/ / /

· írták: , , , ,

Ezt láttuk a 15. TIFF-en 7.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama

Kritika

Gyengécske román „diákcsíny”, újabb Sion Szono-őrület, magyar ralliversenyzős dokfilm, és az Oscar-díjhoz igen közel került, zseniális kolumbiai film. Újra szakad az eső, nem lehet a főtéren sétálni, úgyhogy irány a mozi!

Ion Indolean: Discordia, 2016, román, 71 perc

[román nap] Lassan létre lehetne hozni a TIFF-en a HÉM-szekciót, azaz a Helyi Érdekű Mozik válogatását, ugyanis a fesztivál és rajongói holdudvara, valamint a városban valamilyen filmes szakon végzett diákok elegendő alkotást hoznak létre, hogy bár egy szűkebb kört ellássanak belterjes néznivalóval. Ezek minősége azonban még kétes. A Discordia pl. sok szempontból érdekes alkotás, de végeredményben egy diákcsínynél alig több. Kolozsvári filmkritikus, Ion Indolean filmje, és ez erősen érződik rajta. Mármint hogy milyen közegből érkezett a szerzője: a film két szereplőjének lakása tele az elmúlt pár év mozis plakátjával, és az összesen két darab dialógusos jelenet is arról szól, hogy a Birdman című filmen veszekednek. A csávó utálja, a lány védi. Ezenkívül pedig a napi rutinjaikat látjuk, kb. mint a Jeanne Dielmanban, lassan, szenvtelenül, mondhatni unalmasan. Mert ezekben a lassú snittekben bizony nincs ott az a transzcendencia, amiért mondjuk egy Tejutat vagy más, hasonló logikával készült alkotásokat szeretni lehet. Lakótársak amúgy, legalábbis amennyire kiderül(het) a filmből.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama

Az egyetlen igazán zseniális metajelenet is véletlennek tűnik: a film TIFF-es vetítése a kolozsvári Győzelem moziban (illetve fölötte) volt, és a filmben van egy snitt, amiben a kamera épp eme mozi ajtaján néz kifele. Pazar dolog szembesülni effajta lokalizmussal egy ilyen globalizált korban. Azt már kevésbé bocsátjuk meg a filmnek, hogy erősen utalgat a Nagyításra, de ez a tisztelgés sehova sem fut ki. Ha azt nem tekintjük „kifutásnak” azt, hogy a Birdmanről való beszélgetésekben folyamatosan szó esik különböző tömeg-, illetve fesztiválfilmes klisékről, illetve szerzői attitűdökről, amiket – vélhetően – eme film is karikírozni szeretne a maga zárkózott modorában. Nem egyértelmű tehát a film célja, de bármi is legyen az, a néző ilyen mértékű elidegenítésével nem biztos, hogy célba ér, még ha ez a néző az egyébként a szerzővel szívesen összekacsintó, filmbuzi közönség is. Ez egy egyszeri poén, csak nemigen lehet rajta kacagni. (jbn)

Még vetítik: június 3., 19.00, Művész/Arta mozi

Szono Sion: Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club, japán, 2002, 100 perc

[retrospektív] Egészen biztos, hogy Szono Sion nem normális – vonhatnánk le felületes a következtetést a japán rendező néhány filmjének megtekintése után. Meg egyébként is: a Távol-Keleten van valami a levegőben, amit (mondom némi nagyképűséggel) mi, „nyugati”emberek nem fogunk tudni sosem átérezni és megérteni. Némi iróniát vélhetünk felfedezni a filmvégi feliratban, miszerint „a filmben bemutatott történet fikció, minden hasonlóság a valósággal a véletlen műve”. Mégpedig azért, mert az Öngyilkosok klubjának sztorija nagyon is hasonlít a japán valóságra: néhány éve tele volt a világsajtó azzal, hogy a szigetországban öngyilkossági hullám söpört végig. Igaz, többnyire nem metró alá ugrottak tömegesen a térdzoknis iskoláslányok, mint a filmben, hanem autóba zárkózva gázosították el magukat, vagy háztetőkről ugráltak le.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama (2)

A tömeges, „társas” öngyilkosságnak erős – a virtuális térben terjedő – kultúrája alakult ki Japánban, depressziós, a fogyasztói társadalom napi fogaskerekei közt őrlődő fiatalok sokasága találta meg a közös halálban a magány egyetlen ellenszerét. Szono Sion filmje hátborzongató hitelességgel ragadja meg ezt a – néhol kifejezetten cinizmusba hajló – totális társadalmi nihilizmust: az öngyilkosság, minden eszképizmusa ellenére, „jóbuli”, „cool” életérzés. És ne feledjük: a szélessávú internet „hajnalán” vagyunk, a virtuális világban felnövekvő nemzedékek számára átértékelődik a világgal és önmagukkal való viszonyuk. „Van kapcsolatod magaddal?” – hangzik el a visszatérő kérdés a filmben, és talán ennek a kérdésnek az univerzalitása lehet egyfajta kulcs a japán film idegenségéhez.

És az biztos, hogy ezután más szemmel fogunk nézni a bugyuta japán tinipopbandákra. (pazs)

Még vetítik: június 4., Florin Piersic / Republicca mozi, 23 óra (Clubul sinucigașilor)

 

Hörcher Gábor: Drifter, 2014, magyar, 2 perc

[magyar nap] Hörcher Gábor kamerája egy húszéves srác nyomába szegődik. Ricsit egyetlen álom vezérli: autóversenyző szeretne lenni, s a halálát is úgy képzeli el, hogy majd „megpusztul” a járműben. Otthagyja az iskolát, amúgy is fegyelmi problémái voltak, és minden energiáját ütött-kopott autóroncsa tuningolására fordítja. Elvált szülei segítik, ahogy tudják, barátok állnak mellette és egy nagy Ő is megjelenik. Végig érezzük, hogy igazi happy end nem zárhatja ezt a történetet, hiszen Ricsi mélyszegénységben él, és szinte egyformán rizikós lopással szerezni pénzt és bankból kölcsönözni: ha elkapján, vagy ha nem tudja visszafizetni a kölcsönt, így is, úgy is börtönben végezheti. Pedig van neki egy rejtett tehetsége, amit még ő maga sem ismert fel: igazán ügyes kezű autószerelő. Eljuthat-e egy igazi autóversenyre, s ha igen, megnyerheti-e a derbit? Az álom hollywoodi filmekbe illő módon beférkőzhet a poros valóságba, vagy a lerántó környezet sosem engedi ki Ricsit a karmai közül? Eláruljuk, hogy lesz még itt happy end is – és spoilertől nem kell félni, mert ez a fordulat teljesen előreláthatatlan, úgy tűnik, tényleg az élet hozta a kamera elé.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama (3)

Bár helyenként érződik, hogy a szereplők a kamera miatt szókimondóbbak, mint amilyenek talán anélkül lennének, a filmesnek sikerül belesimulnia ebbe a környezetbe (bőven szánt is erre időt: öt évig forgatott a családdal, amiből hosszú időt a kertjükben töltött egy ócska buszban). Az is érződik, hogy vannak a rendező által megteremtett helyzetek, Ricsi néha úgy szól a kamera felé, mintha bizalmas jóbarát állna mögötte – ez nyilván a rendező-operatőr, de általa a néző is annak érezheti magát –, aki csak meghallgat, de nem avatkozik az eseményekbe, esetleg elkapja a „fejét”, amikor az épp próbálgatott motorból felspriccol az üzemanyag. (Vagy rászól, hogy „kapcsold ki azt a kamerát”, amikor idegesíti – és ez is természetesen, elfogadhatóan hat, a szereplőt jellemzi.)

Remek ritmusú, igényesen fényképezett és vágott, szép, őszinte és egyszerű film, holnap lesz újranézhető Kolozsváron, ne hagyjátok ki! (bk)

Még vetítik: június 4., 22:00, Katonai Kör

Ciro Guerra: A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent, 2015, kolumbai, 123 perc

[szupernóva] A kígyó ölelését Kolumbia jelölte az idegen nyelvű Oscar-díjra 2015-ben, de a Saul fia gyorsabb volt. Az viszont korántsem mondható el róla, hogy ne lenne mestermű, a maga allegorikus, türelmesen hömpölygő, imitt-amott kegyetlen, környezettudatosító és filozofikus jellegében. Két párhuzamosan futó cselekményszálon bontakoztatja ki az amazonasi esőerdő bennszülöttei és két tudós találkozását. Mindkét történetben Karamakate sámán a főhős, törzsének utolsó túlélője, aki előbb 1909-ben találkozik egy német etnológussal, akinek sürgős ellátásra van szüksége, utóbb 1940-ben egy amerikai biológussal, akinek rejtettek a szándékai és ködös az úticélja. Mindkettejükkel ugyanazt a távot kenuzza végig a nagy folyón lefelé, megállóik és párbeszédeik a civilizációk, létkérdések, hitvilágok összecsapásának visszásságairól nyújtanak látleletet az ilyesmihez nemigen szokott nézőnek.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama (4)

Fekete-fehérben forgatott, nagyszabású eposz, grandiózus képekkel, s a cselekmény során Karamakate jóvoltából számos ősi, a mai nyugati kultúrkör számára idegen világnézeti szentenciával szembesülhetünk. Azzal például, hogy mennyire a múltból élünk, attól függünk, megköt és nem ereszt, hiszen tudásunkat, hitünket és értékelésünket nem elsősorban konkrét emlékeinkből nyerjük, nem figyelünk természeti környezetünkre, tiszteletben nem tartjuk, hanem elődeink hátrahagyott írásaiból merítjük az igencsak kétséges bölcsességet, amelyek megtévesztenek és félrevezetnek, szemben a jelennel és a természettel szoros kapcsolatot ápoló, abba harmonikusan beépülő bennszülöttekkel. A kenuzós képek szinte állandó vízszintes szimmetriája, tudniillik ahogyan a látszó világ a vízben tükröződik, s ahogyan a fehérek gyarlóságával, bevallott és rejtett szándékaik kettősségével minduntalan szembeállítja a nemes vadember bölcsességét és gerincességét, na meg természetesen a mindenütt mindenben rejlő metaforák arra ösztönözhetnek, hogy tudatosabban éljünk, vegyük észre már a szépet, figyeljünk oda jobban a természetre és magunkra, s akkor tán a tékozlás állandó bűntudata sem gyötörne. Ciro Guerra rendező és David Gallego operatőr megkerülhetetlen alkotása, melynek ineffable esszenciájába Hermann Melville Moby Dickje, Francis Ford Coppola Apokalipszis mostja, vagy Vörösmarty Csongor és Tündéje egyaránt beleférne. (fsz)

Még vetítik: június 5., Cinema City Julius Mall, 3-as terem (Îmbrățișarea șarpelui)

Pavle Vuckovic: Panama, szerb, 2015, 97 perc

[szupernóva] Ez a film nem egy hagyományos szerelmi dráma. Két szerb fiatal kapcsolatáról, közösségi portálokon alapuló, gyakran nyitott, felszínes viszonyokra épülő életéről szól. Joven sikeres építészhallgató, már munkát is szerzett, legjobb barátjával azon versengenek, hogy ki fekszik le több nővel, kinek sikerül pikánsabb szexuális élményéket begyűjtenie. Majával, a könyvesbolti eladóval is nyitottan, lazán indul és sokáig a tökéletes szexuális összhangra épül a kapcsolata. A történet az érzelmek megjelenésével bonyolódik, egyik fiatal sem akar ugyanis elmélyülni a kapcsolatban. Joven párhuzamosan két lányt is fűz, mégis csak Majával szemben vannak a féltékenységből fakadó kitörései. Úgy tűnik, van oka a féltékenységre, vannak olyan jelek, amelyekről a néző maga sem tudja eldönteni, hogy tényleg Maja hűtlenségét bizonyítják-e vagy csak Joven vetíti ki általuk a saját frusztrációit.

Discordia; Öngyilkosok klubja / Jisatsu Circle / Suicide Club; Drifter; A kígyó ölelése / El abrazo de la serpiente / Embrace of the Serpent; Panama (5)

A néző kíváncsian követi a fiatal fiú nyomozását a Facebookon és az életben – a film itt hangsúlyosan érzékelteti a közösségi portálokon posztolt képek, videók, bejegyzések hatását az emberek mindennapi életére, kapcsolataira, de nem ragad le ennél az egy témánál. Bár fiatalok bulis élete, a klubokban töltött éjszakák, az igencsak kitolódott szexuális „korlátok” szintén fontos szerepet kapnak, a lényeg a pár és főleg Joven személyiségének a változása. A film egyébként tele van már-már szoftpornó-jelenetekkel, de azok nem lógnak ki az alkotás szövetéből, a fiatalok kapcsolatát jellemző, hatásos eszközzé válnak.

A film vetítése után laza, viccelődős beszélgetés alakult ki a rendezővel a szexjelenetek forgatásáról, a szereplők belső motivációiról, érzelmeiről és a film személyes ihletettségéről is. Vuckovic azt mondta, hogy több szereplőben is van valami belőle, a saját élményeiből, s lehet, hogy a pszichológusa azt mondaná a három évig forgatott filmre, hogy jó kis terápia volt számára... (tgi)

Vetítik még: június 3., 14:45, Florin Piersic / Republica mozi

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Discordia

Discordia

Román filmdráma, 2016. Rendező: Ion Indolean.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

Öngyilkosok klubja (Suicide Club)

Öngyilkosok klubja (Suicide Club)

Japán bűnügyi, filmdráma, horror, 2001. Rendező: Sion Sono.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    2 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Drifter

Drifter

Magyar dokumentumfilm, bűnügyi, filmdráma, 2014. Rendező: Hörcher Gábor.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • Szerinted?

A kígyó ölelése (Embrace of the Serpent)

A kígyó ölelése (Embrace of the Serpent)

Kolumbiai kalandfilm, filmdráma, történelmi, 2015. Rendező: Ciro Guerra.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , cikk, filmkritika, magyarul, film