/ / /

· írták: ,

Erdélyiek erdélyiekről II. Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom Kritika

Folytatjuk nemrég indított sorozatunkat, amelyben fiatal erdélyi kritikusok friss erdélyi filmeket cincálnak darabokra. Ezúttal összetettebb a kép, ezek a produkciók alaposan kilépnek a tündérországi keretekből, de attól még ízig-vérig transzilvánok maradnak. Drukkolunk nekik.

Tipikus Balkán, tipizált Erdély

Daniel Nickson: Dear Mother / Édesanyám

Erdélyi sztori, amerikai csomagolás. Ez röviden az Édesanyám (Dear Mother) receptje. A rövidfilm két olyan jelenséget mutat be, amely egy Romániát külső szemmel néző számára jellegzetesek: a migráció és az üzérkedés.

Tavaly nemzetközi stáb forgatott Margittán: a brit származású Daniel Nickson vizsgafilmjét. A Columbia Egyetem végzős hallgatója persze nem találomra bökött a világtérképen a helyszínre, ugyanis producerének, Posta Rékának, aki szintén a New York-i felsőoktatási intézményben tanul, családi kötődései vannak az erdélyi kisvároshoz. A történet keretét a film címében megszólított édesanya halála adja. Ez alkalomból utazik haza a temetésre Árpád (Dimény Áron) Berlinből, lopott autóval. Érkezése után egyetlen percet sem szeretne elvesztegetni: azonnal eladná a családi házat és a pénzből újra „elhúzna” külföldre. Ebből adódik a konfliktus, ugyanis testvére, Enikő (Gergely Katalin), ebben a házban él férjével, Pistával (Molnár Levente), nekik meg eszük ágában sincs túltenni a megörökölt ingatlanon.

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom

Két kos nehezen fér meg egy házban, így a házaspár és a hazaérkező testvér között kialakuló háromszögben Enikő lesz a közvetítő a két férfi között. Övé a hagyományos női szerep, akinek mindenek fölött fontos a család; aki szinte mindent hajlandó elnézni úgy a testvérének, mint a férjének. Árpád bármiféle beleegyezés vagy megbeszélés nélkül eladná a házat a legelső adandó alkalommal – persze, ha az általa kiszemelt üzérek nem járnának túl az eszén; Pista pedig ott próbál uralkodni, ahol nincs is joga. A történet bizarrságát fokozza, hogy a szereplők között lezajló perpatvarok alatt a halott anya mindvégig ott fekszik virágokkal teli koporsójában a másik szobában.

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom (2)

A korábban Ferry (Rév) munkacímet viselő, majdnem negyedórás kisjátékfilm egyébként nemcsak történetének köszönhetően lesz erdélyi, hanem a film alkotóinak egy része is itt él, vagy innen származik. Az említett három főszereplő közül ketten is a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, akik olyan nagyjátékfilmekben szerepeltek, mint a Valahol Palilulában (Dimény Áron) és az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyerő Saul fia (Molnár Levente); az Enikőt alakító Gergely Katalin pedig Kolozsváron végzett, jelenleg pedig a budapesti Táp Színházban játszik. A színészek mellett a produkciós stáb több tagja is erdélyi; többek között a vágó (Dunai László) és a produkciós menedzser (Méder Tamás).

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom (3)

Akárcsak Peter Strickland és a Székelyföldön játszódó Varga Katalin balladájánál, az Édesanyám esetében is felvetődik a kérdés, hogy tud-e egy angol rendező autentikus erdélyi filmet alkotni? Ugyanis az amerikai forma nemcsak történetmesélésben, hanem a sztereotip képekben, a tipizált karakterekben is megmutatkozik; a párbeszédek fordulatain néha érződik, hogy a forgatókönyv angolul íródott. Ettől lesz egyszerre újszerű és idegen ez az Erdélyben játszódó rövidfilm: ismerősek a helyszínek, az arcok, a karakterek, a helyszínek, a szituációk – de valahogy mégis megmarad egyfajta távolság az (erdélyi) néző és az elmesélt történet között.

(bbh)


Nyomokban paradicsomot tartalmazhat

Bán Attila: Paradicsom

Bán Attila filmje több ízben is eszünkbe juttatja Pálfi György Szabadesését: a szürreálissal és az abszurddal való kacérkodása miatt mindkettő sajátosan ábrázolja a magyar (erdélyi) realitást. Viszont míg Pálfinál a szürreális a hétköznapiság része lesz, addig a Paradicsomban mindez fordított irányban történik, azaz a banális a szürreálissá nagyítódik – de nem valósul meg elég merészen. Kifogásolhatatlanul jó formai ujjgyakorlat a Paradicsom, de sajnos hiányérzettel hagy minket magunkra a film.

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom (4)

Adott egy idős házaspár, egy tő paradicsom és egy csipetnyi klasszikus panelhangulat. A férj (Liviu Matei) és a feleség (Venczel Vera) látszólag tökéletes nyugalommal átitatott életének egyik meghatározó része az a tő paradicsom, amelyet féltve őriznek és rutinszerűen dédelgetnek. A tökéletesnek tetsző harmóniát az töri meg, hogy két szomszéd gyerek labdázás közben véletlenül kárt tesz a paradicsomban, és ezzel váratlanul felszínre tör a két szereplőből mindaz, amit eddig a rózsaszín kardigánok, a tiszta gáztűzhelyek és a gondosan megragasztott szemüvegek elfedtek. Egymást akarják bántani, de végül kicsit másként alakul a történet, és minden visszazökken a jól megszokott rendbe.

Több ponton vonható párhuzam a film és Bán Attila egyik korábbi munkája, a Szufla között is. A párbeszédek korlátozott jelenléte – vagy teljes hiánya – és ezáltal a vizualitás erőssége mindkét filmre jellemző. A Paradicsomban a teljes szótlansággal szembeállított felfokozott képiség jól átgondolt, precíz munkára vall. A beállítások tökéletes pontossággal és kimértséggel megkomponáltak, gyakoriak a szimmetrikus képek. Ez, és a sajátos színvilág mind egy tudatosan is felvállalt megkreáltságnak a részei. Ez a fő tartópillére az egész filmnek, de épp ez az, ami helyenként kevésnek bizonyul.

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom (5)

A már említett szimmetria érvényesül a történetépítésben is. A film elején bemutatott apró mozzanatok, a szereplőkre jellemző kényszercselekvések (törölgetés és ragasztószalagozás) a végén is visszatérnek, ezáltal biztosítva a keretes szerkezetet, a monotonitást, az „itt nálunk úgysem változik soha semmi” utóízt. A szereplők nem tudnak kitörni ebből a világból, de valahogy nem is igazán akarnak.

A forma kidolgozottsága mellett a tartalom kidogozatlansága viszont szembetűnő. A történetvezetés helyenként sántikál (például nem eléggé megalapozott az, hogy a férj miért veszi védelmébe a kárt okozó labdát), a befejezésben pedig a családon „kívülről”, a gyerekek felől érkező megoldás valamiért erőltetettnek hat. Ha például a Wes Anderson-filmekkel vetjük össze ezt az alkotást, akkor megállapíthatjuk azt, hogy bár az előbbiekben is a tudatosan felvállalt műviségre épül minden, mégis éppen hogy nem válnak erőltetetté és nagyon is élvezhetőek maradnak. Minderre megvan a potenciál a Bán Attila-filmben is, viszont nem elég bátor ahhoz, hogy a teljesen abszurd fele tolódjon el, ezért néha csak keressük a cselekménymozzanatok mögötti megindokoltságot – eredménytelenül.

Erdélyiek erdélyiekről II. - Dear Mother / Édesanyám; Paradicsom (6)

A párbeszédek, és úgy általában az emberi beszéd hiánya abszolút helyénvaló, viszont a szereplők hümmögései fölöslegesek és egy idő után idegesítőnek tűnnek. A jól vezetett és éppen kellően eltúlzott színészi játék remekül „kitölti a csendet”, és a már említett erőteljes vizualitást is hangsúlyozza a verbális megnyilvánulások hiánya, viszont minderre egyedül is rájön a néző, a hümmögésekkel külön felhívni még a figyelmet erre már szájbarágós és talán fölösleges.

Összességében tehát a formai megvalósítás terén abszolút jeles a Paradicsom, az operatőri munka, a színészvezetés, és úgy általában a filmes hangulat jól kidolgozott és hatásos. A témaválasztással sincs gond, mivel annak ellenére hogy egyáltalán nem újszerű, az apró kis családi dráma plusz korrajz kombóval mindig lehet(ne) tarolni. De a már említett hiányosságok miatt mégsem sikerül ez a filmnek. Pedig akár sikerülhetett is volna, ezért drukkolunk, hogy a következő film igazi telitalálat legyen.

(gysz)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.