/ / /

· írta

Bergman a Fidzsi-szigeteken

Interjú Miklauzic Bencével és Miklauzic Mártonnal

Interjú

Együtt hallgattak Sex Pistolst, együtt jártak BBS-filmklubba, és amikor csak lehet, együtt dolgoznak. Harmadik testvérinterjúnkban Miklauzic Bence rendezővel és Miklauzic Márton operatőrrel beszélgettünk arról, milyen volt a híres Simó-osztály, milyen a hollywoodi filmek magyarországi forgatása, és hogyan került Ingmar Bergman a Fidzsi-szigetekre.

Miklauzic Márton és Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál)

Hogy-hogy mindketten a filmszakmában kötöttetek ki?

Bence: Jó lenne azt mesélni, hogy 12 éves korunkban lementünk a garázsba, és elkezdtünk filmeket csinálni, de nincs ilyen sztorink, már csak azért se, mert a 70-es, 80-as években nem lehetett csak úgy kamerát kapni. Az érdeklődési körünk viszont már akkor is hasonló volt. Csak 16 hónap van közöttünk, úgyhogy sok mindent együtt csináltunk, együtt hallgattuk például a Dead Kennedys- és Sex Pistols-kazettákat is, amiket Marci hordott haza.

Márton: 17–18 évesek voltunk, amikor kinyílt előttünk a világ, egyrészt a rendszerváltás miatt, másrészt mert elkezdtünk másfajta könyveket olvasni és filmeket nézni. Jártunk például lengyel filmklubba, vagy az Alkotás moziba a Balázs Béla Stúdió filmjeit nézni minden kedd vagy szerda este. Nagy volt a merítés, néha elég szélsőséges dolgokat is vetítettek, utána pedig sokat beszélgettünk a filmekről. Érdekes figurák gyűltek össze ott, az egy alternatív hely is volt egyben. Újságot is hordtunk akkoriban, hajnalban keltünk, és a munka után, még délelőtt beültünk a Bartók moziba, ahol főleg kommersz amerikai filmeket játszottak, amik ma már klasszikusnak számítanak, mint A légy vagy a Robotzsaru.

Bence: Ilyenkor kerestük a minél kommerszebb filmeket, de akkor belefutott az ember egy Cronenberg-filmbe ezen a címen. Minden jöhetett és minden érdekes volt.

Miklauzic Márton és Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál) (2)

Együtt találtátok ki azt is, hogy jelentkeztek a színműre?

Bence: Én jelentkeztem előbb. Gimnázium alatt már megfordult a fejemben, hogy filmmel kéne foglalkozni, de nagyon ijesztő volt számomra a főiskola. Sokan jelentkeznek, keveset vesznek fel, és az is mind protekciós – ilyen képzeteink voltak a főiskoláról, ahova a 80-as évek végén egyébként is csak diplomával lehetett jelentkezni. Így aztán beiratkoztam irodalom-történelem szakra, és amikor befejeztem, pont volt felvételi. Megpróbáltam, és sikerült.

Márton: Én az utolsó körben estem ki, eggyel később vettek csak fel. Bencével fotózgattunk is, volt egy kis filmlaborunk, ahol sokat kísérleteztünk, nagyítottunk. Akkor még nem akartam operatőr lenni, de aztán elkezdtem dolgozni előbb felvételvezetőként, majd segédoperatőrként, és megtetszett. Kisebb munkákat kaptam a tévében, és arra gondoltam, ideje lenne komolyabban foglalkozni ezzel, így felvételiztem a főiskolára. Bence alatt jártam eggyel, úgyhogy a főiskolán csak ritkán tudtunk együtt dolgozni, de szerencsére én fényképezhettem a diplomafilmjét, az Ébrenjárókat. Aztán elkezdtem videoklipeket és reklámfilmeket is készíteni, Bence révén pedig elindult a játékfilmes vonal.

Bence: A főiskolán akkoriban a rendezőosztálynak az ugyanannyi fős operatőrosztállyal kellett dolgoznia, nem lehetett másik osztályból operatőrt választani, mert akkor valaki feladat nélkül maradt volna. Az Ébrenjáróknál sem támogatta mindenki az ötletet, hogy Marci legyen az operatőr, de az osztályfőnökünk, Simó Sándor végül rábólintott.

A Simó-osztály nagyon összetartó közösséget alkotott, amit a mai napig szoktak emlegetni.

Bence: Azért emlegetik az osztályunkat, mert nagy dolog volt, hogy mind a nyolcan nagyjátékfilmmel, ráadásul jó minőségű játékfilmmel tudtunk lediplomázni. Előttünk és utánunk nem voltak ilyen jó helyzetben az osztályok. Ezt Simó Sándornak köszönhetjük, aki producer is volt, és ki tudta járni ezt nekünk. Akkoriban egy-két ügyben exponáltuk magunkat csapatként is, ami feltűnő volt, de aztán mi is százfelé mentünk, és már nem lehet olyan a viszony, mint az egyetem első három évében, amikor éjjel-nappal együtt voltunk, és egymásra voltunk utalva. Akkor még nem stábok voltak, mint most, sokat kellett egymásnak segíteni. Mást jelentett az is, ha a tévéstúdióban elindult a kamera… Ez ma már nem szenzáció, mert a mai főiskolások gyerekkoruk óta tudnak filmet csinálni a mobiljukkal. De ’95-ben még nem volt természetes, ha forgott a kamera, és ez sokkal jobban összerántotta a csapatot. Ha fel kellett venni egy jelenetet, minden osztálytársam tepert és hordta a kábelt, hogy segítsen.

Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál)

A 90-es évek végén Gothár Péter mellett asszisztenskedtél.

Bence: Sűrű és meghatározó élmény volt. Péter a főiskolán tartott nekünk egy színészvezetés kurzust, és utána megkérdezte, hogy lenne-e kedvem asszisztensként dolgozni a következő filmjében. Mélyen megtisztelve éreztem magam, hogy felkért a Megáll az idő rendezője. Nekem őrületes tapasztalatot jelentett az a pár év. Akkor tudtam meg, mi a hús-vér valója egy forgatásnak, mik a trükkjei és buktatói a színészekkel való kommunikációnak. Gothár különleges alak, olyan titkai vannak, amik a személyiségéből fakadnak, ezért nem lehet csak úgy ellesni őket. De ha figyelt az ember, akkor követni lehetett a módszerét, amiből rengeteget tanultam. Én abban az időszakban ismerkedtem meg azokkal az emberekkel, akikkel az első filmjeinket csináltuk. Sokat számított, hogy évekig együtt sírtunk és nevettünk, ezért nem úgy jöttek a diplomafilmemre, hogy na, megjött a főiskolás, és teljes tévedés lesz, amit a filmről gondol, hanem megvolt már köztünk a bizalmi tőke.

Milyen volt a közös munka az Ébrenjárókon?

Márton: Hatalmas várakozással és sok előkészülettel fogtunk hozzá. Volt időnk mindent kitalálni, helyszíneket keresni, fényképeket és storyboardokat készíteni. A forgatáson azt csináltuk meg, amit előre kitaláltunk. Ma már annyival azért tapasztaltabbak vagyunk, hogy el is tudunk térni az előzetes elképzelésektől. Maga a forgatás kis stábbal, nagyon jó hangulatban zajlott. Nyáron forgattunk, amikor a legrövidebbek az éjszakák, és mivel a film éjszaka játszódik, sok belsőt nappal vettünk fel, de úgy, mintha sötét lenne. Ma is nagyon szeretjük a filmet, de mivel első film volt, van benne néhány dolog, amit ma már megmosolygunk és másképp csinálnánk.

Az, hogy testvérek vagytok, segít abban, hogy rendezőként és operatőrként jobban megértsétek egymást?

Márton: Jelent egyfajta könnyebbséget, de ha például nem jók a fényviszonyok egy adott helyen, azért mindenképpen szólni kell, és ebben a helyzetben nem lesz előnyöm csak azért, mert a testvérem a rendező.

Bence: Főleg az első filmnél nehéz, amikor a rendező és az operatőr is az életéért küzd, és a kettő érdeke nem mindig találkozik. Kölcsönös belátás és jó kommunikáció kell, hogy megoldjuk ezeket a szituációkat. Ha például egy olyan jelenetet kell felvenni, amiben a színész a kávézó sarkában megnézi a telefonját, az operatőr lehet azt mondja, hogy nem lehet bevilágítani, de a rendező ragaszkodhat hozzá, hogy oldja meg, mert neki szüksége van rá, hogy a színész bemenjen a sarokban. Ilyenkor az operatőr megkérdezi, hogy nem lehetne-e másképp megcsinálni, és lehet, hogy a rendező beleegyezik, hogy csak kívülről készítsenek egy totált, de előfordulhat, hogy mindenképp meg kell oldani a jelenetet. Ezekre a helyzetekre nem lehet előre felkészülni, és ilyenkor nem számít, hogy testvérek vagyunk, mert ha le kell játszani egy ilyet a rendező és az operatőr között, akkor le kell játszani.

Márton: Előnyt jelent, hogy már azelőtt tudjuk, mit fog szólni a másik az adott dologhoz, hogy elmondanánk neki. A forgatáson mindenki ragaszkodik a maga igazához, de a konfliktus valójában abból születik, hogy mindenki a legjobbat akarja csinálni, csak máshogy. Fontos, hogy ilyenkor kommunikáljanak egymással az emberek, és nekünk segít ebben, hogy testvérek vagyunk, és nem a fogást keressük a másikon, hanem azt, hogy hogyan tudjuk megoldani a problémát.

Az Ébrenjárók stáblistáján még hacsekkal írtátok a neveteket, de később elhagytátok ezt az írásmódot.

Márton: Hivatalosan c-vel írjuk. Ez egy horvát eredetű név, amit a családunkban régen č-vel írtak, és mi ezt a romantikus családi hagyományt folytattuk. Én nem szerettem, gyerekkorunkban sosem tudták elolvasni, és a kiejtés is gondot okozott. Amikor elakadtak az m betűnél az iskolában, tudtuk, hogy mi következünk a névsorban. De már régóta c-vel írjuk a nevünket, ahogy egyébként anyakönyvezve vagyunk.

Miklauzic Márton és Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál) (3)

Az Ébrenjárók egy kamerának címzett monológgal indul, ami a filmbeli, embertelen vállalati környezetet jellemzi, de mintha kiszólás is lenne az induló filmes generációnak. „A legfontosabb, hogy mutassátok meg magatokat. Hogy erősek vagytok. Hogy eltökéltek. Hogy nektek van igazatok. Ismerjetek meg titeket. Legyen híretek.”

Bence: Semmi esetre sem szántam kiszólásnak, tőlem meglehetősen távol áll ez a fajta önreflexió vagy generációs önanalízis. ’99-ben kezdtük el írni a filmet, amikor édesapánkat kirúgták. Ő utána beült valahova, kért egy drága whiskyt, és elgondolkozott. Mikor hazajött, közölte, hogy ő nem fog összetörni, és nekem nagyon tetszett az a méltóság, amivel a helyzetet viselte. 9–10 évvel voltunk a rendszerváltás után, nagy lendületet vett akkoriban a vadkapitalizmus, és előtérbe tolakodtak ezek a mondatok, hogy majd a piac eldönt mindent, és aki nem tudja tartani a lépést, az magára vessen. Engem sértett, hogy embereket és generációkat csak úgy lapátra lehet tenni, és még le is cseszni őket, hogy bennük van a hiba, miközben az előző generációk nem voltak felkészülve erre a változásra. A film három emberről szól, akinek azt mondják, hogy baj van veled, Gazsó György figurája pedig beleáll ebbe. Talán mert első film volt, úgy gondoltam, hogy élesen kell elkezdeni, és ha a kamerába beszél egy ember, arról nem lehet tudni, hogy a nézőnek mondja, vagy a szereplőknek, így született meg a nyitójelenet.

Márton: Hogy milyen idők voltak azok, azt jól jellemzi egy másik történet is. A film végén van egy jelenet, amelyben a villanyszerelő srác bemászik az áramközpontba. Ehhez kerestünk helyszíneket, és megtaláltuk az Országos Villamostávvezeték Zrt. központját, ahol brutálisan nagy kábelek futnak, látszik, hogy sok áram van bennük. A helyszínekről a gyártásvezető szokott egyeztetni, mi nem folyunk bele, itt viszont szóltak, hogy az igazgató szeretné, ha az alkotók is eljönnének a megbeszélésre. Kedvesen fogadtak, megkínáltak kávéval, majd az igazgató elkezdte fejtegetni, hogy ez a film nem fedi a valóságot, mert a hétköznapi fogyasztó nem kerülhet kapcsolatba ezzel a hellyel. Mi néztünk a gyártásvezetőre, a gyártásvezető nézett ránk, mindenki ledöbbent. Majd elkezdtük magyarázni, hogy ez egy játékfilm, és a filmekben bizony látunk nem mindennapi dolgokat, ettől film a film. De hogy ő vitatkozna ezzel a dologgal, mert nekik vannak szakembereik, és ha ilyesmi történik, akkor őket kell felhívni. Mi felkaptuk a vizet, az igazgató pedig elhajtott minket, hiába győzködtük. Végül nem ott forgattunk.

Bence: Kíváncsi lennék, mi történne, ha valaki korrupt rendőrökről írna forgatókönyvet Magyarországon. Ez egy bevett filmes téma, rengeteg amerikai filmben a rendőr a gyilkos, de Magyarországon ebből a szempontból igen problémás a fikció és a valóság viszonya.

Miklauzic Márton és Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál) (4)

Az első filmeteknél szerencsétek volt, a másodiknál viszont már nem: A zöld sárkány gyermekei csak nyolc évvel az Ébrenjárók után készült el.

Bence: Ennek több oka is volt. Nehezen született meg a forgatókönyv, majd a koprodukció sem jött össze, amiben a producerünk elképzelte a gyártást. Erre elment három évünk, és utána újra kellett gombolni az egész filmet. Nekem ráadásul abban az időben születtek a gyermekeim, és elkezdtünk reklámfilmeket is forgatni, szóval sok minden összejött. Egy ponton úgy tűnt, hogy elúszik öt-hat év munkája, de végül sikerült leforgatni, csak nem Marcival, mert neki arra a nyárra volt egy konkrét felkérése.

Márton: Ha van rá mód, akkor együtt dolgozunk. Ha Bence forgat, számomra ő az első. De szoktunk mással is dolgozni, mert az sem jó, ha valaki csak egy emberrel forgat. Engem is sok hatás ér, amikor mással dolgozom, és sokat tanulok más rendezőktől, amit aztán el is szoktam mesélni Bencének – így vándorol a tudás köztünk.

A Parkolón három Miklauzic is dolgozott, hiszen a fiad, Simon játszott a filmben.

Bence: Rendezőként számomra nagyon fontos az a két-három kép, amikről tudom, hogy ki fogják fejezni a filmet. Szerintem, ha egy nagyjátékfilmből két-három kép megmarad a nézőben, az már nagyon jó. A Parkolóban az egyik ilyen kép az volt, amikor Rajkai Zoli hazajön részegen, kinéz rá a gyerek, és bár nem fogalmazza meg, de tudja, hogy elveszti az apját. Én ezt a tekintetet láttam meg Simonban. Egyszer készítettem róla egy fotósorozatot, amikor a papám mesélt neki egy történetet az iskolás korából. Játszottak, és az egyik gyerek talált egy gránátot, ami felrobbant a kezében, és le kellett vágni az ujjait, de mókamester volt, úgyhogy mindig tréfált vele. Jó sztori volt, sok érzelmi hullámmal, és a fotókon látszott, milyen gazdag Simon tekintete, miközben hallgatja a történetet. Emiatt motoszkált bennem, hogy vele is készítsünk egy próbafelvételt. Bevenni a fiamat a filmbe nagyon veszélyes helyzetet teremtett számomra, de hittem benne, hogy jól fog sikerülni. Szervét Tiborral, Lengyel Ferivel, Rajkai Zolival, Somody Kálmánnal, Pokorny Liával és Simonnal végigpróbáltuk a filmet, és Feri rendesen felkészítette őt a forgatásra. Ez azért volt fontos, mert a forgatáson nincs idő rá, hogy a megfelelő állapotba hozzunk egy gyereket. Megmondom őszintén, én nem szeretek gyerekkel dolgozni, mert nincs hozzá türelmem. Van három gyerekem, az a vád nem érhet, hogy ellenérzéseim lennének a gyerekek iránt, de egy színésszel tudom, mikor kell keménynek lenni, egy gyerekhez viszont kesztyűs kézzel kell nyúlni, és ehhez egy forgatási szituációban nincs türelmem. Ezért is szoktam megosztani ezt a feladatot egy színésszel vagy asszisztenssel.

Hogyan dolgoztad fel, hogy csak párezren nézték meg moziban a Parkolót?

Bence: Nehezen. Ha nagyobb lett volna a marketing, akkor se nézték volna meg százezrek, de méltatlanul kevés nézője volt a Parkolónak. Két hét után levették a műsorról, nem találta meg a célközönségét, pedig az nCore-on, az IMDb-n vagy a port.hu-n jó reakciók és pontok érkeztek a filmre. A magyarországi forgalmazás a vígjátékokat tudja eljuttatni a közönséghez, vagy az olyan filmeket, mint a Saul fia, ami fantasztikus teljesítmény és ezért olyan sajtót kap, hogy az beviszi az embereket a moziba. Amihez nem kötődik semmi, az hamar kiesik a moziból. Az első hétvége nézettsége határozza meg a következő hetét, így hiába vetítik két hétig, ha a második héten már csak délelőtt játsszák. Az a kevés artmozi sem tartja műsoron a magyar filmeket, ezért esélyük sincs pár ezresnél magasabb nézőszámot csinálni. Ilyenkor jönnek a vádak, hogy az adófizetők pénzéből készült a film és csak pár ezren nézték meg, és én ezzel tulajdonképpenegyet is értek, ha csak ennyi emberhez tud eljutni, akkor nincs értelme a dolognak, mert nem magunknak csináljuk a filmeket, hanem a közönségnek. Most fogják bemutatni a filmet Lengyelországban és Horvátországban, szerintem ott többen fogják megnézni, mint nálunk.

Márton: Szerintem egy filmet nem minősít az, hogy hányan nézték meg. Azt is meg kéne vizsgálni, mennyit promózták az adott filmet, és azzal a reklámmal mekkora nézőszámot csinált, mert lehet, hogy az agyonreklámozott filmnek is csak 7000 nézője volt, és akkor az még nagyobb bukás. Előfordul, hogy közönségfilmnek szánják, de csak 10–15 000 nézőt csinál. Hét-nyolc éve, amikor közönségfilmeket készítettem, bukásnak számított, ha az 200 000-nél kevesebb nézőt hozott. Most a 100 000-nek szoktak örülni. Olyan ez, mint az aranylemez, mindig lejjebb viszik a számokat.

Bence: Az egy hamis és torz logika, hogy minden film ugyanannyi esélyt kap, és majd a nézők eldöntik, melyiket nézik meg. Azt is meg kéne nézni, kik járnak moziba és hol, mert vidéken sok helyen nem tudnak az emberek moziba menni, mert nincs hova. Nekem is el kell gondolkodnom, hogy érdemes-e folytatni ezt a midcult, crossover genre filmezést. Most úgy érzem, nem nagyon, mert Magyarországon nincs ennek közege. Jelenleg kisebb költségvetésű filmekben gondolkozom, szeretnék egy kísérletezős irányba elmenni.

Miklauzic Márton (fotók: Czirják Pál)

Marci, te Sas Tamással készítettél közönségfilmeket, amik a közönségfilmek körében sem tartoztak az elismertebbek közé. Volt benned kérdés, hogy elvállald ezeket a filmeket?

Márton: Az S.O.S. szerelem! és a 9 és fél randi részemről is teljesen vállalható közönségfilm. Operatőrként kifejezetten szerettem csinálni, és azt gondolom, színvonalas munkát végeztem. Szerintem ezek a filmek nem rosszabbak, mint a többi közönségfilm, amiket még hájpoltak is. A közönségfilm mindig ilyen, vaskosabb, obszcénabb benne a humor. Miben lennének ezek a filmek rosszabbak, mint például a Megdönteni Hajnal Tímeát?

Sas Tamás filmjeiben nagyon feltűnőek például a történetből kilógó termékelhelyezések. Neked operatőrként nem jelentett problémát, hogy egy elrúgott energiaitalos dobozról csinálj egy külön snittet?

Márton: De, volt vele problémám, mert nincs szerepe a filmben. De tudomásul kell venni, hogy ezek a filmek máshogy nem tudtak volna elkészülni. Nem mondom, hogy egyetértek ezzel, de az összes közönségfilmben vannak ilyenek. És megmondom őszintén, aki Szabó Simon lehúzott sliccén röhög, azt nem fogja zavarni, hogy elrúgják az üdítős dobozt, csak azt, aki cikket ír a filmről. Én operatőrként szerettem ezeken a filmeken dolgozni, mert az jelent kihívást, ha különböző stílusokban dolgozhatok. Mindig keresem azt, hogy mást csináljak, mint tegnapelőtt.

Pár éve egészen más műfajba fogtál, amikor török művészfilmekben kezdtél el dolgozni.

Márton: Először egy török–magyar koprodukcióval [Ali Özgentürk: Yengec oyunu] mentem ki Törökországba, de az rosszul sikerült, és a munka is nehéz volt, mert egy viszonylag híres, de rossz természetű török rendezővel kellett dolgozni. Utána ugyanez a rendező hívott megint, hogy menjek a következőbe is. Szabadkozott, hogy az a forgatás számára is tragikus volt, és fűt-fát ígért. Végül abban a filmben ismerkedtem meg egy fiatal rendezővel, Erdem Tepegözzel, aki elhívott a saját filmjébe. Ez lett a Zerre, ami nagyon jól sikerült és Moszkvában fődíjas lett. Azóta sokszor hívnak török filmekbe, és amikor csak tudok, megyek. Törökországnak hatalmas filmgyártása van, rengeteg film készül, ezért nagyon jók a szakembereik, és technikailag jól felszereltek. Nagyon pozitív élményt jelentett az is, amikor egy rendező látta az egyik filmemet, kinézte a stáblistán a nevemet és megkeresett ismeretlenül. Jólesett, hogy pusztán a munkám alapján megvolt felém a bizalom. Magyarországon ilyen nem nagyon fordul elő. Itt azt mondják, hogy nagyon tetszett a munkád, de utána nem hívnak el dolgozni.

Milyenek a török forgatások?

Márton: Lazábban kezelik az időt, kevésbé pontosak, de alapvetően ugyanolyan a forgatás, mint itt. Ezekben a filmekben az az érdekes számomra, ahogy a két kultúra találkozik. Török a rendező, magyar az operatőr, és a két megközelítésből jó dolgok sülhetnek ki. Ezek a filmek szegényebb környezetben élő, nehéz sorsú emberek mindennapi történeteit mesélik el, és én élvezem, hogy beleláthatok egy másik vallásba, kultúrába, szokásvilágba.

A Magyarországon forgó amerikai filmekben is szoktál dolgozni.

Márton: Ezekben iparszerű filmgyártás folyik. Olyan sok mindent kell felvenni, hogy egyszerre több unittal dolgoznak, és mindegyik kamerához kell egy operatőr. Ehhez részt kell venni egy állásinterjún, és aki bevált, azt később is szokták hívni. Nekik egy jó iparos kell, akinek megmondják, mit kérnek, és ő azt megcsinálja. A stressz is sokkal nagyobb, mert mindenkin nagy a nyomás, hogy jó legyen a végeredmény, de szakmailag jó tapasztalatot jelent, mert a legjobb eszközökkel dolgozhatunk.

Az olyan nagy hollywoodi produkcióban, mint a Herkules és Die Hard 5, mi volt a feladatod?

Márton: Ezekben keveset dolgoztam, kameraoperatőr voltam. Annyian dolgoznak ezeken a forgatásokon, hogy a rendezővel szinte nem is szoktunk találkozni, mert ő fülessel a fején ül egy monitornál, és onnan irányítja a forgatást. A Herkulesnél a forgatás végén jött a vágó, hogy bizonyos snitteket újra felvegyünk, ezeket például én csináltam. Meglepett, hogy egy vágó kap egy stábot és jeleneteket forgat, ilyet még nem láttam.

Dolgoztál amerikai színészekkel is?

Márton: Igen, de itt ez is másképp működik. Van egy stand-in, aki megmutatja, mi lesz a jelenet, addig a kamerák leállnak, és rá világítanak. Amikor a színész megjön, elmagyarázzuk neki, honnan hova mozogjon, ő elmondja a szövegét, és kész. Ezeket a színészeket nem ugyanúgy instruálja a rendező, nem fogja neki azt mondani, hogy figyelj, ez nem volt jó. Ő az XY sztár, majd ő megcsinálja a jelenetet.

Miklauzic Márton és Miklauzic Bence (fotók: Czirják Pál) (5)

Bence, te kaptál már felkérést külföldről?

Bence: Igen. A zöld sárkány… svéd forgalmazója nagyon szerette a filmet, és az egyik munkatársuk forgatókönyvíró volt, már csinált három-négy filmet korábban, és előállt egy ötlettel, amit nekem szántak. Jó volt a forgatókönyv, a Fidzsi-szigeteken játszódott a film, ott is forgattunk volna. A történet egy 15 éves fiúról szólt, aki filmrendező szeretne lenni, de nincs rá lehetősége, maximum liftes fiú lehet a hotelben. A szállodába pedig egyszer csak bejelentkezik Ingmar Bergman és a neje. Mikor elterjed a városban a hír, a politikusok kitalálják, hogy készítenek egy országimázsfilmet, és mire kiderül, hogy nem is Bergman az illető, már katonai pompával fogadják, és meg kell csinálni a filmet, amit a fiúra bíznak. Nagyon lelkes volt mindenki, angol nyelven forgattunk volna, de végül nem tudott felállni a produkció, és elhalt az ötlet.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Ébrenjárók

Ébrenjárók

Magyar filmdráma, 2002. Rendező: Miklauzic Bence.

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

A zöld sárkány gyermekei

A zöld sárkány gyermekei

Magyar filmdráma, 2011. Rendező: Miklauzic Bence.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    9 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Parkoló

Parkoló

Magyar filmdráma, 2014. Rendező: Miklauzic Bence.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    7 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , cikk