Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Háború a természet lágy ölén
Antoine Fuqua: Tears of the Sun / A Nap könnyei

Antoine Fuqua nevét a The Replacement Killers óta ismerem. Akkor Chow Yun-Fat-ért ültem be, ezúttal inkább a kíváncsiság vezetett: mi lehet a Bruce Willis-es plakát mögött? Az új Fuqua-film Nigéria kies tájaira kalauzolja a nézőt. Háború és őserdő. Kötelesség és lelkiösmeret. Tragédia és glória. Hősiesség és... nos, ennek nincs párja. Fuqua és csapata fogta a műfajt, a régi és új kliséket összekeverte, és létrehozott egy hibridet, amely valahol a The Green Berrets és a Platoon között mozog. Ez eddig rendben is volna.

Bruce Willis igazi Rambo-árnyék, amelyhez az is hozzájárul, hogy a film elején szinte meg se szólal, csak időnként összevonja a szemöldökét. És később is hozza a katonai robot mivoltán győzelmet vevő ember figuráját, tehát vele sincs semmi baj. Monica Bellucci már nem mozog olyan otthonosan az erdőben, szenvedése és humanizmusa idegenül hat – kis cinizmussal azt mondhatnám, az urbánus környezet jobban illene hozzá. De még ez is elmegy. A cserbenhagyott, majd mégis kimentett feketék pedig, teszik a dolgukat, szenvednek, menetelnek, meghalnak, megmenekülnek.

A háttérben ott az őserdő, amelyet az operatőr vegyes tartalmú kontrasztként folyamatosan bevesz a képbe, meg a multikultis világzene, amely szintén kontrasztként van jelen, hiszen a másik kultúráját tisztelni kell. Az olyan apró hibáktól, mint az énekelve menekülés, a beállítási bakik, az „Isten elhagyta Afrikát”–típusú blőd beszólások, no meg az enyhén szólva nevetséges utolsó csata, most eltekintek.

Igazából ideológiai gondjaim vannak ezzel a filmmel. Fuqua ugyanis odabiggyeszti Edmund Burke brit államférfi mondatát, miszerint „A gonosz győzelméhez csupán arra van szükség, hogy egy jó ember ne cselekedjék.” Nem egyszerű akciózásról van tehát szó, hanem itt, kérem, nevelés folyik. Moralizál a farkas. Ettől a pillanattól kezdve pedig számomra az egész menekülés – hősi halál – tömegmészárlás – heppiend sántít. Ahhoz, hogy A domb, vagy akár az Apokalipszis, most szintjét el lehessen érni, nem elég a nigériai dzsungel, a hősi láz, a vendégszöveg és Willis összevont szemöldöke. A felület karcolászása azaz.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

A Nap könnyei (Tears of the Sun)

A Nap könnyei (Tears of the Sun) – amerikai akciófilm, filmdráma, thriller, 2003. Rendező: Antoine Fuqua. Szereplők: Bruce Willis, Monica Bellucci, Chad Smith, Fionnula Flanagan, Cole Hauser, Eamonn Walker, Johnny Messner, Nick Chinlund, Charles Ingram, Paul Francis, Tom Skerritt.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Újra ver a rambószív - Sylvester Stallone: Rambo / John Rambo

Újra ver a rambószív – Sylvester Stallone: Rambo / John Rambo

Gyerekkoromban két táborra oszlottunk. Voltak a schwarzeneggeresek, és voltak a stallonésok. Mi, stallonésok sokkal kevesebben voltunk, de tudtuk, hogy Ő az igazi, nem a rossz kiejtésű, buta osztrák. (Aztán amikor megjelent Van Damme, kiderült, hogy mindenki tévedett.)

Kapcsolódó hírek

Magyarországon forgatják a Die Hard ötödik részét

Magyarországon forgatják a Die Hard ötödik részét

Magyarországon forgatják Bruce Willis főszereplésével a Die Hard-filmsorozat ötödik részét – jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség.

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea