Az Erő van ezzel!

J.J. Abrams: Star Wars: The Force Awakens / Az ébredő Erő

Megérte tövig rágni a körmöket, újranézni az összes eddigi részt és egy hónappal ezelőtt megvásárolni a mozijegyet: a Lucas-birodalom ifjú padawanja, J. J. Abrams méltón bővítette ki a Star Wars-univerzumot Az ébredő Erővel. Egyúttal mély főhajtással tisztelgett a sci-fi-óriás előtt.

Egy filmimádóban mindig kettős érzés munkál, amikor rajongása tárgyát kiemelik mívesen felépített mauzóleumából, majd különböző praktikákkal megpróbálnak életet lehelni belé. Egyrészről gyermeki örömmel várjuk, hogy a temetetlen halott újra elénk lépjen, másrészről rettegünk, hogy a feltámasztásnak túl nagy ára volt, és a mítoszt fekete mágia (vagy jelen esetben az Erő sötét oldala) járja át. Ám szerencsére J. J. Abrams kezei alatt nem csak az Erő, hanem a Star Wars-legenda is felébredt!

Bár a globális ünnepléssel záródó Jedi visszatér egy optimista jövőképpel kecsegtetett, Az ébredő Erő kezdetén korántsem béke és nyugalom uralkodik a Galaxisban. A hamvaiból feltámadó Köztársaság egy erős ellenféllel találja szemben magát: a Galaktikus Birodalom jogutódjaként működő Első Rend minden eddiginél nagyobb erőbedobással igyekszik elpusztítani a magukra hagyott ellenállókat. Az egyetlen reményt egy kis droid, BB-8, illetve a benne elrejtett térkép jelenti, mely elvezethet a felszabadulás kulcsához. A robot Poe Dameron pilótától egy magányos roncsvadász lányhoz, Reyhez kerül, aki a bátor Finnel az oldalán igyekszik elmenekülni az Első Rend fenyegetése elől, majd BB-t épségben eljuttatni az ellenállókhoz.

Valahol persze furcsa, hogy ugyanaz a rendező kelti életre Lucas óriását, aki 2009-ben a Star Treket, de amiképp az előző feltámasztásnál, ezúttal is jól felelt Hollywood szemüveges tanítványa. J. J. lelkiismeretesen merült el a Star Wars világában, és miután kitanulta annak sikeres és folytatásra érdemes területeit, egy pazar ízvilágú űrkoktélt kevert az összetevőkből. A kísérletezést mellőző történetvezetés, a mítoszba való belefonódás és a közönségnek odadobott gegek érdekében számos elemében megidézi a korábbi részeket, elsősorban a klasszikus trilógiát. A kezdőképbe beúszó csillagromboló kapásból a három film nyitányára rímel, de a rossz útra tért tanítvány, a sith arcát eltakaró, hangját eltorzító maszk, vagy a rohamosztagosok elméjének meghekkelése sem új motívum. Amiképp a bábelien színpompás, űrlényekkel teli kocsmajelenet, a Sötét oldal motiválta ijesztő vízió, vagy az sem, hogy a gyerekekkel mindig csak a baj van. A hármas hősképlet – mely ezúttal Rey, Poe és Finn köré szerveződik – a Luke-Leia-Han trió örököse, bár J. J. ezúttal a női karaktert teszi meg főhőssé, nem kis sikerrel. A színesedés egyébként több szinten is jellemző Az ébredő Erőre: például a korábban csak übermensch-eket felsorakoztató „birodalmi” oldalon is látunk nőket és feketéket.

Azonban a korábbi részekre faragott rímek egy része ugyanúgy félretalál, mint a rohamosztagosok lövései. Sajnos az ismert karakterek felélesztése – még ha csak egy pillanatra tűnnek is fel – igen gyenge húzásnak bizonyult, bár elsőre valóban kellemes nosztalgia járja át a nézőt. Új hőseink ugyanis annyira izgalmasak és belevalóak, hogy önmagukban is megállnák a helyüket a vásznon, semmi szükség egy nyugdíjas csempész robbantgatásaira. Nagy kár viszont, hogy a sithek ezúttal igen gyengére sikerültek. A karakterfestésen túl a párbeszédek is sokat dobnak a régi motívumokat biztonsági játékként ismételgető forgatókönyvön. A dialógusok pergőek és életszagúak, remekül illenek a szereplők szájába – végre nem az az érzésünk, mintha két buckalakó „csevegne”, mint mondjuk az újabb trilógiába beleerőszakolt turbékolás jeleneteinél. Külön dicséret illeti a humor finom használatát, mellyel Az ébredő Erő a klasszikus saga hangulatához nyúlik vissza, és szerencsére a Jar Jar-féle túlzó komikumforrást óvatosan elkerüli. Jó ötlet volt tehát Lucas kezéből kivenni a forgatókönyvet és inkább Lawrence Kasdannak adni, aki az 1977-es filmnél jóval kevésbé meseszerű Birodalom visszavágot és a Jedi visszatért is jegyzi.

A Star Wars számtalan szimbólummal telített képi világát is remekül megidézi Az ébredő Erő. A patinás, ütött-kopott sci-fi eszköztár (fegyverek, űrhajók és egyéb járművek) felvonultatása mellett ismét bepillanthatunk a „messzi-messzi galaxis” eldugott, varázslatos zugaiba. J. J. itt sem mellőzi az intertextualitást: a Jakku a Tatooine-t, az Első Rend főhadiszállása a Halálcsillagot, a Takodana pedig az Endort és a lepusztult Naboo-t idézi. A régi fajok felidézése mellett ismét számos új lényt ismerünk meg, külön kiemelendő a Sarlaccból és Rancorból összegyúrt gyilkológép, mellyel természetesen hőseinknek meg kell küzdeniük. Emellett látványos akciószekvenciákkal is kényeztet a film: olyan pazarul komponált hosszú beállítással is találkozunk, amilyet utoljára talán a Trónok harca ominózus Castle Black-i csatájában láthattunk.

Szerethető karaktereivel, remek párbeszédeivel és pazar látványvilágával – az óvatoskodó és túl sok elemében ismerős történet ellenére is – jó folytatás lett Az ébredő Erő. J. J. Abramsnek sikerült az, ami Peter Jacksonnak a saját szériájával nem: ő 2012-ben nagyot hasalt A hobbittal, Hollywood eminense viszont szépen lerótta tiszteletét.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó