/ / /

· írta

„A vígjátékoknál mindig van bennem egy kis gyomorideg”

Interjú Divinyi Rékával

Interjú

Csak szex és más semmi, Kaméleon, Valami Amerika 2, Társas játék, Veszettek: Divinyi Réka forgatókönyveiből a legnézettebb magyar filmek és sorozatok készülnek. Poénírást szitkomokból is tanul, szlengszavakat pedig a Mónika show-ból és a fiatalkorúak börtönéből is vett már. Ő volt a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, és a döntőbizottság munkájában is részt vett, de tavaly év végén kilépett, hogy újra az írásra koncentráljon. A Veszettek premierje kapcsán beszélgettünk.

Divinyi Réka (fotók: Czirják Pál)

Hogyan talált meg Veszettek története?

Mielőtt belevágunk egy új film elkészítésébe, [Goda] Krisztával sokat szoktunk beszélgetni, hogy mi az a téma, ami mindkettőnket eléggé érdekel ahhoz, hogy az elkövetkező másfél-két, vagy jelen esetben öt-hat évünket arra szánjuk, hogy elkészüljön. Ez a téma nagyon benne volt és a mai napig benne van a közbeszédben, része a mindennapjainknak, úgyhogy sok szempontból érdekelt minket. Elkezdtünk egy ilyen történeten gondolkodni, és Czető Bernát László barátunknak volt egy kisregénye, ami megteremtette a sztori alapját.

Czető Bernát László regénye, a Kakukk nagyon filmszerű: forgatókönyvbe illő leírások, tömör, pörgős dialógusok, archetipikus karakterek vannak benne. Könnyebb ilyen alapanyagot adaptálni?

Talán igen. Nehéz megmondani, hogy mi a könnyű, mert néha a nagyon karakteres szöveg is elviheti az embert. Sokat csiszolgattuk a forgatókönyvet, de Laci könyve elég erős alapokat teremtett a munkához.

Hogy nem művészfilmet, hanem egy klasszikus dramaturgiával dolgozó, széles közönségnek szánt filmet forgattatok a témából, az jelentett kompromisszumot abban, hogy milyen mélységig tudtátok feldolgozni ezt a komplex témát?

Másképp kellett volna hozzányúlni, ha szerzői filmet akartunk volna csinálni, de nem azt akartunk. Érthetően, világosan, hatásosan és izgalmasan akartuk elmesélni a történetet, a klasszikus dramaturgia szabályai szerint. Krisztával hiszünk ebben a fajta filmkészítésben, mert azt látjuk, hogy nem véletlenül találták ki ezeket a dramaturgiai szabályokat: ezektől lesz hatásos a film, ezek juttatják el egy szélesebb közeghez. Egy szerzői film nyilván jobban megdolgoztatja az embert, hogy együtt menjen az alkotó gondolatvilágával, egy közönségfilm viszont inkább a befogadó fejével gondolkozik, és azt mondja, hogy én akarom kiszolgálni a befogadót, én akarok az ő érzékeire hatni, én szállok fel az ő vonatára.

Szerinted miért nem készül Magyarországon több, a Veszettekhez hasonló film, ami ilyen aktuális témát boncolgat?

Sajnos Magyarországon nagy lett a szakadék a filmkészítők és a közönség között, és az elmúlt évek tapasztalata szerint szélesebb közönségréteget csak vígjátékkal lehet bevonzani a moziba. Az alkotók vagy vígjátékot csinálnak, vagy a szerzői filmek felé mennek el és a fesztiválsikerekre koncentrálnak. Ettől függetlenül muszáj próbálkozni más műfajokkal, és elhitetni a nézőkkel, hogy egy magyar drámának vagy akciófilmnek is bátran adhatnak esélyt. Vagy egy olyan típusú filmnek, mint a Veszettek, mert ez is a nagyközönségnek szól, még ha nem is fogják végigkacarászni.

Krisztával ez már a negyedik filmetek. Hogyan szoktatok együtt dolgozni?

Én írok, de már a sztori kialakításánál aprólékosan átbeszélünk mindent. Az ötleteink alapján eljutok valameddig az írásban, azt Kriszta átolvassa, megvitatjuk, majd én az alapján átírom.

Ez az első filmetek, amiben Krisztának nincs forgatókönyvírói kreditje.

Erre nem is figyeltem. A Kaméleont is én írtam, de egyáltalán nem zavar, ha Kriszta is kap forgatókönyvírói kreditet, mert azt gondolom, elvitathatatlanok az érdemei a forgatókönyvírásnál. Szerintem akkor is jár ez neki, ha nem üt le konkrétan betűket a klaviatúrán.

Szerinted a „női szemszögetek” hogyan érvényesül az olyan „férfias” történetekben, mint a Veszettek?

Nem gondolom, hogy itt a női szemszögnek érvényesülnie kellene. Van olyan filmünk, amiben fontos volt a női szemszög, de a Veszetteknél nem. Nem foglalkoztunk azzal, hogy egy nő hogyan gondolkodik a témáról.

Íróként ugyanúgy állsz egy harmincas szingli nőről szóló komédiához (Csak szex és más semmi), mint egy tiniszexvígjátékhoz (Tibor vagyok, de hódítani akarok)?

A Tibor vagyok sem egy női szemszögből megírt film volt. Az író mindig egy adott problémához keresi a stílust és a zsánert. A sztori a kiindulási pont, és ahhoz kell megtalálni a megfelelő szemszöget. Persze letagadhatatlan az én stílusom és gondolkodásmódom, tehát ebből a szempontból ez lehet egy női szemszög, de ezt sosem erőltettük bele a filmjeinkbe.

Nincs gondod azzal, hogy olyan filmet írj, ami nem menne át a Bechdel-teszten, mint például a Tibor vagyok, de hódítani akarok?

[nevet] Csak akkor vállalok el egy munkát, ha azt gondolom, van hozzá közöm és van róla mondanivalóm. A Tibor vagyok-nál is ezt éreztem, hiszen attól, hogy nem vagyok fiú, ugyanúgy megvoltak a problémáim a középiskolában, ezért bele tudtam élni magam egy frusztrált tinédzser szerepébe.

Amíg még futott, a Mónika show-ból is gyűjtöttél szavakat, kifejezéseket a filmjeidbe, ha olyan közegről írtál, amit nem ismersz. A Veszettek esetében hova nyúltál?

Voltunk például Tökölön a fiatalkorúak börtönében, nevelőintézetekben, és olyan közösségekben, ahol hátrányos helyzetű, problémás fiatalok élnek. Nagyon sok olyan fiatallal találkoztunk, akik hasonlítottak a szereplőinkre, és próbáltuk az ő gondolkodásmódjukat, érzelmeiket, szóhasználatukat ellesni és abból építkezni.

Interjú Divinyi Rékával

Eredetileg színésznek is tanultál: ez segít abban, hogy ne írj papírízű dialógusokat?

Szerintem igen. Amikor írok, hallom a fejemben, ahogy kimondódik a szöveg. Nyilván a színészi múltam is segít abban, hogy érezzem, milyen szöveget nem lehet életszerűen elmondani. De ez inkább a kezdetekben volt hasznos, most már inkább a rutinom segít. És persze maguk a színészek, akikkel a forgatás előtt egy hónappal szoktunk tartani egy olvasópróbát, és a visszajelzéseik alapján még csiszolunk a szövegen. A Veszettek esetében azok a fiúk is segítettek, akik statisztáltak a filmben, szóltak, hogyan mondanának egyes dialógusokat, vagy milyen szlenget használnának, és ezeket is beépítettük a filmbe.

Amikor vígjátékot írsz, a vicceknél is érzed, hogy melyik működik és melyik nem?

Ez jó kérdés. Gyakran előfordul, hogy amit én nagyon viccesnek tartok, azt kihúzzák, és amit nem találok olyan viccesnek, attól el vannak ragadtatva. Egyszerűen nem szoktam tudni belőni, mi működik és mi nem. A vígjátékoknál mindig van bennem egy kis gyomorideg, mert egy nem vicces szövegben sokkal könnyebb csiszolni egy dialógot, mint utólag szellemes dolgokat írni egy viccesnek szánt szövegbe, ami nem működik. Az a halálom, amikor azt mondják, hogy ez a rész itt legyen viccesebb. Jó-jó, de hogyan legyen viccesebb? Az olvasópróba előtt nagyon szoktam izgulni, de ha ott röhögnek a színészek, akkor tudom, hogy nagy baj nem lehet.

A sajátjaid közül van kedvenc vicced?

Vicc nincs, de a Csak szexben van egy jelenet, amit nagyon szeretek. Forgatás közben hívtak fel éjjel kettőkor, hogy a másnapi jelenetet nem tudják leforgatni azon a helyszínen, ahol tervezték, úgyhogy írjam át arra a helyszínre, ahol aznap forgattak. Figyelembe kellett venni, hogyan néz ki a helyszín, és mi történt ott korábban. Végül ebből lett az a jelenet, amikor Seres Zolinál leszakad a teáskanna füle, kiesik a szék lába stb. Iszonyú helyes lett, de hajnali 2 és 3 között, pánikból született, és kínszenvedés volt megírni. Néha van ilyen varázsa az írásnak, de egyébként azt szeretem, ha menetközben már nem kell improvizálni.

A filmjeidben gyakran vannak running joke-ok. Ezekre is van bevált módszered?

Szeretem az ilyen vicceket. Ez egy technika, hogy ugyanazt a poént más helyzetben is elsütjük vagy fokozzuk, és elég jól szokott működni. Van olyan vicc, ami alkalmas erre, és van olyan, ami nem. Az is előfordul, hogy nagyon sok van belőle, és szól a rendező, hogy ez már túlságosan ki van facsarva, húzzunk ki belőle hármat, tehát nehéz megtalálni a jó arányokat. Érdemes szitkomokat nézni, mert a szitkomírók mindent tudnak a poentírozásról, különösen az amerikaiak.

Te milyen szitkomokból szoktál tanulni?

Nagyon szeretem például az Agymenőket, a Modern családot, de mondhatnám az Így jártam anyátokkal-t is. Sok szitkomba belenézek, és lehet, csak egy-két részt látok belőlük, de azokból is el lehet lesni valamit, akár a ritmus, akár a felépítés tekintetében.

Nemrég te is visszatértél a sorozatíráshoz, szeptemberben már le is forgattátok a Csak színház és más semmit, amit decembertől vetít a köztévé. Miben más sorozatot írni, mint játékfilmet?

Ez egy 6×50 perces sorozat, két-három játékfilmnyi idő van a történet elmesélésére, ezért egészen máshogy kell fűzni a történet szálait. Sokkal jobban bele tudunk menni egy-egy karakter életébe, jellemébe, a másikkal való kapcsolatába. Ez alapvetően másfajta írói technikát igényel, más a sűrítés, mások a fordulópontok, például minden epizód végére ki kell találni cliffhangereket, amik továbbgördítik a történetet.

Hogyan fog kapcsolódni a sorozat a Csak szex és más semmihez?

Sehogy. Csak a cím reflektál rá, mert ugyanúgy színházi közegben játszódik, mint a Csak szex, és az akkori alkotógárdából öten – Kriszta, én, Schell Juci, Csányi Sanyi és a producer, Kálomista Gábor – is benne voltunk, és kicsit megidéztük a film szellemét. De ez nem a Csak szex történetének a folytatása, Juci és Sanyi is teljesen más karaktert játszik. A cím csak egy játékos utalás a Csak szexre, ami fontos nekünk, mert az volt az első filmünk, és mivel nagyon sikeres lett, jó rajtot adott a pályánknak. De régen volt már, és azóta túlléptünk rajta. Korábban felmerült, hogy csináljuk meg a Csak szex folytatását, de Kriszta és én is határozottan elzárkóztunk előle, mert az a téma már nem foglalkoztat bennünket.

Régebben mondtad, hogy szívesen készítenél remake-et valamelyik filmedből. Még mindig szeretnél?

Egyelőre nem. Túl vagyok azokon a témákon, amiket egyszer már megcsináltunk. Annak viszont örülnék, ha más csinálna remake-et valamelyikből. Ha jól tudom, a Csak szexből készült egy indiai verzió. Az mókás lehet.

Abban biztos nem szerenáddal, hanem táncjelenettel ér véget a film, és az esküvőig viszik el a történetet.

Igen, egy bollywoodi vagy kínai film annyira más stílusban mesél, hogy izgalmas lenne megnézni, nekik mit jelent ez a történet. Angliában vagy Amerikában hasonlóan dolgoznák fel, mint mi. Persze profibb lenne és pörgősebb, mert érződik a filmen, hogy 2005-ben még más ritmusa volt a történetmesélésnek.

A Társas játék első évadának te voltál a vezető forgatókönyvírója. Miért nem vállaltad a második évadot?

Elsősorban azért, mert akkor kezdtem dolgozni a Filmalapnál, és nem akartam bevállalni egy ilyen volumenű munkát, másrészt az HBO nem akarta, hogy azzal a csapattal dolgozzak tovább, amelyikkel az első évadot írtuk, pedig szerintem jól működtünk együtt.

Ha engedik, nem lett volna fenntartásod azzal szemben, hogy folytasd a történetet?

Szívesen folytattam volna. Egy sorozatnál más a helyzet, mint egy játékfilmnél, mert több téma és történetszál is felvetődik benne, és mikor vége, az embernek az érzése, hogy a karakterek folytatják tovább a saját életüket, csak épp már nélkülünk. A Csak színháznál például ugyanazzal a lendülettel megírtuk a második évad szinopszisát is, mert még nem akartunk elbúcsúzni a karakterektől, és érdekelt, mi mindent lehetne velük csinálni. A Társas játéknál is megvolt a koncepcióm, hogyan kéne folytatni a sorozatot, de aztán máshogy alakult.

A sorozatoknál is előfordul, hogy nem a történet, hanem a megrendelés miatt folytatják, és a Társas játék első évada annyira kerek volt, hogy a másodikon érződött, hogy nehéz helyzetbe hozták magukat a készítők a folytatással.

A második évadnál még nem kéne eljönnie ennek az időszaknak, általában a negyedik-ötödik szezonnál lehet érezni, hogy nincs már több az adott történetben. De ha jó karakterek és érdekes viszonyrendszerek vannak egy sorozatban, az nagyon sokáig variálható. Más kérdés, hogy pont a romantikus szálra felfűzött sorozatokat a legnehezebb folytatni, mert az első epizódban kijelölöd a párt, akinek össze kéne jönni, és maximum az utolsó részig tudod húzni, hogy ez megtörténjen. A második évadot csak úgy lehet folytatni, hogy szakítanak, mert onnantól kezdve nincs más, ami dinamizálná a sorozatot. A nézők viszont utálják, ha szakítanak a szereplők, akiket megszerettek. Sajnos a romantikus sorozatoknál az írók előbb-utóbb ilyen kényszerpályára terelődnek. De azért volt pár sorozat, amiben jól megoldották ezt a problémát.

Romantikus sorozatra gondolsz?

Kevés romantikus sorozatot nézek, de például A férjem védelmében esetében a főhősnő és a kollégája közti erős szexuális feszültség végighúzódik a sorozaton, és azután is tudták variálni a dolgot, hogy az beteljesült. Már a hetedik évadnál tartanak, a férfi főhőst ki is írták a szériából, de még mindig tudják folytatni.

Pár éve mondtad, hogy szeretnél elmozdulni a megrendelésre írt forgatókönyvek felől a saját történeteid felé. Ez sikerült?

Igen. Már a Kaméleon is saját történet volt, most pedig írtam egy másik forgatókönyvet, ami szintén az én sztorimra épül. Szerencsére van már olyan nevem a szakmában, hogy ha kitalálok egy történetet, azt el tudom vinni egy rendezőhöz vagy egy producerhez, aki fektet bele annyi energiát, hogy meghallgatja, és ha tetszik neki, akkor beszáll a filmbe.

Van különbség aközött, ha rendelésre, vagy ha saját ötletből írod a forgatókönyvet?

Nem, mert megrendelésre is csak akkor írok, ha érdekel a történet és megtalálom benne magam. Az is előfordul, hogy annyira eltávolodunk a megrendelő alapötletétől, hogy az már új sztorinak számít, és csak a kiindulópont marad meg. Csak úgy tudok megírni egy történetet, ha annyira a magaménak tekintem, hogy már nem mérlegelem azt, hogy nem én az ötletem volt.

A filmalap döntőbizottságából tavaly év végén léptél ki. Miért döntöttél így?

Annak idején két évre vállaltam el a munkát, ehhez képest három és felet töltöttem a filmalapnál. Az volt a megállapodás, hogy nem írhatok forgatókönyveket, amíg ott dolgozom. Persze nem is lett volna rá energiám és időm, de három év után már nagyon hiányzott az írás. Egy író nem állhat le ilyen hosszú időre büntetlenül, ezt a képességet muszáj edzeni és gyakorolni ahhoz, hogy az ember ne essen ki a gyakorlatból. Amikor újra azt éreztem, hogy szívesen írnék, egy idő után felálltam.

Ezek szerint szükséged volt erre a két-három éves szünetre?

Igen. Azért is vállaltam el a megbízást, mert abban a fázisban úgy éreztem, egyfolytában csak írok, és egyik munkából esek a másikba. Sajnos Magyarországon nem fizetik meg elég jól az írókat ahhoz, hogy ne kelljen folyamatosan dolgozniuk, így viszont nincs olyan időszak, amikor fel tudna töltődni az ember. Ilyen értelemben kapóra jött nekem a filmalap, mert nagyon sok forgatókönyvet olvashattam, amiből óhatatlanul sokat tanultam. Sok érdekes emberrel találkoztam, és a korábbinál alaposabban megismertem a filmszakmát, ill. magamról is sokat tanultam, hiszen egy olyan élethelyzetbe kerültem, amilyenben még nem voltam.

Interjú Divinyi Rékával (2)

Amikor nem a filmalapnál dolgozol, gondolom nem forgatókönyv-olvasással szoktál feltöltődni.

Nagyon szeretek olvasni, olvasásfüggő vagyok. Szoktam színházba járni, jógázni, és nagyon szeretek síelni. A síelés olyan szinten ki tud kapcsolni, hogy tökéletesen átszellőzteti az agyamat.

Mint említetted, rengeteg forgatókönyvet olvastál a filmalapnál, ahol a forgatókönyv-fejlesztésen is dolgoztál. Mi volt a tapasztalat: milyenek a magyar forgatókönyvek?

A többségük gyenge. Sajnos megvan a hatása annak, hogy az utóbbi években nem oktatták a forgatókönyvírást professzionális színvonalon. Az előző filmfinanszírozási rendszerben a forgatókönyv nem volt kulcskérdés, a rendezők általában maguk írták azokat. Ennek anyagi okai is voltak, hiszen annyira kevés pénz jutott egy filmre, hogy a rendező a forgatókönyvet is megírta, hogy kiegészítse a saját bérét. Ráadásul a rendszer a szerzői filmeket pártolta, ezért kézenfekvő volt, hogy a rendező legyen a saját filmjének a forgatókönyvírója. Ebből kifolyólag egy kicsit elhalt ez a szakma és szaktudás, és ennek még mindig lehet érezni a hatását. A Filmalap a forgatókönyvet tűzte ki a zászlajára, és ezt megérezték az alkotók, a producerek is egyre inkább keresik az írókat, és a képzések is szaporodnak, ahol forgatókönyvírást lehet tanulni. Én bízom benne, hogy egyre jobbak lesznek a magyar forgatókönyvek.

Amikor felállt a filmalap, az alkotók nagyon szkeptikusan álltak az új rendszerhez. A három év alatt éreztél változást a hozzáállásukban?

Szerintem radikálisan megváltozott a hozzáállás. Eleinte szinte csak ellenállást és gyanakvást tapasztaltunk, de három év alatt eljutottunk oda, hogy az alkotók többsége belátta: ha nem is tökéletes, de működőképes a filmalapos rendszer. A forgatókönyv-fejlesztésben komoly sikerélményeink voltak. Több olyan alkotóval is találkoztunk, aki nagyon szkeptikusan állt a folyamathoz, de végén azt mondta, hogy hasznos volt. Engem a távozásom óta is sokan felhívnak, hogy olvassam el és beszélgessünk erről vagy arról a könyvről.

A közeljövőben milyen filmeken fogsz dolgozni?

Krisztával elkezdünk gondolkozni a következő filmünkön, és Herendi Gáborral is beszélgetünk már a következő projektünkről. Írtam egy másik forgatókönyvet, aminek Csupó Gábor lesz a rendezője, és talán a Csak színháznak is lesz folytatása.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Veszettek (Home Guards)

Veszettek (Home Guards)

Magyar filmdráma, 2015. Rendező: Goda Krisztina. Szereplők: Fenyő Iván, Györgyi Anna, ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor, Gáspár Tibor, Törőcsik Franciska, Nyári Oszkár, Molnár Piroska.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    7 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk