/ / /

· írta

Vadiúj vadnyugat

Kevin Costner: Dances with Wolves / Farkasokkal táncoló, 1990

Kritika

A Farkasokkal táncoló igazi epikus mozi. Egyszerre költői és didaktikus, revizionista és klasszikus – és persze legfőképpen romantikus és földhözragadt.

A Nagy Oscar-maraton

Az Egyesült Államok filmtörténetének első 50-–60 évében szinte töretlenül népszerű western az 1980-as évekre majdhogynem eltűnt az élvonalból. Miközben Ronald Reagan vezetésével dübörgött a gazdaság, a műfaj pont az egykori westernszínész elnöksége alatt indult látványos hanyatlásnak. Ez a belső erózió Michael Cimino hírhedt A Mennyország kapuja (Heaven's Gate) című alkotásával érte el csúcs-, illetve mélypontját, ennél látványosabban ugyanis aligha érhetett volna véget a western tündöklése. És noha egyszerű lenne egyetlen bukásra visszavezetni az egész zsáner alkonyát, a filmtörténet egyik legnagyobb pénzügyi és kritikai katasztrófája csak felgyorsította a műfaj szükségszerű hanyatlását. Közel tíz év kellett hozzá, hogy a Farkasokkal táncolóval a western újra a fő áramvonal részévé váljon, jóllehet Kevin Costner sem vállalkozott sokkal kevesebbre, mint annak idején Cimino.

Farkasokkal táncoló

Az addig kizárólag színészként számon tartott Costner karrierje ekkoriban kezdett felemelkedni: szerepelt már westernben, alakított baseballjátékost, ráadásul még Al Caponét is segített elkapni. Vagyis nála amerikaibb színész nem nagyon volt ekkor Hollywood környékén. Szinte természetes következő lépés volt egy saját rendezésű film, a Farkasokkal táncoló ráadásul igazi epikus mozi. Egyszerre költői és didaktikus, revizionista és klasszikus – és persze legfőképpen romantikus és földhözragadt. A film páratlan anyagi és kritikai sikerét még a maratoni játékidő (már a legelső bemutatott változat is 180 percre rúgott) sem tudta elbizonytalanítani. Costner pénzügyileg is újra vonzóvá tudta tenni a műfajt, de emellett olyasmit is véghezvitt, amire az 1931-es Cimarron óta senki nem volt képes. Az 1991-es Oscar-gálán ugyanis 50 év elteltével újra egy western vitte el a legjobb filmnek járó aranyszobrot.

Farkasokkal táncoló (2)

A film alapjául szolgáló eredeti forgatókönyvet Michael Blake már a 80-as évek közepén megírta, de kezdetben csak elutasításban volt részre. A projekt iránt azonban már akkor élénken érdeklődő Costner és csapata tanácsára Blake előbb regényesítette Dunbar hadnagy történetét. Az így 1988-ban könyv formájában is megjelent sztorival Blake-nek végre Hollywoodba is sikerült betörnie, és a megfilmesítés jogára szinte azonnal lecsapó Costner hamar megtalálta a befektetőket a moziváltozathoz. Blake regénye ráadásul a műfaj úgymond történelmi kiindulópontjához nyúl vissza, márpedig a fehér ember és az őslakosok első találkozásánál talán nincs tisztább és naivabb megnyilvánulása a western-romantikának. A film azonban ennél komolyabb témákat is feszeget: Costner ugyanis Dunbaron keresztül az észak-amerikai történelem egyik örök szégyenfoltját, véres kolonizációt és az őslakosok erőszakos visszaszorítását is tematizálja.

Farkasokkal táncoló (3)

A történet polgárháborúba belefásuló hősét, John Dunbar hadnagyot egy sikertelen, de annál látványosabb öngyilkossági kísérlet után az amerikai határvidékre vezénylik, ahol mindössze egy üresen hagyott őrhelyet és egy magányos farkast talál. És mivel az őrhely gyakorlatilag az őslakosok földjén van, Dunbar mindenféle indián barbárságra is felkészül. A kezdetben ellenséges és feszült hangulatú találkozások után azonban a katona elnyeri a sziúk bizalmát, és szép lassan a törzs tagjává válik. Látva a fehér orvvadászok értelmetlen és tékozló pusztítását, hősünk azt is felismeri, hogy a fehér ember soha nem lesz képes olyan összhangban élni a földdel, ahogy az őslakosok, ezért nincs joguk elvenni az indiánok lakta területeket. Az amerikai katonákkal való konfliktus azonban elkerülhetetlen, még úgy is, hogy Dunbar mindent megtesz a törzs megmenekülésének érdekében.

Farkasokkal táncoló (4)

A témában rejlő kritikus felhangok ellenére azonban ne hagyjuk megtéveszteni magunkat: a Farkasokkal táncoló alapvetően a konzervatív, klasszikus western formuláit követi, jóllehet nem áll távol tőle a 80-as évek A-listás westernjeit szinte teljesen elkerülő revizionizmus sem. Sőt, nyugodtan megemlíthetjük az acid westernt is: gondoljunk csak „őfelsége” Fambrough őrnagy lázálomszerű fellépésére vagy az őrhely apokaliptikus (még Dunbar előtti) állapotára. Mielőtt azonban túl sok mindent tulajdonítanánk a Farkasokkal táncoló revizionizmusának, érdemes egy második pillantást is vetni a főhős és a sziú törzs kapcsolatára. Nem elég ugyanis, hogy az amerikai katona a falu szerves részévé válik (ami már önmagában elég valószínűtlen), de azáltal, hogy feleségül veszi Vergődő Madár fogadott – egyébként szintén fehér – lányát, családtag is lesz. Sőt, ő figyelmezteti a sziú vadászokat a bölénycsorda régóta várt vonulásáról, egy egész falut megmentve ezzel az éhhaláltól. Az itt feltűnő „fehér megváltó” az egyik leggyakoribb és legalattomosabb toposz nyugati kultúrtörténetben, ám a vele együtt megjelenő probléma nyilvánvalóan sokkal összetettebb annál, hogy ebbe az írásba beleférjen. A lényeg mégis szemet szúr: a halhatatlan (ld. a film eleje), szinte isteni hatalommal bíró fehér ember külsősként menti meg az őslakosokat, akik hozzá képest cselekvésképtelennek és nem egyszer inkompetensnek tűnnek.

Farkasokkal táncoló (5)

Costner jó szándéka azonban minden káros hatás ellenére elvitathatatlan. A Farkasokkal táncoló ugyanis rendkívül nagy hangsúlyt helyez a történelmi hűségre, legyen szó cselekményről, díszletről vagy a szereplők beszédéről és ruháiról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a film dialógusainak körülbelül egyharmada az őslakos sziúk által beszélt lakota nyelven van. (Apró szépséghiba, hogy a szereplők végig a nyelv női dialektusát beszélik, ugyanis az amerikai őslakos színészek közül eredetileg senki nem tudott a történetben megjelenő nyelven – ezért senki nem is gondolt rá, hogy kijavítsa a stáb nyelvtanárnőjét.) A realizmusra való törekvés egyébként kis híján a film vesztét is okozta, mivel az első filmjét rendező, és producernek rutintalan Costner természetesen kifutott a költségvetésből. A forgatást azonban semmiképpen sem akarta abbahagyni, így inkább saját zsebéből pótolta ki a nem kevés hiányt. A rengeteg külső helyszínen készült filmet ráadásul időrendi sorrendben kellett forgatni, elsősorban azért, hogy könnyebb legyen alkalmazkodni Dél-Dakota és Wyoming változékony időjárásához.

Farkasokkal táncoló (6)

A film végül úgy is tarolni tudott az 1991-es Oscar gálán, hogy tulajdonképpen még nem is volt végleges változata a forgalmazás kezdetén – sőt, azóta is több, egyre hosszabb verziók kerülnek forgalmazásba. Costner első rendezése a legjobb filmnek járó elismerés mellett összesen hét szobrot kapott az Akadémiától, köztük a legjobb rendezés, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb operatőr díját. És bár ezt a kőszívű western-rajongók sosem ismernék el, Costner sikere ágyazott meg Clint Eastwood Nincs bocsánatának (Unforgiven) is. Vitathatatlan, hogy a Farkasokkal táncoló valóban mérföldkő-e az amerikai western történetében, de még ha nem is értünk egyet a film értékeivel, az elvitathatatlan, hogy hosszú hiátus után újra népszerűvé és sikeressé tudta tenni a vadnyugatot. Olyannyira, hogy Dunbar hadnagy története a maga 184 millió dolláros összbevételével a mai napig minden idők legtöbbet kaszáló westernfilmje.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Farkasokkal táncoló (Dances with Wolves)

Farkasokkal táncoló (Dances with Wolves)

Amerikai kalandfilm, filmdráma, western, 1990. Rendező: Kevin Costner. Szereplők: Kevin Costner, Mary McDonnell, Graham Greene, Rodney A. Grant, Tantoo Cardinal, Robert Pastorelli.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film