Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

A levegőért kapkodó néző

Denis Villeneuve: Sicario – A bérgyilkos

Kritika

Aki a Felperzselt föld (Incendies), az Enemy, de főleg a Fogságban (Prisoners) után vigyázó szemeit a kanadai Denis Villeneuve-re vetette, amint az büszkén bemasíroz Cannes-ba és Hollywoodba egyaránt, nem csalódhat: a Sicario egy brutális, feszes bűnfilm, logikus folytatása az eddigi életműnek.

A mindig nagyszerű Roger Deakins kamerája Breaking Badből ismerős helyszíneket pásztáz lomhán: sivatagos, gyér növényzet, napszítta, lapos házak. Látszólagos unalom, ami mögött azonban bármikor robbanhat valami. És szokott is: az Egyesült Államok és Mexikó határán vagyunk, ahol egy fiatal FBI-ügynököt, Kate Macert (Emily Blunt) egy minimum gyanús kormányzati megbízott (Josh Brolin) felkér, hogy működjön együtt velük egy mexikói drogkartellhez kötődő ügyben. A nő elvállalja, de hamar rájön, hogy megvezették: a texasi nehézfiúkból álló könnyűlovasság a határ amerikai oldalán lévő El Paso helyett egyenesen a mexikói bűn-fellegvárba, Juárezbe tart, ahonnan különös hatékonysággal és brutalitással hoznak át egy túszul ejtett drogbárót. Az ügyet csak látszólag vezeti Brolin figurája, az igazi mozgatórugó a titokzatos Alejandro (Benicio del Toro), aki ijesztő kegyetlenséggel csikar ki információkat a frissen áthozott gengszterből. A hihetetlen precizitással koreografált akciójelenetek közt már-már a néző is elfelejti a nőt kínzó kerdést: miért pont őt választották ki, hogy ezt a könyörtelen konvojt kísérje?

Denis Villeneuve: Sicario – A bérgyilkos

Villeneuve-ben az az érdekes, hogy úgy őrzi meg egyéniségét – horribile dictu szerzői filmesként –, hogy csak rendező marad. Már-már szinte elfelejtettük, milyen a szó szoros értelmében vett filmrendező, aki csak és kizárólag azzal foglalkozik, hogy egy forgatókönyvet – bárki is írja azt – a lehető legzseniálisabban vászonra vigye. A világ ugyanis mára tele lett hisztis író-rendező-vágó-díszlettervező-auteur-ökkel és a producerek bábjaként működő bérmunkás rendezőcskékkel, s nagyon kevés ilyen jellegű filmes van, mint Villeneuve. Ebben a történetben például – ha jobban megkapirgáljuk – van bizony jópár ismerős bosszú/gengszter/zsarufilmes klisé, sőt, a karakterek jórésze is elnagyolt, jelzésértékű figura, különösebb háttérsztori nélkül, viszont a film két órájának mindegyik perce maximálisan pörög, az összes jelenet tökéletesen fel van építve, s a feszültség nemhogy kézzel tapintható, hanem egy páncélozott tank súlyával nehezedik a levegőért kapkodó szegény nézőre. Ebben a rendező mellett oroszlánrésze van a színészeknek is: Benicio del Torónak például már a szuszogása is olyan kegyetlen és nehéz, mint egy bengáli tigrisé, táskás szeme magában hordozza figurájának minden fájdalmát és vérszomját.

Denis Villeneuve: Sicario – A bérgyilkos (2)

Nem egy sima műfaji filmmel állunk hát szemben, hanem nagyformátumú alkotók nagyformátumú alkotásával. Tanulmány az erőszakot szülő erőszakról; a skrupulsok nélküli amerikai „igazság”szolgáltatásról; a könyörtelen mexikói életről, ahol körülbelül mindenki azon dolgozik, hogy azt a fránya, annyira óhajtott drogot átszállítsa a határ túloldalára, vagy maga is átmeneküljön; egy jellemről, aki egyedüli nőként valamennyire meg tudja őrizni – ha nem is makulátlanságát, de legalább a gerincét egy elvetemült, brutális férfiak által lakott világban, ahol az emberi élet annyit sem ér, mint egy nyamvadt rágcsálóé a National Geographic egyik lelassított felvételén, amint torkát egy unatkozó nagymacska éppen átroppintja. Mert tényleg nem ér annyit, és a Sicarióban ez nem egy üres, elrettentő díszletelem marad, hanem a drogkartellek által uralt véres világ logikájának része és bizonyítéka.

Denis Villeneuve: Sicario – A bérgyilkos (3)

Fontos, hogy nő a főszereplő? Nagyon fontos, és nem azért, hogy a feminista filmelméletírók kapjanak egy rágcsálnivaló koncot. Mert nem a gyengesége (gyöngédsége) működteti az ijedten pislogó figurát, hanem emberiessége, ami nőként még inkább kontrasztba állítja a semmiféle emberi vagy isteni moralitásnak nem engedelmeskedő – pedig deklarációk szintjén látszólag annak nevében ténykedő – férfiakkal. Ugyanakkor zavarbaejtő, hogy Kate figurája csak de jure főszereplő. Ugyan ő biztosítja a szemszöget, amivel a pokolba alámerülünk, már a film címe is (ahogy a magyar fordítás jól szájba is rágja) azt jelzi, hogy a de facto főhős maga a bérgyilkos, a del Toro által megformált szereplő. Kate figurája viszont nemcsak a cselekmény miatt elengedhetetlen (mert egy csavarban persze kiderül majd, hogy miért is van rá szükség a bevetéseken), hanem mert a címszereplővel lehetetlenség teljesen azonosulni, még ha háttérsztorija és a belőle áradó vérengző, lehengerlő erő miatt késztetést is érzünk rá, hogy egy-egy pillanatra behódoljunk neki.

Denis Villeneuve: Sicario – A bérgyilkos (4)

Nagyszerű, letaglózó film a Sicario, s ha durvasága miatt talán nem kacsingathat aranyozott szobrok felé, mindenképpen a most kezdődő szezon egyik legjobbja, a műfajban biztosan.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Sicario - A bérgyilkos (Sicario)

Sicario - A bérgyilkos (Sicario)

Amerikai filmdráma, bűnügyi, thriller, 2015. Rendező: Denis Villeneuve. Szereplők: Emily Blunt, Josh Brolin, Benicio Del Toro, Jon Bernthal, Daniel Kaluuya, Jeffrey Donovan, Victor Garber, Maximiliano Hernández.

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    8 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film