Szántai János

/ / /

· írta

Nem ebnek való világ

Bogdan Mirică: Câini

Kritika

És a román nemzeti filmművészet és -gyártás lángja ismét magasan lobog.

A román újhullám 2016-ra jól kikalapált és alaposan bejáratott brand lett. Az irányzat nagyot haladt előre a szakma által első fecskének minősített A zseton és a beton (r. Cristi Puiu) óta. Az úttörő és feltörő rendezők sora (Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu, Cristian Mungiu, Radu Muntean, Răzvan Rădulescu, Adrian Sitaru, Florin Șerban, Cătălin Mitulescu, Radu Jude, Călin Peter Netzer, Cristian Nemescu, Bobby Păunescu, a maximális teljesség igénye nélkül) addig rakosgatta, szerkesztgette, csiszolta az új román film struktúráját, amíg olyan tökéletes nem lett, hogy már nem igazán lehetett vele mit kezdeni. És a hatalmas nemzetközi sikereket figyelembe véve, a felületes figyelő azt is kérdezhetné: minek is? Hiszen meglett a tökéletes recept: keverjen össze akárki egy rész (poszt)kommunizmust egy rész realizmussal, egy rész minimalizmussal, adjon hozzá jó adag társadalomkritikát, öntse nyakon az egészet jó kis hazai fekete humorral, és kész is van az új hullámdarab. És a román nemzeti filmművészet és -gyártás lángja ismét magasan lobog.

Bogdan Mirică: Câini

Igen ám, csakhogy a román újhullám nagyjából 1967 és 1977 között született nagy generációja időközben elérte a tisztes férfikort. És a fiatalok nem mindig és nem minden áron akarják átvenni a tökéletes receptet, legalábbis nem afféle cinegasztronómiai bibliaként. Ez a helyzet az időrend szempontjából amúgy simán a nagy generációhoz tartozó (1978-ban született) Bogdan Miricăvel is. Bár első ránézésre neki is bejött a recept, legalábbis ami a recepciót illeti. Első, Kutyák című nagyjátékfilmjével azonnal elnyerte az idei Cannes-i Filmfesztivál Fipresci-díját, az Un Certain Regard szekcióban. És ha valaki beül a moziba, látja, hogy a rendező alaposan megtanulta a román újhullámos leckét. És mégis, már nem csak azt. Ami azonnali jó pontot jelent az alkotónak, aki lényegében nem tett mást, mint hogy szétnézett a világ filmművészetében is, és megtanult egyet-mást, amiről úgy gondolta, hasznára válhat a saját munkája során.

Bogdan Mirică: Câini (2)

A történet rémesen és véresen egyszerű, a nagy hagyomány szerint. Van egy városi fiatalember (azért jól esett Dragoș Bucurt újranézni A zseton és a beton után 15 évvel), akinek meghal a nagyapja valahol Dobrudzsában, az ukrán határhoz közel, és marad utána vagy 500 hektár föld (rohadt sok), egy dzsip meg egy udvarház. A fiatalember kapja magát, lemegy a helyszínre, és mivel fogalma nincs, mihez kezdjen a rahedli földdel, úgy dönt, eladja. Igen ám, de ez csak elméletileg ilyen egyszerű. Ugyanis az elhunyt nagypapa által irányított helybeli gengszterbandának egyáltalán nincs ínyére, hogy megfosztják őket sötét ügyleteik helyszínétől. Szó szót, tett tettet követ, szinte mindenki meghal, és tulajdonképpen minden marad a régiben.

Bogdan Mirică: Câini (3)

A minimalista eszköztár megmarad alapként, viszont a képi világ sokkal komplexebb – és nézhetőbb, hogy őszinték legyünk – mint a nagy elődöké. A realizmus is jelen van, viszont Mirică itt-ott eltávolodik tőle. Például úgy, hogy a thriller arzenáljának jó pár elemét elegánsan beépíti a struktúrába. A néző igen gyakran azon kapja magát, hogy rettenetesen izgul – amire nemigen volt alkalma a nagy román újhullámos opuszokat nézve. A rendező ügyesen keveri a kártyát: a nézőben felötlik a Coen testvérek Nem vénnek való vidéke ugyanúgy, mint Takeshi Kitano Tűzvirágok című dolgozata. Mirică úgy igyekszik továbblépni a hazai újhullámos hagyományokon (miközben persze tiszteleg is előttük), hogy laza eleganciával alkalmaz bármit, amit a filmje világába koherensen illeszkedőnek vél. Megjegyezzük, többnyire sikerül is neki. A dobrudzsai táj adottságai például kiválóan alkalmasak a western képi világának importjára is. A hosszan kitartott totálok, a szélesen és fenséges ürességében tátongó puszta előtérében izgő-mozgó kis emberrel vagy autóval remekül megidézik a western műfaját.

Bogdan Mirică: Câini (4)

Ha mindehhez hozzátesszük az abszolút lokálkulőr-szerű mioritikus humort és a főszereplők (Bucur mellett az ismét lehengerlő alakítást nyújtó Vlad Ivanovot és Gheorghe Visut) erős jelenlétét, akkor azt mondhatjuk, ugyancsak ütős poszt-újhullámos film ez a Kutyák. Még akkor is, ha Mirică időnként elveszti a kontrollt, éppen a műfaji elemek logikája szintjén. Ugyanis a kihagyásokat, ködösítéseket, félszájjal odavetett utalásokat kedvelő szerzői attitűd néhol árt magának a történetnek. A néző néha kapkodja a fejét, hogy akkor ez a kerítés mikor is tört be és miért. Ja, hogy úgy volt. Csak mi nem láttuk. Persze nagy elődök is estek már ilyen csapdába, lásd Stanley Kubrick esetét a Ragyogással. Ám ezek a hibák simán megbocsáthatók, a nagy egész vonatkozásában. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Mirică opuszával újabb nagyon erős darabja született az autohton filmművészetnek.

Még vetítik: június 3., 19.00, Florin Piersic / Republica mozi [verseny]

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Kutyák (Dogs)

Kutyák (Dogs)

Román–francia–bolgár filmdráma, 2016. Rendező: Bogdan Mirică. Szereplők: Dragoş Bucur, Gheorghe Visu, Vlad Ivanov, Costel Caşcaval, Constantin Cojocaru, Raluca Aprodu.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    6/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztiválok

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film