Pernecker Dávid

/ / /

· írta

Motivációs beöntés

Robert Schwentke: Insurgent / A lázadó

Kritika

A beavatott nem vállalt többet annál, mint ami címében áll. Nem csupán főszereplőjét, hanem magát a nézőt is beavatta egy olyan gyermekágyi lázban fetrengő disztópikus sci-fipéldázat élhetetlen világába, melynek józan paraszti ésszel feldolgozhatatlan struktúráját Neil Burger kifejezetten ügyesen próbálta meg körvonalazni. A beavatott így annak ellenére sem tudott igazán rossz filmmé válni, hogy a Veronica Roth által jegyzett könyvsorozat története – és annak közel sem a sorai közt megbúvó mondandója – alapvetően egy jól irányzott intellektuális taglóval ér fel.

A folytatást Roth hasra csapva teremtett szocio-metaforájának inherens üressége pedig ugyanerre a hálátlan sorsra determinálta. A különböző egyvonalas személyiségjegyek alapján frakciókra szétosztott posztapokaliptikus Chicago képe tehát még mindig olyan megmásíthatatlan sületlenségként mered baljóslatúan a film fölé, amivel az új forgatókönyvírók (köztük Akiva Goldsman és Mark Bomback) sem tudnak mit kezdeni.

Insurgent

A beavatott lényegében egy kétórás expozíció volt, mely a művelt-frakció fasisztoid suttyóságának leleplezésével ért véget. Noha zárlata magában hordozta a forradalmi előszeleket, A lázadó mégsem lázad igazán. Sőt, kifejezetten középsőfilmes kórságok szimptómáit mutatja. A rendezésért ezúttal a híg Redet és a borzalmas R.I.P.D – Szellemzsarukat levezénylő Robert Schwentke felel, aki ugyan minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy A lázadó a lendület és a kibontakozás jegyeit mutassa, de lényegében csak mellébeszél. A tisztességesen koreografált üldözések, a sebtiben egymást követő kemény ütésváltások azonban nem tudják palástolni a tényt, miszerint A lázadóban túl sok minden nem történik ahhoz képest, ami történhetne. Szépen lassan előkészíti a finálét, ennyi.

Insurgent (2)

Míg az első részben Burger meg tudta osztani idejét az önzetlenek és a bátrak csoportja között, addig Schwentke sokkal aránytalanabbul próbál meg egyensúlyozni az őszinték, a barátságosak, és a csoportnélküliek között. Azonban míg A beavatottat lehetett úgy nézni – már aki akarta és bírta – mint egy Alice Csodaországban-parafrázist, addig A lázadó sem főszereplőjét, sem pedig nézőjét nem rántja mélyebbre az írónő atavisztikus naivitásával kivakolt nyúlüregébe. A világ itt csak tágul, de részletesebb nem lesz. Ráadásul Schwentke forgatókönyvíróinak fejet kellett hajtaniuk azok előtt, akik nem látták A beavatottat. Mert hát nincs is fontosabb egy folytatásfilmben a premisszák újramagyarázásánál. A tény, hogy erre bőven jut idő és hely, minősíti is a művet.

Insurgent (3)

A lázadó a filmidő tetemes részében egy helyben toporog, mígnem Tris (Shailene Woodley) és Négyes (Theo James) a menekülések és leülések redundáns sorozata után végre összeszedik a hét szem szilvájukat, és szembeszállnak a monomániás művelt-türannisszal (Kate Winslet). Szerepel a történetben egy rejtélyes doboz is, amit csak Tris tud kinyitni, de ez nyilvánvalóan valamiféle hevenyészett MacGuffin lehet, amivel az írók szétcincálták a könyv feleslegesnek vélt szereplői és cselekményszálai által kötött gordiuszi csomót. Schwentke azonban nagyszerű képekkel, és tetszetős vizuál-agymenésekkel rugdossa életre a film utolsó harmadát, melyben újra előkerülnek a szürreálisba hajló mentális-pszichológiai utazások és ropognak a fegyverek is. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy nem keni annyira a filmnyelvet, mint Burger, szóval egy-két frappáns kemény vágásra jön kétszer annyi tévés megoldás, impozáns panorámákat váltanak jelentéktelen snittek, a többnyire visszafogott plánozást pedig hajmeresztően hatásvadász túlmozgásos kompozíciókkal töri meg. Burger kellemes, fel sem tűnő strukturális kohéziójához képest Schwentke megközelítése kissé olcsónak tűnik.

Insurgent (4)

Az ironikus az egészben az, hogy A lázadó nem a metaforikus szimulációszekvenciákból és robbanásokból húz igazi hasznot. A film ugyanis üdítően erőszakos és meglepően tragikus jeleneteinek ellenére is ki tudja domborítani Tris önmagával vívott belső harcát, sorsának kétségeivel, tetteinek következményével. Ebből kifolyólag pedig pontosan ott lyukadunk ki, ahol A beavatott esetében is. Ha ugyanis nem lenne Shailene Woodley, A lázadó szóra sem lenne érdemes. Woodley felkapja a hátára Schwentke filmjét, és egy pillarebegtető premier plán töredékmásodperce alatt kihúzza a szarból. Minden megmozdulásában egyszerre van jelen a szerepét meghatározó elhivatottság, a kiválasztottságába vetett kételye, a rettegés attól, hogy csalódást okoz társainak, és a lelkiismereti fájdalom, amit meggyilkolt szülei és barátai emléke okoz. Miatta válik azzá a film, amit talán Roth is akart – egy tizenéves lányoknak szóló motivációs beöntéssé. Woodley alakításában ugyanis a film egy igazi női fel- és kitöréstörténetté tud válni az ostoba skatulyarendszer kamukritikája helyett. Woodley többet ér bármilyen vizuális effektusnál, és akciójelenetnél. Hihető, közel enged magához, őszinte és egy percig sem színészi. Persze ettől még A lázadó nem lesz jó film, viszont van, amiért nézni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

A lázadó (Insurgent)

A lázadó (Insurgent)

Amerikai kalandfilm, sci-fi, thriller, 2015. Rendező: Robert Schwentke. Szereplők: Shailene Woodley, Miles Teller, Ansel Elgort, Theo James, Kate Winslet, Jai Courtney, Mekhi Phifer, Octavia Spencer, Naomi Watts.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5
  • A látogatók szerint
    6 · 2 értékelés
  • Szerinted?

A beavatott (Divergent)

A beavatott (Divergent)

Amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, romantikus, 2014. Rendező: Neil Burger. Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Ashley Judd, Jai Courtney, Ray Stevenson, Zoë Kravitz, Miles Teller, Tony Goldwyn, Red Wagon Entertainment.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6
  • A látogatók szerint
    9 · 17 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film