsalásán kívül feddhetetlennek beállított, szinte OCD-sen jólöltözött, tüchtig főhős (Emilian Oprea visszafogott, precíz alakításában) nagy gyorsasággal és ügyességgel gyűjt (politikai) ellenfeleket, akik viszont mintha egy nagyköltségvetésű manele-klipből léptek volna elő: a váradi ügyész (Alin Florea) és ügyvédje (Gáspárik Attila) hangosak, ripacsok, kitűnő paródiái a kiskirály helyi román méltóságoknak. A nyomozás előrehaladtával viszont fordul a kocka, és addigi főnökei-mentorai, a folyamatosan cigiző bukaresti fejesek válnak antagonistává, és nem ijednek meg, ha meg kell zsarolni fiatal ügyészünket néhány gyenge minőségű házipornóval vagy egyéb inkrimináló fotóval.

Giurgiu nyomasztó társadalomképe akár egy defetista üzenetnek is felfogható: a disznóarcú, pofátlan főnökség – értsd: az exkomcsi, (ex)SRI-s, szoci oligarchák (élükön a nagyszerű Mihai Constantinnal) minimális erőfeszítéssel győzik le a fiatal generációt, azokat, akik változást hozhatnak ebbe a még mindig az igazi rendszerváltásra váró országba. Ha tíz éve készül el ez a film, az akkori friss információkból, akár demoralizáló is lehetne. Ma viszont, amikor szó szerint naponta kerül börtönbe valaki a DNA jóvoltából, nem nehéz a filmet a pórul járt Panaithoz és kortársaihoz írott ódának felfogni: ők voltak az elsők között, akik – ugye, emberáldozat árán is – megpróbáltak konkrétan leszámolni az országot teljesen lebénító korrupcióval. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Panait halálának pontos körülményei mindeddig tisztázatlanok, valamint azóta még történt az ügyben egy-két, akár gyanúsnak is mondható fordulat – ráadásul pont a nagyváradi díszvetítés sem volt némi cirkusztól mentes.

Minden adott tehát egy izgalmas (akutál)politikai thrillerhez, a végeredmény valahogy mégiscsak a vártnál erőtlenebb. Talán a nagyszerűen bevilágított neonoir világ ellenére is túlságosan párbeszédközpontú forgatókönyv (s annak amúgy is rém sok jogi szakzsargont tartalmazó dialógusait néha csak elmotyogó színészek) miatt, talán az „egyedül a rendszer ellen” toposz ismerőssége miatt, vagy talán az igazi nagy csavarra hiába ácsingózás miatt – amit viszont igazán beleírhattak volna a túl lineárisan építkező sztoriba, ha már többszörösen is hangoztatták, hogy a film megtörtént események alapján íródott ugyan, de fikciósnak kell felfogni (s erre utal az is, hogy az összes karakter nevét megváltoztatták: Panaitból Panduru lett, Leléből Leca és így tovább). Jó tempójú (Lemhényi Réka vágónak is köszönhetően), stílusos, lecsiszolt, ügyes alkotás, a maga nemében egyedülálló darab, a TIFF-igazgató Giurgiu pályáján határozott előrelépés, de különösebb filmes reveláció vagy katarzis nélkül. Ámbár lehet, nem is ez a célja: elég, ha a katarzis nem filmes, „csak” társadalmi-politikai lesz. S ha pár, még mindig a bőrfotelében terpeszkedő fejes összerezdül tőle egy kicsit, akkor már megérte elkészíteni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Miért én? (Why Me?)

Miért én? (Why Me?)

Román filmdráma, thriller, 2015. Rendező: Tudor Giurgiu. Szereplők: Andreea Vasile, Andi Vasluianu, Radu Bânzaru, Corneliu Ulici, Soré Mihalache, Camelia Maxim, George Remes, Emilian Oprea, Gáspárik Attila, Szikszai Rémusz, Bányai Kelemen Barna.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film