Pernecker Dávid

/ / /

· írta

A fehér szélsőség nyomorultjainak tárlata

Daniel Ragussis: Imperium

Kritika

Az Imperium nem ismeretlen történetet mesél el, mégis tud újat mondani a neonácik szennyéről.

A George Washington Egyetem szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó kutatóprogramjának legújabb felmérései szerint az Egyesült Államokban tevékenykedő fehér nacionalisták és a neonáci-pártiak száma a Twitteren 2012 óta 600 százalékkal, azaz 22 ezer fővel nőtt. A szupremácia hódolóinak kedvelt témája a „fehérek népirtása”, szerintük a fehér fajt közvetlen veszély fenyegeti a társadalom diverzifikálódása miatt. A felmérés eredménye Daniel Ragussis Imperium című filmjének bemutatója után került nyilvánosságra, ez pedig szépen alá is húzza a tényt, miszerint a rendező debütálása undorítóan aktuális.

Daniel Ragussis: Imperium

Az Imperium egy FBI-ügynök igaz története, akit felettese neonáciként épít be a fajvédők hálózatába, hogy utánajárjon lehetséges terrortámadásuk részleteinek. Az idealista, művelt, éles eszű, de terepen tapasztalatlan Nate Foster (Daniel Radcliffe) pedig náciságból jelesre vizsgázva eszi be magát a vérforraló fehér gyűlölet közegébe, és gyorsan meg is kezdi látványos túráját a fajvédő lózungok és lendülő karok áporodott dzsungelében.

Daniel Ragussis: Imperium (2)

Nem ismeretlen történet ez, nem új keletű téma, de Ragussis szerencsére a Romper Stomper, az Amerikai História X, és A hitetlen (The Believer) pszichologizáló dráma-territóriumát minimálisan jelöli csak körbe. Az Imperium során ugyan egy villanásra belefutunk a kötelező jelenetbe, melyben a lelkileg leharcolt és deformált ügynököt emlékeztetni kell arra, hogy mi is missziója célja, de Ragussis nem arra keresi a választ, hogy milyen szarságoknak kell ahhoz történnie, hogy valaki átadja magát ennek az ostoba birodalomnak. Az Imperium ismeretterjesztő jelleggel provokáló szikár paranoia-thriller, melyben ez a birodalom tárul fel. Nate tapló, szervezetlen, és csak pofázásra képes agresszív bakancsos bőrfejűeken keresztül megismerkedik szervezettebbnek tűnő önjelölt árja katonákkal, gyomorforgató vallási hóbortjukban kereszteket égető klánsárkányokkal, egy rasszista rádiós celebbel, és még egy röhejesen idilli családba is belefut, akik kerti partijukon horogkereszttel díszített sütiket szolgálnak fel. Utóbbi grillhétvégén hangzik el a film legkegyetlenebb gyűlöletbeszéde (ami inkább csak egy mondat), melyben a kíméletlen nem maga a szöveg (persze az is az), hanem az, hogy ki mondja ki.

Daniel Ragussis: Imperium (3)

Az Imperium a fehér szélsőség agymosott nyomorultjainak tárlata, a kiállított egyedek pedig – egyenként és együttvéve – butaságukban is ijesztőek. Nem csak azért, mert gonosz dolgokra készülnek az „őket veszélyeztető sáremberek” ellen, hanem azért, mert időről időre elkezdenek gyanakodni a túl gyorsan befogadott Nate-re. Az ügynököt valóban sitty-sutty a kebelükre ölelik az extremisták, ez pedig nem csak a bizalmatlan kiskatonákat zavarja, hanem a nézőt is, mivel a film bő első felének időkezelése – pontosabban az idő múlásának jelöletlensége – miatt nehezen érthető, hogy Nate mennyi időt is töltött azzal, hogy beássa magát a náci szennybe. Nagy mák, hogy mikorra ez kiderül, még van annyi a cselekményben, hogy a felgyülemlett kognitív disszonanciát a publikum elveszettebb tagjai el tudják hessegetni. Ragussis filmjében mindettől függetlenül egy sanda tekintet, egy felvonulás során felbukkanó régi – és fekete – ismerős szólongatása, egy véletlenszerű látogatás az ügynök lakásán képes a művet körbelengő tűnhetetlen üldözési mánia kirobbanó nagyjeleneteivé válni.

Daniel Ragussis: Imperium (4)

Ahhoz azonban, hogy a fenyegetettség súlyát a néző érezze, nem elég az 1988-as Becsapva (Betrayed) című kétes értékű Costa-Gavras művet idéző történet okos elmesélése. Ahogy nácitematikát feldolgozó alműfaji filmek esetében, úgy az Imperiumnál is a főszereplőt alakító színészen (és persze a mellékszereplőkön) áll vagy bukik a mű. Nácit hitelesen, elmélyítve, emberként játszani ugyanis leterhelő, kemény munka, de legalább hálás feladat. Daniel Radcliffe pedig viszi a hátán a filmet, átalakulása árnyalt, közel sem harsány folyamat. Minden mozdulatában ott visszahangzik küldetésének elmegyilkos mivolta. Megküzd a külső-belső problémákkal-akadályokkal, közben pedig egy-egy jelentőségteljes villanásra árulkodó pánik jeleit is mutatja. Részletes, intenzív, felkészült alakítás ez, eddig a legjobbja, és remélhetőleg a jövőben a hasonszőrű filmekben remekelő Russel Crowe, Edward Norton, és Ryan Gosling mellett emlegetik majd. Nem Harry Potter emlékének kitörlését, elfeledtetését szolgálja – annak ellenére, hogy sokan képtelenek leugrani erről a gondolatmenetről. Radcliffe egy színész, aki Harry Potter után (is) olyan szerepeket vállal, amikben kihívást lát. Ahogy minden magára valamit is adó színész teszi. Nem próbálkozik, hanem csinálja. Az ő megformálásában Nate Foster olyan hiteles, pengeélen táncoló, esendő alak lett, akinek a szemén keresztül láthatjuk, amit Ragussis láttatni akar. Azt, hogy jelenleg nem jó irányban keressük az ellenségeinket, hiszen azokat keresni sem kell, itt vannak köztünk.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Imperium

Imperium

Amerikai bűnügyi, filmdráma, thriller, 2016. Rendező: Daniel Ragussis. Szereplők: Daniel Radcliffe, Toni Collette, Tracy Letts, Sam Trammell.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    7 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film