Székely Bíborka

/ / /

· írta

Legendás történetek és megfilmesítésük

David Yates: Fantastic Beasts and Where to Find Them / Legendás állatok és megfigyelésük

Kritika

A varázslat terjedése megállíthatatlan. Öt évvel az utolsó, mindent eldöntő Harry Potter-mozi után alohomora! – és ismét betekintést nyerhetünk a mágia epikus, látványos és felettébb izgalmas világába.

Persze vannak sokkal prózaibb okai is. J. K. Rowling ugyan megpróbált kilépni a diákvarázsló kalandjainak árnyékából és felnőtt műfajokkal is beleírni magát a szépirodalomba (ld. az Átmeneti üresedést / The Casual Vacancy, valamint az álnév alatt megjelentetett krimijeit), majd egy kevésbé népszerűre sikerült drámával igyekezett kielégíteni a folytonosan újabb varázslóregényért könyörgő rajongóbázist (ld. Harry Potter és az elátkozott gyermek), de ez még mindig nem volt elég. Így lett az év visszatérése a valaha létező legnagyobb bevételt hozó filmes franchise legújabb része, amely ugyan 70 évvel a fiatal mágus-triumvirátus Hogwartsba kerülése előtt játszódik, viszont az univerzumot újfent hibátlanul jeleníti meg a forgatókönyvért felelős írónő és az utolsó négy Harry Potter-filmet is jegyző David Yates rendező.

David Yates: Fantastic Beasts and Where to Find Them / Legendás állatok és megfigyelésük

A Legendás állatok és megfigyelésük az 1920-as években játszódik (ezt olvasd, ha kíváncsi vagy a pontos dátum pontos jelentőségére), s egyértelműen egy hosszabb sorozat nyitányának szánták, amelynek főhőse Newt Scamander (Göthe Salamander) magizoológus, aki a Hogwarts (Roxfort) varázslóiskola tankönyvei között szereplő, Legendás állatok és megfigyelésük című munkája által ismert, melyet a heptalógia alatt az írónő Scamander álnevén ki is adott, de nem regényként, hanem csak egy rövid összefoglalóként ínyenceknek – kedvenc varázslótanoncaink bejegyzéseivel kiegészítve (a sztori szerint pont Harry példánya lett reprodukálva). Ezen alapult később az azonos nevű forgatókönyv, majd film, a regénysorozatból eddig nem ismert legendás állatfajokkal és Newt Scamander közismerten kalandos életének amerikai epizódjával kibővítve.

David Yates: Fantastic Beasts and Where to Find Them / Legendás állatok és megfigyelésük (2)

Maga a filmben szerepelő történet csak kevéssé egyszerűbb az eredettörténeteknél, de a párhuzamos szálakat mesterien szövögető Rowling sokkal érdekfeszítőbben adja elő. Newt (vagy Göthe, ki mint szeretné – Eddie Redmayne) New Yorkba érkezik egy tágító bűbájjal kezelt bőröndnyi bűvös bestiával, és egyenesen a feszült mugli-varázsló viszony kellős közepében veszít el párat az aranyos állatkái közül. A visszaszerzésükért folyó, a Pokemon Go korabeli verziójára emlékeztető nagyon akciódús és felettébb mulatságos hajsza csupán azért problémás, mert elősegíti a varázslóközösség leleplezését, melyet a második boszorkányüldözést hirdető Új Salem Filantropikus Társaság, valamint a Voldemort-szerű megagonosz Grindelwald és követői egyaránt szeretnének.

S itt mutatkozik meg a forgatókönyv erőssége. Az előző művekre is igaz volt, hogy a történet ingadozik a fiatalok hétköznapi problémáinak bemutatása és egy sokkal sötétebb, mélyebb értelmű világábrázolás között, s a Legendás állatokat is ez teszi naggyá. A varázslatok, noha színesek és izgalmasak, sosem keltik azt az illúziót, hogy választ jelentenének a való világ általunk, nézők által is jól ismert gondjaira. A bűbájok és transzfigurációk nem hozzák vissza az elveszett családtagokat, senkit nem tesznek népszerűbbé vagy jobb tanulóvá, általuk csupán másképp oldják meg a háztartást, de nem válnak sem gazdaggá, sem privilegizálttá. Furcsamód, ebben a Harry Potter fantáziavilága sokkal valószerűbb, mint az álomgyár legtöbbjében felismerhető világok.

David Yates: Fantastic Beasts and Where to Find Them / Legendás állatok és megfigyelésük (3)

A Legendás állatok is olyan témákat hoz fel, amelyek a Potter-univerzumtól sem idegenek: az emberi gyengeség, a másság iránti idegenkedés, sőt, ellenségeskedés, az intézmények merevsége, ahol a szabályok követése mindig előnyt élvez az egyén bajainak orvoslása helyett, valamint a hatalom veszélyes vonzása, amely itt most konkrétan a nagyon is aktuális faji előítéletek és felsőbbrendűség eszményében konkretizálódik. Szintén találkozhatunk a Malfoy-effektussal, mely szerint a gonosz funkcióját viselő karakterek, noha antipatikusak, mégis sajnálatra méltóak, s ahogy hőseinknek sem, úgy nekik sem könnyű dűlőre vinni a mégoly kivetnivaló, de számukra fontos terveiket. Ezzel is empátiára tanít a történet, s árnyalja a hős-gonosz dichotómiáját, példázva Dumbledore tanítását, miszerint „a döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában”.

Még egy jelentős feladattal kellett megbirkóznia a Legendás állatoknak, éspedig egyszerre elégíteni ki két korosztályt: a 90-es években megjelent regényeken – és később a filmeken – felnőtt rajongókét, és azokét, akik csak most, tizenévesként, fiatal felnőttként ismerkednek a varázslóvilággal. A film, úgy tűnik, sikeresen megoldotta családi mozikra is jellemző dilemmát: az explicit erőszakot, illetve szexualitást inkább csak utalás szintjén hozva a korbesorolást is lenn tarthatta, de a világlátásában és néhol a vizualitásában is visszatérő sötétebb tónusú jelenetek átvitt értelmét egy felnőtt néző előtt semmiképp nem tartja titokban.

David Yates: Fantastic Beasts and Where to Find Them / Legendás állatok és megfigyelésük (4)

Sorolhatnám még a film erényeit, pl. a néhol gyengeségként értékelt, máshol dicsért, de megosztó döntéseit, mint Newt szerepére Eddie Redmayne-t felkérni, akinek a „szórakozott professzor”-szerű, jellegzetes előadása sokakat irritál – habár a mugli (amerikai nevén no-maj, avagy magnix) karakter esetére Dan Fogler választásában legtöbben egyetértettek; vagy az expozíciószerű, kissé nyitottan hagyott motivációkat, amelyek túlságosan előrejelzik, sőt, már-már követelik a következő részt. De tény, hogy még az előzményt nem ismerő nézők is egy teljesen korrekt, élvezhető filmet nézhetnek meg, a Harry Potter-világért rajongók viszont végre megkapták várva várt folytatást, s olyan pluszban is részesülhetnek, mint a művek közötti kincsvadászat (felfedezni azokat a morzsákat, amelyek visszautalnak a mitológia eddig ismert részére) valamint az előreutaló, komplikált összeesküvés-elméletek generálhatósága. A Legendás állatok és megfigyelésük a főcímdaltól az utolsó hoppanálásig ízig-vérig hű marad a Potter-univerzum nem csak látványvilágához, kalandosságához és szerethetően esendő karaktereihez, de a társadalomra vonatkozó széljegyzetei sem lehetnének (sajnos) időszerűbbek. Megnyugodhatunk tehát, nem kell a felejtő-átkot mormolva kimennünk a moziból.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

Amerikai–brit kalandfilm, családi, fantasy, 2016. Rendező: David Yates. Szereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Colin Farrell, Zoë Kravitz.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film