Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

A türelmét vesztett panziós

Marian Crișan: Orizont

Kritika

A román irodalom remekeinek adaptációs divatja a szocializmus sajátja volt, el nem ítélhető módon. Különösen erős lendületet kapott a Ceaușescu-korszak idején, hiszen az egyik fő pártfeladatként kitűzött nemzeti tudaterősítés sarkpontját éppen a filmgyártás doktríner használata képezte. Igazából a hatvanas évek közepétől születtek az igazán kiváló adaptációk (Akasztottak erdeje, Újrajátszás, Felix és Otília, Moromeții, Nunta de piatră, stb). Ezek sorába tartozik az 1955-ös La moara cu noroc is, amely Ioan Slavici Jószerencse malma című elbeszélése nyomán készült. A dualizmus korában írt történet betűhív baljós hangulatát remekül leképező film a kapzsiság és a hatalmi játszmák több életet romba döntő motívumain keresztül ábrázolja a kisemberek nyomorúságát.

A rendszerváltás már nemigen kedvezett az adaptációknak. Egy tetszőlegesen felállított toplistát kétségkívül az 1993-as Cel mai iubit dintre pământeni vezetné, a többiek messze mögötte helyezkednének el. A román adaptációs gyakorlat kimagasló problémáját abban látom, hogy az alkotók nem értékelik újra, ha úgy tetszik, nem aktualizálják a 19. század és a 20. századi első felének szépirodalmi témáit, ezért roppant érdektelen kísérletek születnek (lásd pl. a Kyra Kyralinát).

Orizont

Marian Crișan viszont kilépett ebből a sorból. Fogta a Moara cu noroc c. elbeszélést és behelyezte a mai romániai miliőbe, ami egyáltalán nem válik hátrányára a westernnel távoli rokonságot ápoló Slavici-mű befogadásának, sőt. A műfajítás miatt ugyan mintegy szakít egy pillanatig korábbi újhullámos rutinjával, ám azt is látnunk kell, hogy a piac megbírja, hiszen felettébb szűk manapság a nem-vígjátékok román kínálata. Az Orizont thriller, kétségkívül, ámbár mintha szűkén lenne a rendezői bátorságnak és a biztos kezű színészvezetésnek, viszont sikeres szerzői vállalkozásként tarthatjuk számon, összes hibájával együtt.

Orizont (2)

Története éppolyan egyszerű, mint az elbeszélésé, Crișan nem sokat módosított rajta, mindössze Kolozs megyébe, az Erdélyi-szigethegységbe helyezte (az eredeti Arad vármegyéhez képest) és a végét gyökeresen átírta, közben pedig szükség szerint eltolta vagy felerősítette a borzongás hangsúlyait. A főállású szakács Lucian és családja kibérel egy hegyvidéki fogadót (panziót) étteremmel, egy olyan vidéken, amely fölött kiskirályként uralkodik a helyi maffiózó, a gyilkosságtól sem visszariadó Zoli. Az üzlet működtetése viszonylag sikeres lenne, ha nem bukkannának fel minduntalan a Zoli verőlegényei kölcsönért, vagy a helyi favágók, akiknek eszük ágában sincs kifizetni a fogyasztást: „Zoli aszonta, ne fizessünk, hanem hagyunk itt egy kis fát cserébe”. Lucian ellenáll a nyomásnak, morcos medve-alakja egy ideig távoltartja Zoli befolyását. A helyi rendtartó erők (lovas hegyicsendőrök) azzal számolnak, hogy Luci megroppan, és nem is tévednek: aki családjáról kénytelen gondoskodni, az nem hősködhet egymagában. Zoli befolyása egyre nagyobb lesz, megbízásokat hajtat végre Lucival, és rámozdul a feleségére, aki a hegyvidéki elszigeteltségben könnyen csábul. A törvény védelméért mindhiába folyamodó panziós saját kezébe veszi a sorsát, és innen a Slavici-sztori alapvetően megváltozik.

Orizont (3)

Helyszínválasztásban Crișan remekel, olyan elszigetelt, magasan, fenyőerdő közepén fekvő szállodát talált, amely önmagában baljós, és Oleg Mutu kamerája jól kihasználja a természet adta zordon környezetet. A színészválasztás viszont felemásan találó. Itt nem arra gondolok, hogy Hatházi András Lucian szerepében, vagy a Zolit játszó Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei nem hoznák meggyőzően karaktereiket, hanem hogy kis időbe telik, míg megszokjuk a parasztlelkületű román szakács, illetve a minden hájjal megkent hegyi bűnöző figurák mintha nem egészen tájbasimuló alakítását. Hatházin feszül a szerep, csinált már ilyent, többet tud ennél, ezért néha zsigerből aluljátssza, viszont eltökélt arc- és gesztusjátéka sok esetben igencsak vészjósló. Bogdán is többet tud, ki is hozza a kihozhatót, de mivel neki újdonság a rosszfiú-szerep (illetve végülis nem, azaz nem ez a fajta), néha túljátssza, de így sem tölti ki a bűnöző-bőrt, ezért kevésbé félelmetes, amikor annak kéne lennie. Kissé olyan ez a felállás, mint a Closer to the Moon  románokat alakító angolszász színészei esetében: valami  hiányzik (különben az egyik tévézős jelenetben éppen az említett film egyik párbeszéde szivárog a készülékből). A verőlegényeket játsszó román színészek viszont lazán hihetőek, meg sem kellett erőltessék magukat.

Orizont (4)

A rendezés sem használja ki teljesen az adott dramaturgiai teret és esélyeket. Amit a rendőri vagy ügyészi kihallgatások során, vagy éppen a tárgyalás jelenetében teremt Crișan, messze hiteltelenebb mondjuk a Poziția copilului (Anyai szív) hasonló pillanatainak tökéletes román realizmusánál. Nem kétséges, valóban az újrateremtett realizmus az egyik legnagyobb problémája Crișan filmjének, az a fajta mély román naturalista abszurd, amelyből az utóbbi évtized oly sok remekműve kinőtt, és amelyből egy csipetnyi tán nem ártott volna ide, ha már aktualitással datál helyszínt, helyzetet és hangulatot. Viszont ha a műfaji besorolásnak megfelelő motívumait vizsgáljuk, mind képi- és zenevilága, mind a türelmesen épített feszültség, mind a főalakok indítékaihoz hű cselekményív észrevétlenül és hatásosan lopakodja végig a zsánertől elvárható lépéseket a csúcspontig. Ahol, bevallom, jó fél percen keresztül elfelejtettem lélegezni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Orizont

Orizont

Román filmdráma, 2015. Rendező: Marian Crişan. Szereplők: Hatházi András, Rodica Lazar, Maria Seles, Bogdán Zsolt, Emilian Oprea, Niko Becker, Györgyjakab Enikő.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film