Csiger Ádám

/ / /

· írta

„A horror olyan, mint a hullámvasút”

Interjú Severin Fialával és Veronika Franzcal, az Ich seh, ich seh (Goodnight Mommy) rendezőivel

Interjú

A CineFest versenyprogramjának egyik fénypontja az osztrák Oscar-nevezett Ich seh, Ich seh (Goodnight Mommy) vetítése volt. A filmet a rendezői, Severin Fiala és Veronika Franz is elkísérték Miskolcra. Utóbbi a filmet producerként jegyző Ulrich Seidl állandó alkotótársa és felesége. E művészi horrorban egy kisiskolás ikerpár arra gyanakszik, hogy arcműtéteken átesett, azóta furcsán viselkedő anyjuk valójában egy imposztor.

Hogyan alakultatok rendezői duóvá? Olvastam, hogyan ismerkedtetek meg – Severin bébiszittelte Veronika gyerekeit – és hogy már rendeztetek közösen egy dokumentumfilmet.

Severin Fiala: Veronika forgatókönyvíróként és filmkritikusként dolgozott, amikor megismerte Peter Kernt, az osztrák színészt, aki a 70-es években számított híresnek, később viszont már alig futotta neki lakásra, és 200 kiló fölé hízott. Karizmatikus, de elviselhetetlen személyiség volt, és Veronika dokumentumfilmet akart látni róla. Javasoltuk a rendezőbarátainknak, de hallani sem akartak róla a színész kibírhatatlan természete miatt. Végül mi csináltuk meg. Én filmet tanultam, hárman hoztuk össze a doksit az operatőrrel, pénz nélkül. A kíváncsi természetünk kovácsolt össze minket, nagyon érdekelt minket a téma.

Severin Fiala és Veronika Franz

Említettétek, hogy remek összhangban dolgoztatok.

Veronika Franz: Korábban rengeteg filmet néztünk együtt. Tékás kazettákkal fizettünk Severinnek a bébiszittelésért, és hamar rájöttünk, hogy hasonló az ízlésünk. Javarészt egyetértettünk abban, hogy milyennek kell lennie egy jó filmnek. Ez elengedhetetlen, és persze bizalom is kell. Nem szabad, hogy az egónkról, a hiúságunkról szóljon a közös munka, mert a lényeg az, hogy a film a lehető legjobban sikerüljön.

S.F.: Sokan képesek végig harcolni egy rossz ötletért is, csak azért, mert az övék. Mi nem tartunk attól, hogy esetleg rossznak bizonyul a saját ötletünk, ez esetben kidobjuk és továbblépünk. Nem érezzük hülyének magunkat, nem sértődünk meg a másikra, ha leszólja a gondolatunkat. Mindketten minél jobb filmet akarunk készíteni.

V.F.: És szeretünk játszani. Amikor forgatókönyvet írunk, ötletekkel dobáljuk egymást, sőt versengünk is egy kicsit, hogy ki talál ki jobbat.

S.F.: De nem a győzelem a fontos, pusztán szeretjük meglepni a másikat.

V.F.: És nem csak mi szeretünk játszani, de a gyerekszínészekkel is így bántunk a forgatáson. De a közönséggel való játszadozást szeretjük a legjobban.

A filmet plasztikai műtétekről szóló valóságshow-k ihlették, de miért horrort készítettetek?

S. F.: Imádjuk a horrort, és nem azt a kérdést szoktuk feltenni magunknak, hogy milyen filmet érdemes készítenünk, hanem hogy mi milyen filmet néznénk meg szívesen. Ezért csinálunk filmeket, hogy olyasvalami készüljön, ami tetszene nekünk a moziban. Romkomot nem készítünk, mert nem a kedvenc műfajunk. De nem az a fontos, hogy vérbeli horrort készítsünk. A filmünk legyen viszont mindenképpen elgondolkodtató, felkavaró, sokkoló, jelentsen kihívást a nézőnek. Ne legyen unalmas, ragadjon torkon és ne eresszen el.

A film stábja Velencében

Miért lehet egyáltalán szeretni a horrort? Ez nem paradox? A horror akkor jó, ha traumatikus.

S.F.: Egy horror megnézése közben félünk, szörnyen érezzük magunkat, de aztán jön a stáblista, és az élmény nem fog kísérteni, legalábbis fizikai kárt nem okozhat többé. A horror olyan, mint a hullámvasút, ami ha véget ér, akkor a félelem is a múlté, ezért népszerű.

V.F.: A horror biztonságos trauma. A zsánert rengeteg előítélet övezi, sokak szerint ez csak a slasher-féle hentelésről, a vérről és az erőszakról szól. Valóban feszültségteliek és vizuálisan agresszívak, de a jó horror mindig egzisztencialista, szóljon halálról, szeretetről vagy veszteségről. Mélyen gyökereznek a társadalmi valóságban is, tükrözik azt. Releváns témákat boncolgatnak. A horrorban azt is szeretjük, hogy vizuális műfaj, képekkel hat a nézőre, nem pedig párbeszéddel és szöveggel. Szerintünk egy filmnek így kell mesélnie, pont mint a némafilmek korszakában.

És melyek egészen pontosan a legjobb horrorok?

S.F.: Vagy száz zseniális horrort tudnék felsorolni, a hangulatomtól függ, hogy épp mit tartok a legjobbnak. Legyen mondjuk az elsőThe Invasion of the Body Snatchers, a Society és a Henry: Portrait of a Serial Killer.

V.F.: A top 3-ban nálam is ott a Society, és még a The Innocents meg a Bunny Lake Is Missing.

S.F.: Who Can Kill a Child?, és minden Cronenbergtől meg Carpentertől.

A filmetek tehát aktuális jelenségekről beszél, amilyen a plasztikai műtét, de szerintem – mint minden jó horror – ez is ösztönökről szól, legyen az a gyerekek félelmei a szülőktől vagy épp egy anya paranoiája a gyerekeivel kapcsolatban.

S.F.: És ez olyasmi, amiről nemigen szokás beszélni, ezért is érdekelt minket épp ez a téma. A család szentnek számít, senki nem akar arról hallani, hogy egy szülő nem szereti a gyerekeit vagy ők félnek tőle.

V.F.: Modern időkben élő anyaként mondom, nehéz meló manapság gyereket nevelni, és sokaknak egyedül kell megcsinálnia, hisz gyakori a válás. Gyakran találjuk magukat tanácstalan helyzetben. Nincs, aki ezt megtanítaná, ösztönösen kell ráéreznünk. Vehetjük példának a szüleinket, de közben meg változik a világ, a mai gyerekek már máshoz vannak szokva.

Interjú Severin Fialával és Veronika Franzcal, az Ich seh, ich seh (Goodnight Mommy) rendezőivel

Azért kérdeztem, mert a filmetek Dario Argento Suspiriájára emlékeztetett, ami szerintem a gyerekek a felnőttekkel kapcsolatos paranoiájáról szól, hisz ott iskoláslányoknak kell félniük a tanáraiktól, akik, mint kiderül, boszorkányok.

S.F.: Milliószor láttuk.

V.F.: Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattunk volna, az az egyik kedvencem, el is felejtettük megemlíteni. Az operatőrünk utálja a horrort, és csomó filmet adtunk neki, hogy nézze meg felkészülés céljából, és egyedül a Suspiria tetszett neki, el volt ájulva a látványvilágától.

Főleg régi munkákat említettetek, és a filmeteket is 35 mm-re forgattátok. Láttatok újabb horrorokat, amik jó irányba viszik a zsánert?

S.F.: A gond az, hogy a régi mesterek – amilyen Stuart Gordon, Brian Yuzna, Frank Henenlotter, Joe Dante vagy a nemrég elhunyt Wes Craven – nem kapnak pénzt, pedig szeretnének filmet készíteni és szerintem sokkal több tehetségük és mesélnivalójuk van, mint a fiatal horroristáknak, beleértve saját magunkat. Viszont sok a jó új horror és a műfajért rajongó, elhivatott rendező. Láttunk például egy jó retró horrort, a Cub/Welp című belga cserkészes slashert.

V.F.: Bírjuk Fabrice Du Welz munkáit, és tetszett a The Babadook.

Szerintem a műfajok közül a horrort az egyik legkönnyebb ötvözni a művészfilmmel, mert absztrakt fogalom.

S.F.: Szerintem a horror inkább direkt, mint absztrakt. A művészfilmek intellektuálisak, hisz a nézőnek mindig értelmeznie kell a látottakat, azonnal agyalásra van kényszerítve, ezzel szemben a horror testi, zsigeri élmény.

Interjú Severin Fialával és Veronika Franzcal, az Ich seh, ich seh (Goodnight Mommy) rendezőivel (2)

Seidltől mit tanultatok?

V.F.: Nagylelkű producer, például támogatta, hogy 35 mm-re forgassunk, még ha drágább is. Nincs jobb annál, ha a producer maga is művész, mert így nyitott arra, hogy meggyőzzék esztétikai érvekkel.

S.F.: Azt tanultam tőle, hogy egy jó filmhez kemény munka kell, nem pedig zseninek lenni. Ő az egyik fáradhatatlanabb kortárs rendező.

V.F.: A történetről való ötletelés, álmodozás buli, de aztán el kell kezdeni dolgozni mindezek valóra váltásán, és visszatérni két lábbal a földre. Ulrich-tól azt tanultuk, hogy épp ez a munka dandárja, addig munkálni a filmet, amíg a lehető legjobb nem lesz az eredmény.

S.F.: Nyitott és spontán tud maradni egy forgatáson, ami a dokumentarista múltjából és stílusából ered. Fikciós filmek rendezői erre gyakran képtelenek, hisz egy forgatást óramű pontossággal kell levezényelni egy roppant szigorú menetrend alapján. Mi viszont – tőle tanulva és tudva, hogy producerként mögöttünk áll – igyekeztünk a forgatáson is nyitottak maradni, engedni, hogy a való élet beszivárogjon a díszletek közé. Például amikor odakint rázendített egy jégeső, kirohantunk forgatni, és amikor a gyerekszínészeink spontánul büfögőverseny rendeztek, azt is beletettük a filmbe.

Miért ritka az osztrák zsánerfilm, főleg a horror?

S.F.: A finanszírozáson múlt, az osztrák filmek állami támogatásból készülnek. Ami üdvös, a gond az, hogy főleg művészfilmeket pénzeltek. Például Hanekét, annak ellenére, hogy annak idején nagyon kevesen jártak moziba a filmjeiért, és alig kedvelték a munkáit. De mégis, szinte könyörögtek neki és tukmálták rá a pénzt, hogy készítsen újabb filmeket. Így lett a művészmozi egyenlő az osztrák filmkultúrával. Ma viszont már változik a helyzet, az állami pénzosztók észbe kaptak, és immár adnak olyan filmre is, ami az átlagembert is érdekli. A horrort túl kommersznek tartották, pedig épp ideális zsáner, hisz egyfelől érdekes a nagyközönség számára, másfelől kényes és tabunak számító témákat boncolgat.

Interjú Severin Fialával és Veronika Franzcal, az Ich seh, ich seh (Goodnight Mommy) rendezőivel (3)

Összehasonlítva a Suspiriával, a filmetekben nincsenek látványos kameramozgások és vad vágás, és szerintem ez egyben az osztrák mozi stílusa is.

S.F.: Nem akartuk, hogy egy horrorszcéna megrendezettnek, színpadiasnak tűnjön, nem akartunk gore-t és sokkoló effekteket. Borzasztani akartuk a közönséget, de úgy, hogy megmutatunk valami csúnyát, és nem fordítjuk el a kamerát, azaz hosszú snittet használunk. Ez a horror lényege is, hogy olyasmit vagyunk kénytelenek nézni, amit nem látunk szívesen.

V.F.: Nem ijesztő effekteket akartunk bevetni, inkább a sztori érdekelt minket, és annak a hatékony elmesélése. Megterveztük a struktúrát, ahogy Hitchcock csinálta, és véletlenül juthattunk ugyanarra az eredményre, mint Haneke. A film első felében rémálomszerű, tündérmesei atmoszférát akartunk teremteni, mert a gyerekek máshogy látják a világot, mint a felnőttek. Akkor még mozog a kamera, de aztán a film második felében már kézikamerára váltunk.

S.F.: A külső jelenetekben mozog a kamera, a belsőkben viszont statikus, mivel a ház az anya birodalma, a karakter kiterjesztése. A lakás fényképezésével az anya háttértörténetét meséljük, ezért statikusak a snittek, és ezért mutatnak csupa rideg, sematikus, felszínes képet.

Hogyan tovább?

S.F.: Van egy maroknyi filmötletünk, most kezdünk majd hozzá a megírásukhoz. Nem tudjuk, mi lesz a következő filmünk, de hogy felkavaró lesz, az biztos.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Ich seh, Ich seh (Goodnight Mommy)

Ich seh, Ich seh (Goodnight Mommy)

Osztrák horror, filmdráma, 2014. Rendező: Severin Fiala, Veronika Franz. Szereplők: Susanne Wuest, Elias Schwarz, Lukas Schwarz.

  • A látogatók szerint
    9/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk