A szupermodell magányossága

Mads Matthiesen: The Model / A modell

Mads Matthiesen dán író-rendező debütálásáért, a Teddy mackó / Teddy Bear című filmért annak idején a legjobb külföldi rendezőnek járó díjat nyerte el a Sundance-en. Másodéves produkciója hasonló témában készült, szerzői darab: ezúttal a divatvilág kulisszái mögé kínál ígéretes bepillantást.

A modell címszereplője egy fiatal dán nő, akinek életcélja, hogy bekerüljön a nemzetközi divatszakmába, és leigazolja a Chanel, ezért családját és pasiját hátrahagyva Párizsba költözik, és ott próbál befutni. A szégyellős, messziről jött lány felsül az első kulcsfontosságú megbízásán, de sikerül javítania: elcsábít egy neves divatfotóst (Ed Skrein), amitől rögtön szárnyalni kezd a karrierje. De ami könnyen jött, könnyen is megy.

Ami a műfaját illeti, A modell egy (pszicho)thriller lehetőségét tartogatja magában. Könnyű azonosulni a hősnővel, már csak azért is, mert a film éppen a költözése napján indít, ami persze nem csak térbeli, de lelki utazás kezdete is egyben. A romantikus kapcsolat a szálas, gazdag és befolyásos divatfotóssal túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, viszont bár a férfi idővel valóban kimutatja a foga fehérjét és komoly csalódást okoz a hősnőnek, a film mégsem megy át bűnügyi thrillerbe.

És ez a váratlan irány a film fő pozitívuma: ez egy címszereplőre koncentráló dráma, se több, se kevesebb. Nem fajul klisés B-kategóriás zsánerdarabba, hanem mindvégig megmarad életszerű történetnek, ami hiteles és emberi karakterekről szól. Eleinte azt várjuk, hogy ha a hősnő a protagonista, akkor a férfi biztos antagonista lesz, az egyik szépség, a másik szörnyeteg. Skrein ráadásul gyakran alakít jóképű keményfiúkat (A szállító: Örökség) és gonoszokat (Deadpool). De Matthiesen felcseréli a jól megszokott szerepeket: itt valójában minden a címszereplőről szól, aki önmaga főellensége is egyben.

Ez a film felemelkedés-történet a divat csábító világáról, egy karrierista hőssel a főszerepben. Ott kezdődnek a gondok, hogy a film legfeljebb karaktertanulmányként érdekes, választott témájában alig mond újat. Pedig reális elvárás volt, hogy a Teddy mackó rendezőjének legyen valami mondanivalója erről a színtérről, mert korrektül sikerült bemutatkozása főhőse is a testére koncentrálva, majd külhonban kereste a boldogságot: a debüt egy szégyellős testépítőről szól, aki Thaiföldre megy becsajozni.

A szerepek felcserélését leszámítva kevés olyasmi történik, amit ne láttunk volna olyan filmekben, mint a Showgirls vagy a Fekete hattyú. Amiknek viszont a szatirikus éle is hiányzik A modellből, ez a film ugyanis nem kevésbé szégyellős, mint kezdő modell hősnője. Drámaként is lehetne vehemensebb, turbulensebb: nagy benne a potenciál, de a direktor nem aknázza ki eléggé a lehetséges konfliktusokat. A hősnő veszekszik ugyan a dán pasijával, a divatfotóssal, a szobatársával és a főbérlőjével is, de egyik konfrontáció sem mérgesedik el annyira, hogy izgalmassá tegyen egy közel kétórás filmet.

A film lassan építkezik, túlságosan is: körülbelül egy óra telik el a játékidőből, mire igazi bonyodalmakat látunk, addig szinte minden álomszerűen, és emiatt kiszámíthatóan alakul a hősnő karrierjében. Flash forward ugyan van a film elején, és ez a trükk általában képes később katartikus ráismerést kiváltani a nézőben, de nem itt, A modellnek ugyanis a nyitánya a legunalmasabb. Nincs probléma a magabiztosságot sugalló lassúsággal kezdődő, visszafogott drámákkal, amíg nem hosszabbak fél órával a kelleténél.

A cselekmény következetes és enigmatikus, de egyben meglehetősen érdektelen is, ráadásul a címszereplő sem markáns karakter – ellentétben a Teddy mackó kigyúrt 40 éves szűzével – hiába vannak merész álmai. És a szerepet alakító színésznő sem segít ezen. Maria Palm jól játssza a szégyellős szépséget, de egyedül ez megy neki, és ez is alighanem azért, mert maga is kezdő még, így lehetett miért izgulnia a forgatáson. Se azt nem tudjuk meg, hogyan képes elcsábítani az aranyifjú divatfotóst, se azt, hogy mi benne olyan különleges a hasonlóan tökéletes testű és arcú modellek között, hogy figyelmet keltsen.

Skrein ugyan nem rossz, de elnézve a rendezést, mintha az utolsó fillért is rá költötték volna a büdzséből. Így lett egy sztárjuk, akivel el lehet adni a filmet, viszont a produkció maga meglehetősen szegényes maradt, nincs benne egyetlen snitt sem, amire külön pénzt kellett volna áldozni vagy nehezebb lehetett felvenni. Rejtély, hogy miért kapott ez a remegős kézikamerával felvett opusz operatőri díjat a göteborgi fesztiválon, bár relatíve gyér lehetett az éves termés a dánoknál, mert ezt a mozit jelölték a legjobb skandináv film díjára is.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó