Élőzenés hazatérés

Kertész Mihály: A tolonc

Egy szervezési baki miatt, a(z egyik) meghirdetett időpont után egy órával később kezdődött el a 14. TIFF egyik legfontosabb különleges eseménye, Kertész Mihály 1914-es A toloncának a Kolozsvári Magyar Opera szimfonikus zenekara által kísért díszvetítése, a hazatért némafilm élménye azonban láthatólag kárpótolta az operába látogatókat, álló vastapssal ünnepelték a vetítés után a filmet és az azt kísérő zenekart.

A fesztiváligazgató, Tudor Giurgiu, a Magyar Állami Opera igazgatója, Szép Gyula, valamint a film tekercseit megtaláló és azokat Amerikából hazaszármaztató Cselényi László három nyelven köszöntötte a nem mindennapi vetítés nézőit. Szép Gyula kultúrtörténeti eseménynek nevezte, hogy 101 év után Kertész filmjét az egykori Janovics Jenő vezette filmgyár helyén mutathatják be a kolozsvári közönségnek, és kiemelte, büszke arra, hogy „az első szép magyar filmet” ünnepélyes keretek között, ide tudták hazahozni és bemutatni.

Tudor Giurgiu a zsúfolásig megtelt Opera nézőközönségének elmondta: fontosnak tartja, hogy a kolozsvári filmgyártás atyja, Janovics Jenő produceri tevékenységével készült alkotás visszatért gyökereihez. A fesztiválalapító külön köszönetet mondott Zágoni Bálint Janovics-kutatónak is, majd felkonferálta a „becsületes megtalálót”, Cselényi Lászlót.

A kolozsvári származású, több mint három évtizede Magyarországon élő filmes röviden összefoglalta A tolonc megtalálásának történetét: New Yorkban bukkant rá a rozsdás fémtokokban tartott tekercsekre, amikor egy ott élő magyar emigráns néni megkérte, vizsgálja meg a pincéjében pihenő 16 doboznyi filmet, hátha valami érdekesre bukkan.

Cselényi mesélt a kópia Budapestre érkezésének 8–9 hónapos, kalandos útjáról is: először egy tengerjáró hajó mosodáját (a hajó legnedvesebb pontján volt biztonságos fuvarozni a szupergyúlékony anyagot), majd Lisszabont és Madridot is megjárta, mire Pestre érkezett, s csak ezután kezdődhetett a több évet tartó helyreállítási munkafolyamat. „Szimbolikusnak tartom, hogy egy kolozsvári találta meg New Yorkban ezt a filmet, és most ott tudjuk bemutatni, ahol az leforgott” – zárta beszédét Cselényi.

A négy felvonásos, az 1880-as években játszódó némafilm egy órája nagyon hamar elröppent, s bár nehéz megmondani, hogy 100 évvel ezelőtt a közönség ugyanazon nevetett-e, mint mi 2015-ben, de Kertész filmjének kétségkívül most is volt hatása, a tökéletesen képekre és a történetre komponált élőzene pedig felejthetetlen élménnyel gazdagította a TIFF közönségét.

Angyal Pál, a főszereplő Liszka nevelőapja a halálos ágyán vallja meg, hogy ő igazából Liszka nagybátyja, halottnak hitt anyja pedig a börtönben ül apja meggyilkolásáért. A lány elindul szolgálni a városba, ahol egy gazdag családhoz áll szolgálólánynak, anyja (a legendás Jászai Mari alakít nagyot a szerepben), Sára eközben 15 éves börtönbüntetését letöltve hazatér kis falujába. A lányra eközben szemet vet a ház fiatal ura, ezt pedig Kontra néni nem nézi jó szemmel, majd el is kergeti Liszkát a háztól. Ráadásul egy csavargó meglovasítja a család értéktárgyait, s a gyanú szintén az ártatlan lányra terelődik. A film vége nem egyértelmű hepiend, de azért egy jó kalotaszegi esküvői hejehuja még belefér.

A színészek természetesen túljátszanak mindent, de ezt roppant szórakoztatóan teszik, a bonyodalmakat okozó csavargót alakító Szentgyörgyi István bajuszpödrései és pukkedlizése, a sármőr Várkonyi Mihály díszmagyarban folytatott mulatozásai, a Kontra házaspár civakodásai egykor és ma is le tudják kötni a közönséget. A állótaps az est végén pedig éppen úgy szólt a hazatért mozgóképnek, mint az ezt hangossá tevő zenekarnak.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó