A nyári meleg elől érdemes behúzódni két órára a hűs moziterembe, főleg ha vígjátékról van szó, és főleg, ha a Tropic Thunder című, Ben Stiller nevével fémjelzett mókázásra vagyunk kíváncsiak. A jól megírt dialógusoknak és forgatókönyvnek köszönhetően ez a film nem veszi komolyan magát. Tehát figyelem: nevetőizmainkat két órán keresztül igen erős ingerek érhetik.
Annyi biztos, hogy nem családi mozizásra alkalmas alkotás ez – nyugodtan lehet korhatárosnak nevezni (és az is) –, mert egy növekvő gyermek szellemi fejlődésének nem tesz jót ennyi disznó, véres és bántó poén. A filmbeli film Simple Jack nevű retardált fiúja 70-es IQ-jával szórakoztat minket, ugyanakkor furdalja is a lelkiismeret a nézőt, mert nem tisztességes dolog fogyatékos emberekből gúnyt űzni.
Különben az egész filmre jellemző a reflexív jelleg, hiszen egy filmforgatás kalandos történetét követi nyomon, és számos nem létező film trailerét láthatjuk benne, melyeknek főszereplői a filmbeli film színészei. Ironikus, parodisztikus jellegük miatt egy percig sem vesszük őket komolyan. Mert hogyan is vehetnénk komolyan a tabukat döntögető, homoerotikus szerzetesi kapcsolatot, a szuperhőst, aki hatszor megmenti a világot és a rappert, aki „booty juice"-t reklámoz?
Az a jó, hogy a film nem veszi komolyan magát, ami a jól megírt dialógusknak és forgatókönyvnek köszönhető. Olyan kliséket és már százszor elhasznált párbeszédeket alkalmaz, amelyek egy ekkora hülyeségkupacban elhelyezve épp a kellő célt érik el. Végre egy olyan vígjáték, amely nem csak öncélú poénokat puffogtat, hanem képes egymásra épülő és a cselekménybe jól beleillő vicceket gyártani.
A Tropic Thunder elején egy vietnami háborús filmforgatás kellős közepébe csöppenünk: Ben Stiller szétroncsolt kezét emeli magához Robert Downey JR. A kéz cifet-cafat, művéres és szilikon mivolta nyilvánvalóvá válik az első perctől kezdve, és hamarosan azt is megtudjuk, hogy Steve Coogan az őrült rendező, akinek a tökeletességre való törekedése miatt a film költségvetése a végét járja. De még így sem hajlandó feladni rendezői elképzeléseit, ahogy annak idején Francis Ford Coppola sem az Apokalipszis most forgatása idején. S ha nem lenne nyilvánvaló, hogy ez egy kis fricska a nagy rendezőnek, akkor később biztos nyilvánvalóvá válik, hiszen a dzsungelbe induló csapat ugyanolyan felállású, mint Coppola eposzának folyón felhajózó alakulata.
A csapatról még annyit kell tudni, hogy katonának öltözött színészekből áll, akiket az instruálni képtelen rendező kirak a dzsungel kellős közepébe, hogy éles helyzetekben, rejtett kamerák segítségével vegye fel a jeleneteket. A konfliktushelyzet abból adódik, hogy a vietnámi drogcsempész gerillák igazi katonáknak nézik a csapatot. Innnetől kezdve minden jön, ami a csövön kifér, nem panaszkodhatunk Ben Stiller fantáziájára, aki társírója és rendezője is volt a filmnek.
Olyan színészeket sikerült epizódszereplőknek meggyőznie, mint Tom Cruise, Matthew McCaughney, Nick Nolte, akik egyszerű, laza és stresszmentes játékukkal feldobják az amúgy is jó hangulatú filmet. Cruise alakítja a szőrősszívű és mellű stúdióigazgatót, Nick Nolte a filmre adaptált könyv írója, akiről később kiderül, hogy nem is járt Vietnámban. Jack Black is hozza a tőle elvárható formát.
Mindent egybevéve a Tropic Thunder kielégíti a humorra éhes nézők igényeit – amit ebben az esetben nem negatív jelzőként kell értelmezni, mert szükség van ilyen filmekre is, főleg amikor nemcsak a testnek van szüksége kis frissítőre, hanem az agynak és a rekeszizomnak is.
