/ / /

· írta

A csajom és más futóbolondok a környezetemből

Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse

Kritika

Arnaud Desplechin a francia mozi egyik aktuális nagyágyúja. Cannes-ba és a César-gálákra hazajár, legutóbbi filmje is nyert egy Quinazine des Réalisateurs-díjat (és nem lepődnénk meg, ha az előkészületben levő Les fantômes d'Ismaël is Cannes-ban debütálna, jövő májusban). Ennek ellenére nehéz lándzsát törni a Trois souvenirs de ma jeunesse (kb. Három emlék az ifjúságomból) mellett – de pálcát törni fölötte sem sokkal könnyebb. Nyomasztó, szívszorító, izgalmas vagy felemelően lírai pillanatok, gyönyörű képek és csodálatos zene váltakozik benne a percekre leülepedő unalommal.

Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse

Stephen Dedalus James Joyce irodalmi alteregója volt. Először az A Portrait of the Artist as a Young Man című könyve antihőseként jelent meg, aztán az Ulysses jelentős szereplőjeként „láthatjuk” viszont. A film főszereplője, Paul Dedalus (Mathieu Amalric / Quentin Dolmaire) is valamiféle rendezői alteregónak tűnik, főképp mert a sztori végéhez közeledve egyre több hosszú monológja van, kiszól a filmből egyenesen a szemünkbe nézve, hosszú magyarázatai, elmélkedései a kamerával farkasszemet nézve hangzanak el. A színészek és főleg a szerepek jórésze ismerős lehet: 1996-ban, nagyjából egy évtizeddel korábban mutatta be Desplechin a Comment je me suis disputé… (ma vie sexuelle) című filmjét, ehhez forgatott most egyfajta prequelt.

Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse (2)

Ahogy a cím is ígéri, a film három részből áll: a három emlék időbeli utazás, amelyet a forgatókönyvíró-rendező egy térbeli utazás keretébe helyez. Paul Dedalus éppen Tadzsikisztánból indul haza, Párizsba, orosz(ul beszélő) szeretőjétől búcsúzik, elakad a moszkvai reptéren, mert úgy tűnik, gond van az útlevelével, aztán Párizsban jön-megy és zárja le egy kamaszkori konfliktusát. Az egyes részek – ebben a sorrendben – egyre hosszabbak. Sajnos. A legelső súlyos családi, lélektani dráma lehetne – van benne őrült anyja ellen késsel küzdő gyerek, leszbikus nagymama, Párizsban ragadt orosz néni, gyenge apa és egyre fanatikusabban imádkozó kisöcsi –, de ez a tarka szereplőkavalkád mindössze 10 percet kap a kétórás filmből. A film legizgalmasabb része a 20 percben összecsapott minszki kaland, a zsidók disszidálását segítő titkos szervezettel, bűvös meggyőzőerejű cigarettával, ausztráliai „alteregóval”.

Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse (3)

Ha a Trois souvenirs de ma jeunesse második „fejezete” felér egy félbehagyott kémfilmmel vagy krimivel, a harmadik flashback sikeresen melodrámává butítja a filmet. A film hátralevő másfél óráját – igen, másfelet! –  tinédzserek egzisztenciális és szexuális problémáival kell töltenünk, ami – valljuk be – túl hosszú és helyenként unalmas. A harmadik emlék Esther (Lou Roy-Lecollinet), az első szerelem, Paul élete nagy szerelme: szép, cinikus, kedves, kacér, szemtelen, felelőtlen és ambícióktól mentes. Látjuk szárnyalni, látjuk összetörni, sűrűn leveleket írni – illetve a leveleket kamerába belepityeregni –, látjuk Pault flörtölni, büszke szerelmesnek lenni, de látjuk restellni is a se veled, se nélküled-kapcsolatot. Jönnek-mennek körülöttük a barátok, testvérek, Paul pedig közben egyetemi karriert építene a fővárosban, úgy kapaszkodik idős témavezetőjébe, mint egykor a nagyanyjába, olvas, tanul, hajt – az ambícióktól tökéletesen mentes, vidéki lány pedig vissza-visszarántja. Boldogok, összevesznek, szakítanak, kibékülnek, mással kavarodnak össze (és ez így fog menni nagyjából 20 évig, ahogy az a Comment je me suis disputé…-ből kiderül) – túl ismerős ez a történet ahhoz, hogy ilyen hosszan leköthessen...

A (film) igazság(á)hoz az is hozzátartozik, hogy Paul sem épp az a szerethető filmhős, akivel könnyű azonosulni. Olykor briliáns és elbűvölő, máskor elég tahó módra poénkodik. Jellemére éppen a felidézett emlékek szolgálhatnak magyarázatként: a nyelvtanulásba vagy a kutatásba menekül, világcsavargó lesz, egyetlen kapcsolatban sem képes megülni. (Külön szépsége a filmnek Amalric színészi játéka – sokat érett a Comment je suis disputé… óta –, és a két elsőfilmes fiatal színész, Quentin Dolmaire és Lou Roy-Lecollinet között is működik a kémia.)

Arnaud Desplechin: Trois souvenirs de ma jeunesse (4)

Hogy hova vezet mindez? Nagyjából sehova, de ez nem feltétlenül baj. Paul Dedalus egyszerűen „éli az életét”, mint Godard szereplői (a francia újhullám nem múlt el nyomtalanul!), s ha ez nem is lehet egyfolytában izgalmas – kinek az élete az? –, mégis van benne egy külöleges szépség, ami egyaránt rejtőzhet a falicsempe vidám ritmusú rajzaiban, vagy akár egy selymes női nyak hajlataiban. A nyersebb, vizuálisan egyhangúbb jelenből kör alakú képkivágás segíti a melegebb tónusú emlékek felidézését, mintha egy kulcslyukon át tekintene vissza a főszereplő egykori önmagára (ha a többszörösen osztott képmezők ugyanakkor „tájidegennek” is tűnnek).

Mindent összevetve, egyszer érdemes beülni rá a moziba.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Trois souvenirs de ma jeunesse (My Golden Days)

Trois souvenirs de ma jeunesse (My Golden Days)

Francia filmdráma, romantikus, 2015. Rendező: Arnaud Desplechin. Szereplők: Quentin Dolmaire, Lou Roy-Lecollinet, Mathieu Amalric, Dinara Drukarova, Cécile Garcia-Fogel, Françoise Lebrun.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film