Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Buon' appetito! Sopranóék és a kaja Publicisztika

Az utánozhatatlan selypítéssel és gesztikulációval rendelkező, nem túl értelmes, de annál élelmesebb algengszter, a füle fölött deresedő Paulie Gualtieri egy adott ponton heherészve megjegyzi: „Úgy tudom, hogy az eszkimóknak ötven szavuk van a hóra. Nekünk ötszáz szavunk van kajára.”

A nekünk itt természetesen az olaszokat jelenti, pontosabban szólva az amerikai olaszokat, a digókat, akik egyik lábbal még az óhaza oregánó-illatú, Vezúvláva-áztatta miliőjében tocsognak, és a régi maffiózó-kódex mentén próbálnak élni, a másikkal viszont már Amerikában rombolnak, ott bukkanva fel pénzt és meg nem érdemelt jogokat erőszakkal kikövetelve, ahol csődöt mond a törvény. Tudják ők is, hogy nincs visszaút, amerikaiak már teljesen, sőt, maximálisan hozzájárultak az ország történelméhez, ahhoz, hogy az Egyesült Államok olyan lett, amilyen. Ez az olasz-amerikai skizofrénia nem csoda, hogy megfekszi a gyomrot: épp a főnök, Tony Soprano szenved talán a legjobban tőle, csak míg a többiek büszkén, de rákosan végzik a kórházban, ő igazi túlélőként pszichológushoz jár, gengsztervezérhez nem illő módon elpanaszkodni bajait. Ezek az emberek ragaszkodnak olaszságukhoz, s ennek a ragaszkodásnak az egyik, de talán A legfontosabb eleme az étel. Folyamatosan esznek, és az étel kontextustól, helyszíntől, hangulattól függően mást-mást képes jelenteni.

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja

Így aztán szinte mindenre jó. A kultúra-felvállalás és az identitásválságból való potenciális kilábalás mellett a maszkulinitás megélése is lehet; megfélelmlítési eszköz, hatalmi játékok díszleteleme; a családi együttlét ürügye, indoka és lényege;obszesszív-kompulzív kényszercselekedet; gyász, nosztalgia, megbánás, ragaszkodás és üzenet. Ezeket persze nem a Maffiózók íróstábja találta ki először. „A pisztoly marad, a cannolit hozd!” – hangzik el már Coppola első Keresztapájában is, s nem véletlenül. Kaja és erőszak – annyira összefügg az amerikai olaszokról alkotott képünkkel, hogy a Maffiózók sem tehette meg, hogy kihagyja. S nemcsak hogy nem hagyta ki, hanem az ételt éppenséggel szinte mellékszereplőve emelte. Nem véletlen, hogy Sopranóék egyik gyülekezőhelye a Satriale’s nevet viselő hentesbolt, ahol a nagyszerű capicola (a család jellegzetes nápolyi tájszólásában gabagool), bresaola és prosciutto mellett bizony egy-két ellenfél is felkerül a húskampóra.

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja (2)

De az sem véletlen, hogy a szűkebb értelemben vett család szinte mindig a hűtőszekrény előtt gyülekezik („ki ette meg az utolsó szelet tortát?” – röffen fel mérgesen a családfő, a kápó, mielőtt elkezd jellegzetes szuszogásával egy zellerszárat recsegtetni), ahogyan az sem, hogy a Vesuvio (illetve később a Nuovo Vesuvio) étterem fontos dramaturgiai értékkel bíró, visszatérő helyszín, ahol foltos melegítő (nálunkfelé: majó) helyett immár teljes giccspompájában látni a díszes családot, amint Artie Bucco, a Tonyhoz hasonlóan avellinói gyökerekkel bíró szakács negédes mosollyal ajánl valami finomat, talán épp egy nyulat, amit ő maga lőtt le a hátsó kertjében. Egyébként ha már bucco, akkor beszéljünk a sorozat debütálása és sikere után megjelent szakácskönyv(ek)ről is: a The Sopranos Family Cookbook: As Compiled by Artie Bucco a mai napig jól fogyó termék, s példa rá, hogy nemcsak yodás bugyikat és lézerkardos bögréket lehet eladni merchandise felkiáltással, hanem értelmes melléktermékeket is. Ja, és van benne osso bucco recept!

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja (3)

Az eledel kulturális norma is. Ha valaki a Maffiózók világában eltér a normától („rosszul” eszik, túl sok szószt rak a spagettire, neadjisten felcseréli a sorrendet) – akkor az nemcsak az étellel packázik, hanem megtagad valamicskét a kulturális normából is. Áruló. Michael M. Grynbaum Mangia Mafia! című írásában három olyan gyilkosságot vázol fel a sorozatból, amelyek büntetésként szolgálnak az étkezés – s ezáltal a maffiakódex – szabályzata ellen vétkezőknek. Sopranóékkal vigyázni kell. Egy kedélyesen gőzölgő tál cacciatore csirke nemcsak ebédidőt jelent, hanem tesztet, meghívást, felkérést. Visszautasíthatatlan ajánlatot, mondhatni. Olyan nincs, hogy nem vagy éhes! De nemcsak a velük étkezőknek jelent veszélyt a kaja, hanem a vendéglátóknak is. Tony B (tudjátok, a Steve Buscemi által játszott karakter) és Christopher össze is súgnak Tony mögött: ez a pasas kész szívinfarktus. Nem csoda, a legutóbbi vértesztje 65% zeppolét mutatott ki, röhécselnek. (A zeppole az egyfajta doughnut vagy donut, hogy jobban értsük: fánk, nálunk pánkó.) Tényleg az vagy, amit eszel, Tony határozottan emlékeztet egy disznóra időnként, nemcsak impozáns termete, szuszogása és szája miatt, hanem viselkedésében is. Vagy inkább disznófejű nagyúrra. Ha elfogadjuk, hogy ő áll a tápláléklánc tetején, akkor simán rá tudunk bökni, hogy ki a sorozatban a marha, a nyuszi, a csirke, vagy éppen a bárány. Tony viszont csak a lovat szerette igazán...

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja (4)

És az a fránya tepsis ziti! A nőiesség és az anyaság metaforája. Amikor meghal Bobby Bacala felesége, a környék maffiafeleségei valósággal bombázni kezdik zitis tepsikkel a túlsúlyos, hájban még Tonyt is überelő férfit. Ez az olasz gyász része, így gyógyítanak és vigasztalnak, kajával (Carmela, Tony felesége például szentül vallja, hogy beteg számára a legjobb egy tál ricottás [értsd: ordás] pastina). Janice, Tony testvére, aki szemet vet a frissen megözvegyült Bacalára, simán fel tudja sorolni, hogy a mélyhűtében található zitik közül melyiket melyik nej készítette, és aztán ráveszi Bobbyt arra, hogy szó szerint bekebelezze és elfogyassza a felesége emlékét, s ezzel együtt a gyászt, hogy továbbléphessen: megeteti vele az utolsó tepsi zitit, amit az eltávozott asszonyka készített. Amikor meg Tony kinyírja Ralph Cifarettót, az éppen arról hadovál, hogy a fia, aki épp kórházban van, mennyire szereti az általa készített rántottát, és hogy az a belelopott tejföltől olyan finom. „Tudod mit? Mégiscsak ennék egy kis tojást.” – fogadja el a felkérést a keringőre Tony, és Ralph perceken belül halott. Nem kár érte, pökhendi alak volt, és folyamatosan gúnyolódott a mások súlyával. Az édesség is felbukkan a sorozatban – mint addikció, pontosabban heroint helyettesítő anyag. Christopher Moltisanti hosszasan és nehezen szokott le a heroinról, cserébe folyamatosan zabálná a csokit, még a legeslegkomorabb pillanatokban is megkívánja Tony félig megevett Tobleronéját (ami, bármennyire is olaszosan hangzik, nem olasz csoki, hanem svájci német).

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja (5)

A sorozat vége felé aztán megtörni látszik az olaszkodás: Soprano és neje rákapnak egy – horribile dictu – sushi-étteremre, s természetesen nem tudnak megállni, amíg ezt is túlzásba nem viszik (Tony nem egyszer zabálja betegre magát, az egyik epizódban a gyomorrontás okozta rémálmok játszanak fontos szerepet). Ez a sushizás már egyfajta értékválságot jelent, se ez nem marad tudatosítatlanul a főhősök számára: szégyellik is – de nem eléggé ahhoz, hogy ne tömjék magukba. Nemcsak olasztalanítást hoz az utolsó évad és a sushi-evés (ami ráadásul Tony saját szlengjében kunnilinguszt is jelent), hanem férfiatlanodást is, mintha a férfias disznóhúsról feminin sushi-húsra való átállás egyfajta kiherélés is lenne. Sőt, Tony is elkezdi aggodalmasabban ellenőrizni a súlyát, de ez természetesen még a pszichiáter-viziteknél is súlyosabb titok – hiszen az egyetlen, aki képes volt lefogyni, az a homoszexualitással (joggal) gyanúsított szegény Vito. A sushi miatt egyébként össze is kapnak: Tony egyszer képes egyedül is elmenni a japán étterembe, Carmela nélkül, pofátlanul. Ha az idegen kaja széthúz, az igazi olasz kaja viszont összehoz: Artie vendéglőjébe mindig visszatérhet a tékozló digó, kibékülni, újra összemelegedni, s akár egy ingyen desszertet is kaphat.

Buon' appetito! – Sopranóék és a kaja (6)

Nem is érhetett volna másként véget a sorozat, mint egy nagy adag – nem olasz, hanem jellegzetesen amerikai! – hagymakarika és kóla elfogyasztása közben, hirtelen. Szép lassan megérkezik a család minden tagja egy vendéglőbe, és esznek. Mert végülis miről szólt az egész sorozat? A családról. És a család csak akkor család, ha asztal körül ül, és eszik.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Maffiózók (The Sopranos)

Maffiózók (The Sopranos)

Amerikai bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 1999-2007. Rendező: Timothy Van Patten, John Patterson, Allen Coulter, Alan Taylor. Szereplők: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Edie Falco, Michael Imperioli, Dominic Chianese, Steven Van Zandt, Paul Sirico, Robert Iler, Jamie-Lynn Sigler, Steve Schirripa, Aida Turturro, Drea de Matteo, John Ventimiglia, Vincent Pastore.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk