/ / /

· írta

„A csipogás nem fog elmúlni” Beszélgetés Molnár Ilona és Molnár Levente szinkronszínészekkel Interjú

Ha a nevüket nem is, a hangjukat minden 30 év alatti fiatal ismerheti. A Molnár testvérek olyan sorozatokban szinkronizáltak, mint a Family Guy, a Hé, Arnold!, a Dexter laboratóriuma, a Veronica Mars, a Hősök, A pletykafészek, vagy a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak. Molnár Ilona neve a cserfes és többnyire szőke tindézserlányokkal (legutóbb pedig a Sárkányok Anyjával), Leventéé az elszánt, kedves fiúkéval fonódott össze. A filmszakmában dolgozó testvérpárokat bemutató interjúsorozatunk első részében a magyar szinkron kulisszái mögé néztünk.

Mint minden testvér, gyerekkorotokban gondolom ti is együtt néztetek filmeket, meséket. Mi volt az első közös filmélményetek, amire emlékeztek?

Molnár Ilona: A Rémálom az Elm utcában. [Nevet.] Anyuék nem voltak otthon, és Levente berakta a Rémálom az Elm utcábant, engem pedig kiküldött a nappaliba, hogy nem nézhetem. Én viszont elbújtam az előszobában, onnan próbáltam nézni. Úgy buktam le, hogy sikítottam, amikor valami félelmetes történt. [Nevet.]

Molnár Levente: Én arra emlékszem, hogy nagyon sok külföldi filmet néztünk eredeti nyelven, mert az Egyesült Államokban élő nagybátyánk rengeteg videokazettát küldött haza apukámnak.

Ilona: Apu is nagy kazettagyűjtő, mindent felvett videóra. A Mézga családot, a Butch Cassidy és a Sundance kölyköt vagy a Csillagok háborúját például milliószor láttuk.

Édesanyátok pedig egészen fiatalon beíratott titeket egy szinkroniskolába. Ez hogyan jött?

Levente: Azelőtt már egy évig jártunk egy drámaiskolába, a Palladium Dráma Stúdióba. A szinkroniskolába úgy kerültünk be, hogy anya hallotta, hogy Pécsi Ildikó nevével hirdetnek egy szinkroniskolát…

Ilona: …ahova nem volt könnyű bejutni, a válogatón verset kellett mondani, és énekelni, úgyhogy csoda, hogy engem is felvettek. [Nevet.] Nagyon sok gyerek jelentkezett, és csak 14-en kerültünk be, és abból a 14-ből csak mi ketten szinkronizálunk. Nem tiltakoztunk, amikor anya be akart íratni, mert már jártunk a Palladiumba, tehát érdekelt minket ez a világ. Mi úgy jártunk ide, ahogy más balettozni...

Levente: ...tehát különórákra, heti egyszer. Andor Péter szinkronrendező is tanított ott, ő hívott minket először különböző kisebb munkákra.

Miután elvégeztétek a szinkronsulit, rögtön kaptatok munkákat?

Ilona: Először elkezdtünk tömegezni, majd kisebb szerepeket kaptunk. Az első főszerepemet Andor Pétertől kaptam, a Hely a szívemben című filmben. Arra emlékszem, hogy volt benne egy tornádó.

Levente: ’92 környékén a Pannónia Filmstúdió még javában működött. ’95 környékén kezdtek el bejönni a kereskedelmi tévécsatornák, akkor növekedett meg a munkaszám, mert nagyon sok film áramlott az országba, és megalakultak a kisebb szinkronstúdiók. Szépen lassan a mi nevünk is ismertté vált gyártásvezetői és rendező körökben, és folyamatosan hívtak minket különböző munkákra.

A szinkroniskolától akkor egyenes út vezetett a szinkronszínészethez?

Levente: ’91-ben elkezdtünk szinkronizálni, és ’92-ben már mind a ketten bekerültünk Földessy Margit drámastúdiójába. Én egészen 2006-ig jártam oda. 2000-ben közben megalakult a Momentán Társulat, akikkel improvizálni szoktam, és elvégeztem a tanárképzőt is, tehát akár középiskolai tanár is lehetnék (egyébként improvizációt tanítok is). De nem kerültem éles választási kényszer elé. Én nagyon szeretem a szinkront, és mindent, ami vele jár. Nem merült fel, hogy váltsak.

Ilona: Bennem sem merült fel, hogy abbahagynám a szinkronizálást, vagy mást csináljak. Kereskedelmi szakközépbe jártam, utána felvételiztem az orvosira, és vidékre felvettek volna, de akkor nem szinkronizálhattam volna többet. Így inkább maradtam a szinkronnál.

Néhány további, emlékezetes szerepük:

  • Ilona: Dee Dee (Dexter laboratóriuma), Veronica Mars (Veronica Mars), Mary (A farm, ahol élünk), Danielle (Született feleségek), Blair (A pletykafészek), Lizzie McGuire (Lizzie McGuire), Heather (Amerikai pite), Flora (Zongoralecke), Kiki (Kiki, a boszorkányfutár), Alice (Alice Csodaországban)
  • Levente: Arnold (Hé, Arnold!), Christopher Ewing (Dallas), Mort (Family Guy), Dr. Lance Sweets (Dr. Csont), Jimmy Neutron (Jimmy Neutron kalandjai), Terence Kazoo (Fosterék háza képzeletbeli barátoknak), Lenny (Cápamese), Marty, a zebra (Madagaszkár), Cary Argos (A férjem védelmében), Zach (Hősök), Peter Parker (A csodálatos Pókember 1–2), Damien (Ómen), Michael (E. T.), Daniel Larusso (Karate kölyök), Andrew Clark (Nulladik óra), Paul Hood (Jégvihar), Scott Pilgrim (Scott Pilgrim a világ ellen), Jamal (Gettómilliomos)

Mik az előnyei annak, hogy mindketten ugyanabban a szakmában dolgoztok?

Levente: Hogy többet találkozunk, mintha teljesen más területen dolgoznánk, és csak a családi összejöveteleken látnánk egymást. Az is mindenképpen előny, hogy ha valaki a hangom alapján szeretett volna velem dolgozni, akkor gyakran Tüncsit is hívták, miután kiderült, hogy van egy testvérem, aki szintén szinkronizál. Ez főleg akkor fordult elő, amikor kisebbek voltunk. Nyilván nekünk és a gyártásvezetőnek is előnyt jelent, hogy egy telefonhívással két embert is el lehet intézni.

Szoktátok tanácsokkal, a véleményetekkel segíteni a másikat?

Levente: Igen, odafigyelünk egymás munkájára.

Ilona: Az ember próbál egy csapatmunkát létrehozni, és ha meghall valami hibát a másik mondatában, akkor szól, hogy például ne úgy hangsúlyozzon. De nem azért, mert bele akar szólni a munkájába.

Levente: És még érdekesebb, amikor Tüncsi rendez, és én szereplek a filmben. Akkor nyilván keményen véleményezi a munkámat.

Ilona: Most a Dig című sorozatban volt egy srác, aki szerintem nagyon illett Leventéhez. Elmagyaráztam neki, hogy milyen legyen, mert nem csak egy sima kamaszfiú volt, hanem egy tökösebb srác.

Levente: ...szóval nekem is kihívást jelentett ezzel a hanggal. [Nevet.]

„A csipogás nem fog elmúlni” – Beszélgetés Molnár Ilona és Molnár Levente szinkronszínészekkel

Mennyire családias ez a szakma egyébként?

Levente: Olyan szempontból biztosan, hogy bizonyos emberekkel már régóta együtt dolgozunk, sokan közel állnak hozzánk. A mi helyzetünk azért is különleges, mert gyerekek voltunk, amikor bekerültünk ide, tehát a szakmával együtt nőttünk fel, és a többiek láttak minket felnőni. Mostanában, amikor kiderül, hogy van egy másfél éves lányom, rögtön mondják, hogy „Jaj, amikor te még tízévesen jöttél a stúdióba…” Nagyon sokat számít, hogy már 24 éve szinkronizálok, és vannak emberek, akiket már 24 éve ismerek.

Sok hasonló karakternek adjátok a szinkronhangját: Ilona cserfes szőke lányoknak, Levente kedves, hősies fiúnak. Hogyan egyénítitek ilyenkor őket?

Levente: Van az embernek egy hangkaraktere, amivel dolgozik, de filmenként változó, hogy az adott karakter és a színész éppen hogy és mit játszik. Nem arra próbálunk figyelni, hogy más legyen, mint az előző, hanem hogy ez is passzoljon az adott filmhez. Ha felismered a hangomat, akkor találhatsz átfedéseket, de kb. annyira, mintha ugyanaz a színész különböző filmekben játszana különböző, néha meg egyáltalán nem különböző karaktereket. Én sokat szinkronizáltam Michael Cerát, akinek tulajdonképpen ugyanolyan filmjei vannak és nagyjából mindig ugyanazt a karaktert játssza.

Ilona: Az ember odaáll a mikrofon elé, meglátja a karaktert és a szereplőt, és megpróbálja visszaadni őt a hangjával. De rajzfilmnél például nem biztos, hogy ki tudja magából csiholni ugyanazt a hangot az ember már egy másik rajzfilmfiguránál.

Előfordult, hogy úgy éreztétek, beskatulyáztak titeket?

Ilona: Nem. Én szinkronizáltam már fiút is. [Nevet.] Három hete egy francia rajzfilmben kellett. Ott mondta a rendező, hogy nem elég fiús a hangom. [Nevet.]

Levente: Ha be is skatulyáztak a kedves, hősies jófiú szerepekbe, én nem bánom. De nagyon szeretek gonoszakat is játszani. Például A pletykafészekben játszottam egy gonoszabb figurát, nemrég pedig egy rajzfilmben én voltam a gonosz, pukkancs herceg, azt nagyon szerettem.

A hangotok mennyiben változott, mióta felnőttetek?

Levente: Én dolgozom rajta, de még mindig kamaszhangom van. [Nevet.] A régi filmjeinkben még teljesen máshogy beszéltünk, és más volt a hangunk, mert öregedett és mélyült az évek során. Csak felnövünk egyszer…

Ilona: Szerintem inkább a beszédtechnikánk változik, nem a hangunk. Mondjuk egy tíz évvel ezelőtti filmünkben még mindketten levegősebben, puhábban beszéltünk. Az évek folyamán a rendezők hatására, illetve annak köszönhetően, hogy vissza szoktuk hallgatni magunkat, és önkritikát gyakorlunk, próbáltunk ezen változtatni. De nyilván az én hangomból az a csipogás nem fog elmúlni. Előfordul, hogy affektálva indítja az ember a mondatokat, és az teszi a hangját nőiesebbé, ha ezeket le tudja simítani.

Daenerysnek is te adod a hangját a Trónok harcában.

Ilona: Nagyon keveset szereplek egy-egy részben, úgyhogy nincs időm megszeretni vagy megutálni. A negyedik évadtól láttam a részeket. Igyekszem elkerülni azt a csipogást, ami a tinédzserlányoknál megy, mert Daenerysnek mégiscsak van három hatalmas sárkánya. A szinkronrendező, Juhász Anna meg is követeli, hogy ne úgy beszéljek, mint a többi filmben. A Trónok harca nem csak egy szimpla munka, az átlagnál többet dolgozunk egy-egy részen.

Daenerys és Ilona

Mindketten sokat szinkronizáltatok bizonyos színészeket. Ilona Mary-Kate Olsent vagy mostanában Mia Wasikowskát, Levente például az említett Michael Cerát. Hogy lehet megcsípni egy-egy híres színész szinkronszerepét?

Ilona: Mary-Kate Olsent úgy kaptam meg, hogy amikor a Bír-lakban Stephanie-t szinkronizáltam, még csak egy-egy szót mondtak az ikrek, ezért nem hívtak rá külön senkit, hanem én megcsináltam. Aztán amikor elkezdtek beszélni, akkor Mánya Zsófival kezdtük el őket szinkronizálni. De szerintem nem lehet megcsípni ezeket a színészeket, mert a szinkronrendezőtől függ, hogy utánanéz-e annak, ki szinkronizálta korábban az adott színészt.

Levente: A szakmán belül erre is és arra is van példa. Szerintem vannak olyan karakterek és színészek, akikről én ugrom be elsőként a rendezőknek. Ceránál nem is csak arról van szó, hogy utánanéznek-e, hogy én csináltam-e korábban, hanem egyszerűen szépen lassan hozzám nőtt. De manapság már egyébként is ritka, hogy úgy összenő egy színész a szinkronhanggal, mint ahogy annak idején megvolt Bruce Willis, Bud Spencer vagy Eddie Murphy magyar hangja.

Mi lehet ennek az oka?

Levente: Biztos benne van az is, hogy nagyon sok film készül. Az Internetes Szinkron Adatbázis nagyon jó és áldozatos munkát végez azzal, hogy megpróbálja összegyűjteni a különböző szinkronizált filmek stáblistáit, és rá lehet keresni, hogy melyik színészt ki szinkronizálta és hányszor. Ugyanakkor egy rendező nem biztos, hogy utána tud nézni mindennek. Mondok egy példát: ha egy sorozatban valaki szinkronizált egy színészt x részen keresztül, és utána az a színész csinál egy mozifilmet, akkor már nem biztos, hogy ugyanaz a szinkronszínész kapja a szerepet. Például Emma Stone-nak, aki elég sok filmet csinál mostanában, még mindig nincs állandó magyar hangja. Neki azért is nehéz lehet jó magyar hangot találni, mert az övé eredetiben is nagyon különleges. Ilyenkor pedig mást tart hozzá jónak az egyik, és mást a másik szinkronrendező.

Ilona: Meg attól is függ, hogy éppen milyen karaktert játszik. A rendező gondolhatja azt, hogy egy másfajta karakterhez most egy másik hang passzol jobban.

Levente, a 90-es években többször szinkronizáltad Elijah Woodot. A Gyűrűk urában miért nem te kaptad Frodó szerepét?

Levente: A mozifilmeknél ez úgy megy, hogy a külföldi stúdió kér egy castingot, és készítenek veled egy próbafelvételt. Ezt kiküldik külföldre, és ott eldöntik, hogy kit szeretnének az adott színész hangjának. A Gyűrűk uránál egyszerűen nem engem választottak kint.

Szinkronizáltad már Jack Blacket és Chris Rockot is, akiknek a hangjához sok asszociáció tapad, hiszen önálló, erős karakterük van amellett, hogy a mesében megszemélyesítenek valakit. Neked a szinkronban ilyenkor kit kell visszaadnod: Jack Blacket, vagy a mesebeli karaktert?

Levente: Én azt gondolom, hogy a mesekaraktert. Jack Black a Cápamesében a kis cápának volt az eredeti hangja, Chris Rock pedig a Madagaszkárban a zebrának. Ezek a filmek általában úgy készülnek, hogy a színész felmondja a szövegét, a rajzokat hozzáigazítják a felvételéhez, és úgy animálják a filmet. Tehát nem lehet szétválasztani a kettőt, de mégsem Chris Rock van a képen, hanem egy zebra, akinek van valamilyen beszédstílusa és habitusa, és nekem nyilván azt kell lekövetnem. A Madagaszkár kapcsán próbáltam figyelni arra, hogy ez a karakter lazábban, „fekásabban” beszél, de ezt a magyar nyelvben nehezebb visszaadni, mint angolul.

Lenny, Levente és Marty

Számotokra mi a különbség az élőszereplős és a rajzfilmes szinkron között?

Ilona: Hozzáállásban semmi.

Levente: Talán az, hogy egy rajzfilmben sokkal inkább szabadjára engedheted a hangodat. Sokkal nagyobb íveket tudsz megengedni magadnak játékban is, mint egy élőszereplős filmnél. Pont a képi világa miatt, hiszen egy rajzfilmben látod, ahogy a karakter üvölt, felrobban, kiugrik a szeme, vagy éppen víz alatt beszél. Nagyobb a játéktér és színesebb megoldásokat követel meg, mint egy élőszereplős film. Ezért szerintem sokkal jobban igénybe is veszi a hangot. Az is általános tendencia a rajzfilmeknél, hogy mindenki egy fokkal magasabb hangon kezd el beszélni, pont azért, mert egy figurát próbál megalkotni és megfogni. Ez kicsit sztereotípia is.

Próbáljátok akkor levetkőzni?

Ilona: Vannak dolgok, amiket nem lehet levetkőzni, mert ha egy rendező kihív valamire egy rajzfilmnél, akkor azért a hangért hívott, amit ő ismer. Persze a rendezők is szoktak kísérletezni, és előfordul, hogy valami teljesen mást akarnak, és akkor például kisfiút kell szinkronizálnom... [Nevet.]

Levente: A külföldi rajzfilmekben a rajzfilmfigurák sipító hangon rohangálnak és üvöltöznek. Nem mi tesszük ilyenné őket, hanem eleve ilyenek. Persze akad ellenpélda, de abból van kevesebb. A Madagaszkár pl. kevésbé rajzfilmes, mint a többi.

És mi a helyzet az animékkel? Ott túlzóbban gesztikulálnak, nagyobbak az érzelmek, és a japán nyelv intonációja is nagyon más, mint a magyaré. Szinkronizálásnál ez azt jelenti, hogy vissza kell venni az eredetiből?

Levente: Nem. A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk átültetni magyarra a külföldi filmet, hogy minél szélesebb körben eljusson az emberekhez. Nemcsak a japán nyelvnek, de még az angolnak is más az intonációja, mint a magyarnak. De egy filmben vagy sorozatban nem szabad kihallatszódnia, hogy mások a mondatívek. Hiszen magyarul kell szólnia, úgy, ahogy azt a magyar nyelvtani szabályok megkívánják. Ha az animében szélesebb gesztusokkal és nagyobb érzelmekkel operálnak, akkor azt minél jobban megpróbáljuk lekövetni.

Ilona: A szinkron reprodukció, tehát ugyanazt hozzuk, amit a külföldi film, csak magyarul. Egyébként már évek óta nem szinkronizáltunk animét. Volt egy dömping, de lecsengett. Pedig én nagyon szeretem az animéket.

Mennyire követitek a sorozatokat, amiket szinkronizáltok?

Ilona: Van, amit nézek. A Pretty Little Liars-t (Hazug csajok társasága) és a Gossip Girlt (A pletykafészek) például.

Levente: Én sok sorozatot nézek. De több olyan is van, amit szinkronizálni szeretek, de nem nézem a tévében. A Dr. Csontot vagy A pletykafészket nagyon szeretem szinkronizálni, de talán egy vagy két teljes részt láttam belőlük. Azokat a sorozatokat, amiket szeretek, eredeti nyelven nézem, és sajnálom, hogy nem voltam benne. Ilyen a Walking Dead vagy A S.H.I.E.L.D. ügynökei.

Melyik szinkronszerepetek nőtt hozzátok a leginkább?

Levente: Én nagyon szerettem a Madagaszkárt, vagy annak idején a Hé, Arnold! című sorozatot. A Family Guyban pedig Mortot, a zsidó gyógyszerészt, bár most már csak ritkán jelenik meg. A Dr. Csontban a pszichológus Sweets figuráját. Valamint a Szégyentelenek amerikai remake-jében Lipet.

Ilona: Amit nagyon szerettem és sajnáltam, hogy vége lett, az a Dexter laboratóriuma. Nagyon kedveltem Dee Dee-t. Mostanában olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy amire hívnak, azokat nagyon szeretem. Például a lovas lányt (Amy Fleming) a Heartlandben, vagy a rendőrnőt (Gail Pack) a Rookie Blue-ban (Kékpróba). Még a brazil szappanoperákat is bírom: télen ért véget a TV2-n futó A Macska, én azt is szerettem csinálni.

Gail, Ilona és Dee-Dee

Bertalan Ágnes mondta, hogy egy színházi szerepet a színész akár évekig is cipeli magával, mert annyira beleéli magát, míg a szinkronizálás inkább játék, mert bemegy a stúdióba, nem nagyon tud előre semmit a szerepről, és előadja, amit elő kell.

Ilona: Ez így van. Az ember reggel csinál egy rajzfilmet, aztán délben egy hatalmas drámában zokog a mikrofon előtt, délután pedig egy másik szinkronban nevetgél. Nem lehet magaddal vinni úgy egy karaktert, mint a színházban. Bár a főszerepeknél előfordul, hogy jobban megérint valami.

Levente: A mai világ arról szól, hogy rengeteg információ és impulzus ér folyamatosan. A szinkron sem kivétel ez alól. Ez egy korszaksajátosság, és ebben a fajta pörgésben és impulzusdömpingben ritka, hogy nagyon megüssön valami.

Egy nap hány szinkront szoktatok megcsinálni?

Ilona: Ez teljesen változó. Van, hogy az embernek három napig nincs munkája, aztán a következő napon megcsinál nyolc szerepet, mert mindenhol csak egy-egy mondata van.

Levente: Attól is függ, hány sorozata fut az embernek, és hány epizódot vesznek fel belőle hetente. Ha átlagot akarnék vonni, szerintem heti 8–10 karaktert szinkronizálunk.

A mozifilmek kapcsán a magyar szinkronról terjed egy olyan vélekedés, hogy egyre inkább futószalagon készül, nincs se idő, se pénz a minőségi munkára, ezért romlott a minőség is. Ti hogyan látjátok ezt?

Levente: A nagy mozifilmekre van idő, és szerintem általánosságban jó minőségben csinálják meg azokat. A szövegírónak is rengeteg ideje van elkészülni a szöveggel, a színészekkel is külön egyeztetnek, és jó pár napot dolgoznak egy-egy moziflm szinkronjának elkészítésén. Azt nem tudom, hogy romlott-e a szinkron minősége, de azt igen, hogy megváltozott a szinkron pusztán azért, mert a technikai fejlődés is gyorsabbá tette a munkát. Másrészt ugyanazokon vagy alacsonyabb árakon dolgoztatnak a stúdiók, mint 15–17 évvel ezelőtt. A megrendelő x percpénzt fizet a stúdiónak, és ez a díj oszlik el a szinkronrendező, a gyártásvezető, a hangmérnök, a vágó, a színészek és a fordító között. És mivel a stúdió is profittal dolgozik, annak is nyereséget kell termelnie. Ezek az árak tudtommal kb. 2000 óta nem változtak, vagy csak csökkentek. Éppen ezért kerültek ki az évek során olyan szakmák a szinkronból, mint a rendezőasszisztens. Van, ahol vágó sincs, ott a hangmérnök a stúdiófelvétel közben teszi helyre nagyjából a dolgokat, és a keverésnél, ha kell, még igazít rajta. Ez a fajta gyorsulás nyilván magával hozza azt is, hogy nem tudsz annyira odafigyelni és nem tudsz olyan minőséget produkálni. A szinkronrendező feladata régen az volt, hogy művészileg egyben tartsa a produkciót. Most viszont neki kell elvégeznie az asszisztens feladatát is.

„A csipogás nem fog elmúlni” – Beszélgetés Molnár Ilona és Molnár Levente szinkronszínészekkel (2)

Ilona: Régen az is jobb volt, hogy nem két, hanem négy ember hallgatta meg a munkát, mert akkor még benn volt a rendező mellett az asszisztens is a felvételen, és utána a vágó is megnézte a filmet. Így könnyebb volt kiküszöbölni a hibalehetőségeket.

Levente: Szintén a technikai fejlődés eredménye, hogy manapság már fülhallgatót használunk a felvételekkor. Régebben levetítették az adott filmrészletet egyszer-kétszer, addig rápróbálhattuk a szöveget, és aztán teljes némaságban vetítették a felvételkor. Ma már a fülhallgatóban hallod az eredeti hangot, amitől az egész folyamat gyorsabbá válik. Nem kell próbálni, de így felvétel közben derül ki, hogy hosszú vagy rövid egy-egy mondat, esetleg nem is teljesen jól van megírva magyarul. Én ki szoktam hallani a félrefordításokat is, amikből elég sok van, mert nem értik a fordítók az angol nyelvű szöveget. Ilyen esetben azt nyilván javítom. A fülhallgató másik átka, hogy mivel rögtön kell mondani a szöveget, a mondat átveszi az angol mondat ívét. Ezért fordul elő, hogy megnyomnak olyan szavakat is, amiknek a magyar nyelvben nem kéne hangsúlyossá válniuk.

Az is lehet, hogy a mozifilmek közül egyeseknek olcsóbban készítik el a szinkronját, mert nem várnak tőle akkora bevételt, vagy nem tudnak annyi pénzt fordítani rá. Ezeket ugyanannyi idő alatt csinálják meg, mint a tévéfilmeket vagy a sorozatokat, aminek nyilván van minőségromboló hatása. Én fordítóként tudom, hogy 100%-os szöveg nincs, csak egy ideál létezik, amire törekszel. A szinkron csapatmunka, ahol az emberek megpróbálnak 100%-os teljesítményt nyújtani, de óhatatlanul becsúszik egy-egy hiba. Az olyan mozifilmnél, amire elég idő van, ez a hibaszázalék kisebb, mint egy olyan filmnél, ahol nagyon pörgetik a dolgokat.

Moziban, ha lehet választani, feliratosan vagy szinkronosan néztek filmeket?

Ilona: Moziban én szinkronnal nézem a filmeket.

Levente: Az esetek többségében én is szinkronizáltat nézek.

Ilona: Mert magadat hallgatod… [Nevet.]

Levente: Vagy a 3D miatt. Olyan filmekre szoktam menni, amik látványosak. Legutoljára az új Mad Maxet láttam. Bírtam.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk