Szabó R. Ádám

/ / /

· írta

Gonosz nélkül is lehet

Pete Docter: Inside Out / Agymanók

Kritika

Mikor a moziba járó, minőségi filmeket kedvelő egyszeri néző feladná a reményt a folytatások, rebootok és prequelek világában arra, hogy valami eredetit, frisset és üdítőt is lásson az álomgyár pénzéhes stúdiófilmjeitől, általában éppen idejében érkezik az aktuális Pixar-alkotás. És ez az Agymanók esetében sincs másképp, az író-rendező (és ezidáig, úgy néz ki, tévedhetetlen) Pete Docter ismét megmenti a nyarat.

Manapság kompromisszummentes, folyamatosan minőségit alkotó rendező alig akad, Docternek ezidáig feketepontja sincs, és ha végignézünk rendezései (amelyek sok esetben egyúttal az írói munkáját is dicsérik) listáján, már most azt mondhatnánk, ha szögre akasztaná az ecsetet és ceruzát, egy rossz szavunk nem lehet: ő írta a Toy Story első két részét, a Wall-e-t és az ő író-rendezői munkája a talán két legviccesebb és legszebb Pixar-animáció, a Szörnyt Rt. és a Fel. Bár történetük alapján más stúdiók kezében mindegyik lehetett volna nyáltenger, Docter remek arányérzékkel készített ezekből őszintén szép rajzfilmeket, amelyek esetében egyáltalán nem túlzás a nézőcsalogató szlogent hangoztatni: felnőttnek és gyereknek egyaránt élmény.

Pete Docter: Inside Out / Agymanók

Külön öröm, hogy ezúttal nem valamelyik széria folytatását kapjuk, hanem egy teljesen új sztorit és koncepciót: ezúttal nem a halak, játékok, szörnyek vagy robotok érzelmi világáról van szó, hanem magáról az érzelmekéről. S bár elsőre ez ökörségnek is hangozhat, Docter és csapata képes volt ezúttal is feltölteni életettel a digitálisan létrehozott szereplőket és világukat. A filmben egy 11 éves minnesotai lány, Riley fejébe kapunk betekintést, akit érzelmei irányítanak: Öröm, Szomorúság, Düh, Félelem és Undor. A kislányt sokáig szinte kizárólag gyermeki Öröme irányítja, aztán szülei a költözés mellett döntenek, az új város, régi barátainak elvesztése, kedvenc sportjának, a hokinak a hiánya, és egy, a lány fejében fizikailag is galibát okozó érzelmi megrázkódtatás a többi érzelem előretörését eredményezi.

Valahogy az is sikerült a készítőknek, hogy a főszereplő érzelmek kidolgozott, szerethető karakterek legyenek, és nevükkel, szerepükkel ellentétben egyáltalán nem egydimenziósak. Öröm szórakoztatóan (és alig idegesítően) optimista, tettrekész, ő a tulajdonképpeni hős, akihez kényszerből hozzácsapódik ellentettje, a kissé emós és tehetetlen Szomorúság (aki pont olyan aranyos és szeretnivaló, mint a Galaxis útikalauzbéli társa, Marvin, a melankolikus robot), végül az ő összefogásukkal kerülhet ki a rájuk utalt kislány a nehéz periódusból, és kissé megviselten ugyan, de örömmel kezdheti el az életet az új városban.

Pete Docter: Inside Out / Agymanók (2)

Hídfilm lehet ez szülők és gyerekek között, az egyik legjobb jelenet ebből a szempontból a „Menj a szobádba!” felkiáltással végződő, kellemetlen családi vacsora. Ekkor beleláthatunk kicsit az Apa és az Anya fejébe, az őket irányító (és némi ötletes részleteket eltekintve, ugyanúgy kinéző) érzelemmanók világába is, s nagyszerűen és frappánsan mutatja meg nekünk a film, hogy miért nem értheti meg éppen akkor az Apa és az Anya, hogy lányuk miért van úgy letörve, de azt is, hogy a lány miért nem érti meg szüleit. És ez a jelent mutatja meg a film legnagyobb erényét is: itt nincs gonosz. A hasonlóan „belügyekkel” foglalkozó Osmosis Jonesszal (r. Bobby és Peter Farrelly, 2001) ellentétben itt nem egy vírussal, vagy bármilyen más hasonló gonosszal kell megküzdenie Riley-nak és manóinak, hanem egy teljesen hétköznapi traumán kell túltennie magát, hozzá hasonlóan „működő”, hagyományos értelemben véve pozitív karakter alkotta világban. Itt tulajdonképpen semmi természetfölötti, vagy fantasztikus nincs, a rózsaszín vattacukor-elefánt és az óriásbohóc is éppen annyira a lány tudatalattijának fontos részei, mint a főszereplő érzelemmakik.

Pete Docter: Inside Out / Agymanók (3)

Az animáció pedig teljesen alátámasztja a történetet (még a háromdé sem igazán zavaró), színes, de lenyűgozően érzékletes és okos módon mutatják be az emberi agy tájait. Ez tipikusan az az alkotás, ahol a történet, legyen az bármilyen szép is, csak ebben a médiumban tud maradéktalanul működni. Ugyanakkor nagyon szépen és finoman érzékeltetik a rajzolók a „valódi” szereplők és az érzelemmanók közötti különbséget, a manók teste láthatóan nem egy „tömbből” áll, hanem számtalan, apró (a készítők szerint) energiarészecskék alkotják azokat. Eszméletlen nagy munka lehetett ezt elkészíteni az animációs stábnak, de megérte: látványos és friss látványt nyújtanak a szereplők.

Pete Docter: Inside Out / Agymanók (4)

Szóval a Pixar ismét megcsinálta, és bár lehetséges, hogy az Agymanók sem ússza meg néhány folytatás nélkül (Riley egyetemre meg, Riley munkába áll stb. – nem kell messzire menni az ötletelésben), de az igazság, hogy talán ha továbbra is ugyanazokban a kezekben marad a történet és a koncepció, a Toy Storyhoz hasonlóan jó előre klasszikusnak kinevezhető alkotással gazdagodott a rajzolt film médiuma.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Agymanók (Inside Out)

Agymanók (Inside Out)

Amerikai animációs film, vígjáték, családi, 2015. Rendező: Pete Docter, Ronaldo Del Carmen. Szereplők: Rashida Jones, Diane Lane, Amy Poehler, Kyle MacLachlan, Phyllis Smith, Bill Hader, Mindy Kaling.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film