Székely Bíborka

/ / /

· írta

Mert vétkesek közt cinkos, aki néma

Fatih Akin: The Cut

Kritika

1915-ben a török kormány jóváhagyásával és a hadsereg bevetésével másfél millió örmény nemzetiségű őslakost lakoltattak ki, vittek munkaszolgálatra és koncentrációs táborokba; vagy egyszerűen csak lemészárolták őket. Ennek a brutális történelmi eseménynek állít emléket Fatih Akin kissé talán szentimentális és epizodikus filmje, mely minden hibája ellenére hiánypótló a nagyközönség felvilágosításában.

Száz éves a történelem első szisztematikus, nagyszabású népirtása, melyet a hivatalos török álláspont még mindig tagad az egyre növekvő külföldi nyomás ellenére is. A világ egyik legrégebbi civilizációjához tartozó keresztény nép a nacionalizmus és homogenizáció zászlaja alatt vérzett el, szoros összefüggésben a modern Törökország létrejöttével. A török eredetű német rendező viszont nem a politikai és társadalmi kapcsolatokat vizsgálja: a film egy korabeli örmény kovács véletlenek és jóindulat által segített megmenekülését mutatja be, mintegy általa láttatva a haláltáborokat és a benne szenvedő emberek sorsát.

Fatih Akin: The Cut

Talán túlságosan is idilli az előzmény, a családi élet lefestése, mely Provence-i feel-good movie-ként hat, habár a szörnyűségek távlatából a legkisebb normalitás is idillinek tetszhet. Nazaret ikerlányaival és feleségével él, mikor deportálják. Először munkatáborba viszik, majd kivégzik a csapatát. Ő egy gyenge vágásnak, valamint emberséges őrének köszönhetően túléli, habár elveszti a hangját, majd banditákhoz szegődik, utána meg egyedül indul neki a sivatagnak, és rábukkan egy étlen-szomjan hagyott örmény tábor haldoklóira. És ez még csak az első húsz perc. Akin ragaszkodik hozzá, hogy történetet meséljen, nem elégszik meg a kivégzések, a koncentrációs tábor, a túlélés bemutatásával, mindenből epizódot csinál. Abban bizonyára igaza van, hogy így mindez sokkal könnyebben emészthető. De önkéntelenül felmerül kérdés: valóban könnyen emészthető kell legyen egy emberiség elleni bűnöket bemutató film?

Fatih Akin: The Cut (2)

Persze az ember mindent túlél, ha akárcsak egy hajszálnyi esélye is van rá, de sokkal érdekesebb lett volna inkább azt a problémakört boncolgatni, hogy milyen világ az, ahol ilyesmi megtörténhet, milyen előzmények vezettek az örmények ilyen fokú gyűlöletéhez, miért viselkednek egyesek török Schindlerként, míg mások a vágóhídon dolgozók személytelenségével vágják át embertársaik torkát.

Ez a talány ugyanis az örmény holokausztban, nem az, amit a film második fele mesél el – tudniillik hogy miképp keresi a főszereplő a fél világot bejárva életben maradtnak hitt lányait. Erről az emberi aspektusról mond el valamit az a szívbemarkoló jelenet, amikor a menekültek egy viszonylag nyugodt pillanatban mozi elé kerülnek. A párhuzam Chaplin esendő, a hatalom által elnyomott kisembere és a vérengzést túlélők között egyértelmű, még ha az szokatlan is, hogy nevetni látjuk a szörnyűségek átvészelőit, akiknek oly sok gyászolnivalójuk van. S a veszteségek mégis csak annál inkább kikristályosítják, hogy micsoda ajándékot birtokolnak: az életüket.

Fatih Akin: The Cut (3)

E jelenet ereje Koltai Sorstalanságának azon jelenetéhez hasonlítható, amelyben a rabok egy éjszakán át lábon állva várják hiányzó társaik előkerülését büntetésként. Mindkét tevékenység (a mozizás és az álldogálás) a hétköznapiságával sokkol, a banalitásával, a más körülmények közt oly közönséges voltával, mely az élet-halál kontextusában sokkalta jelentőségteljesebbé válik. Az, hogy állásra, az általunk nap mint nap végzett tevékenységre kényszerítik a hullafáradt munkaszolgálatosokat, sokkal kegyetlenebb, mint amikor ordítoznak velük, megverik, megalázzák őket. Mert valahogy ez utóbbiakat kevésbé tartjuk szokatlannak az erőszakos hatalom részéről, szinte immunissá váltunk rájuk. Ugyanúgy, e szerencsétleneket nevetni látni szívbemarkolóbb, mint mikor vízért könyörögnek, vagy kiterítve fekszenek a tűző napon.

Habár a látványra nem lehet panaszunk. Rainer Klausmann, Akin kedvenc operatőre, gyönyörű képekkel vetíti elénk a pusztulást, majd a főszereplő egyre kétségbeesettebb, hitevesztettebb lelkiállapotát kifejezve bekeményít, elmenve egészen a nagytotálban bolyongó, kopár fesztiválfilm-hatásig. A sivatagban talált tábor halálra ítélt népe szinte festményszerű megkomponáltsággal bomlik ki előttünk, és megejtő az El Greco kárhozottjait idéző, kútba dobott meztelen testek törékeny szépsége is. A borzalom költőisége csupán talán a megváltó halálért könyörgő csontsovány sógornő jelenetében valóban zsigeri, mindazonáltal magára a címadó vágásra is (jóllehet inkább a kevésbé evokatív „szúrás” a pontos kifejezés rá) kétségkívül mindenki emlékezni fog.

Fatih Akin: The Cut (4)

Noha nem oly megható, mint a többszörösen díjazott A másik oldalon (Auf der anderen Seite), sem oly mély, mint a hasonló témájú Ararát (az örmény nemzetiségű Atom Egoyan filmje, mely a népirtást a történelem és az individum kapcsolatán át vizsgálja), ráadásul vannak benne elszúrt döntések is (mint például a túl harsány kísérőzene a néhol western-szerű, máskor rockos gitárszólókkal; vagy az a megosztó ötlet, hogy az angol nyelvet használják az örmény helyett, míg a többi bejárt országét meghagyták – még Amerikáét is, amely így nyelvi félreértéseknek adhat okot –), maga a film, mint témáját ismertető eszköz, teljes mértékben szükségszerű. Hisz csak ha jól eszünkbe véssük, és még száz év távlatából is elítéljük embertelenségüket, akkor kerülhetjük el e borzalmak megismétlődését.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

The Cut

The Cut

Német–török–francia–olasz–orosz–lengyel filmdráma, történelmi, 2014. Rendező: Fatih Akin. Szereplők: Tahar Rahim, Simon Abkarian, Makram Khoury, Hindi Zahra, Kevork Malikyan.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film