/ / /

· írta

Ha valami megtetszik egy filmben, azt azonnal elkezdem szétkürtölni

Interjú Szabó Károly filmes rendezvényszervezővel, dokumentumfilm-rendezővel

Interjú

A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárának létrehozója és gondozója, Szabó Károly a 90-es évek közepétől vetít filmeket és szervez filmes programokat a városban, alapító tagja a helyi filmeseket tömörítő Transikon Egyesületnek és az utóbbi két évben ismét aktív dokumentumfilmes.

Ha forgat, a székely hagyományok érdeklik. Ha Filmtettfesztet szervez, feldobja egy autósmozival. Ha gyűjt, fontos filmeket, valamint kommunizmus idejéből származó diákat és bakelitlemezeket szerez be a könyvtárnak, magának pedig némafilmsztárokat ábrázoló képeslapokat. Ha kikapcsolódik, kutyaszánt hajt. Fotósként kezdte, később televíziónál dolgozott, majd rendezést tanult a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Bolyai-osztályában. Füvesemberekről, gyógynövényes praktikákról szóló Ha nem használ, nem is árt című filmje 2014-ben elnyerte a Mediawave Online Filmfesztivál közönségdíját. Két évvel ezelőtt indította el a Székelyföldi Dokumentumfilm-szemlét.

Szabó Károly

Rengeteg dologgal foglalkozol. Honnan benned ez az energia?

Nem tudom… én így születtem. Apám a városi moziban volt jegyszedő. Gyakorlatilag életem első hat évét ott töltöttem. Aztán hét éves koromtól átköltöztem nagyszüleimhez, s mivel ők a kultúrházban dolgoztak, áthelyeztem az életemet oda. Megszoktam, hogy a kultúra vesz körül és a munka január 1-től december 31-ig tart. Ez így ment nagyjából 1969-től 1991-ig, amíg elmentem katonának. Aztán a katonaság után ’93-tól elkezdtem dolgozni az UTV nevű helyi kábeltévében. Előtte, ’84-től fotografáltam, illetve tanultam fotografálni – innen a képekhez, a vizualitáshoz való kötődés. Ez idő alatt tagja voltam az Orbán Balázs Fotóklubnak, ahol Zenglitzky Zolival (Isten nyugosztalja) együtt próbáltuk megváltani a világot.

Szabó Károly (2)

Emlékszel valamilyen erős filmélményre a gyerekkorodból?

Persze, rengeteg filmet láttam, szinte mindent, amit vetítettek. Gyerekként nem szerettem a játékfilmeket, viszont Chaplin örök kedvenc volt, és sokan nem is hallottak a cseh Limonádé Joe-ról, aki John Wayne figurájához hasonlóan nekem már akkor nagy kedvencem volt. De megnéztem a nagy román történelmi filmeket is – a Dákokat, vagy Vitéz Mihályt –, s a nagy magyar filmeket is. Talán a legemlékezetesebb Kopjás Dani, A törökfejes kopja című film főhőse. Elsősorban a western vonzott – nem is beszéltem még a keletnémet westernekről, Gojko Mitićcsel – de szerettem a börleszket is, és bármit, amiben volt valamiféle kaland. Gyerekkorom indiántörténetei olvasva is, a moziban is közel álltak hozzám. Volt idő, amikor az indiai filmeket kedveltem – Barátom, az elefánt, A fehér elefánt, s hasonlók. Meg persze volt sandokános korszakom is, amikor a szerepjátékokban is a maláji tigris voltam.

Később neked is volt videólejátszód, amit a szomszédok is néztek, saját fejlesztésű kábelhálózaton. Ez 1989-től székelyudvarhelyi specialitás volt. Miket néztél és nézettél a többiekkel?

Az akkori filmes ízlést a kínálat határozta meg, kezdetben kevés film volt, s az körbe-körbe járt. A 90-es évek összes populáris filmjét láttuk, sokszor egész éjszakás maratoni filmnézéseken. Mivel itt nem volt fogható magyar tévéadó, a nagy sorozatokat Nagyváradon rögzítették, eljuttatták ide, s azok is blokknegyedenként körbementek. Legtöbb filmet Nagyváradról hozták és n számú másolat készült róluk. Ami a fekete piacon beszerezhető volt, azt mind vetítettünk, sokszor szinkron nélkül, vagy elviselhetetlen német szinkronnal. Aztán kezdődött a román rámondásos időszak, na az nem volt semmi… De a lényeg, hogy gyakorlatilag a 90-es évek eleje a nindzsás filmekről, a stallonés-schwarzeneggeres filmekről szólt. Azok az idők annyira voltak jók, hogy ezeket a „nagy” filmeket letudtam, később már nem fecséreltem sok időt rájuk.

Szabó Károly (3)

A 90-es évek közepén már volt filmes műsorod és elindítottad a filmklubot is. Itt már jobbakat vetíthettél?

A változás valamikor ’93-ban kezdődött, amikor a Civitas Alapítvány a Magyar Független Film Szövetség gyűjteményéből pályázott filmeket. Akkor jött meg a magyar filmgyártás színe-java és a filmtörténet alapművei VHS-en. Ekkor én már az UTV-ben dolgoztam operatőrként, aztán később ’94-től már szerkesztő is voltam s ott bevezettem a Filmszemle című, késő esti műsort, amikor heti egy alkalommal, az akciófilmeken túl, „jó” filmeket is vetítettünk, az elején néhány perces felkonffal, amelyben elmondtunk néhány fontos gondolatot az adott filmről. Az akkor jelentős magyar filmeket sorra mind levetítettünk, de volt tematikus Tarkovszkij-ciklusunk is, vetítettünk Fellinit, Antonionit, Truffaut-t s mindenféle hasonlót. A filmklubot is ezzel párhuzamosan kezdtem, heti egy alkalommal vetítettem egy nagy méretű tévén a SZINFO irodában, majd később az Udvarhelyi Fiatal Fórumban. ’94-ben voltam egy tanfolyamon Budapesten, amit a MOVI-ban tartott Buglya Sándor és Péterfy András, operatőröket és szerkesztőket képeztek a határon túli kábeltévék számára. Ott nagyon sok filmrészletet néztünk, ezek illusztrációk voltak a tanfolyamhoz. Azokat a filmeket itthon igyekeztem teljes egészében is megnézni és megnézetni. Valójában az én filmes ízlésemet Buglya doktor formálta olyanra, amilyen akkor volt. Azt tartottam fontosnak, hogy ami jó film, azt minél több embernek mutassam meg. Kicsit euforikusan kezeltem ezt a dolgot. Ezzel persze ma is így vagyok: ha valami megtetszik egy filmben, azt azonnal elkezdem promoválni, szétkürtölöm. Most jó, hogy van a Facebook. Azért hirdetem a filmeket, mert tudom, hogy ha a felhívást százan látják, abból csak tíz jön el. De otthon megnézheti különböző forrásokból. Ha felfigyel rá, az nekem elég.

Szabó Károly (4)

Gondolom, van azért törzsközönséged és sokat beszélgettek a vetítések után...

Nem… már nem sokat beszélgetünk. Van néhány örökös tagunk, vannak alkalmanként betévedő nézők, de pár éve már csak vetítek, amit el akarok mondani, azt elmondom a hirdetésben. Az internet korában élünk, az emberek előtte is, utána is színvonalas kritikákat olvashatnak. Ezt nem tudnám s nem is szeretném überelni.

Gondolod, hogy a filmklubnak vagy a közös vetítésnek már kisebb szerepe van, mint régebb?

Nincs kisebb szerepe, legalábbis én nem így látom. Az, hogy a közös filmnézés után minden baráti társaság összeül és beszél róla, van közös témájuk és egy kellemes estét töltenek el filmnézéssel, kocsmai beszélgetéssel, semmivel sem rosszabb, mint egy színházi előadás.

S erre nagyjából az általad szervezett filmklubban és fesztiválokon van lehetőség, minthogy a városban nem működik a mozi.

Igen, jelenleg ez így zajlik.

Van valami remény arra, hogy a moziterem gyakrabban megnyíljon a közönség előtt?

Kampány van épp és elkezdtek beszélni róla. Én nagyon szeretném, szeretem azt a termet, láttam, ahogyan felépült, ott lábatlankodtam, amikor a székeket lefogatták annak idején… Szeretek ott vetíteni, jó körülményeket lehet teremteni pillanatok alatt. Nemrég Jakab Ervin filmjével töltöttük meg a termet, nagyon jó volt látni, hogy nem volt üres hely a teremben, gyermekkorom sikerfilmjeit idézte.

Megvannak még a régi VHS-ek? Nem lehet könnyű folyton lépést tartani a technikával és állandóan elérhetővé tenni a gyűjteményt. Ez mennyire probléma a könyvtár Látvány- és Hangzóanyagtárában?

Meg, régen, amikor megalapítottam ezt a részleget volt már a könyvtárnak egy alap VHS-filmállománya. Ehhez behoztam a saját gyűjteményemet, majd egy újabb sikeres MAFSZ-pályázat után ismét sok jó filmmel bővült, később átvettük a Civitas Alapítvány állományát is, aztán kaptunk egy adományt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, és a hab a tortán egy sikeres Odeon-pályázat volt, ott már én válogathattam nyálcsorgatva. Rengeteg fontos film van VHS-en, a filmtörténet színe-java. Akkoriban tartottam heti egy alkalommal filmtörténeti sorozatot is itt a részlegen, minden fontos korszak emblematikus filmjei megvannak. Nincs szívem eldobni őket. Jelenleg is van két működő VHS-magnó, azokról vetítem ezeket. A DVD-világ elég rövid időszak volt, mire elkezdtük felfejleszteni, már szinte ki is ment divatból, most a Blu-ray világát éljük, meg a mindenféle formátumokét, amelyeket digitális hordozókon hoznak-visznek.

Szabó Károly (5)

Hogy működik a részleg? Bárki bemehet filmet nézni?

Igen, persze az jó, ha bejelentkezik. Jönnek iskolákból osztályok konkrét filmeket nézni, főként házi olvasmányok filmadaptációit, de mindenféle egyéb órák kiegészítőjeként is, például a szexuális felvilágosítást sokkal jobban megtartja Czeizel Endre a Ki viszi át a szerelmet? sorozattal.

Mi tartozik még a látvány- és hangzóanyagtárhoz?

A filmeken kívül őrzünk és különös szeretettel gyűjtök régi bakelitlemezeket, több ezres állományunk van. A romániai magyar vonatkozásúakat kiemelten kezelem, ezek nagyon fontos részét képezik a 60–70–80-as évek erdélyi művelődéstörténetének, ezeket digitalizálom is (link: http://www.archiv.ro/index.php?m=1245219190). Nagyon jelentős magyar lemezkiadás volt akkor, imádom azt a korszakot. Ott van például Kovács György A kor falára című válogatott verses lemeze (1975). Azokban az években hátborzongató volt azokat a verseket hallgatni. Mondták róla, hogy nagy kommunista volt – lehet, ahhoz, hogy eljátszhassa a román filmekben alakított szerepeit, valamiféleképpen meg kellett felelnie. De azt hiszem, azt a válogatást senki más nem tudta volna román gyártású lemezen kiadni. Generációk nőttek fel Ádám Erzsébet Rejtelmek, ha zengenek című József Attila-verses összeállításán is. Van magnószalag, képeslap és diapozitív gyűjtemény is. A diafilmek között vannak különböző oktatási mellékletek, propagandajellegűek – a különféle szocialista vívmányokról, pártkongresszusok beszámolói –, vannak mesefilmek és végül magánjellegű diák, különböző emberek hagyatékából vagy adományából; ezek amatőr fotók, úti beszámolók, ilyesmik.

Szabó Károly (6)

A gyűjtőszenvedély kicsit a filmjeiden is látszik: szokásokat, hagyományokat gyűjtesz. Ez a könyvtárosi munkádból fakad, vagy amúgy is vonzódsz ehhez?

Hamarabb voltam dokumentarista, mint könyvtáros. Amikor elkezdtem fényképezni, már akkor is szocio-érzékeny voltam. Az akkori fotóim a street- és a szociofotó mezsgyéjén mozogtak. Aztán ’93-tól elkezdtem felismerni a mozgóképben és hangban rejlő lehetőségeket. Így aztán szinte azzal egy időben, hogy elkezdtem videózni, elkezdett vonzani a falu és az élő hagyományanyag. A budapesti főiskolás évek alatt mindenfélékkel kísérleteztünk, mindenki fikcióról álmodott. Érdekes módon bennem csak megerősödött a még tetten érhető élő hagyományok dokumentálása iránti vágy. Azt láttam, hogy tíz év alatt jól észlelhető a változás, a „nyugatos” hatás a falvak életében, így ami tetten érhető, azt még rögzíteni kellene. A szívem hasad meg, amikor egy-egy fontos figura egy falu életéből távozik az élők sorából – erről is lemaradtam, arról is lemaradtam… Tele van az életem ilyen „lemaradtam” érzésekkel. A nyugati társadalmak most kezdenek ráeszmélni, hogy a falu milyen értékeket hordozott, de ők azt már régebben urbanizálták, s most próbálják újrakonstruálni. Nálunk még élő. Csak változik. Lásd a lótartást a Székelyföldön. Minden székely falusi családban van ló. A gyerekek belenőnek a helyzetbe. Nem lovasiskolába íratják be őket, hogy megtanuljanak bánni a lóval, a lovaglás zsigerből ott van. Meddig? Ugyanez igaz az életük egyéb vonatkozásaiban is. S ezeket szeretném dokumentálni.

Hogy dolgozol? Mindig van nálad kamera, ha falura utazol? Vagy célzottan forgatsz témakörökhöz?

Is-is. Mindig van nálam kamera, persze így is gyakran lemaradok fontosnak vélt pillanatokról. De amikor nekifogok egy projektnek – mivel kell hozzá pályázni is egy kis pénzt – konkrét tervvel indulok és előre felhajtom, hogy melyik vidéken vannak olyan emberek, akik abban jók és valamitől egyediek is. Például jól beszélnek vagy tudnak egy régi praktikát. Aztán kimegyek, megnézem, ha működik jó, ha nem működik, nem erőltetem, attól mindig menekülök, hogy valamit erőltessek. Szeretem, ha jó kedvvel s szívesen csinálják, vagy mondják...

Szabó Károly (7)

Mik lesznek a következő témák?

Idén szeretnék egy portréfilmet csinálni, még nem tudom pontosan kiről, van pár jelölt, például Korondon Pál Guszti fazekas, aki idén 70 éves. De, amint korábban említettem, érdekel a székely ember viszonya a lóval. A gyógynövények, a pálinka és a székely konyha után egy kicsit felhagynék az evés-ivással… És persze a fényképezést is folytatom, például hamvazószerdán kijárok Alsósófalvára farsangtemetni, azt fotózom.

Azon túl, hogy vonzódsz a dokumentáláshoz, mindig egyértelmű volt neked, hogy ezt otthon fogod művelni?

1995. és 2001. között Budapesten éltem, a főiskola mellett a Dunatáj dokumentumfilmes műhelyben és a Duna Televízióban tevékenykedtem. Hiába volt havonta valami forgatnivalóm itthon, megölt a honvágy, haza kellett jönnöm. Ezért lett az életemben a könyvtár. Ez volt a kapaszkodó, amiért érdemes volt hazajönni. Jó kihívás volt létrehozni a látvány- és hangzóanyagrészleget, ezt élettel és tartalommal megtölteni.

Szabó Károly (8)

Székelyudvarhely fontos dokumentumfilmes központ is volt, két helyi kábeltévé is indult a 90-es évek elején, később létrehoztátok a Transikon Egyesületet. Volt valami szemlélet, közösség, ami vonzóvá tette a várost számodra?

Persze, hiszen a honvágyam egyik motorja a közösség, a társaság, amelyik itthon volt. Azért nem utolsó szempont, hogy engem a város jól ismer, nincsenek titkok az életemben. Ugyanakkor volt, van egy olyan jó „művelődési központ”, mint az Elekes kávézó, vagy a G. Caffe, Ezek mindig fontosak voltak számomra, s nem a hely miatt, hanem az emberek miatt. A Transikon ötlete is ott fogant. Kezdetben vala az ötlet, hogy szervezzünk egy csoportot a magunk ízlésére. Itt valójában Bálint Arthurral akartunk valamiféle filmes bázist elindítani. Aztán arra gondoltam, hogy legyen ennek elméleti erősítése is, így jött a képbe Király Hajni és Bíró Gabi, aki a névötlettel is segített. Később bővítettük a kört: Fecső Zoli, Jakab Ervin, Simó Ibolya stb. Aztán kiderült, hogy nem tudok olyan aktívan részt venni ebben, mint szeretnék, ezért átadtam az elnökséget Arthurnak, mivel ő lendületesebben és erőteljesebben tudta vinni a dolgot. Születtek jó filmek a Transikonban. Most épp hullámvölgyben van, de remélhetőleg ez csak átmeneti állapot.

Szabó Károly (9)

Neked dokumentumfilmesként melyek most a fontos fórumok, fesztiválok? A Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle mennyire lenne hiánypótló, mint szakmai fórum?

Azaz igazság, hogy nem nagyon küldök filmet fesztiválokra, nem is követem őket nagyon – bevallom szégyenkezve. Valószínűleg ehhez kellene nekem egy producer, de az nincs. A romániai nagyobb fesztiválokat követem többé-kevésbé: TIFF, Filmtettfeszt, Astra, Alter-Native. Valójában a Székelyföldi Dokumentumfilm-szemle egy kicsit ebbe a résbe szeretne bebújni, azt szerettem volna, hogy legyen egy fóruma ennek az „önálló entitásnak”, amit székelységnek nevezünk, jó lenne, ha valamiféle székely archívum össze tudna állni belőle. A szakmai fórum részére idén szeretnénk elhívni egy olyan filmes szaktekintélyt, aki valamiféleképpen ráerősíthet az alkotókra, hogy van értelme ezt csinálni, s van értelme jól csinálni. Nincs semmiféle formai megkötés, csupán az fontos, hogy igaz és hiteles legyen az elkészült munka. Szeretnénk az idéntől megmérni a filmeket. Súlyosabb és könnyebb kategóriákban oszthatnánk ki díjakat, hogy legyen egy kis verseny is. Ide mindenképp kellene egy hiteles szakmai zsűri is. Az a baj, hogy egy magyarországi nem biztos, hogy éppen annyira érti a székelységet. Van annak valamiféle pikantériája. Szóval nem egyszerű…

Nem éppen a külső szemszög eredményezne valamiféle konstruktív vitát? Román filmesekkel vagy nemzetközi alkotókkal nem lenne érdemes felvenni a kapcsolatot?

De, ez mindenképp igaz. Csak a filmek többsége még nem rendelkezik idegen ember számára érthető felirattal, ezért még egy kicsit nőni kell ehhez. De a jövő mindenképp ez. Jelen pillanatban Hargita és Kovászna megye 5–6000 lejt dob össze erre, ennyiből gazdálkodunk – épp a plakátokra s a sokszorosításra elegendő. S ragaszkodnak hozzá, hogy a Székelyföld Napok égisze alatt fusson, ami nem rossz, mert az ősz igazán alkalmas erre. És négy-öt ember önkéntes alapon szervezi az egészet.

És mi a tapasztalatod két szemle után, a közösséget mennyire érdekli, hogy mi készült róla? Sok helyen vetítettetek – hogy viszonyultak a filmekhez a helyiek?

A vetítések az igazi nagy hozadéka ennek a dolognak. Sok községbe eljutnak a filmek, valójában a kiajánlott listáról ők válogatják össze az őket érdeklő filmeket. Olyan vetítéseken voltam például Kisbaconban, Csíkszépvizen, Baróton, ahol 40–50 csillogó szemű ember várt és nézték végig a filmeket, utána voltak kérdéseik, megjegyzéseik. Ez az igazi hozadék: kivisszük a közösségi filmélményt hozzájuk is. S a két megyében azért szép számú település csatlakozik, s ez évente gyarapszik. A tavalyelőtt óriási sikere volt Sós Ágnes Szerelempatakának. Szinte mindenhol kérték. Vetítés után nagyon megélénkültek az emberek. Sokat csevegtek róla. De a saját bőrömön tapasztaltak is nagyon pozitívak, hiszen a gyógynövényes filmet majd’40 településen vetítettük. Mindenhol előkerültek emberek, akik egy-egy gyógynövény kapcsán tudtak hozzáfűzni infókat, vagy tudtak a saját környezetükben élő füvesemberekről.

Lehet olyan hozadéka is, hogy értékesebbnek gondolják majd a saját hagyományos tudásukat? Például a te filmed esetében?

Néhányan a fiatalabbak közül talán igen, az idősebbek már bölcsebbek ennél, nekik élmény az, ha viszontlátják magukat, a falujukat vagy más helyeket. Bennük sokkal inkább megvan a közlés vágya. Elmondanák a saját tapasztalataikat, örökölt tudásukat, mert úgy érzik, hogy a gyerekeik nem kíváncsiak rá.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Címkék

, , , , , cikk