Tank-csapda

Andrei Enache: Tancul / A tank

Szinte látom magam előtt A tank című új román film producerét, amint a forgatókönyv első oldalát olvassa, és felcsillan a szeme: „Végre egy ötlet, amely egyszerre igaz és szellemes. Szól a mai román valóságról és közben szórakoztat, könnyesen nevettet: önmagunkon.” Persze lehet, hogy túl naiv vagyok, a producernek egyáltalán nem ez jutott eszébe a könyv elolvasása közben, sőt. De erről majd később.

A jó történethez minden adott: Lae ( Mihai Bratilã), miután elvégzi a közgázt Bukarestben, hazatér szülőfalujába, Pãltinis-re, hogy ott kamatoztassa tudását, és… saját kocsmát nyit. Egyedüli alkalmazottja egy falubeli lány, Ina, mellesleg a szeretője. Minden menne a maga medrében szépen, ha Lae egyik nap nem arra ébred, hogy egy tank állomásozik az udvarán. Egy igazi tank, méghozzá nem is orosz, hanem egy angol gyártmányú NATO tank. A tankban pedig három titokzatos fickó ül, akik csak annyit hajlandók mondani – románul –, hogy kiküldetésben vannak. Lae nem hisz a fülének, sem a szemének, ezért megkéri őket, lőnének egyet, ott van például a szomszéd öreg tölgye, annak már úgyis mindegy. A tüzér eleget tesz a kérésnek, öreg tölgy volt, nincs.

Lae úgy gondolja, hogy ezt a nem mindennapi eseményt jelenteni kellene a falu elöljáróinak. Ezek előbb nem hisznek neki, majd a helyi járőr (Dragoş Bucur) mégiscsak helyszíni szemlét tart, megpróbálja igazoltatni a tankosokat, jogosítványt, menetlevelet kér, de hiába, végül be kell érnie egy mititei-el Lae konyhájából. Szépen ül egymás mellett a belügyis meg a honvéd, miccsezgetnek, beszélgetnek, de az előbbi nem igazoltathatja az utóbbit. Íme, a fegyveres testületek diszkrét bája.

Eközben megérkezik Lae két néhai évfolyamtársnője, akiknek „elfelejti” bemutatni barátnőjét-alkalmazottját, ebből pedig fölösleges női rivalizálások születnek. Idáig minden szép rendben halad egy igazi balkáni végkifejlet felé, ám ekkor megtörik a film íve. Már nagyon várnánk, hogy beindul a posztkommunista–predemokratikus káoszgépezet és „határozottan fellép” tank-ügyben, vagyis ködösít, eltussol, kavar, miközben megállás nélkül a nyugdíjért reszket. És fel is tűnik egy nyugalmazott tábornok (Ion Besoiu), aki állítólag a falu szülöttje, és nyugtatgatja a népet, de a tank körüli felhajtás nem tud lenyugodni, hiszen fel sem volt igazán kavarva.

Márpedig ezzel kecsegtet az elején a film. Ezenkívül Andrei Enache csak kedves életképeket tud mutatni a falu sorsáról, a fáradt papról, aki biciklin rohan keresztelőről virrasztásra, virrasztásról esküvőre, a falu bolondjáról, vagy a vetőmag-osztásról, de érdekeset semmit. És egyre furcsább dolgok történnek a filmben, amelyek igazából a filmen kívülre mutatnak. Miután a tábornok lánya a falu határában egy sátoros cigány-buliba keveredik – teljesen jószántából, a tábornok és csapata a „kiszabadítására” indul. De erről csak egy furcsa kocsmai beszélgetésben értesülünk, amint arról is, hogy a generális végül csak kiszállt tankszemlére, és talán azt is megértenénk, hogy ott mi történt, ha a román film már jól ismert hangtechnikai színvonala ezt lehetővé tenné. (Talán feliratozni kellene – románul.)

Kötve hiszem, hogy Horia Pătrascu, több zseniális forgatókönyv, köztük a Reconstituirea szerzője, nem írta volna meg rendesen a film végét. Bizonyára jórészt a zöldfülű rendező számlájára írható, hogy nem „történt meg” a film – erre elég sok színháziasan beállított, tévéjáték-szerű jelenet is utal. De az embernek – aki már hallott Romániában szomorú, horrorisztikus elsőfilmes történeteket – az az érzése támad, hogy egyszercsak, úgy a film kétharmadánál, a producer széttárta a kezét s azt mondta: „több pénz nincs, oldd meg ahogy tudod”.

És így balkáni módon süllyesztőbe került egy jó esélyekkel induló, balkánízű film. A süllyesztőhöz hozzájárult persze egy balkáni forgalmazás is, amelyik nem először időzíti a hazai filmek bemutatóit augusztus elejére, napi egy, kizárólag koradélutáni vetítéssel. Tankcsapda.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó