/ / /

· írta

Űrjátszma

Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga

Kritika

Theodore Melfi leforgatta a Kódjátszma folytatását: ezúttal a hidegháborúban vagyunk és az elnyomott matematikus hőseinknek (akik immáron fekete nők) az oroszokkal kell felvenniük a versenyt az űrbe jutásért, miközben saját hazájukkal is meg kell vívniuk az egyenlő jogokért.

A műfajkonvergencia korában lassan elérkezünk oda, hogy értelmetlen lesz klasszikus zsánerekről beszélni. A keveredés napjainkra olyan természetes jelenség lett, hogy gyakorlatilag már nem léteznek „tiszta”, egy zsánerbe sorolható művek, de a mellé/alárendelő műfaji hibrideket is rég felváltották a jelenetről jelenetre, sőt ütemről ütemrere más zsánert felvonultató műfaji paletták. Persze amikor filmek csoportjait akarjuk kategóriákba rendezni, nemcsak a megszokott vígjáték/dráma/sci-fi/akció stb. címkék állnak a rendelkezésünkre. Az utóbbi időben egyre több kritika beszél például fesztiválfilmről mint műfajról, – kissé pejoratívan – arra utalva, hogy napjaink művészfilmjei, melyek alternatívát jelentének a sablonos tömegfilmekkel szemben, épp annyira becsontosodott sémákkal dolgoznak. Ugyanilyen negatív jelző lett az utóbbi időben az „Oscar-film” kifejezés, amely arra a feltételezésre épít, hogy a szobrocskákat beseperő alkotásoknak létezik egy receptje, stiláris és tematikai jegyek összessége, amelyek az akadémia ízlését tükrözik.

Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát – amely az Oscar-díjak kiosztásáért felel – persze már sok bírálat érte felépítése miatt, mivel tagjai között főként a fehér, idős férfiak dominálnak, ezért tavaly, válaszolva a kritikákra, az új tagok között már 46%-ban voltak nők, és 41%-ban színes bőrűek. Persze jó pár évre lesz szükség, hogy ezeknek a változásoknak az igazi hatását megérezzük, addig is itt az új Oscar-szezon, és a jelölésre esélyesnek mondott filmek stílusukban nem sokat változtak – egy valamit kivéve. Miután a tavalyi év siralmas volt az afroamerikai filmesek számára aranyszobrocska-szempontból (a hat főbb kategóriában – legjobb film, rendezés, férfi/nő fő- és mellékszereplő – nulla jelöléssel), idén úgy látszik, az Akadémiát ért kritikáknak sikerült hatnia a tagok „fehér bűntudatára”. Előfordulhat az is, hogy egyenesen három, feketékről szóló történetet jelölnek a legjobb film díjára, de kettő – a Moonlight és a Fences jelölése – szinte garantált. A harmadik, amely a határon mozog, Theodore Melfi tripla-életrajzi drámája, A számolás joga, de a Loving vagy a The Birth of a Nation csakugyan odaérhet. (A számba vett „fekete filmek” hirtelen túlburjánzása persze kibabrált a fehér emberekkel, a Golden Globe-on például ketten is összekeverték Melfi filmjét egy másik afroamerikai jelölttel, Hidden Fences-ként hivatkozva rá).

Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga (2)

A számolás joga három fekete bőrű nő története, akik a NASA-nál dolgoznak a 60-as évek és a feminizmus második hullámának elején, az űrverseny és az afroamerikai polgárjogi mozgalom kellős közepén. Hőseinknek tehát nem elég, hogy a hidegháború melegében az oroszokkal kell felvenniük a versenyt, bőrszínűk és nemük révén duplán diszkrimináltak – ráadásul, ha mindez nem lenne elég, még számítógépek is fenyegetik a munkájukat. Katherine, aki ért az analitikus geometriához, felkerül a röppályaszámító férfiak közé adatellenőrzőnek, ahol meg kell mutatnia, hogy ennél kicsit többhöz ért; Dorothy csoportvezető szeretne lenni, de meg kell tanulnia programozni, hogy az új IBM-gépek ne vegyék el az ő és csapata munkáját; Mary űrrepülési mérnök akar lenni, de ehhez le kell vizsgáznia olyan tárgyakból, amelyeket csak fehér egyetemen tanítanak. De hiába az erős főhősök, a végén mégis egy fehér férfiért, John Glenn űrhajósért kell izgulnunk, hogy ne égjen el a Föld légkörében.

Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga (3)

Amikor a felvezetésben az Oscarért ordító filmek tematikai jegyeire utaltam, pont erre gondoltam: olyan életrajzi mű, amely egy elnyomott közösség tagjának/tagjainak felemelő történetét dolgozza fel. Mintha csak a két évvel ezelőtt díjazott Kódjátszmát látnánk újra, csak épp egy homoszexuális és egy női matematikus helyett három néger matematikusnővel. A belső konfliktusokat (Anglia homofóbiája és szexizmusa, illetve Amerika rasszizmusa és szexizmusa) mindkét esetben egy külső fenyegetés nyomása (Németország a második világháborúban illetve Oroszország a hidegháborúban) oldja fel, amelyen csak összefogással lehet felülkerekedni. Természetesen ezeknek az emberi jogi (siker)történeteknek a feldolgozása azért működik és fontos, mert napjainkra rávetítve is relevánsak: ugyan már nincs olyan nyílt szegregáció Amerikában, mint a hatvanas években és azt megelőzőleg, de amikor napról-napra olyan hírek látnak napvilágot, hogy egy újabb fegyvertelen feketét gyilkoltak meg rendőrök, akkor beszélhetünk és beszélnünk kell intézményesült rasszizmusról. A szexizmus csakugyan kulcsfontosságú probléma egy olyan országban, ahol a következő megválasztott elnök pár éve még azzal dicsekedett, hogy mivel híresség, bármit megtehet a nőkkel és hagyják.

Theodore Melfi: Hidden Figures / A számolás joga (4)

A fontos társadalmi üzenettel rendelkező filmek dominanciája pedig egyáltalán nem meglepő semmilyen díjkiosztón, Cannes-ban is népszerűek az ilyen történetek. Azonban formailag is felfedezhető egy „oscaros” előadásmód, méghozzá az akadémizmus, amely a klasszikus Hollywood óta változatlan dramaturgiai szerkezeteket és képi világot szült. A számolás jogának gyengéje pont ez: a „láthatatlan stílusnak” is nevezett receptet követve, minden vizuális megoldás a történet és a színészi játék alá van vetve, nincsenek izgalmas montázsok, lélegzetelállító kameramozgások, vagy érdekes beállítások. Minden szabályos, kimért, és… íztelen. És ez a nagy különbség Cannes és az Oscar között: míg előbbinél kimondottan értékelik a forradalmi filmes megoldásokat, a szokatlan és provokatív gondolkodást, addig utóbbinál még mindig nyerők a már a 60-as években is a „papa mozijának” bélyegzett, a klasszikus elbeszélés rigid törvényei mentén készülő, egyhangú művek. A számolás joga ügyesen van megírva, de Theodore Melfi semmit sem tesz, hogy filmje kiemelkedjen a tömegből.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A számolás joga (Hidden Figures)

A számolás joga (Hidden Figures)

Amerikai filmdráma, történelmi, 2016. Rendező: Theodore Melfi. Szereplők: Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monáe, Kevin Costner, Kirsten Dunst, Jim Parsons, Mahershala Ali, Aldis Hodge, Glen Powell.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    7/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film