Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ferenczi Szilárd

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Hová ugrik az öreg vasutas?
Bent Hamer: O' Horten

A téli norvég táj steril és üres, akár Odd Horten élete. Napjait beteg édesanyja, imádott kis hajója és mozdonya között osztja meg, elmaradhatatlan pipáján pöfékelve. 67 évesen Oddnak – aki az oslói vasúttársaság egyik legtapasztaltabb és legmegbízhatóbb mozdonyvezetője – már csak a nyugdíjazás van hátra. És boldogtalanul halt, míg élni nem kezdett.

Közel 40 évnyi szolgálat után Odd Horten mozdonyvezetőt kollégái Ezüstmozdony-díjjal tüntetik ki. A sors fura fintorának köszönhetően utolsó útját lekési, ezért élete első repülése is meghiúsul, sőt, úgy dönt, hogy kis hajóját is eladja. A megszokás hatalma végül ezen szándékának is keresztbe tesz, marad minden a régiben. Ezek után azt gondolhatnánk, jogosan, hogy Odd ismeretlentől való félelménél már csak gyávasága nagyobb. Ekkor ismeri meg Trygve Sissenert, az excentrikus, alkoholista feltalálót, és életében először fog szembenézni a kihívásokkal. A halál közelségének döbbenete az öreg Oddot vakmerővé változtatja, olyan cselekedetekre kényszeríti, melyek véghezvitelével a vén mozdonyvezető közelebb kerül az élethez és társas lénnyé változik.

Bent Hamer norvég rendező nagy kedvelője a magányos emberi sorsoknak. Előző filmjeiben – Tojások, Dalok a konyhából, Factotum, melyek a kényszerű egyedüllét vagy a választott elszigeteltség lírai tanulmányai – a „társas lény” esetlen, külső körülmények által kényszerített, magánymegtörő (ön)forradalmainak lehetünk tanúi, amelyek több vagy kevesebb sikerrel járnak, ám mindig elbűvölően mulatságos és naiv helyzeteket teremtenek. A skandináv félsziget rendezői sokszor mutatnak be mindennapi történeteket úgy, hogy extrém helyzetekkel vagy fura jelenségekkel vegyítik azokat, vígjátékot teremtve oda, ahol a tragédia rejtőzik. Hamer is ezt teszi az O’Hortenben. Odd apró kalandjainak mellékszereplőivel úgy találkozunk az oslói környezetben, hogy mindig meglepetésszerűen ér bennünket a közhelytelenített, jellegzetesen skandináv életöröm, amit pukkadásig feszít a rezzenéstelen mimikával előadott szatirikus szóváltás vagy bizarr tevékenységeik hátborzongatóan természetes huncutsága.

A film eleji szimmetrikus képekben kifejezett rutin, cél és rend a későbbiekben felborul, a munkahelyén magabiztos Odd a számára új helyzetekben megtört öregemberré változik, egyetlen fogódzója, a pipája elvesztése után pedig maradék önbizalma is odalesz. A nyugdíjas mozdonyvezető találkozása Trygve-vel a film csúcspontja. A skizofrén feltaláló önmaga kritikusaként és hajmeresztő tettein keresztül fedezteti fel Odd-dal az élet apró örömeiben rejlő újjászületés misztériumát. Az ismeretlen világot ösztönszerűen legyőző alkoholista kigyomlálja Odd félelmeit és váratlan halálával megváltja őt.

Munkahelyére, az oslói depóba visszalátogatva, Odd mozdonya fenyegetően tornyosul fölé, szimmetriának nyoma sincs már: élete fordulóponthoz érkezett. A halál tud ennyire közelinek, sötétnek, ismerősnek, de ugyanakkor ijesztően fenyegetőnek tűnni, mint Odd számára régi mozdonya és munkahelye. A halál elől megszökni, fölé emelkedni vagy beleugrani már csak egyféleképpen tud: egy olyan tettel, melyet véghezvinni már fiatalon is gyáva volt. Maradék rossz érzését, hogy édesanyja csalódott benne, feloldani szándékszik, és ezért Trygve sílécein, annak nyomain elindulva, síugrásra szánja el magát. Bátorsága felszabadítja, és a halott Trygve kutyájával utasként száll be egy mozdonyba (pipájára már nincs szüksége), hogy esélyt adjon a kései szerelemnek. Odd Horten életének telén beköszönt a tavasz.

Annak ellenére, hogy az életük végére érkezett emberek hattyúdalait vagy újrakezdéseit már számtalanszor filmre vitték, az O’Horten mégis üdítően hat visszafogottságával, biztos kézzel és tökéletesen beállított képeivel, optimizmustól dagadó zenéjével. A Cannes-i Fesztiválon az Un Certain Regard kategóriában bemutatott film a helyszínen talált magának forgalmazót, mégpedig a Sony Pictures Classicot. Úgy tűnik, a kis nemzetek apró költségvetésből létrehozott, ám szolidan nagyra sikerült produkcióinak van még esélye nemzetközi visszhangot találni. Merem remélni, hogy évek múlva nem Bruce Willis főszereplésével fogom remake-ben viszontlátni.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

O' Horten

O' Horten – francia–német–norvég filmdráma, vígjáték, 2007. Rendező: Bent Hamer. Szereplők: Baard Owe, Bjarte Hjelmeland, Bjørn Floberg, Bjørn Jenseg, Ghita Nørby, Henny Moan, Kai Remlow, Lars Øyno, Morten Rudå, Nils Gaup, Peder Anders Lohne Hamer, Per Jansen, Peter Bredal.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Pulykasütés az akolban - Bent Hamer: Hjem til jul / Északi karácsony

Pulykasütés az akolban – Bent Hamer: Hjem til jul / Északi karácsony

Bent Hamer legújabb filmje kitűnő ellenpéldával szolgál azoknak, akik szerint a Magnólia típusú, egymástól teljesen eltérő szálon futtatott cselekményű filmek már nem annyira érdekesek. Hamer bátorsága abból látszik leginkább, hogy a film játékidejét a szentestére helyezte, ami a valaha látott leggiccsesebb jeleneteket is eredményezhette volna – a biztos kezű rendező végül minden csapdát ügyesen elkerült.

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea