Nagy Boglárka

/ / /

· írta

A lelkiismerettől az absztraktig

Interjú Radu Munteannal, az Un etaj mai jos című film rendezőjével

Interjú

Radu Muntean az a fajta rendező, aki „pihen”, ha nagyjátékfilmen dolgozik. Ilyenkor szembemegy az egyértelművel, és forgatókönyvíró társaival, Alexandru Baciuval meg Răzvan Rădulescuval együtt keresi a választ a legkevésbé hétköznapi kérdésekre. Ez akkor is érződik, ha szóba állsz vele: olykor önmagadnak fogsz ellentmondani. Ez így természetes, ha vele van dolgod: kérdéseket teszel fel saját magadnak.

Radu Muntean

Ha számba veszem 2008 óta készített filmjeidet, úgy tűnik, egyre inkább az „írott” filmek irányába mozdulsz el, a munkáid egyre kevésbé ihletődnek az életedből. Egyetértesz egy ilyen észrevétellel?

A Jelszó: a papír kékre vált (Hârtia va fi albastră) kötődik a legszorosabban az életemhez, mivel katona voltam a forradalom idején. Ha nem is éltem át mindazt, amit a film szereplői, mégis ugyanaz a zavar és ugyanazok a dolgok kavarogtak bennem, mint őbennük. A Boogie kapcsán valószínűleg szintén átéltem a két élet közé szorultság érzését: szeretnék a családommal lenni, ugyanakkor szeretnék szabadulni azoktól a felelősségektől, amelyek a családdal „egy csomagban” jönnek, mégis a filmek úgy is lehetnek személyesek, ha nem kötődnek életrajzszerűen a szerzőhöz. Olyan dolgokról van szó, amikre gondoltál, problémákról, amikkel szembenéztél, kérdésekről, amelyek foglalkoztatnak.

Mi foglalkoztatott az Un etaj mai jos esetében?

Néhány, nekem absztraktnak tűnő fogalom – erkölcs, lelkiismeret – konkretizálása foglalkoztatott. Mindenki tudja, hogyan kellene viselkednie, hogy mit vár el tőle a társadalom bizonyos körülmények között. Én azt hiszem, a dolgok nem ennyire egyszerűek, úgyhogy elbonyolítottam őket a szereplő és a néző, illetve magunk számára. Úgy érzem, ez a film kényelmetlen helyzetbe hoz, új dolgokon gondolkodtat el. Így megkérdőjelezed a már említett absztrakt fogalmakat, és közelíted őket a valósághoz.

Az Un etaj mai josban egy csomó, látszólag egyszerű kérdést vetettél fel, például úgy tűnhet, az áldozatnak egy féltékeny férfivel van kapcsolata, aztán kiderül, hogy az illetőnek másik családja van…

Ez persze nem jelenti azt, hogy a férfi nem féltékeny végső soron. (nevet) Összeraksz olyan információkat, amelyeknek többségét a főszereplő is megkapja, és igyekszel megalkotni a saját történetedet, megdöbbensz, amikor a főszereplő is megdöbben, és a film vége felé rájössz dolgokra, de mivel végig ott van ez a feszültség a két szereplő között, és egyikük, a gyilkos valahogy a főszereplő lelkiismeretét játssza, mindez egy bizonyos reakciót szorít ki belőled. Egy adott pillanatban ugyanakkor a gyilkost magát is frusztrálja, hogy a tanú semmiképp sem reagál a hallottakra és a látottakra.

Szerinted miért dönt úgy a főszereplő, hogy nem fog reagálni, pedig emészti magát?

Nem tudom, nekem kell-e megfejtenem az egész filmet, vagy ezt a feladatot a nézőkre bízhatom, de azt hiszem, alapvetően úgy gondolja, mindez nem az ő dolga. Ez egy személyes ügy, ami két, első emeleti lakos között zajlott, a 21-es lakrészben, a történtek csak rájuk tartoznak. Az az ember, aki valószínűleg elkövette a bűntényt, nem tűnik sorozatgyilkosnak vagy közveszélyes figurának. A társadalom természetesen azt várja, hogy erkölcsi jelenlétet mutass fel és reagálj, de ez nem esik mindig egybe a saját ösztöneiddel.

Amikor a filmet megnéztem, letaglózott Vali jelenléte a lakásban, meg hogy minden, ami történik, annyira hétköznapi. A feszültség diszkréten jön létre, egyszerűen Vali jelenlétéből származik; szomszédok közt akár természetes is lehetne minden, ami a központi figurák között történik.

Így van, az a jelenet [Vali váratan látogatása – szerk.], a film kezdeti kontextusából kiragadva, a bonyodalom részeként csak egy akármilyen jelenet; bizonyos részletek a kontextusból kiragadva teljesen elértéktelenednek, vagy simán dokumentumjellegűek lesznek. Kontextusba helyezve viszont – s főképp így, rétegről rétegre haladva –  a film vége felé azonban többletjelentést nyernek. Minden átértelmeződik, ha tudod, hogy az az ember jó eséllyel megölt egy lányt, és a főszereplő hallhatott mindent. Az utóbbi otthonában zajló jelenet is – amikor jön a szomszéd és káposztát eszik, teljesen normális és barátságos a tanú fiával szemben – másfajta súlyt kap.

Sőt, egyfajta suspense alakul ki.

Nem biztos, hogy egy bizonyos fajta suspense, mert ez nem egy műfajfilm, de tényleg van valamiféle feszültség a szereplők között, épp mivel egyikük sem tudja, pontosan mi van a másik fejében, és a főszereplő félreértelmezi a potenciális gyilkos tetteit.

Kép a filmből

Honnan származik az alapötlet?

Nagyon régen, azt hiszem, több mint 15 éve olvastam egy újsághírt. Megöltek valakit egy tömbházban, és a rendőrség rájött, hogy volt egy tanú, aki hallotta, mi történt, hogy balhé volt, mégsem lépett közbe, és később sem mondott el semmit. Izgatott az ember reakciómentessége, hogy nem érezte felelősségének közbelépni, és hogy ha mondjuk zajt csapott volna, akár meg is előzhette volna a tragédiát. Ez a hír beleégett az elmémbe, de hosszú ideig nem konkretizálódott, aztán egy szinopszis formájában öltött alakot, de nem voltam vele elégedett, és félretettem. Végül megismertem Pătrașcu urat, aki a feleségével együtt autók beíratásával foglalkozik, egy nagyon profi, nagyon öntudatos, multitasking fickót, és arra gondoltam, jó ötlet lenne ezt a szereplőt olyan helyzetbe hozni, amin nem tud uralkodni.

Nem akartam ítélkezni a szereplő fölött, ez egyetlen eddigi filmemben sem volt szándékom, általában igyekszem mindent megtenni, hogy elkerüljem. Megpróbálom annyira elbonyolítani a dolgokat, hogy a néző ne siessen az olyan típusú következtetésekkel, mint hogy „az a szereplő az antagonista”. Az én filmjeimben nem nagyon vannak antagonisták, az antagonizmus a főszereplő belsőjében rejlik, mert ott van a konfliktus is.

Erre emlékszem az Ünnepek utánból (Marți după crăciun)... Minden olyan szépnek és helyesnek látszik, a főszereplőnek szép családja van...

Nem ítélkezhetsz kívülről. Az élet szépnek tűnhet neked, de tudod, azon gondolkoztam, hogy ha a tiéd lenne az összes pénz a világon, szép lennél, egészséges, és két gyönyörű szőkével élnél a Côte d’Azur-ön, akkor is hatalmas drámát jelenthet, ha a szőkék közül az egyik lelép, és csak a másik marad. (nevet) Nem tudom, mit mondjak, a boldogság mindig szubjektív ügy. Nem olyan, amilyennek elképzelted.

Tudom, hogy a legkisebb részletig előkészíted a filmjeidet, ez a színészekkel való munkára is érvényes. Miért döntöttél úgy, hogy Vali ilyen kicsi és vézna figura legyen?

Nem az volt a cél, hogy Pătrașcu féljen tőle, mert akkor biztos azonnal elment volna a rendőrségre, vagy minden cselekedetét a fizikai félelem határozta volna meg, ezt pedig egyáltalán nem akartam. Érdekesnek tűnt, hogy fizikumra Pătrașcu a domináns Valival szemben. Annál érdekesebb a film, minél több ilyen külső motivációt kihagysz belőle. Például ha az Ünnepek utánban a feleség kövér, ronda és idegesítő lett volna, világos, hogy a férj más asszonyt keres, s emiatt szerintem a film sokkal kevésbé lenne érdekes. Nem lett volna semmiféle kihívás, csak egy kínos pillanat, amelyikben el kell mondania a kövér nőnek, hogy elhagyja egy fiatalabbért és szebbért, de ez nem probléma. És itt ugyanígy: ha a feltételezett bűnöző egy kopasz és izmos bodyguard lenne, egyenesen a rendőrségre szaladnál, vagy ellenkezőleg, a félelem miatt semmit sem mondanál, nehogy felszabdaljon, miután kiszabadul a börtönből. Ez az ember nem bűnöző, hanem – ahogy te magad az előbb fogalmaztál – csak egy túl féltékeny és az adott körülmények között túl agresszív szerető.

Kép a filmből (2)

Tudatos választás volt Vali szakmája, hogy kapcsolat jöhessen létre Pătrașcu fia és a szomszéd között? 

Ez a választás a többi szomszéddal való kapcsolatépítés lehetőségével kapcsolatos. Mivel ez a szakmája, elég valószínű, hogy ő szerelte be Laura és Pătrașcu routereit, s így ismerkedtek meg egymással. Ugyanakkor ha a rendőrség megtalálná az ujjlenyomatait Laura lakásában, az teljesen természetes lenne, hiszen Vali informatikusként jó eséllyel járhatott a lánynál valamit feltelepíteni a gépére.

Gondoltatok arra a lehetőségre is, hogy a rendőrség egyszercsak lefülelje? Nem volt ez túl fontos Pătrașcu szemszögéből nézve…

Fontos volt, hogy egy héten belül ne kapják el, mert ennyit tart a film cselekménye, aztán az ő bajuk, hogy mi történik.

Volt egyáltalán olyan változata a filmnek, amelyikben Valit letartóztatják, vagy amelyikben Laurával együtt látjuk?

Nem, soha.

Laura neve Otto Preminger filmjére utal esetleg? Vagy a Twin Peaksre? Ott is Laurának hívják az áldozatot…

Igen, ez egy belsős poén volt, a Twin Peaksről van szó.

Pofonokra hangolódva (Iulian Postelnicu)

Miért döntöttetek úgy, hogy a két szereplő „élőben” verekedjen össze, és az összecsapás jelenete egy snittes legyen?

Milyen lehetne? Mi értelme lenne, hogy miután megpróbáltam snittenként felvenni a filmet, felvagdossam a verekedés jelenetét is, mint Hollywoodban? Semmi értelme nem lett volna egy hamis bunyónak a film egyik legfontosabb jelenetében, hiszen ekkor robban ki a szereplőben a film során felgyülemlett összes feszültség. Arra törekedtem, hogy minél valószerűbb legyen. Nem akartam televíziósra vágni, furcsa is lett volna, hogy felvágjak egy beállítást, csak mert nehezemre esik egy meggyőző verekedést felvenni.

A szereplők első perctől fogva beleegyeztek? Voltak sajátos szabályai a verekedésjelenetnek?

Senki sem akar megsérülni egy forgatás kedvéért. Iulian (Postelnicu – szerk.) még kevésbé, hiszen tévéműsort vezetett, és ott nem nagyon jelenhetett volna meg fogatlanul vagy törött orral, tehát figyeltünk arra, hogy ne mészárolják le egymást a forgatáson. Ugyanakkor két nagyon intelligens színészről van szó, beleélték magukat a forgatásba, és erősen akarták, hogy olyan legyen az eredmény, amilyennek lennie kell. Megértették, miért fontos, hogy jó legyen a jelenet, és hogy rettentő kínos lenne egy hamis verekedés, úgyhogy együtt gyakoroltunk. Eleinte volt egy kaszkadőrszakértő, ahogy illik, de nálunk az országban mindenki a rajzfilmes és Van Damme- vagy Steven Segal-filmes bunyókon nevelkedett, ahol ha valaki kap egy pofont, utána percekig a földön fetreng. Pár találkozó után lemondtunk róla, és magunk vázoltuk fel, ahogy tudtuk: „nagyjából ezek a cselekvés fázisai”. Közben végig tudtuk, hogy a forgatáson a dolgok egész másképp fognak lezajlani, szinte maximális erővel. Kb. 20%-os erővel és energiával próbáltunk, és tudtuk, hogy 80%-nál vagy 100%-nál a dolgok drámai módon meg fognak változni, s ez így is lett.

Mindenesetre újraforgattuk a verekedést, először nem sikerült jól, de miattam, mert nem úgy alakult, ahogy én elképzeltem. Amikor Iulian kapott egy rúgást az arcába, leálltunk, mert rájöttem, hogy igen veszélyes kezd lenni, és vizuálisan sem eléggé meggyőző, aztán egy hét múlva újravettuk a jelenetet.

Konkrétan ez azt jelenti, hogy volt egy vázlatotok a mozdulatok sorrendjéről?

Igen, a fázisokról… igyekeztünk aszerint próbálni, de nagyon bonyolult nagy erőt vinni a mozdulatokba egy ilyen jellegű összecsapásban, és a dolgok a pillanat töredéke alatt változnak, és nagyon természetellenes lesz odavezetni a szereplőket, ahova eredetileg tervezted. Vannak bizonyos, a kamerához vagy az autóhoz viszonyított pozíciók, amelyek kicsit elhomályosítják a verekedés egy részét, hogy ne lásd épp, amint összetörik egymás arcát.

A verekedésjelenet helyszínén

Vizuális szempontból nagyon érdekes a helyszín, szokatlan, hogy épp a RAR-nál (Registrul Auto Român / Gépjármű-nyilvántartási Hivatal) verekednek össze, ahol az autókat forgalomba íratják…

Igen, talán ez volt a legnehezebb dolog a filmben, és rettentő nagy volt feszültség, mert könnyen el lehetett volna rontani. Eredetileg két kamerával forgattunk, gondolva, hogy olyan pillanatot rögzíthetünk, amit nem lehet megismételni. Aztán amikor újraforgattuk a jelenetet, már a maszk a szereplőn volt. Ha egy picit is másképp mozogtak volna, keresztülhúzzák a számításaimat. Pengeélen mozgott az egész.

Szóval ezt a legvégére hagytátok. A többi jelenetet kronológiai sorrendben vettétek fel?

Igen, én mindig erre törekszem, habár ez logisztikai problémákat vethet fel. A RAR-nál csak hétvégenként forgattunk, és egy nap a marosvásárhelyi kutyakiállításon voltunk. Ezek az időpontok meghatározóak voltak, amikor a forgatás menetét megterveztük, egyébként igyekeztünk megtartani a helyzetek időrendjét. A felvételek alatt végig megvolt a Pătrașcu család lakása, amit kibéreltünk, és teljesen átalakítottunk a forgatás előtti állapotához képest. Aztán ha van néhány külsőd, és elered az első (holott nincs helye esőnek az illető snittben, nem kapcsolható az előzőhöz), akkor kell egy backup, belsőbe költözöl. Szerencsére ilyen típusú változás nem nagyon volt.

A térben is megvolt a folyamatosság, például a szomszédok lakásai tényleg szomszédosak?

Nem, de ugyanabban a zónában voltak. Ez egy 50-es években, az oroszok által épített városnegyed, a tömbházak a katonáknak épültek. Szolid, Bukarest tekintetében atipikus blokkok ezek, lift nélkül, négy emelettel, eléggé szép zöldövezettel. A csend oázisa a városban. Egyik lépcsőházban forgattunk, a lakás egy másikban volt, és például azonos ajtót kellett oda is akasztanunk. Az emberek nagyon kedvesek voltak, mind a két héten keresztül.

És ott maradt az ajtó, vagy csak a forgatás idejére cseréltétek le?

Nem, az ott maradt, szép, új ajtó volt, nem volt értelme visszacserélniük. Az egyik lépcsőházat is újra kellett építenünk a másikban. Így jártunk: odaát nem találtunk egyetlen, olyan négyszobást sem, aminek a „térképe” megfelelt volna nekünk, de nagyon jó volt így is, az emberek segítettek a változtatásokban.

Az a bizonyos lépcsőház

Hosszabb ideig maradtatok a városnegyedben?

Igen, nagyjából végig ott voltunk, leszámítva a RAR-s, a kutyakiállításos és a Cișmigiu parkbeli felvételeket.

Gondolom, a színészeket is segítette, hogy megtartottátok a helyszínt.

Nem feltétlenül, de persze ha sokat forgatsz egy bizonyos térben, az emberek előbb-utóbb megszokják és elkezdik magukénak érezni. Érzed ezt a mozdulataikon például. Mi három hétig próbáltunk, ebből kettőt a lakásban. Fontos, hogy megszokd a teret, és a kamera helyzetének, a szereplőktől szükséges távolságnak megfelelően rendezd el a tárgyakat, vannak ilyen technikai vonatkozások.

Kép a filmből (3)

A filmedben a szereplők közti távolság nagyon fontos, jellemzi a köztük levő kapcsolatot, Vali például folyton nagyon közel van Pătrașcuhoz.

Igen, Vali mindegyre rátapad, és igyekszik kicsikarni belőle egyfajta reakciót, de ismétlem, első perctől így tesz, várja a tömbház előtt, aztán felkíséri Pătrașcu mamáját, egyfolytában a közelében van.

Az autós gondok is innen származnak?

Nyilván, valójában semmi baja az autójának.

Amíg meg nem jelennek a befizetetlen közlekedési bírságok…

Tudd meg, mindenkinek vannak befizetetlen bírságai. A gond az, hogy nem szólt róluk Pătrașcunak, aki a papírjaival foglalkozik, csak megnehezíti így a helyzetet. Ő egyébként is ezt teszi, egyre csak bonyolítja a dolgokat, míg Pătrașcu igyekszik minél előbb megszabadulni tőle.

Tudom, hogy nem műfajfilmet készítettetek, de megelőzte-e a filmet valamilyen filmtörténeti kutakodás, néztetek-e noir filmeket?

Nem. Nem akartam utalásokat használni, átverni az embereket, hogy azt gondolják, ez egy műfaji film, pedig nem az.

És annak utánanéztetek, hogy történik az autók forgalomba íratása?

Igen, ennek kapcsán konzultáltunk az igazi Pătrașcu úrral, összehoztuk Teóval (Teodor Corban – szerk.), három-négy napot töltöttek együtt; mindenhova követte Pătrașcu urat, mint egy szaktanácsadót.

Pătrașcu úr is kijött a forgatásra?

Nem akart, pedig szerepet is osztottunk rá. Azt mondta, nem neki való.

Vannak egyébként cameók a filmben, játszanak a stábtagok is?

Sokan bukkannak fel benne: a gyártásvezető, az asszisztensem, Alex Baciu, a forgatókönyvíró… Răzvan Rădulescu is megjelent volna, de épp az újraforgatott bunyójelenetben, ott van még Andi, a vágó (Andu Radu – szerk.), ő is tanú, Gigi, a kellékes, sőt, Tudor Lucaciu, az operatőr is bekerült. Nagyon sokan tehát, de ez része a történetnek.

Te miért nem vagy benne?

A hangom került bele háromszor: én vagyok a pitbull gazdája, a taxisofőr, és egyszer Pătrașcu nevét kiáltom az adóhatóságnál.

Szóval te haragszol, amiért Pătrașcu kannak nézi a szukát…

Igen, az én vagyok. Nekem volt pitbullom, pórázon tartottam, míg mások, akiknek agresszív kutyáik voltak, engedték, hogy szabadon hancúrozzanak.

Akkor mégis bevittél a filmbe egy valós eseményt az életedből. Ha nem a sztorival, akkor a pitbullal. Mit szeretnél, mivel maradjanak az emberek a film megnézése után?

Szeretném, ha elgondolkoznának azokon a dolgokon, amiken én is gondolkoztam, amikor megírtam és leforgattam. Akkor is elégedett vagyok, ha nem értik meg a főszereplőt, hogy miért nem mond semmit a rendőröknek, vagy a folyamatot, a tetteit. Ha megkérdőjelezik a hasonló helyzetre adható saját reakcióikat, vagy az ilyen típusú figurák fölött hozott ítéletüket, az bőven elég nekem. Enélkül a film csak egy autó beíratásáról szól, semmi többről, hisz a kontextusból kiragadott részletek értéktelenek, itt minden az egységhez való viszonyában lesz érdekes.


A szöveg román nyelvű eredetije az IstoriaFilmului.ro-n
Fordította: Buzogány Klára

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Az alsó szomszéd (One Floor Below)

Az alsó szomszéd (One Floor Below)

Román filmdráma, thriller, 2015. Rendező: Radu Muntean. Szereplők: Ionut Bora, Liviu Cheloiu, Călin Chirilă, Teodor Corban, Iulian Postelnicu.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk