Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

Ladák, jegyrendszer és fizetős wi-fi

Breier Ádám: Havanna, csak oda

Kritika

„Az én Magyarországom az más…” – summázza lemondóan a játékidő közel felénél Suskó Irén történészprofesszor hangja, miközben azt látjuk, hogy tejfehér lábszárain éppen átgázol egy pocsolyán a mutatványra türelmesen várakozó 1951-es viharkék Chevrolet Bel Air Deluxe taxi orra előtt, Havannában. Irén néni e szavakkal sem nem kormányellenes nézeteinek ad hangot, sem nem anarcho-libertarián-buddhista, pusztán csak kubai állampolgár, és az utóbbi ötven évben alig párszor látogatta meg szülőföldjét.

Kubában tehát élnek magyarok. Ott is. Főként nők. A 60-as években feleségül mentek kubai vendégdiákokhoz, akikkel aztán távoztak a messzi szigetre, és máig ott tengődnek, egyesek szerencsésebb körülmények között, mások nehezebben. Irén néni például tanár és Kelet-Európa legújabbkori történelmét oktatja a havannai egyetemen, de nem a fizetéséből él, mert abból nem lehet. Minden családtagja valahol máshol talált új otthonra, egyedül ő, az idegen ragaszkodik továbbra is befogadó hazájához. Ideológiailag. Mert hisz a szocializmusban, és reméli, hogy a kommunista párt vezetése alatt, az Egyesült Államok által folyamatosan és apránként feloldott embargó meghozza végre az ország fellendülését. Ehhez viszont olyan reformokra lenne szükség, amilyeneket Magyarország vezetett be a 80-as években, még Kádár idején. Akkor aztán Kuba is a fejlődés útjára léphetne – mondja ezt meggyőződésből, és visszatér az asztalhoz rávilágítani egypár hiányosságra a diák államvizsgájában.

Breier Ádám: Havanna, csak oda

Breier Ádám Havanna, csak oda című dokumentumfilmjében magyar kubai nők hétköznapjai, reményei és nosztalgiái keverednek hangulatos városképekkel. Az alkotók mindezt némi társadalmi, gazdasági és politikai helyzetvázolással, eligazító feliratokon illesztik kontextusba. És hát igen, Kubában nem könnyű az élet. De külsőségeiben varázslatos. A kissé lerobbant épületek előtt klasszikus amerikai autók és Ladák cirkálnak, salsás jazz itatja át a képeket, fülledt meleg és színorgia keveredik. Viszont az állami élelmiszerellátás akadozik, jegyre adják azt a keveset, az árak csillagászatiak, a keresetek pedig csapnivalók. A hölgyek viszont optimisták.

Breier Ádám: Havanna, csak oda (2)

Pedig például Pócsi Zsuzsa néni, aki maró öngúnnyal meséli, hogy neki egy nőcsábász jutott, és eladta a házukat, ezért két gyerekével az utcára került, igencsak meg kellett küzdenie az életben maradásért, de aztán sikerült, és csak jó, hogy ő magyar állampolgár is, mert így az unokái kitörhetnek a szigetről. Ami egyébként majd' mindenkinek álma. Ő nem mehet, a rendszer nem engedi, valakinek muszáj maradni a családból. Különben sem menne, ő itt valaki, itt beteljesült, egy ritka jó masszőr, és azzal, hogy rengeteg mozgássérült gyereknek visszaadta a járás reményét, egyszersmind önmagának is reményt szerzett. Breier filmje pedig éppen ebben kimagasló: ítélkezés nélkül, az élettel együttjáró küzdelmek hangzó narratívájából hámozza ki a reményt. Nem a szülőföldre visszatérés reményét, arról nincs szó, hanem éppenhogy a megmaradásét, a ragaszkodás anatómiáját vázolja röviden, de szemet és lelket kielégítően mélyen. Breier nem otthontalanságot, és a legkevésbé sem sorstalanságot ábrázol. Parafrazáhatjuk bátran Tamásit: itt is, mint bárhol a világon, otthon lehet a magyar.

Breier Ádám: Havanna, csak oda (3)

A kelet-európai átlagember számára immár történelmi szükségszerűségként bekövetkezett rendszerváltást ezek a hölgyek nem élték meg, továbbra is egy kommunista állam polgárai, hétköznapjaikban most is ugyanazt a napi cifra nyomort élik meg, mint ’89 előtt a kelet-európaiak, csak sokkal melegebb éghajlaton. Talán a karibi napsütés gyógykezelésének köszönhetően, de talán életük értelmének megtalálása (közhely, de a közhelyek mind igazságok) teszi, hogy csüggedésük elenyésző. Élik a rendszert, és ezt az életet választották. És bár nosztalgiáznak Magyarországról, az nekik immár idegen, például alig értik már a szapora magyar köznyelvet, fel nem foghatják a rohanó magyar közéletet sem. Szellemükben egy letűnt és ráérősebb magyar életérzést tartósítanak, afölött nosztalgiáznak. Ne tagadjuk, néha mi is ugyanazon nosztalgiázunk.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Havanna, csak oda (Havana, One Way)

Havanna, csak oda (Havana, One Way)

Magyar dokumentumfilm, 2016. Rendező: Breier Ádám. Szereplők: Suskó Irén, Nagy Ágnes, Pócsi Zsuzsa, Dagoberto Rodriguez Abantos, Dr. Evelio Diaz Lescano, Marcia Garcia, Adianes Páez, Layzel Hernández, Maylene Vaillant.

  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film