Amikor nemcsak az anyag üt be

Nima Nourizadeh: BeSZERvezve / American Ultra

Az idei nyár füvezős vígjátékának beállított BeSZERvezve című őrületben még véletlenül sem a tépésen van a legfőbb hangsúly.

A rendező, Nima Nourizadeh és a forgatókönyvíró, Max Landis neve valószínűleg igen kevés embernek cseng ismerősen, holott nekik köszönhetjük a 2012-es év két fontos tinifilmes dobását. Míg a brit direktor vezénylete alatt a gimi három lúzere megrendezte a világ valaha volt legnagyobb, legfrankóbb és legkatasztrofálisabb végkimenetelű házibuliját a Project X című klipvígjátékban, addig a tinifilmes közegben szintén nagy névnek számító John Landis (Animal House / Party zóna, An American Werewolf in London / Egy amerikai farkasember Londonban) fia, Max tinédzser hősei Az erő krónikájában (Chronicle) egy földalatti fura anyagnak köszönhetően szuperképességekre tettek szert. Három évvel később a két alkotó összeállt, hogy együtt készítsenek el egy, a fent említett filmekhez hasonlóan eszelős sztorival kábító youngadult-akcióvígjátékot, mely a magyar forgalmazásban a szörnyű BeSZERvezve címet kapta.

Ezzel pedig nem is az a legnagyobb baj, hogy a honi fordítók régi szokásukhoz híven újfent infantilis szóviccel próbálják még tréfásabbá varázsolni az amúgy kevésbé humoros eredeti címmel (American Ultra) rendelkező komédiát, hanem, hogy a hazai és a külföldi beharangozók állításaival ellentétben a BeSZERvezve korántsem nevezhető stoner comedynek, azaz füves vígjátéknak. A marihuánafüst gyakorlatilag annyi szerephez jut a filmben, mint egy Bud Spencer-moziban a csilis bab. Vagyis a főhős, Mike Howell alapvetően szereti betépve tengetni mindennapjait a lepukkant és baromi unalmas kisvárosban, ahol a helyi éjjel-nappaliban gályázik eladóként, leghőbb vágya pedig elvinni gyönyörű barátnőjét Hawaiira, hogy végre megkérhesse a kezét, csakhogy váratlanul előtörő pánikrohamai miatt képtelen elhagyni a város határát.

Közel sem olyan betépős kalandot kapunk tehát, mint például a Kalandférgekben (Harold & Kumar Go to White Castle), vagy Seth Rogen szinte bármely filmjében, sokkal inkább arra kerül a hangsúly, hogy az életét jórészt passzív semmittevéssel töltő Mike-ból miként tör elő a talán kissé túlságosan is aktív énje, mely állapotok – mivel a film alapjaiban véve egy hamisítatlan young adult-történetet mond el – kiválóan rímeltethetőek a húszas éveik közepén járó, a fősuliból frissen kikerülő fiatalok kezdeti kallódására, melyet a felnőttélet megkezdése követ.

Mivel azonban Nourizadeh és Landis korábbi munkái is elsősorban azért lettek népszerűek, mert az egyszerű tinifilmes alapszituációkhoz (geek srácok bulit rendeznek, hogy elveszítsék a szüzességüket, illetve a gimi különc figuráját addig alázzák a suliban és otthon, míg iskolai mészárlást nem rendez) meglehetősen szokatlan zsánerkapcsolatokat találtak (a Project X katasztrófafilmbe, Az erő krónikája pedig szuperhősfilmbe torkollik), így ezúttal sem maradhat el a váratlan fordulat. A világot valamiféle furcsa búrán keresztül szemlélő, álmodozó Mike ugyanis kénytelen szembesülni a ténnyel, miszerint nem is olyan régen még CIA-ügynökként tevékenykedett a kormány szolgálatában, imádott csaja pedig valójában a kirendelt felügyelőtisztje. A több ponton is Az emlékmást idéző cselekményt ráadásul Savage Steve Holland vígjátékaira emlékeztető elemek színesítik, melyekhez stílusosan még egy rajzfilmes zárószekvenciát is kapunk a stáblista alatt.

A füves Mike-ot alakító Jesse Eisenberg ezúttal sem merészkedik túl saját komfortzónáján, hiszen gyakorlatilag már kisujjból rázza ki a nevével lassan összemosódó jóindulatú, ám esendő fiatalember karakterét, amely leginkább John Cusack debütáló szerepeiből származtatható. Mike tehát voltaképpen a Mondhatsz bármit (Say Anything...) örök álmodozó Lloyd Doblerének fiatal felnőtt változataként működik a mozi első felében, akiből a kisvárosi élet kiölte az örök optimista hozzáállást.

Külön kiemelendő azonban, hogy Eisenberg partnerét a nagyszerű Adventureland  után ismét Kristen Stewart alakítja, a kettejük közti kémia pedig most is szinte vibrál a vásznon. A remekül működő főszereplőpáros mellett érdemes még szót ejteni Topher Grace és John Leguizamo megmosolyogtató ripacskodásáról, egy apróbb, ám annál fontosabb szerep erejéig pedig még Bill Pullman is befigyel. Térdcsapkodós poénáradatra azért persze senki ne számítson, hiszen sokkal inkább egy keserédes humorú moziról beszélünk, mintsem az Ananász expressz-féle vonulatot erősítő alkotásról. A nyár zárásához viszont abszolút passzol ez a fajta hangvétel, így valamelyik esős hétvégén még mindenképp érdemes jegyet váltanunk a BeSZERvezve című agymenésre, hogy aztán lassan átengedhessük a terepet az ősz komorabb, borongósabb tónust megütő filmjeinek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó