Szabó R. Ádám

/ / /

· írta

Reneszánsz előtt

Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek

Kritika

Azeroth békés, virágzó, emberek lakta világába egy portálon keresztül megérkezik az Ork Horda. Büdösek, nagyok és csúnyák, emelett lételemük a háború, így hát elkerülhetetlenné válik a két faj összeütközése, ahol kardok és harci kalapácsok csörögnek, csontok törnek, izmok szakadnak... Megérkezett az első nézhető (és helyenként kifejezetten szórakoztató) videójáték-adaptáció, a 2006 óta készülő Warcraft.

A Blizzard Entertainment 1994-ben készült „valós idejű” stratégiai játékában a Tolkien-univerzumból a popkultúrába átkerült orkok és emberek közül válaszhat a játékos, a két faj különböző erősségeit felhasználva kell ellenfeleinket a pályáról eltüntetni. Az első, nagysikerű játékot aztán két, még sikeresebb folytatás követte, de ami a Warcraft-univerzumot leginkább eltrejesztette, az a 2004-ben piacra dobott, nehezen kimondható műfajú MMORPG (Massively Multiplayer Online Role Playing Game, vagyis csak interneten keresztül játszható szerepjáték), amelynek világát sokezer játékos karaktere népesít be.

Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek

A rajongóközönség már évek óta várta, hogy film készüljön a játék alapján, főleg, hogy a Blizzard mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a játékait (Starcraft sorozat, Diablo sorozat) felvezető és átvezető animációk magas színvonalúak legyenek. Szereplőkkel, filmszerű jelenetekkel adták meg a hangulatot a játékhoz, ráadásul ezt nem is úgy kell elképzelni, hogy pár percről lenne szó: a Warcraft harmadik részéhez összesen 45 percnyi, tehát egy fél nagyjátékfilmnyi animáció készült.

Többek között emiatt is nagy várakozás előzte meg a Warcraft-mozifilmet, hiszen ezúttal nem egy B-kategóriás játék kerül feldolgozásra, hanem egy komolyan felépített világot kellett bemutatni (a Warcraft-univerzum, akárcsak a Csillagok háborújáé, regényekkel is terjeszkedett az évek során), és ezúttal sikerült a hírhedt játékadaptáló rémet, Uwe Bollt távol tartani a produkciótól (bár a hírek szerint jelentkezett a Blizzardnál, ahonnan szerencsére két lábbal rúgták ki). És az eddig megjelent adaptációkkal ellentétben egyvalami mindenképpen kiütközik a filmen: végre igazi rajongók kezébe került az alapanyag, akik megfelelő komolysággal kezelték azt.

Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek (2)

Ugyanakkor pont ez tartja vissza a Warcraftot attól, hogy az első igazán jó játék-adaptáció lehessen: a készítők átestek a warg tulsó oldalára, és túl komolyan vették a történetet. Itt mindenki hasznos és kötelességtudó, még az azerothi boldog békeidőkben sem látunk semmiféle igazán emberi, humoros, valóságos jelenetet, megnyilvánulást. És mindenképpen előrelépés, hogy ez a film nem viccesen rossz, sőt, de ne feledjük már el, hogy egy olyan fantasy-játékról beszélünk, amelyben a harmadik rész egyik hőse egy nagyranőtt, mágikus panda, némi humor talán igazán egyedivé tehette volna a film világát.

Ez az eredetiség hiánya a film másik gyenge pontja: szinte nincs olyan szereplő vagy jelenet, amelyet ne láttunk volna már valahol máshol, legalább elemeiben. Leginkább természetesen A Gyűrűk Ura hatása letagadhatatlan, de az Avatar, a Csillagok háborúja vagy a John Carter benyomása is felismerhető a snittek némelyikén.

Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek (3)

És bár részleteiben nézve a filmet, mozis szempontból nem sok újat vagy korszakalkotót fedezhetünk fel, az összképp egy kicsit csak pozitívabb ennél. Mégpedig azért, mert annyival több ez, mint eddig bármelyik Tolkien-utánérzés, hogy itt nincs jó és rossz fél igazán: úgy az embereket, mind az orkokat érthető és jól felépített motiváció vezérli; az orkok saját, haldokló világukból menekülnek az új világ felé, az emberek pedig addig felépült rendszerük összeomlásától félnek, és úgy sodródnak háborúba, hogy azt eközben mindkét fél (nagyobbrészt) elkerülné. Könnyen elmehetett volna film a „szép emberszabásúak” vs. „gonosz, csúnya szörnyek” irányba, de szerencsére nem teszi. Ezzel pedig korunk egyik legfontosabb társadalmi problémájára, igen, arra, a migránsválság kérdésére is tud reflektálni.

Elijesztő lehet a potenciális néző számára, hogy a karakterek egy része CGI-színész-hibrid, ám szerencsére a megfelelő forgatókönyv és kiváló animációs munka segítségével a szereplősereg egészen élővé válik. Nem azt mondom, hogy a főszereplőt teljes sötétségben is fel tudnám ismerni 10 másik társa között, de ahhoz képest, hogy a nevek megjegyezhetetlenek, a karakterek pedig helyenként elnagyoltak, én a vártnál jobban képes voltam megkülönböztetni egyik orkot a másiktól, és nem akadtam fenn minduntalan azon, hogy nem egy színész, hanem egy rajzolt szereplő szemébe nézek.

Duncan Jones: Warcraft: A kezdetek (4)

Ettől függetlenül A Gyűrűk Urának nem kell félnie a trónfosztástól, a Warcraft filmként maximum erős közepes, és igazán újat nem hoz a fantasy műfajba. Videójáték-adaptációként viszont benne van a top 2-ben. Ha a képregényfilmekhez hasonlítjuk (ezzel a műfajjal lehet talán a legjobban párhuzamba állítani), azt mondhatjuk: a videójátékfilmek Batman: Kezdődikje még nem jött el, de a Blade már megszületett. Talán nem kell már olyan sokat várni a „reneszánszra”.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Warcraft: A kezdetek (Warcraft)

Warcraft: A kezdetek (Warcraft)

Amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, háborús, 2016. Rendező: Duncan Jones. Szereplők: Travis Fimmel, Paula Patton, Ben Foster, Dominic Cooper.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    9 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film