Veres Szilárd

/ / /

· írta

Kívülről azért elég viccesek vagyunk Roy Andersson: En duva satt på en gren och funderade på tillvaron / Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről Kritika

Az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről az emberi élet apró mozzanatain keresztül mutatja be, mennyire nevetségesen jelentéktelen, de abszurd módon vicces apró pontok vagyunk az Univerzumban, amikor nem vagyunk éppen gonoszak.

Roy Andersson a szerzői filmek rajongóinak egy szűkebb rétegében valóságos kultuszfigura, amihez ugyan az is rengeteget hozzátesz, hogy újabban hét évet kell várni egy újabb filmjére, így mindegyikük eseményszámba megy – de ez csak apró szelete a nagy egésznek. Ugyanis Anderssonnak és filmjeinek van egy igen sajátos, ezer közül felismerhető stílusa és világlátása, és nagyon könnyű vele azonosulni: kétség sem fér hozzá, hogy a 71 éves svéd rendező nagyon jó megfigyelő. Az „embernek lenni” nevű trilógiájában például nem kevesebbre vállalkozott, mint apró mozzanatokból, az unalmas hétköznapjaink rutinjából bemutatni az emberi élet abszurditását.

Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről

Bevallom őszintén, a trilógia nyitódarabjával, a Dalok a második emeletről cíművel nem igazán tudtam mit kezdeni, túl széttartó volt, túl elidegenítő, és sokkal inkább fárasztó, mint vicces. Leginkább persze a hangvételével volt bajom, számomra túl cinikus volt a film. A második darabbal, a Te, aki élsszel már egészen más volt a helyzet; míg az előző témája túl általános volt az emberi élet nehézségének bemutatásával, addig a trilógia középső darabja sokkal specifikusabb volt, azt boncolgatta, mennyire nem figyelünk úgy általában egymásra, a szereplők szinte folyamatosan visszakérdeztek benne, plusz sokkal inkább tűntünk abban a filmben mi emberek szánalmas, de azért szerethető bolondoknak. A befejező darab, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésen pedig a legjobb a három közül, mivel ez a stílus és forma most lett igazán csúcsra járatva.

Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (2)

Klasszikus értelemben vett történet egyébként ezúttal sincs, csak egymáshoz nagyon lazán köthető epizódok füzére, amiben ezúttal két középkorú férfi az összekötő kapocs, akik időről időre felbukkannak a jelenetek egy részében: míg az elején csak szimpla comic reliefek, addig a film második felétől már a kapcsolatuk bejár egy egyenetlen ívet is. Ezen kívül van két szegmens, az egyik amolyan prológus a filmhez, utóbbi címe „homo sapiens”, és egy igen erős hangulatváltozást jelöl. Míg a film nagyrésze ugyan szánalmas apró pontokként mutat be minket a nagy Univerzumban, tág kompozícióival is alátámasztva ezt, azért alapvetően viccesen és szerethetően suták és jelentéktelenek vagyunk. A film utolsó harmadában levő, két jelenetet tartalmazó szegmens viszont az emberi gonoszságról szól, de olyan hitelesen, hogy nagyon megterhelő nézni, teljesen új megvilágításba helyezi a film emberiségről szóló portréját.

Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (3)

Az egyikben egy különösen kegyetlen állatkísérlet történik, a másikban pedig emberek saját szórakozásukra gyötörnek rabszolgákat. Ez a rész teljesen kizökkent a hangulatból, de a megfelelő pillanatban ügyesen ránt vissza a film egy jól működő dramaturgiai fordulattal, és folytatódik tovább az az éjfekete, nagyon kínos, helyenként bohókás humor, ami a film egészét jellemzi, bár pont nem sokkal ezután kezd el leülni kissé a film (vagy csak ekkora merültem ki teljesen a folyamatos, módszeres – jó értelemben vett – fárasztástól). Egyszer a saját világát is megbontja a film, az addig lehangoló realizmust egy jelenet (illetve annak későbbi folytatása) kedvéért szürrealizmusra cseréli, és ez lett egyébként a film messze legkiemelkedőbb jelenete is. Ebben francia katonák érkeznek a múltból egy mai kocsmába, a királlyal együtt, aki lóháton jön – a kocsmában békésen iszogató emberek legnagyobb megdöbbenésére.

Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (4)

Egyébként majdnem pontosan ugyanolyan, mint Andersson előző két filmje, ugyanazok a stílusjegyek köszönnek vissza a csupa totálból álló, fix kameraállásból felvett statikus kompozícióktól a hullasápadtra fényelt szereplőkön és a refrénszerűen visszatérő mondaton át („Örülök, hogy veled minden rendben.”) egészen a néha a kamerába nézve egyenesen a nézőhöz beszélő karakterekig, így aki már unja  ezeket a bevett manírokat, annak nem fog túl sok izgalmat tartogatni, ugyanakkor a háromból ez az egyetlen film, amit szívesen újranéznék. Mostanra lett ugyanis tökéletesre csiszolva a ritmus, ez a legcizelláltabb, és a legviccesebb is a három közül. Amit még érdemes kiemelni, az a különösen szép operatőri munka, ami két magyar, Borbás István és Pálos Gergely munkáját dicséri – büszkék lehetünk rájuk. [Interjúnk Borbás Istvánnal hamarosan! – szerk.]

Ugyanakkor hiába ez lett a legjobb, most már én is reménykedem benne, hogy a trilógia lezárása egy új kezdetet is jelent, és a következő – várhatóan 7 év múlva érkező – új Andersson-filmben már valami újjal fog próbálkozni az idős mester.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (A Pigeon Sat on a Branch Reflecting on Existence)

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (A Pigeon Sat on a Branch Reflecting on Existence)

Svéd–norvég–francia–német vígjáték, filmdráma, 2014. Rendező: Roy Andersson. Szereplők: Holger Andersson, Nils Westblom, Viktor Gyllenberg, Lotti Törnros.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7 · 8 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film