/ / /

· írta

Klezmer orkeszter

Bereczki Csaba: Soul Exodus

Kritika

Amikor a világ egyik legnagyobb kőszénfogyasztó és -termelő országának élére egy olyan vezetőt választanak, aki nem hisz a globális felmelegedésben, különösen jól esik egy feel-good movie, ami elfeledteti velünk a sok szart a világban. A Soul Exodus így is tesz az első félórában, de nem éri be végig a szimpla szórakoztatással, képes tanítani is nekünk valamit az életről.

A filmkészítésben a zene egyfajta csalás: a leghálásabb dolgok egyike zenére vágni, a fülbemászó dallamok pedig még pocsék történeteket, elidegenítő auteur-i technikákat is fogyaszthatóvá tudnak varázsolni. Nehéz vele mellélőni, ugyanis ha egy dolog van a világon, amiben talán mindenki egyetért, az a zene szeretete. A zenés dokumentumfilmeknek így különösen könnyű dolga van – gondolnánk –, de a magyar rendezők az utóbbi időben nem elégedtek meg a szórakoztató középszerrel: elég csak Almási Tamás nagyszerű szocio-dokujára, a tititára gondolnunk, vagy Szimler Bálint lehengerlő erejű videoklipfilmjére, a Balaton Methodra, két nagyon különböző alkotásra, ahol a közös pont a zene. Bereczki Csaba se teszi alacsonyabbra a mércét legújabb dokumentumfilmjében, a Soul Exodusban, mely egy tér- és időutazás Kanadától Moldováig, napjainktól az 1800-as évekig, miközben egy őrült zenekart követünk gyökereik felkutatásában.

Bereczki Csaba: Soul Exodus

Egy zenei együttléten járunk Észak-Amerikában, ahol tradicionális jiddis muzsikára ropják az emberek, majd bemutatkozik pár fura fazon, akik azt állítják, hogy testvérek, noha külsőre semmi közös nincs bennük. Nemsokára megtudjuk, hogy ők a The Brothers Nazaroff nevű klezmerformáció, akik egy rejtélyes zsidó folkikonról, Nathan „Prince” Nazaroffról nevezték el magukat, kinek lemezével egy New York-i zenebolt polcain találkoztak. A film ennek a pár őrült fazonnak története, akiket városról városra követünk Amerikán keresztül Európába, miközben jelenről és múltról, zenéről és identitásról diskurálnak, és persze mindenhol rázendítenek, legyen az Coney Island tengerpartja, egy szűkös berlini lakás, egy kattogó hajó a Dunán, vagy egy román templombelső. A Soul Exodus mint kontinenseket áthidaló koncertfilm is erős lenne, de a bandatagok egyenként és kollektíve is vannak olyan érdekfeszítő figurák, hogy majdhogynem izgalmasabb, amikor aláfestőzene nélkül ömlik a szöveg a szájukból; és a dalbetéteket igazából két mély gondolatfolyam közötti pihenőnek is felfoghatjuk.

Bereczki Csaba: Soul Exodus (2)

A film ugyanis nemcsak zenetörténeti szempontból érdekes – megtudhatjuk, hogy a zsidó zene több a Hava Nagilánál, és a Kelet-Európából eredő klezmer és jiddis muzsika rengeteg helyi kultúrából merített, ami egy igazán eklektikus és eredeti hangzásvilágot eredményezett –, de kulcsfontosságú témája az identitáskeresés, és az identitás folyékonysága, relativitása is. A főszereplők olyan zsidók, akik Amerikában születtek – családjaik a 2. világháború vagy már a századforduló környéki pogromok hatása kényszerültek elhagyni európai hazájukat – és ők, akik egész életükben az Egyesült Államokban nevelkedtek, felnőttként visszaemigráltak Európába (ki-ki más országba) a poszt-9/11-es fojtogató atmoszféra miatt. Az ő történetük is megmutatja, hogy az identitás egyrészről nem egy darab földhöz kötött, másrészről messze nem valami tiszta, szilárd dolog, és ez így van jól. A multikulturalizmus nem korcsosulás, hanem szellemi gazdagodás, és nem összekeverendő a kulturális globalizációval, ahol eltűnnek a helyi jellegzetességek, előbbit ugyanis nem az uniformitás, hanem a keveredéseknek köszönhető végtelen számú változat és választék jellemzi.

Bereczki Csaba: Soul Exodus (3)

A Soul Exodus egyrészről egy baromi szórakoztató és felemelő film, hiszen alanyainak életigenlése, életszeretete csak úgy sugárzik belőle, és ez a nézőre is átragad, tehát jó szívvel lehet ajánlani mindenkinek, aki ki akar kapcsolódni. De közben meg egy rendkívül fontos mű is, mert folyamatosan konfrontál velünk, problémákra világít rá, és teszi ezt úgy, hogy nem azzal megyünk ki a teremből, hogy „mindannyian meg fogunk halni”, mint az Özönvíz előtt esetén, hanem reménnyel tele, hogy talán még meg lehet állítani azokat a folyamatokat, amelyek a 2. világháborúban már egyszer népirtásba torkolltak. Mert a rasszizmus, a xenofóbia, a szexizmus, a homofóbia és az antiszemitizmus ismét erősödni kezdett a világban: elég csak az amerikai választásokra gondolnunk, melynek következtében olyan emberek kerülhetnek a hatalom közelébe, mint Steve Bannon, egy szélsőjobboldali híroldal vezetője, aminek többek között A fogamzásgátlás visszataszítóvá és kattantá teszi a nőket című cikket köszönhetjük. A gyűlölet elleni harcban pedig egyesítő erejének köszönhetően az egyik legjobb fegyver a zene lehet.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Soul Exodus

Soul Exodus

Magyar zenés, dokumentumfilm, 2016. Rendező: Bereczki Csaba. Szereplők: Bob Cohen, Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Jake Shulman-Ment.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    7/10 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film