/ / /

· írta

Meghalni a világ tetején

Baltasar Kormákur: Everest

Kritika

Az Everest a hegymászófilmek Gravitációja lehetett volna.

„Számtalan józan érv szólt a vállalkozás ellen, noha maga a kísérlet, hogy az ember megmássza az Everestet, önmagában is irracionális cselekedet – a vágy diadala az értelem felett. Aki valaha is komolyan fontolóra veszi, szinte törvényszerűen felülemelkedik minden józan okoskodáson. Az igazat megvallva én is tudtam, milyen esztelenség, mégis belefogtam. Ily módon részesévé váltam számos derék ember halálának, ami miatt alighanem még sokáig fog furdalni a lelkiismeret.”

Baltasar Kormákur: Everest

Így kezdődik Jon Krakauer beszámolója az 1996-os everesti hegymászó-tragédiáról, melynek során nyolc ember vesztette életét a hegyre lecsapó, szokásosan heves szélviharban. Krakauer az Outside magazin megbízásából vett részt a hegymászótúrán, amelyről előbb cikket, majd könyvet írt Ég és jég címmel. Az expedíciót az új-zélandi Rob Hall vezette, aki talán a legtöbbet tette azért, hogy népszerűsítse a fizetős Everest-mászást: Adventures Consulting nevű vállalkozása szép summáért – 65 000 dollárért – segített felvinni amatőr hegymászókat az Everestre. A május 10–11-én zajló csúcstámadásra is főként hobbimászók tartottak vele: a texasi Beck Weathers, aki a filmben a szürke otthoni élete elől menekül a kalandokba, a postás Doug Hansen, akinek előző évben majdnem sikerült felkapaszkodnia a hegytetőre, ezért újra vállalkozott rá, és Yasuko Namba, aki a hét földrész legmagasabb pontjai közül már hatot megmászott, csak az Everest maradt neki hátra.

Baltasar Kormákur: Everest (2)

A tragédia jól dokumentált, számos könyv, egy tévé- és egy dokumentumfilm is készült róla, így nem csoda, hogy Kormákur filmje a hollywoodi átlagnál jobban ragaszkodik a megtörtént eseményekhez. Az Everestnek erőssége ez a valósághűség, de eleinte nem sikerül feszes, izgalmas történetbe rendeznie a túra akklimatizációs, felkészítő szakaszát. Itt ismeretet is kéne terjesztenie, leszögezni a hegymászás alapszabályait, és a 7500 feletti halálzóna hatásait (ahol már annyira kevés az oxigén, hogy az ember teste haldoklik, és a józan ítélőképessége is elhagyja), közben pedig bemutatni az expedícióra indult embereket és motivációikat.

Ez az a pont, ahol a film látványosan kudarcot vall. „Mert ott van” – hangzik George Mallory híres válasza arra, miért akarta megmászni az Everestet, és bár ezt a veterán Rob Hall is ironikusan visszhangozza, de a többiekből csak sablonreakciókat tud kicsalni a filmbeli Krakauer. A postás Doug rögtön az amerikai álommal hozakodik elő, a gyerekeknek szeretné megmutatni, hogy még egy hozzá hasonló átlagember is képes a lehetetlenre. Ezzel pedig el is hintik azt a hamis pátoszt, ami megfojtja az Everest fináléját. A filmbeli Hall elsősorban szívjóságból segít feljutni a csúcsra az utolsóként kullogó postásnak, pedig már rég kifutottak az időből, és a vihar ott gyülekezik a látóhatáruk peremén. De a kisgyerekek jövőképe mindennél fontosabb, és ennek érdekében Hall értelmetlen kockázatot vállal a filmben – nem emberfeletti segítségnyújtása, hanem felelőtlen döntése lesz így a hangsúlyosabb, miközben azt sugallják, kedves és jószívű hőstettet hajtott végre, amikor felsegítette az elerőtlenedett postást a hegytetőre.

Baltasar Kormákur: Everest (3)

Az Everest minden szempontból, így politikailag is korrekt, véletlenül sem akarja kikezdeni a túlélők lelki békéjét. Nem kritizál, és még csak nem is elemez. Nem érdekli, mi vezetett a tragédiához, hiába telt el azóta majdnem 20 év, és hiába fejtegették az okokat már számtalan könyvben. Említés szintjén kerül csak szóba, hogy az Everest-mászás elüzletiesedése hogyan vezethetett tragédiához, s míg a valóságban sokkal kiélezettebb lehetett a rivalizálás Hall és a szintén hegymászó-vállalkozást vezető Scott Fischer között (a filmben őt egy szakállas, morc Jake Gyllenhaal játssza), a film egy idő után ejti ezt az ellentétet, bajtársakká emelve a versenytársakat. A tragédiához viszont nagymértékben hozzájárult, hogy a csúcshoz vezető szirteken több túracsoport is összetorlódott, és a késlekedés miatt nem tudott visszaérni a táborba, mielőtt lecsapott a végzetes vihar.

Az Everestnek épp az ominózus viharban kéne életre kelnie, amikor a legmodernebb technikákkal mutatja az elemek tombolásának kiszolgáltatott átlagember kálváriáját. A manapság bármire képes digitális technikának és a kétemeletnyi IMAX-vászonnak épp az a vonzereje, hogy korábban nem látható helyzeteket, világokat tesz realisztikusan átélhetővé. A Gravitációt is épp ez vitte sikerre, Cuarón nyakatekert kameramozgatásai nem öncélú művészkedésként hatottak, hanem kilendítették az embert az űr peremére, hagyták, hogy belebámuljon a feneketlen sötétségbe, majd továbbrántották arra, amerre az űrhajóst feszültségpumpálós túlélőtúrája sodorta.

Baltasar Kormákur: Everest (4)

Kormákur viszont nem körvonalaz markáns vizuális stílust. Bár a szirtek feletti daruzások, a gleccserszakadékok fölé ki-kipislantó svenkek ugyanolyan sikerrel játszanak rá az ember alapvető tériszonyára, mint a horrorfilmek a hangos zajok okozta ijedtségre, és a grandiózus hegyről lőtt totálképek is képeslapra nyomtathatóan gyönyörűek, az Everest mégsem teremt átélhető térélményt, nem érzékelteti úgy a hegy szédítő magasságait, mint a Gravitáció az űr végtelen mélyét. Kormákur rengeteg közelivel dolgozik, mert a történetben nem is annyira a fizikai megpróbáltatás, hanem a melodráma érdekli, és nem hagyja ki a lehetőséget, hogy premier plánban mutatott terhes anyákkal, vagy épp haldokló hollywoodi sztárok utolsó szavaival bírja sírásra nézőjét. Minderre persze felhatalmazzák a történtek, hiszen nagyjából minden így esett – az Everest viszont tagadhatatlanul konzervatív melodrámává válik a végére.

S bár a kritikák a film érdemeként emlegetik, hogy meglehetős rezignáltsággal kezeli a túrázók megpróbáltatásait és hogy a haláleseteknek a hétköznapiságát, a véletlenszerűségét hangsúlyozza, ettől még az Everestnek nem sikerül maradéktalanul átadnia, milyen érzés lehet 7000 méter felett mászni, fagyoskodni a hegyen, majd lassan, kikerülhetetlenül elmúlni. Hogy milyen, amikor egy monomániás szenvedély dominálja az ember életét, és milyen ezt a passziót minden egyes szembe maró izzadtságcseppig és 8848 méteren beszívott jó érzésig megélni. Milyen a halálzónában, a folyamatos oxigénhiányban, szúró tüdővel a csúcsra jutni, majd szétnézni onnan. És leereszkedni – teljes sötétségbe, bizonytalanságba, és hóviharba, miközben fülsüketít a szél és tovazúdul egy lavina az ember mellett.

Baltasar Kormákur: Everest (5)

„Diszkót kell táncolnom. Diszkót kell táncolnom” – ismételgette a tajvani Makalu Gau, hogy mozgásban tartsa magát és túlélje az éjszakát, miután a serpák egyedül hagyták a nagy viharban. Roppant emberi gesztus, amit Gau elfagyott kezeinek csonk látványa tetéz a Storm Over Everest című dokuban – az Everestből pedig épp ezek az abszurd, de életszagú momentumok hiányoznak. A film ugyan nem tudja elkerülni, hogy legalább részben kiaknázza a történetben rejlő hatalmas drámai potenciált, és lekösse nézőjét két órán keresztül, de a pusztán korrekt kivitelezés nem szolgáltat igazságot ennek a rendkívüli történetnek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Everest

Everest

Amerikai filmdráma, kalandfilm, thriller, 2015. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Jason Clarke, Thomas M. Wright, Martin Henderson, Tom Goodman-Hill, Charlotte Bøving, Naoko Mori, John Hawkes, Michael Kelly, Sam Worthington, Keira Knightley, Josh Brolin, Jake Gyllenhaal, Robin Wright.

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    5 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film