Petz Anna

/ / /

· írta

A „hogyan” a fontos, nem a „mit”

Interjú Pater Sparrow-val, a The Duke of Burgundy látványtervezőjével

Interjú

Kamaszkorában filmforgatásokon lógott az iskola helyett, majd Londonban szerzett filmkészítői diplomát. Első nagyjátékfilmje több díjat is bezsebelt a 40. Magyar Filmszemlén. Filmes gondolkodásmódjának középpontjában a vizualitás áll és nem a történet. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben szinte kizárólag látványtervezőként dolgozik – például a The Duke of Burgundyn is. Pater Sparrow-val a Titanic Filmfesztiválon beszélgettünk.

Pater Sparrow

Mikor és minek hatására döntöttél úgy, hogy filmkészítéssel szeretnél foglalkozni?

Nem vagyok benne biztos, hogy ez döntés volt, inkább egy lassú alakulás, ami az érdeklődésem és a képességeim mentén forrt ki. Az biztos, hogy gyerekkoromban indult: elég fiatalon, hét éves koromban lett egy saját VHS-lejátszóm, ami akkoriban elég nagy dolognak számított, és egy barátom, a házmesterfiú rendszeresen hozott nekem hangalámondásos filmeket. Én pedig hihetetlen mennyiségben, nagyon gyorsan, és minden szülői cenzúra nélkül fogyasztottam ezeket az alkotásokat.

Aztán az apám egyszer elvitt magával a Pannónia Filmstúdióba, ahol Dargay Attila fogadott egy napra. Éppen akkor készült a Macskafogó, meg talán Az erdő kapitánya is.  Amit a stúdióban láttam, teljesen lenyűgözött: hogy mennyi fázison megy át egy rajzfilm, mire a tévéképernyőre vagy a mozivászonra kerül. Ott láttam először, hogy maga a filmkészítés mennyire elmélyült folyamat. Majd amikor a nagyapám Super8-as kameráját megörököltem, én is csinálgattam rövid animációs filmeket, például Star Wars-figurákkal.

Szóval az érdeklődés itt gyökerezett. Aztán színházzal foglalkoztam egy ideig, és ott is azt vettem észre, hogy a látvány jobban izgat, úgyhogy visszakanyarodtam a filmhez. Kamaszkoromban már tudtam, hogy csak a filmezés érdekel, olyannyira, hogy szinte nem jártam iskolába, hanem helyette forgatásokon lógtam. Ez persze kiderült, úgyhogy előbb-utóbb magántanuló lettem.

The Duke of Burgundy – látványtervek
The Duke of Burgundy – látványtervek (2)

Hosszú út vezetett az első nagyjátékfilmed elkészüléséig. A filmszemlén versenyprogramba került amatőr filmekkel kezdted a pályát, dolgoztál a tévénél és asszisztensként például a Csodálatos Júliában, majd Londonban tanultál filmkészítést. Mi volt a legmeghatározóbb szakasza ennek az időszaknak?

Egyértelműen Anglia. Egyszerűen azért, mert addig amatőr filmesként kezeltek, és bár én nem annak éreztem magam, az voltam. Utána viszont szakmai legitimitásom lett, a London Film School több, mint 50 éves fennállásának első magyar diákjaként diplomáztam. Ráadásul ez az időszak elsősorban nem is szakmai szempontból volt meghatározó, hanem azért, mert rengeteget tanultam saját magamról, a gondolkodásom szuverenitásáról. Úgyhogy én körülbelül a diplomám átvételétől tartom magam hivatalosan filmkészítőnek.

Voltak mentoraid vagy példaképeid?

Mai napig vannak. Nyilván rengeteg filmrendező hatással volt rám, de akit mindenképpen kiemelnék, az Kamondi Zoltán. Tulajdonképpen miatta és később vele indultam el a pályán, életem első filmes munkáját tőle kaptam: asszisztensként dolgoztam mellette Az alkimista és a szűzön. Emlékszem, véletlenül futottam bele a Halálutak és angyalok című filmjébe, ami után úgy döntöttem, hogy ha ez a rendező még csinál filmet, akkor abban én részt akarok venni. Aztán évekkel később, amikor híre ment annak, hogy ismét forgatni készül, ismeretlenül jelentkeztem nála. Miután lediplomáztam, ő volt a producere a filmemnek, ami elég kalandosra sikerült vele. Miután az 1 elkészült, elváltak útjaink. Ennek ellenére sosem tagadnám le, hogy mennyire sokat köszönhetek neki, ezt sosem fogom elfelejteni, ezért ha valaha volt mentorom, akkor biztos, hogy ő az egyik.

Filmes példaképből pedig rengeteg volt és van, korszakonként mindig mások. Például Fellini vagy Greenaway munkássága óriási hatással volt rám. Egyébként mostanában inkább az egyes filmek meghatározóak, mint a rendezők. Talán mert már nem tudok feltétel nélkül rajongani.

The Duke of Burgundy – kép a forgatásról

Első nagyjátékfilmedet 2009-ben mutatták be, a 40. Magyar Filmszemlén – az 1 azonnal díjakat is nyert. Most hogyan értékeled ezt az alkotásodat, mi volt a legfontosabb elsőfilmes tanulság?

Hát hogy úgy nem szabad filmet csinálni, ahogy én csináltam. (nevet) Nagyon naiv voltam – minden téren, minden szempontból. De persze valahol nagyon is helyénvaló, hogy az voltam, mert ez a naivitás végig a szabadságról szólt. Ám azóta is annak iszom a levét, hogy akkor azt gondoltam, ha valaki őszinte, az fajsúlyosabb, mint hogyha stratégiát követ. Ezt ma már – még ha máshogy is látom – teljes mértékben magaménak érzem, és amivel elégedetett lehetek, az az, hogy végül is nem buktam bele, elkészült egy ilyen film, pedig nyolc évvel ezelőtt is minden filmipari törvényszerűségnek ellentmondott a megvalósulása. És ez az, amire büszke vagyok, és ez az, amit senki nem vehet el tőlem.

Persze már akkor is volt rálátásom, hogy milyen stratégia mentén tudnám a pályámat biztosan tovább építeni, de engem ez nem érdekelt. Mindent vagy semmit alapon úgy gondoltam, hogy ez vagy az első vagy az utolsó filmem lesz. Egyelőre úgy néz ki, hogy az utolsó, mert az 1 által megalapozott gondolatiságot, hozzáállást és elkötelezettséget – a naivitásom kiiktatása mellett is – csak folytatni lehet, megváltoztatni nem. Ha negyven éves koromig elkészülne a második játékfilmem, akkor is ugyanezt akarnám: hogy teljes mértékben szabadon jöjjön létre, a „lehető legolyanabb” lehessen, amilyennek én képzelem, annyi pénzből, amennyi elég ahhoz a minőséghez, amin érdemes megszólalnom, azokkal az emberekkel, akikkel nekem a legjobb együtt dolgozni. Márpedig jelenleg Magyarországon ezzel a mentalitással nem lehet filmet készíteni.

Hogyan bukkantál az 1 témájára? Mennyire volt ez régi terv?

Eredetileg nem ezt szerettem volna leforgatni, hanem a második nagyjátékfilm-tervemnek a történetét, ami egy Boris Vian regénynek (L’Arrache-cœur) az adaptációja. Ezt a projektet már nagyon régóta dédelgetem és szeretném filmre vinni, de akkor azt mondták nekem, hogy ez első filmnek túlságosan költséges. Emiatt nyúltam végül Stanislaw Lem Az emberiség egy perce című novellájához. Akkor még persze nem tudtam, hogy a forgatókönyv-fejlesztés két évre el fog húzódni (az 1 összesen öt évig készült).

Kép az 1 című, 2009-es filmből

Az 1 nagyon markáns látványvilággal dolgozik, ebből is látszik, hogy számodra nagyon fontos a filmek képi világa. Mit gondolsz a történet és a stílus viszonyáról, felülírhatja-e az utóbbi az előbbit?

Szerintem a filmben a történetnél minden fontosabb. Még a címe is fontosabb egy filmnek annál, amit elmesél. Új történetet már nem lehet mondani. Van x darab Shakespeare-dráma és abban az összes létező konfliktus az összes lehetséges formában ki van bontva. Ily módon a történetem ugyanazt a már ismert információt közvetíti. Minden újonnan készülő film a klasszikus művekkel mutat analógiát a sztorijában: a G. I. Jane a Jeanne d’Arc remake-je, az amerikai moziplakátok elejétől a végéig elmesélik a filmeket, be sem kell ülnöm a moziba.

A filmművészetben ezért engem a „mit” egyáltalán nem érdekel, csakis a „hogyan”.  Mindent el lehet jól és rosszul is mesélni, még a forgatókönyv-centrikus alkotók is tudják, hogy a mesterművek nagysága abban rejlik, amit elhallgatnak és nem abban, amit kimondanak. Vagy ha úgy tetszik: nálam a történet a forma és a látvány a tartalom. Nekem az a jó film, amit nem lehet elpitchelni egy-két mondatban, hanem látni kell.

Hogyan viszonyulsz az új magyar filmtámogatási rendszerhez (Magyar Nemzeti Filmalap), amiben a forgatókönyv az elsődleges?

Rosszul – már pont amiatt, ahogy erről az egészről gondolkodom. Nem vagyunk kompatibilisek. Beküldtem hozzájuk annak a bizonyos második nagyjátékfilm-tervnek a forgatókönyvét, de viszonylag hamar kiderült, hogy „tűz és víz”, amit gondolunk. Én erősnek és határozottnak gondolom, amit beadtam – és szerintem ők sem gyengének érzik, egyszerűen csak nem érzik. De nincs ezzel semmi gond, teljes tiszteletem az övék, csak én nem tudok úgy gondolkodni, ahogy azt elvárják tőlem. Én csak úgy tudok gondolkodni, ahogy azt elvárom magamtól. Mondjuk ugyanilyen problémáim akadtak anno az MMKA-val kapcsolatban is, annyi volt csak a különbség, hogy ők adtak pénzt.

The Duke of Burgundy – kép a forgatásról (2)

Az utóbbi időben – és így a The Duke of Burgundyn is – látványtervezőként dolgozol. Mit szeretsz jobban: írni, rendezni vagy látványtervezni?

Azt hiszem, rendezni szeretnék a legjobban – legalábbis most, ebben a pillanatban. Szívesebben csinálnám a saját filmem, mint bármi mást. De mostanában szinte kizárólag látványtervezőként dolgozom, rendezőként pedig nem találom a helyem. Ez utóbbit csak akkor szeretem csinálni, ha az elkészülő film nagyon a sajátom.

Egyébként a The Duke of Burgundy munkálatait kifejezetten szerettem és büszke is vagyok rá. Nagyon ritka az, hogy ennyire be tudok kerülni egy filmnek a világába és érzelmileg is beszippant a produkció. Izgalmas volt a forgatás, jó ízlésű, profi emberekkel dolgozhattam együtt (Nicholas D. Knowland, operatőr és Flesch Andrea, jelmeztervező). A rendezővel, Peter Stricklanddal előtte csak egy videoklipet forgattunk együtt, de miután ráhangolódtam az ő sajátos, néha nehezen kiismerhető játékszabályaira, nagyon flottul ment a munka. A kreatív részleg munkatársaival alapvetően egyezett a gondolkodásmódunk, ezért senkit nem kellett áthangolni és nagyon jó arányban kaptunk szabad kezet is a forgatás folyamán. Mindeközben volt kockázata is a munkának, hiszen a végleges forma előtt nem tudtuk pontosan, hogy mi fog kisülni belőle. A végeredmény engem is meglepett – pozitívan.

Szerintem egy értékes dolgot hoztunk létre, de a The Duke of Burgundy akkor is tetszene, ha semmi közöm nem lenne hozzá. Persze jól esik, hogy a film kritikai visszhangjában gyakran kiemelik a vizualitást, mert elég sokat dolgoztunk rajta.

Jelenleg milyen egyéb projekteken dolgozol?

Amióta lediplomáztam (2005), azóta szeretném leforgatni azt a bizonyos Boris Vian adaptációt, aminek a tervezett címe Heartsnatcher. Több forgatókönyv-verziója volt, de most már nem szeretnék hozzányúlni többet, késznek tekintem. Amíg ez az ügy nem mozdul, más alkotók filmjeiben csinálom a látványt. Jelenleg Gigor Attila Kút című filmjén dolgozom látványtervezőként, ami nyáron forog majd.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

The Duke of Burgundy

The Duke of Burgundy

Brit–magyar filmdráma, 2014. Rendező: Peter Strickland. Szereplők: Sidse Babett Knudsen, Chiara D'Anna, Fatma Mohamed, Eugenia Caruso, Monica Swinn, Bartsch Kata, Tompa Eszter.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    8 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk