Csiger Ádám

/ / /

· írta

„Lezabálták a vászonról”

Beszélgetés Edelényi Jánossal

Interjú

Edelényi János a Prima Primavéra után újabb koprodukcióval jelentkezett, a The Carer / JutalomJáték főszerepére azonban immár világsztárt nyert meg Brian Cox személyében. Az író-rendezővel Budapesten beszélgettünk új filmjéről.

Mi inspirálta a JutalomJátékot?

Nemrég veszítettem el az apámat. Az utolsó évét vele töltöttem. Izraelben élek, de akkor itt Budapesten kaptam munkát, ami lehetővé tette, hogy ápoljam. Ez az év olyan volt, mint gyermekkoromban, csak fordított felállásban. Szégyellte magát előttem a testi bajai miatt, én pedig mondtam neki, hogy most fordult a kocka, ő az én kisbabám. Főkönyvelő volt világ életében, de lényegében, belül egy nagy színész. Az utolsó évében gyakran kezelték kórházban, ahol a többiek szórakoztatására sokat színészkedtünk. Nagyon tudta szavalni, hogy „Nyáréjszakán a grófi szérűn / Reccsen a deszka-palánk”.

Amikor már nagyon leromlott az állapota, azt mondta, hogy szeretne elköszönni utolsó hivatalos minőségében: egy társasház közös képviselője volt. Könyörögtem neki, próbáltam lebeszélni, mert óriási égésnek ígérkezett. Sokáig huzakodtunk, de végül belementem, hiszen ez volt az utolsó kívánsága. Segítettem neki a hónapokig tartó felkészülésben, aztán amikor eljött a nagy nap, kiállt nagy elegánsan, beparfümözve, kicsinosítva, elmondott pár jobbára összefüggéstelen sort, és dörgő tapsot kapott a lakóktól, akik persze ismerték és tudták, hogy beteg. Kiélvezte a tapsvihart, majd leült és odasúgta: „Na látod, nem megmondtam, hogy nincs ok félni? Tudtam, hogy sikerünk lesz.”

A sógorom, Bodnár István televíziós rendező ugyancsak nemrég hunyt el, mindössze 58 évesen. Végül annyira leromlott a beszédkészsége, hogy annyit sem tudott mondani, hogy „2-es kamera”, a keze viszont továbbra is csak úgy zongorázott a stúdió vágópultján. A JutalomJátékban elsősorban apám utolsó fellépése köszön vissza, de a forgatókönyv első változatában a romló beszédkészség is szerepelt. Később viszont úgy éreztem, a közönség fárasztónak találná. Az első változat szerint a főhős, Sir Michael egyedül akkor tudott érthetően beszélni, amikor Shakespeare-t és más színdarabokat szavalt.

Brian Cox és Edelényi János a Stony Brook Filmfesztiválon

Hogyan sikerült megnyerni a film főszerepére Brian Coxot?

A filmet iszonyatosan nehéz volt elkészíteni. A Prima Primavérát hét évig tartott elkészíteni, a JutalomJátékot szintúgy, hiszen már a korábbi filmem 2009-es premierje idején is nagyban dolgoztam rajta. Több koprodukciós elképzelésem is összeomlott, a két magyar producer, Berger József és Schmidt Judit rengeteg munkájának köszönhetően tudtam csak végül leforgatni. Briant megnyerni volt a legkönnyebb. Ő volt az első és utolsó választásom. Kész volt a forgatókönyv első változata, elküldtük Brian londoni ügynökének, aki továbbította neki. 72 órán belül jött a válasz, hogy tetszik neki, vállalja. Utána eltartott még három évig, amíg Brian hozzájárulásával együtt is elkészült a film.

Hozzászabtátok az ő karrierjéhez a történetet?

A karaktere házát az ő korábbi szerepeit ábrázoló fényképekkel töltöttük meg és használtunk részleteket a filmjeiből. Ez berendezői munka, de mondok írói példát is arra, hogyan változtatta meg a történetet az, hogy Brian játszotta a szerepet. Elolvastam Ian McKellen önéletrajzi könyvét, aki hosszasan ír arról, milyen zseniális Brian Lear királya. Szeretek alaposan felkészülni a színészeimből, így őt is megnéztem minden elérhető filmjében. Két könyvet is írt, az egyiknek az a címe, hogy Lear Diary, azaz „Lear-napló”, másiknak pedig az, hogy Moszkvától Salemig. Az előbbiben arról ír, hogy amikor a Lear királlyal világ körüli turnén vett részt, felléptek a Broadmoor nevű angol börtönkórházban, ahol elmebetegnek nyilvánított elítélteknek adták elő a darabot. Brian egyébként bevallása szerint Broadwayt értett, így nagy meglepetés várta. Amikor a darabban elmondta azt a sort Cordeliának, hogy „neked van okod, de a nővéreidnek nincs”, egy nő a közönségből, aki akkor már jó ideje nem beszélt, megszólalt, hogy „no cause” (nincs ok). Ezt a jelenetet belevettem a filmbe, csak ott egy Alzheimeres bácsi mondja.

Kifejezetten a Haumann Pétert akartad Cox szinkronhangjának.

Mindkét színészt zseninek tartom, akik a hangjukkal is nagyszerűen játszanak. A 70-es években a Magyar Rádióban kísérleteztek a kvadrofón technológiával, és egy rádiójátékban a focilabdát tették meg a hangjáték főszereplőjének. A labda hangja volt Péter, és zseniálisan csinálta. 1971-ben dolgoztam vele először A szerelő című főiskolás vizsgafilmünk alkalmával, amit Fehér György barátommal közösen készítettünk. Később Pétert kértük fel a III. Richárd tévéváltozatának címszerepére, ami a közös diplomafilmünk volt Gyurival, ő rendezőként, én operatőrként jegyeztem. Nem pontosan ugyanaz Brian és Péter hangfekvése, előbbié teltebb, öblösebb. De tudtam, hogy ha Péter focilabda tudott lenni, akkor ez is menni fog neki.

Edelényi János és Coco König a film londoni bemutatóján

Coco Königet hogyan választottad ki? Ő is önazonos szerepben tűnik fel: a karakteréhez hasonlóan magyar származású, fiatal és kezdő színésznő, aki szeretne Nyugaton befutni, ami sikerült is neki, hisz szerepet kapott az Assassin’s Creedben.

Az egyetlen instrukció, amit tőlem a forgatáson kapott, az volt, hogy „ne játssz”. „Légy önmagad.” A szerepet eredetileg Vesela Kazakovának írtam, aki a Prima Primavéra női főszerepét játszotta, de közben teltek az évek, és mire forgatni tudtunk volna, a karakter már túl fiatal volt hozzá. Máthé Tibor, az operatőrünk is úgy vélte, hogy ez a történet akkor működik, ha egy öregemberről és egy fiatal lányról szól. Egy közös próbafelvételt azért csináltunk Veselával és Briannel három éve Angliában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy ez nem fog működni. Utána elkezdtem 18–21 éves diákokat keresni, jártam főiskolai vizsgaelőadásokra, megnéztem magániskolák növendékeit.

Sokáig senkit nem találtam, aztán kiválasztottam egy magyar színésznőt, akinek pedig az időpont nem volt jó. Hat év után végre elkezdhettem volna forgatni, csak női főszereplőm nem volt. Berger Józsi mutatott egy cikket a Marie Claire-ben Coco König, a hírnév szárnyán címmel. Először csak viccből mondtam, hogy ő pont jó lenne, de Józsi meg is szervezte a találkozót. Három nap múlva kimentünk Bécsbe, csináltam Cocóval egy rögtönzött próbafelvételt, és nagyon tetszett, amit láttam. Meghívtuk Budapestre, ahol több magyar lány részvételével csináltunk egy igazi „castingot”. Nekem mindenben nagyon fontos, hogy legközelebbi alkotótársam, és nem mellékesen barátom, Máthé Tibor mit szól hozzá. „Ezt az arcot el lehet nézni másfél órán keresztül” – mondta az ő utolérhetetlenül tömör és lényeglátó megfogalmazásában. Eddig ahol csak vetítették a filmet, Cocót valósággal „lezabálták” a vászonról.

Edelényi János és Máthé Tibor a forgatáson

Két forgatókönyvíróval is dolgoztál a filmen, Gilbert Adairrel és Tom Kinninmonttal. Hogyan zajlott a közös munka?

Fiatalon volt szerencsém igazi színészbölényekkel dolgozni Bástitól Őzén és Págeren át Bessenyeiig, így nem csak a nagyságukat, de a gyengeségeiket is ismertem. Minden nagy embernek vannak kicsinyességei is, ez talán univerzális, de hogy ez pontosan miben nyilvánul meg, az meglehetősen egyedi. Megírtam a történetet egy hosszabb treatment formájában, amit ki kellett tölteni az egyediség részleteivel. Hogy egyszerű, és csak a felszínt érintő példát mondjak, fogalmam sem volt például, milyen lehet a mindennapi élete egy ilyen Sir Michaelnek. Például hogy szólítják otthon? De ha a film nem Angliában, hanem számomra ismerős terepen, mondjuk Budapesten játszódna, akkor is akartam volna egy igazi írót. Én nem tartom magam írónak.

A treatmentet elküldtük különféle ügynökségeknek, akik írókat képviselnek. Steve Bowden, a film egyik angol producere – akivel a Primavérán is dolgoztam – sokat segített ebben, és végül az egyik ügynökség javasolta Gilbertet. Megnéztem két filmet, amiket ő írt, az Álmodozókat Bertoluccitól és a Love and Death in Long Islandet, elolvastam az összes fellelhető regényét, és nagyon élvezetesnek, szellemesnek tartottam őket. Találkoztunk, elolvasta a történetet, megtetszett neki, vállalta a forgatókönyv megírását. A szerződés úgy szólt, hogy két változatot ír, a másodikat a visszajelzéseim alapján újraírva, már amennyiben egyetért a javaslataimmal, és attól kezdve viszont én megyek tovább a projekttel.

A szkript fejlesztését közben nem csak az bonyolította, hogy Gilbert 2011-ben meghalt, de az is, hogy Vesela kiesése miatt egyébként is újra kellett írnom a történetet. Ugyanahhoz az ügynökséghez fordultam, ők pedig Gilbert legjobb barátját és alkotótársát, Tom Kinninmontot ajánlották, aki már producerként és rendezőként is dolgozott vele. A ghost writer, azaz szellemíró kifejezés jutott eszembe arról, hogy milyen jól ment a közös munka, mintha Gilbert szellemét sikerült volna megidéznünk. Szerintem ma már se Tom, se én nem tudjuk megmondani, mit ki írt hármónk közül.

Edelényi János és Anna Chancellor a film londoni bemutatóján

Elindult már a következő Edelényi-projekt?

Régi álmom, hogy filmet készítsek Sir Alexander Korda, azaz Korda Sándor életének egy szakaszáról. A sors úgy hozta, hogy a Fehér Gyurival közös munkáink közül kettőt is a Mafilm akkori 1-es és 2-es műtermében forgattunk, amelynek homlokzatára ki van írva, hogy építette Korda Sándor. Aztán elüldözték innen, erre – képletesen szólva és az őt befogadó ország hálás leegyszerűsítésével – egy személyben létrehozta az angol filmipart. A film egy vicces tündérmese lenne a rendező-producerről, aki az angol és ezzel a világtörténelem első lovagja lett a film- és szórakoztatóipar világából. Közvetlenül jóbarátja, Sir Winston Churchill felkérésére 1941-ben nem kevesebbet vállalt, mint hogy megmenti a világot, mégpedig azzal, hogy hadba hívja az addig szigorúan semleges USA-t az európai szövetségesek oldalán. Visszatért az általa gyűlölt Hollywoodba, ahol szerinte még egy rendes kávéház sem volt, és megcsinálta a Lady Hamiltont Laurence Olivier és Vivian Leigh főszereplésével. A film a háborús propaganda egyik legkirívóbb esete. Az ilyesmi Amerikában tilos volt, de Korda annyira jól csinálta, hogy neki lehetett. Nelson admirális leggyújtóbb beszédeit Sir Winston írta egy földalatti bunkerben. „Egy diktátorral nem lehet egyezkedni, a diktátort le kell győzni.” Tommal dolgozunk a könyvön, remélem nem tart újabb hét évig, mire elkészül a film.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

JutalomJáték (The Carer)

JutalomJáték (The Carer)

Brit vígjáték, 2016. Rendező: Edelényi János. Szereplők: Brian Cox, Anna Chancellor, Emilia Fox, Coco König, Karl Johnson, Selina Cadell, Andrew Havill, Roger Moore, Richard Ridings, Lukáts Andor, Emily Bevan, Ruth Posner, Maitland Chandler, Adam Morris.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , cikk